A német kórházban nem rettegek, hogy nem jutok ki élve

Borzalmas élményeim kötődnek a magyar egészségügyhöz. Gyerekkoromban elég beteges típus voltam, később több műtéten is átestem, négyszer szültem, úgyhogy bőven volt lehetőségem arra, hogy a saját bőrömön tapasztaljam a ramaty állapotokat. Szinte nem volt olyan eset, hogy valamilyen fertőzést ne kaptam volna a kórházban tartózkodásom ideje alatt, az idősebbik fiam oxigénhiányos lett szülés közben egy orvosi mulasztás miatt, de apukámat is többször élesztették újra szívműtétje után, mire kiderült, hogy félrekezelték. Gyűlöltem orvoshoz járni, minden bizalmamat elveszítették, már csak akkor mentem el a rendelőbe, ha valami elviselhetetlenül fájt. Emiatt viszont egyre rosszabb és rosszabb állapotban kerültem a szakember kezei alá. Ördögi kör. 

Több mint két éve többek között a rothadó egészségügy miatt költöztünk Németországba. Amint lett bejelentett munkahelyünk, intéztük az egészségbiztosítást is, ám még mielőtt a kártyák megérkeztek volna, beteg lett a kislányom. Szerencsére ez nem jelentett nagy gondot, egy hosszú ideje kint élő és dolgozó magyar doktornő egyből fogadott minket, konzultáltunk, ellátást és útmutatást kaptunk, sőt, gyógyszert is a rendelő szekrényéből. Jogosnak éreztük a Magyarországon szinte kötelező, de mindenképp ajánlott hálapénzt. A boríték átcsúszott az asztal egyik oldaláról a másikra, de pillanatok alatt vissza is került a zsebünkbe, némi jószándékú kioktatással: 

Szerencsére a doktornőnk tisztában volt a magyar szokásokkal, így nem sértettük vérig, de kedvesen figyelmeztetett minket, hogy ezt más orvosnál ne tegyük, mert vagy nem fogják érteni, vagy kikérik maguknak.  

Ez nem Magyarország. 

Úristen, de még mennyire nem az! Valóságos kultúrsokkot kaptunk a német egészségügy helyzetétől. Havi 250 eurót fizetünk családi biztosításra (74 ezer forint), és bár ez elsőre soknak tűnik, a német bérekhez képest egyáltalán nem az, főleg, ha azt vesszük, hogy a mi esetünkben ez hat személy biztosítását (két felnőtt, négy gyerek) jelenti. (Svájcban élő barátnőm ugyanennyit fizet egy főre.) Amit pedig kapunk cserébe, azért szívesen tolunk bele nagyobb összeget is a német állam kasszájába.

Gyerekorvosi rendelő

Maradtunk a magyar doktornőnél, egyrészt nagyon szimpatikus, másrészt a gyerekek az elején még nem értettek németül, így ennek a lehetősége nagyon megkönnyítette a dolgunkat. Egyeztettük a Magyarországon és a Németországban kötelező oltásokat és kiderült, hogy a hazaihoz képest van pótolni való. Hiányosság is akadt, kiderült ugyanis, hogy az egyik fiam hiányzott aznap az iskolából, amikor a kötelező oltást beadták a diákoknak, de erről minket később senki nem értesített. Amin teljesen ledöbbentünk, hogy amikor megkerestem telefonon a volt védőnőnket és orvosunkat, egyik sem tudott tájékoztatást adni arról, az adatbázisuk szerint pontosan milyen oltásokat kaptak meg eddig a gyerekeink. 

Vérvétel mindenfajta teszthez (allergia, pajzsmirigy, stb.) helyben van, az ultrahangos készülék az alapfelszereltséghez tartozik. Bizonyos időközönként van kötelező szűrővizsgálat, erről postai úton értesítenek minket. Nem jelent gondot, ha levélben kérünk receptet, és ha más intézménybe küldenek minket tovább, ők telefonálgatnak időpontért.  

Fogorvosi rendelő

Aki Magyarországon nem úgy érzi magát az SZTK-rendelésen, mint egy futószalagon, annak hatalmas szerencséje van. Én a felszereltség miatt is inkább magándokihoz jártam, Németországban viszont nem kell súlyos összegeket leperkálnom a minőségi munkához, emberhez méltó ellátáshoz. 

Az ingyenes szolgáltatások mellett természetesen itt is vannak költségtérítésesek - ugyanúgy, mint Magyarországon -, de aki a fogkövét akarja leszedetni vagy lyukat betömetni, fogat húzatni, azoknak ezt fedezi a biztosításuk. Mindezt olyan környezetben, mint a legigényesebb magyar magánrendelőben. 

Kórház

Sajnos volt szerencsénk a fekvőbeteg ellátáshoz is, kislányom kruppos rohama miatt kerültünk be egyik éjjel a 30 ezer fős kisvárosunk kórházába, a gyerekosztályra. Lehet, hogy csak mázlink volt, de egyből kaptunk külön szobát (rácsos kisággyal, nekem pótággyal), akkorát, amekkorába Magyarországon hat-hét ágyat is bezsúfolnak. Lakosztályunk teljesen felszerelt volt: törülköző, pelenka, popsitörlő, bili, krémek, plusz ágynemű állt a rendelkezésünkre, a kicsit egy beépített kádban tudtam megfürdetni a szobán belül. Nekem a budapesti kórházak után eleve megdöbbentő volt, hogy nem mállik a falról a vakolat, nincs penész, ragyog a fürdőszoba (ahol folyékony szappan és még WC-papír is volt!!!), de az igazi meglepetés akkor ért, amikor reggel begördült a folyosóra a zsúrkocsi. Konkrét svédasztal: többféle felvágottból, sajtból válogathattunk, még a zsemléből is volt fehér illetve barna, de lehetett főtt tojást, mézet, lekvárt, joghurtot, müzlit enni, és volt tej, tea, kávé, kakaó a reggeli mellé. Az ebéddel nem bírtam megbirkózni, de nem az íze, hanem a mennyisége miatt (ebben az esetben is volt választási lehetőség, 3-féle menüből). 

gallery 1

Ugyanebben a kórházban kötöttünk ki az asztmás rohamommal, amikor is egyszerre három (!) orvos és két ápoló foglalkozott az állapotommal és hozták rendbe a légzésemet. Igazságtalan és valótlan lenne azt sugallnom, hogy Magyarországon nincsenek hasonlóan lelkiismeretes szakemberek, mégis, én ezeknek a pillanatoknak köszönhetem, hogy életemben először biztonságban éreztem magam és a gyerekeimet is egy orvos kezei alatt. Ugyanígy biztonságérzetet ad a felszereltség, az otthonos közeg - Németországban már nem úgy megyek be a kórházba, hogy attól rettegek, egy orvosi műhiba, félrekezelés, vagy egy fertőzés miatt élve ki sem jövök onnan. 

Bónusz: azért, hogy a gyerekkel maradhassak a kórházban, nem kellett plusz pénzt fizetnem. (És ebbe beletartozik kétszeri reggeli, ebéd és egyszeri vacsora a részemre.) Legutóbb pedig a kamaszoknak csináltattam szemüveget: masszívat, divatosat, minden extrával, fejenként 25-30 euróért. (Magyarországon ez 25-30 ezer forintból jött ki korábban.)