A Velvet információja szerint egy VI. kerületi gyermekotthonba vitte be egy nő múlt héten azt a két éves kislányt, akiről nem sokkal később kiderült, hogy megerőszakolták. Úgy tudjuk, azzal állított be, hogy nem tudja ellátni a gyereket, ezért lemondana róla. A gyermek sérüléseit akkor vették észre a gyermekotthon dolgozói, amikor alaposabban megvizsgálták, ők szóltak a mentőknek és a rendőröknek is. Információnk szerint a gyereket a mentők egy zuglói gyerekkórházba vitték.

Kérdéseinkkel kerestük a gyermekotthont, ahol az igazgatónő sem megerősíteni sem cáfolni nem akarta értesülésünket. Felügyeleti szervükhöz, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Fővárosi kirendeltségéhez irányított bennünket. Ez viszont az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) alá tartozik, ezért kérdéseinket ide is elküldtük. Amint válaszolnak, posztunkat frissítjük.

Frissítés: Megkaptuk az EMMI rövid és tömör válaszát, amiben azt írják, hogy

a rendőrségi nyomozásra és a gyermek személyiségi jogaira való tekintettel nem áll módunkban információkat adni az alábbi ügyben.

A BRFK szexuális erőszak bűntette miatt, ismeretlen tettes ellen indított eljárást. A Velvet kérdésére hétfőn és kedden is azt közölték, hogy egyelőre senkit nem hallgattak ki gyanúsítottként.