új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Ez volt mára az Index percről percre közvetítése, köszönjük megtisztelő és kitartó figyelmüket.

    Tartsanak velünk pénteken is, már korán reggel indítjuk hírfolyamunkat!

  • Vlagyimir Putyin elmondta, hogy Oroszország nem zárkózik el a béketárgyalásoktól, de a Nyugatnak is meg kell értenie, hogy minél tovább húzódik ez a helyzet, annál nehezebb lesz neki megállapodásra jutnia velünk.

    Az orosz elnök kijelentette, hogy a Nyugatnak nem sikerült viszályt és zűrzavart szítania Oroszországban.

    Nyilvánvaló, hogy nem csupán az volt a céljuk, hogy minél fájdalmasabb csapást mérjenek az orosz gazdaságra, hanem viszályt és zűrzavart akartak kelteni társadalmunkban, demoralizálni akarták az embereket. De ezzel is elszámították magukat, semmi ilyesmi nem történt, és biztos vagyok abban, hogy nem is fog

    – húzta alá az orosz vezető. Hangsúlyozta azt is, hogy az egyértelműen ellenséges nyugati büntetőintézkedések hatásait rövid időn belül sikerült mérsékelni.

  • Dmitrij Medvegyev, az Orosz Biztonsági Tanács alelnöke úgy véli, hogy a brit miniszterelnök távozása logikus eredmény. Közösségi oldalán úgy fogalmazott:

    Ukrajna „legjobb barátai” távoznak. A „győzelem” veszélyben van! A brit arrogancia és a középszerű politika logikus eredménye. Különösen a nemzetközi pályán.

    Az alelnök hozzátette: „Várjuk a híreket Németországból, Lengyelországból és a Baltikumból”.

  • A nemzetközi közösség segíteni fog abban, hogy Oroszország ukrajnai hadműveletének következményei ne destabilizáljanak más országokat – jelentette ki csütörtökön Annalena Baerbock német külügyi tárcavezető Baliban, a világ legfejlettebb és legnagyobb feltörekvő gazdaságait tömörítő G20 csoport külügyminisztereinek találkozóján.

    Hangsúlyozta: ha az államoknak megengednék, hogy megtámadják szomszédjaikat, akkor egyetlen kis ország sem tudhatná magát biztonságban.

    Nemcsak nekünk, európaiaknak kérdés, hogy miként kezeljük a brutális háborút Ukrajnában, mindez ugyanis a nemzetközi jogok, illetve a kisebb és közepes országok védelméről is szól

    – emelte ki a német diplomácia vezetője. Mint fogalmazott: „a kisebb nemzetek szorosan nyomon követik, hogy a nemzetközi közösség elfogadja-e azt, ha egy erősebb állam elfoglalja szomszédját. Amennyiben megengedjük ezt, egyetlen kisebb országnak sem lesznek békés álmai”.

    Az Oroszország indította háborúról szólva kijelentette, hogy nemcsak Ukrajnát sodorta katasztrófába, de „az egész világot teljesen felbolygatta”. Mint mondta, azért utazott európai partnereivel Balira, hogy világossá tegyék: nem engedik át Oroszországnak a nemzetközi porondot. A globálisan fenyegető élelmezési válságról szólva hozzátette: nem fogják engedni, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök káoszba döntse a világot.

  • Az orosz erők az invázió óta Ukrajna termőterületeinek mintegy 22 százalékát tartják megszállva, ami hatással van a globális gabona- és étolajpiacok egyik legfontosabb beszállítójára – közölte a NASA.

    Az amerikai űrkutatási hivatal tudósai által elemzett műholdas adatok azt mutatják, hogy Oroszország Kelet- és Dél-Ukrajna megszállásával olyan földterületeket tart ellenőrzése alatt, amelyeken az ország téli terményeinek 28 százaléka, főként búza, repce, árpa és rozs, valamint a nyári termények 18 százaléka, főként kukorica és napraforgó terem.

    A világ kenyérkosara háborúban áll

    – mondta Inbal Becker-Reshef, a NASA Harvest programjának igazgatója, amely amerikai és európai műholdas adatokat használ a globális élelmiszertermelés tanulmányozására – írja az Al Jazeera.

  • Vlagyimir Putyin orosz elnök az orosz fegyveres erők által Ukrajnában végrehajtott „különleges katonai művelet” kérdéséről beszélt.

    Ukrajnában még nem kezdtünk el komolyan semmit

    – mondta Vlagyimir Putyin. Hozzátette: „Ma azt halljuk, hogy le akarnak minket győzni a csatatéren, nos, mit mondhatnék... Hadd próbálkozzanak”.

    Az ukrán nép számára tragédiának nevezte a Nyugat azon kijelentéseit, miszerint az „utolsó ukránig” harcolnak.

    De úgy tűnik, hogy a dolgok így mennek

    – tette hozzá.

  • Az ukrajnai háborút a Nyugat szította, egyedül ő tehető felelőssé a mostani eseményekért – jelentette ki csütörtökön Vlagyimir Putyin orosz elnök az orosz parlament alsóházának (duma) frakcióvezetőivel folytatott tanácskozásán.

    Azt mondják nekünk, hogy mi kezdtük a háborút a Donbászban, Ukrajnában. Nem, ezt az úgynevezett kollektív Nyugat szította a 2014-es, alkotmányos rendet felforgató fegyveres ukrajnai hatalomátvétel megszervezésével és támogatásával, később pedig a donbászi emberek ellen elkövetett népirtás jóváhagyásával és mentegetésével. Éppen a Nyugat a fő értelmi szerzője és felelőse a mai eseményeknek

    – mondta Putyin.

  • Egy orosz ügyész hét év börtönbüntetést kért egy moszkvai városi tanácsosra, amiért bírálta Oroszország ukrajnai invázióját – jelentette az AFP hírügynökség a bíróságról.

    A 60 éves, jogász végzettségű Alekszej Gorinovot április végén tartóztatták le, mert „tudatosan hamis információkat" terjesztett az orosz hadseregről, és most bíróság elé állt – számolt be róla az Al Jazeera.

  • Micheal Martin ír kormányfő ma tért vissza Dublinba, miután egy napot a Kijev külvárosában található Bucsa, Borogyanka és Irpiny külvárosokban töltött. Szemtanúja volt a megszálló orosz erők által okozott kegyetlen pusztításnak – írja a Guardian.

    A látogatás során meglátogatott egy tömegsírt egy bucsai templom területén, majd kétoldalú megbeszéléseket folytatott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel.

    Nagyon nehéz volt felfogni azt a kegyetlenséget és azt az embertelenséget, ami Ukrajnában történt és történik

    – nyilatkozta Micheal Martin.

    Úgy gondolja, az ukrán népnek rendkívüli ellenálló képessége van. A sok gyerek halála megdöbbentette.

    Nagyon nehéz felfogni, hogyan kezdhet bárki olyan háborút, amely ennyi gyermek halálát és meggyilkolását eredményezi

    – tette hozzá.

  • A Volodimir Zelenszkij elnök hivatala által kiadott közleményből kiderül, hogy a két vezető telefonbeszélgetése után Zelenszkij hivatala megköszönte Boris Johnsonnak, hogy az orosz inváziót követően megvédte Ukrajna érdekeit. Arra számítanak, hogy Boris Johnson lemondása ellenére is folytatódik az országuk támogatása Nagy-Britannia által  – írja a Guardian.

    Mindannyian szomorúan hallottuk ezt a hírt Johnson lemondásáról. Nemcsak én, hanem az egész ukrán társadalom együtt érez önnel. Nincs kétségünk afelől, hogy Nagy-Britannia továbbra is támogatja Ukrajnát, de az Ön személyes vezetése és karizmája különlegessé tette azt

    – adta ki a közleményt Zelenszkij hivatala.

  • Az ukrán hadsereg által közzétett felvételen az látható, hogy az ukrán csapatok nemzeti színű zászlót helyeznek ki a Kígyó-szigeten, miután visszaszerezték az irányítást.

