A „hivatalosan” ilyen esetekben manapság azt szokta jelenteni, hogy valamelyikük a közösségi médiában is megírta a nyilvánosságnak szánt szakítási közleményt, és vasárnap délután pontosan ezt tette meg Hódi Pamela, amint azt a Blikk is megírta.

Az üzenetből a lényeg ennyi:

Krisztiannal kapcsolatunk a végéhez ért! Tisztelettel engedjük el a másikat, hiszen sok szépet és rengeteg meghatározó pillanatot éltünk meg egymás mellett, de most mégis arra a közös döntésre jutottunk, hogy lezárjuk 5 éves kapcsolatunkat. Lányunkat, Berki Natasa Zselykét természetesen közösen neveljük továbbra is, de külön!

A nyáron már tudni lehetett, hogy valami történt, hiszen a júliusra tervezett esküvőjüket lemondták, és mind a ketten egyszerre egyedülállóra változtatták a státuszukat a Facebookon. Akkor a Bors úgy gondolta, hogy biztos csak az Édes élet című reality miatt akartak összeházasodni, de a műsor nem fog folytatódni, úgyhogy csak ezért nem lesz semmi a két szereplő lagzijából. Úgy néz ki, ez a találgatás nem teljesen jött be, mert a szakítást tényleg komolyan gondolta a 37 éves Berki és a 29 éves Hódi, akikről a fenti borítóképet a 2016-os Story Gálán készítettük.

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Hivatalosan is szakított Berki Krisztián és Hódi Pamela

Voltak jelek korábban is, amiket nem mindenki vett komolyan, de most maga Hódi Pamela írta ki a Facebookra, hogy elengedik egymást Berkivel.

187 · Sep 25, 2017 07:27am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments