Bill Cosby büntetőügye új fordulatot vett, amikor az ügyvédei előálltak egy egészen új ötlettel, miszerint Montgomery helyett Pennsylvania állam egy másik megyéjében kellene tárgyalni a humorista szexuális erőszakról szóló ügyét. Ezt arra alapozták, hogy szerintük a kinevezett esküdtek nem tudnának elfogulatlanul dönteni, mivel a sajtó már jó ideje szociopata, szexuális ragadozónak aposztrofálja őt, miközben hirdeti, sőt, tényként kezeli, hogy nem csak egy nőt bántalmazott, hanem rendszeresen, többeket is. 

A kérvényt a bíró, Steven O'Neill elutasította, azt azonban helyben hagyta, hogy az esküdtszéket különböző megyékben élő személyekből állítsák össze, akiket a június 5-én kezdődő tárgyalásig teljesen el kell zárni a sajtótól. 

Bill Cosby-t szexuális erőszakkal vádolják. Az elmúlt két évben egyre több nő tűnt fel a színen, akik azt állítják, hogy a komikus az akaratukon kívül szexuális kapcsolatba került velük, de egyelőre csupán egy 13 évvel ezelőtti ügy van terítéken. Eszerint állítólag szexre kényszerítette a Temple University egyik volt kosárlabdaedzőjét, Andrea Constand-et, de Cosby továbbra is azt állítja, hogy minden, ami köztük volt, igenis közös megegyezés útján történt, akárcsak a többi, őt vádoló nővel. Ha többet akar tudni az esetről, az alábbi cikkünket ajánljuk tájékozódásra.  

A bíró a Pensylvaniai legfelsőbb bíróságot kérte, hogy válassza ki az esküdteket. Bill Cosby semmit nem reagált az új helyzetre. 

Forrás: Huffington Post