Az tiszacsegei Halászcsárda leve

2016. augusztus 23. 06:04 - Ábry Zoltán J.

Ahol megtaláltuk a nekünk tetsző színt

A tiszacsegei folyóátkelőnél vagyunk. Valaki régen úgy döntött, hogy halászcsárdát nyit a kompkikötő mellett, és ennek köszönhetően mi ma itt halászlevet tudunk enni. Évek óta főzőversenyt szerveznek errefelé, amiről egy egész sor kép alkot siratófalat. Akkor ez a konyha bizonyára sorozatos megmérettetésekben edződött. Nyilván kiváló fogást kapunk. Na lássuk!

20160511_123125_web.jpgKét szembeötlő hibát is felfedezhet a képen. Tippeljen, aztán olvasson tovább, hogy kiderüljön helyes-e a megfejtése.

Ponyvatetővel téliesített kerthelyiségben foglalunk helyet, mely fülledt sárga árnyalatot fest mindenre. Kissé beljebb a kőépületben már autentikusabb a környezet. Pontyhalászlevet nem kaptunk, harcsából kérjük. A kérdés a következő: vajon a nehezen beszerezhető magyar szürkeharcsát kapjuk, vagy a mindig elérhető afrikait?

20160511_123130_web.jpg

Úgy nézzen erre a képre, hogy ez a szín, nagyon közel áll az általunk elvárthoz.

Gyakran hiányoljuk a tesztsorozat során a mélybordó árnyalatot, amit a megfelelő mennyiségű paprika biztosít. Nos, a tiszacsegei halászlé színe példamutatóan szép. Zsírban bőséges réteg van a tetején, már-már sok is, úgyhogy kenyeret ide hirtelen!

20160511_123200_web.jpg

Ez itt mind zsír, amit a felszínről gyűjtöttünk össze. Ez sok!

Az alaplé sóssága megfelelő és kellemesen pikáns, de nem tartalmaz valami sok passzírozott halrészt. Inkább a halhúsról a főzés közben leváló haldarabok teszik tartalmassá. Ebből kifolyólag az egész halászlé állaga egy gazdag tyúkhúslevesre emlékeztet.

tiszacsege_kenyerteszt.jpg

Jól láthatóan kevesebb halpasszírozásból származó szárazanyag tartalom van benne, de a zsírtartalom a kenyérre is felült.

És hát a halhús. Nos, az az erős gyanúnk, hogy afrikai harcsából van. Abból viszont bőséges mennyiség, és egyébként ügyesen készítették el, mert jól falatozható. Mielőtt még bárki követ vetne a vendéglátósokra az afrikai harcsa miatt, el kell mondjuk, hogy a szürke harcsa sajnos nem mindig áll rendelkezésre, a tiszai halászoktól, horgászoktól pedig az új szabályozás értelmében nem vehetnek át halat. Ezzel együtt viszont a vendégek igenis igénylik a harcsa halászevet. Mit tehet az egyszeri vállalkozó? Alkut köt.

20160511_123322_web.jpg

Habzsolható halkockák! Hoppá...csak nem paradicsomhéjat látunk ott?

Halbelsőséget is kínált az étlap. Sajnos gyakori hibát követtek el, mert itt is alaplé nélkül érkezik és, hogy nehogy kihűljön, rámelegítettek. De ezzel ki is szárították az ikrákat. A haltej viszont kellemesen puha volt, pont jó.

20160511_123113_web.jpgAz alapban kínált asztalpatika sajnos nem elég, kérjük a többi ízesítőt, hozni fogják!

Az asztalpatikára viszont jobban oda kellene ügyelni. Kenyeret kaptunk, de jól esett volna még az őrölt nyers pirospaprika, az erős zöldpaprika. Máshol ezeket alapban kapjuk, itt kérnünk kell. Arra buzdítom önöket, hogy szóljanak előre a felszolgálónak ha halászlevet rendelnek.

20160511_131100_web.jpg

Szépek ezek a virágok, de Ön bal felül a háttérben lévő füstölőre koncentráljon! Eszméletlen dolgok jönnek ki belőle. Feltétlenül próbálja ki! De most tényleg!

A tiszacsegei kompkikötőnél található halászcsárda ragyogó helyszín lehet az utazásunk megszakításához. A nyári szezonban a folyó melletti friss levegő garantáltan meghozza az étvágyunk egy jól kanalazható halászléhez. Bár véleményünk szerint az 1900.- Ft árával felül van árazva. Azonban van itt valami, amire fel kell hívjuk a figyelmüket! Ennek a helynek jelentős praxisa van halfüstölésben. Azt is volt szerencsénk megízlelni. Ennél többet nem mondunk. A füstös ízvilág kedvelői máris nézzék meg a térképen merre van Tiszacsege! Hátha halaszthatatlanul át kell kelniük a Tiszán. És hát hol máshol lehetne, mint Tiszacsegén…nemde?!

Ennél részletesebb beszámolót szeretne? A videóból sokkal többet megtudhat!

 

20160511_131312_web.jpg

A halászok, horgászok híres tiszacsegei siratófala!

20160511_131039_web.jpg

Ha október első feléig eljutnak Tiszacsegére, akár még jó időt is kifoghatnak, és barátaikkal ülhetik körbe ezt az asztalt.

 

 banner_700x220.jpg

 

 

Közlemény:
A tesztsorozat meglepetésszerű látogatás során készült, és az írás az OTT és AKKOR tapasztalt halászlé értékelésekor keletkezett szubjektív VÉLEMÉNY. Nem zárjuk ki, hogy más alkalommal akár nekünk vagy másik kóstolónak ettől eltérő álláspontja lehet. Minden ténybeli tévedésünket szívesen korrigáljuk, és bár a szerző véleménye vitatható ugyan, de nem helyreigazítható.

1 komment
Címkék: halászléteszt

A bejegyzés trackback címe:

https://itthonatiszatonal.blog.hu/api/trackback/id/tr6711357144

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2016.09.23. 16:48:14

nekem ez a hely nagy csalódás volt
nem csak a halászlé miatt, a többi is menza alatti minőség
inkább egy Iglo halrudacska, mint ott egy szelet hal
pedig korhely halászlé is van
az még úgy ahogy
süti beállítások módosítása