A Dr. Phil egy olyan amerikai talkshow, amelyben problémás emberekkel foglalkoznak. Körülbelül, mint egy Mónika show, csak itt szakemberek is segítenek egy-egy konfliktus kezelésében. Tavaly ősszel egy 13 éves lány, Danielle Bregoli édesanyja kérte Dr. Phil McGraw segítségét, ugyanis a tinédzser abszolút nem hallgat rá, semmibe veszi, és már nem bír vele.

Folyton bunyózik, és autókat lop.

Ekkor lett Danielle Bregoliból mém, ugyanis nem épp szép kiejtéssel beszéli az angolt, és amikor anyja azzal fenyegette, hogy nem engedi ki barátaihoz, a következőt próbálta mondani: „kapj el kint, ha tudsz, ahhoz mit szólsz?”, ami úgy hangzott, hogy a

„Catch me outside, how about that”-ből „
Cash Me Ousside, Howbow Dah” lett, 

az internet népe pedig imádta, és mindenhol elkezdte használni az ebből készült mémet.

Ahogy az lenni szokott a 13 éves lány több százezres követői bázist szerzett magának, az Instagramon már 4,3 millió rajongója van, és hát... ömlik a szájából a mocsok, és mindenkit lenéz. Csak a pénz, a luxus, és az iPhone számít, enélkül semmi vagy.

Link in bio 💎👆🏼@pizzaslime 🎥@whitetrashtyler

Slimthugga (@bhadbhabie) által megosztott bejegyzés,

Persze olykor simán teljesíti mások kívánalmait is, például, hogy csöcsöréssze meg magát, vagy twerkeljen egy jót. Mindezt pedig videóra veszi.

Egy év alatt 51-szer mentek ki hozzájuk

Nem az a fontos, hogy igaz legyen, csak beszéljenek rólam – mondta Gábor Zsazsa is. De itt nem erről van szó: minden igaz abból, amit az anyja állított róla. Házukban folyton megy a veszekedés, a kamaszlány ki-be járkál barátaival, és sötét ügyleteit bonyolítja. A rendőrségi jegyzőkönyv szerint, amit a TMZ kért ki, egy év alatt több mint ötvenszer hívták ki hozzájuk a rendőröket.

A szomszédok teljesen ki vannak már akadva, sok a házibuli, sokszor napközben is hangosan üvöltöznek egymással, de apróbb rablások, kocsifeltörések miatt is rendre az ő címükre érkeznek a járőrök.

Marketingből ötös

Amúgy annyira nem hülye a lány, mint amennyire mutatja, vagy a haverjai okosabbak nála: webshopot indított, amiben sajátmárkás termékeket kínál.

Rá is pörögtek az internetezők, na meg az egyik cég is, akinek logóját lelopva, saját szlogenjére alakítva kreálta meg sajátját – a cég pedig ezért most perli. Persze a botrány megint jó volt arra, hogy a címlapokra kerüljön, ezzel is pörgetve saját brandjét.

Zenét is ír, rappel, saját Spotify lejátszási listája van, akár ez az út is járható lesz neki. Luxy, pénz, csillogás!

Everything 1K 🤑 @kodakblack @worldstar 💰

Slimthugga (@bhadbhabie) által megosztott bejegyzés,

Az emberek most Amerikában vagy nagyon utálják, vagy nagyon szeretik: utóbbi táborba tartozik az a több ezer ember, aki már aláírta az online petíciót, hogy a „Howbowdah” szót nyilvánítsák hivatalosan is bejegyzettnek. Danielle Bregoli története itt és ennyivel még biztos nem ért véget.

via TMZ