Emilia Clarke a Teen Vogue kedvéért üzent egyet tizennyolc éves önmagának, és ezzel az üzenettel nem nehéz azonosulni. Először is ezt küldte magának, amelyből idézett: "nem is vagy olyan kövér, mint gondolod". (Magyar fordítást itt olvashat.) De aztán  saját gondolatait is összefoglalta.

Vannak nők, akik valahogy néznek ki, és vannak más nők, akik máshogy néznek ki. Mármint egészen máshogy. És azt, ahogy ezek a más nők kinéznek, nagyon szeretik az emberek. Mert nőnek néznek ki.   

A színésznő most 29 éves, és bár voltak munkái korábban is, igazából 24 éves kora óta mondható sikeresnek, amikor megkapta Daenerys Targaryen szerepét (borítóképünkön) a Trónok harca című sorozatban.

Lesznek időszakok, amikor valaki azt mondja, hogy lehetetlen mindaz, amiről egész életedben álmodtál. Tudom, hogy most nem kerültél be a drámaiskolába, de be fogsz. Megvan benned az erő, hogy túllépj ezen.

Arról is beszélt tinikorú önmagának, hogy sokszor törik majd ripityára a szívét, de ez azért fog annyira fájni, mert kételkedni fog önmagában.

Tálcán kínáltad magad, mindent kendőzetlenül megmutattál, és valaki azt mondja, ez nem is tetszik neki igazából, ettől pedig azt érzed, hogy nem érsz semmit. De igen, és nagyon sok ember lesz, aki azt fogja mondani, hogy értékes vagy. Az igazi emberek az életedben [...].

Az utolsó tanács? 

Kicsi Emilia, csak annyit mondok, hogy most ősz van, de közeleg a tél.