Ez most nem az a páros bohóckodás amit a TV2-n lehetett látni az év elején Ábel Anitával. Ez az RTL celebes reality-s vetélkedője, amiben a szereplőket Sebestyén Balázs kínozza, és próbál belőlük kicsikarni némi hisztit, vagy könnyet. Utóbbiakból pedig tuti, hogy lesz bőven, mert már a műsor promójában mindenki konstans zokogott.

A Nyerő páros annyiból reality, hogy a Való világhoz hasonlóan itt is egy villába költöztetik be a játékosokat, akik híres párok:
  • Szabó Zsófi és Kis Zsolt
  • Gergely Róbert és Némedi-Varga Tímea
  • Kabát Péter és Róka Adrienne
  • Papp Gergő és Juhász Judit
  • Peller Anna és Lukács Miklós
  • Valkó Eszter és Radócz Péter
  • Pumped Gabo (Szabó Gábor) és Sebestyén Ágnes
  • illetve Király Péter és Kovács Dóra, akiket eddig csak kamu neveiken ismertünk az Éjjel-nappal Budapestből, de ezek szerint végre engedélyt kaptak, hogy saját magukat alakítsák.

A műsor lényege pedig röviden annyi, hogy a pároknak akár közösen, akár egyesével meg kell oldaniuk egy halom lehetetlen feladatot, miközben egymásra fogadnak az általuk kiválasztott pénzösszeggel.

Kabát Pétert már az legelső adásban, az első, bemutatkozó mondatnál lecseszte a csaja, aki szerint a focista az élethez nem túl sokat ért. Ezzel szemben Gergely Róbertről csak áradozni tudott színésznő felesége, Némedi-Varga Tímea.

Kiderült az is, hogy Pumped Gabónál tíz évvel idősebb a személyi edző csaja, akit megérkezésükkor a Sound 2015-ös felfedezettje azonnal belökött a medencébe. Gergely Róbertnek ez már nem fér bele az értékrendjébe, ezért inkább nagypapásan morgott az asztal sarkában.

Egyébként ahhoz képest, hogy állítólag híres sztárpárok szerepelnek a műsorban, a játékosok közül sokaknak fogalma nem volt arról, hogy kik a többiek.

De aztán végre tényleg elkezdődött, megérkezett Sebestyén Balázs, hogy nekiálljon a szemétkedésnek. Minden pár kapott 400-400 ezer forintot, ebből kellett gazdálkodniuk és feltenniük egy tetszőleges összeget – akár az egészet – arra, hogy a párok nőtagjai képesek-e 6-8 méter magasságban végigsétálni egy vékony pallón.

Volt aki lazán végigment, volt aki el se bírt indulni, meg olyan is, aki leesett. Végül Pumped Gabo csaja nyert, csak aztán kicsit összevesztek, mert a srác a 400-ból csupán 19 ezret tett fel. 

Eszünk belőle egy jót!

– vigasztalta a csajt, aki végül abban az előjogban részesült, hogy kiválaszthatta, hogy a villában található lakrészek közül melyikben akarnak élni három hétig. Nyilván az elnöki lakosztályba költöztek be, a többiek pedig a maradékot kapták, Valkó Eszterék például egy cirkuszi lakóvagont, amiben felállni sem lehet.

Mostantól három hétig minden hétköznap lehet nézni a celebek szenvedését, és egyelőre úgy tűnik, hogy megéri, mert egészen szórakoztató.