Britney Spears nemcsak új albumot adott ki a héten, hanem vasárnap fellép a Video Music Awardson is. Spears 17 éve énekelt először a VMA-n, de akkor még 18 éves tinisztár volt, plusz egy Justin Timberlake-kel.

Azóta rakott már kígyót a nyakába, csókolózott Madonnával, és letépte magáról az öltönyt is. Pár díjátadó között pedig kihagyott egy-két évet, anya lett, elvették tőle a gyerekeit, kopaszra borotválta a haját. A lényeg, hogy azt hittük a 34 éves énekesnő már sosem tér vissza igazán. Lecsúszott, és ott is marad, de nem. Spears jobb formában van, mint valaha, Las Vegasban rendszeresen koncertezik, újra a térképre került.

Az Ooops!..I Dit It Again több mint 15 éves, de még mindig legalább két sort fejből ismer az ember, látja maga előtt Spearst piros latexben az űrben csábítani. Azt pedig szépen elfelejtjük, hogy legutóbb James Cordennek vallotta be az énekesnő, hogy halvány lila gőze sincs, hogy miről szól a szöveg.

Ez csak egy szám.

Ennyivel intézte el, nem kell mély tartalom, mégiscsak egy tinisztár kezdeteiről beszélünk. A rajongóknak bőven elég volt, hogy upsz, Britney Spears már megint megtette. Abban csak reménykedhetünk, hogy vasárnap lesz bőven régi szám is, hiszen jöhet Toxic vagy Make me..., a Luckyt nehéz überelni. A beharangozó videó alapján nagy show-ra számíthatunk, a kígyó nosztalgiázik az öltözőben, ami csak jót jelenthet. De a pitonról később, vegyük át Spears legnagyobb pillanatait a VMA-n. Van elég. 

1999: amikor az NSync is a csúcson volt

Az abszolút álompár, Mr. és Mrs. Pop, a divat és a tinik királya, királynője, a szüzességi fogadalom hívei, de nem követői. Valahogy így lehet összefoglalni Britney Spears és Justin Timberlake kapcsolatát. Uralták a piacot, Timberlake az NSyncben ugrált, Spears egyedül. Úgy tűnt dinamittal sem lehet őket kirobbantani a poptrónról, aztán Spears vagy megcsalta Timberlake-et, vagy nem, mindenesetre a pár szakított, és az énekesnő karrierje is mélyrepülésbe kezdett. 

2000,  satisfaction

De ne szaladjunk előre, 2000 még bőven az az év volt, mikor Britney Spearsre akart hasonlítani az összes tinilány. A VMA-s fellépésén a Satisfactionnel kezdett, hogy megmutassa, belé is szorult némi férfiasság, aztán egy mozdulattal tépte le magáról az öltönyt, hogy újra flitterben playbackeljen. 

2003, a csók, igen, az a csók

Spears ekkor már szakított Justin Timberlake-kel, de még nem jött el a Kevin Federline-os korszak. Attól még egészen messze járunk, viszont Spears lassan, de biztosan maga mögött hagyta a tinisztár imidzsét. A két évvel korábbi fellépésén sem a kedves, szüzességi gyűrűt hordó lányt láthatta a közönség a színpadon, hanem egy pitonnal a nyakában tekergő énekesnőt.

Az új képet csak fokozta a 2003-as csók. Igen, ez az a hármas csók Britney Spears, Madonna és Christina Aguilera között csattant. A két szűz fehérben kezdte a Like A Virgint, aztán jött talpig feketében Madonna, minden elszabadult, Justin Timberlake pedig csak pislogott a szürke nyakkendőjében

2007, Gimme More

Mondjuk csak ki, ez volt Britney Spears legszomorúbb fellépése a Video Music Awardson. Próbálta összeszedni magát, készült a nagy visszatérésre, valahogy elfelejtetni, hogy nemrég még kopaszra borotválta a fejét, rehabra járt, de nem sikerült. A színpadról ordított, hogy teljesen kicsúszott a lába a alól a talaj, nincs rendben. Össze-vissza lépegetett, a playbackbe se adott bele anyait, apait, szinte azért izgult az ember, hogy csak húzza ki a szám végéig. 

De mielőtt gyorsan elkönyvelnénk, hogy ez egy minősíthetetlen produkció volt, és kész, vegyük hozzá, Spears milyen időszakon ment keresztül. Már lassan 10 éve dolgozott a showbiznisznben, 17 éves óra óta nyomta. Még 25 évesen bejelentette, hogy visszavonul egy időre, hogy családot alapítson, de a házassága Kevin Federline-nal hamar zátonyra futott, a második gyerekük születése után elváltak. Spears drogproblémákkal küzdött, megvonták tőle a láthatási jogot, egy ideig családja nevelte a fiait. Na, ekkor igyekezte összerántani magát 5 perc erejéig, nem sikerült. 

Ennek már 9 éve, azóta nem énekelt a díjátadón, úgyhogy nagy nap a vasárnap. Végre mindenki hivatalosan is elfelejtheti Britney Spears kínosabb éveit, láthatja, hogy

ez a nő már se nem az a 17 éves tinilány, aki kockás hassal és köldökpiercinggel énekelgetett, se nem az a teljesen szétcsúszott roncs, aki pár éve volt.