    Az orosz hadsereg június 30-án kivonult a szigetről, amelynek fontos stratégiai jelentősége van, mert közel van a tengeri útvonalakhoz. Az orosz védelmi minisztérium kivonulása után csütörtökön azt közölte, hogy erői rakétákat lőttek ki a szigetre, ukrán katonák halálát okozva.

  • Brittney Griner amerikai kosárlabdázó bűnösnek vallotta magát az orosz bíróság előtt a kábítószerrel kapcsolatos vádak miatt, de azt mondta, hogy nem szándékosan sértette meg a törvényt.

    Az amerikai játékos később szeretne tanúvallomást tenni, egyelőre időre van szüksége a felkészüléshez – írja a Guardian.

    A következő bírósági tárgyalást július 14-én tartják.

  • Az ENSZ új jelentése szerint Oroszország ukrajnai inváziója óta további 71 millió embert taszítottak a szegénységbe az egekbe szökő élelmiszer- és energiaárak.

    Mindössze három hónappal azután, hogy Vlagyimir Putyin csapatai megszállták a szomszédos országot, 51,6 millió ember él napi 1,90 dollárból vagy annál kevesebből – jelentette az ENSZ Fejlesztési Programja (UNDP) az Independent szerint.

  • Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén jóváhagyta egymilliárd euró európai uniós makroszintű pénzügyi hitel folyósítását Ukrajna számára, a pénz a külső finanszírozási szükségletek fedezésében segíti majd az Oroszországgal háborúban álló országot – közölte az uniós parlament csütörtökön.

    A tájékoztatás szerint ez az első részlete annak a kilencmilliárd eurós makroszintű pénzügyi támogatásnak, amelyet az Európai Bizottság javasolt május közepén Ukrajna újjáépítésére, valamint nemzetközi hitelek visszafizetésére.

    A sürgősségi eljárás keretében, 522 igen szavazattal, 17 ellenszavazat és 25 tartózkodás mellett elfogadott állásfoglalás szerint a hitel „gyors pénzügyi támogatásként szolgál az akut finanszírozási igények kielégítésére, és biztosítja az ukrán állam funkcióinak folyamatos működését”.

    Közölték, hogy Ukrajna finanszírozási igényei az orosz invázió miatt megnövekedtek: az utakban, hidakban, gyárakban, lakóházakban, kórházakban és más infrastruktúrákban okozott hatalmas károk mellett az ország elvesztette hozzáférését a nemzetközi pénzügyi piacokhoz is. Ennek eredményeként Ukrajnának 37,3 milliárd eurója hiányzik a 2022-es finanszírozási igények kielégítésére a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint – írták.

    A most bejelentett támogatás kifizetésére egy részletben kerül sor, ha felhasználása megfelel az uniós elvárásoknak, beleértve a fokozott átláthatóságot és a felhasználásáról szóló jelentéstételt. A támogatás nyújtásának az is előfeltétele, hogy Ukrajna tiszteletben tartsa a hatékony demokratikus mechanizmusokat – szögezték le. Az uniós költségvetés kivételesen a kamatköltségeket is finanszírozza.

  • Kevés esélyük van a túlélésre a minimális kiképzésen áteső ukrajnai önkénteseknek a kelet-ukrajnai frontvonalon. A korábban villanyszerelőként dolgozó Jurij Bruhal június 10-én halt meg szolgálat közben Kelet-Ukrajnában, míg a háború előtt élelmiszerbolti eladóként pénzt kereső Andrij Verter a luhanszki csatában vesztette életét.

    A New York Times az ő sorsukat külön is kiemelte, és arról írt, hogy

    általánosságban elmondható, hogy a területvédelmi erők nincsenek rendesen felkészítve a hadviselésre, így kellene sikerrel felvenniük a harcot az orosz inváziós erőkkel.

    Az ukrán legfelsőbb tanács május elején törvényt módosított, hogy a területvédelmi erőket a frontra irányíthassák, amelyek azonban súlyos veszteségeket szenvedtek az oroszok bombázása és ágyúzása következtében. 

    A katonai tapasztalatokkal nem rendelkező katonák nem voltak felkészülve a harcok eszkalálódására, kiképzésük két hétig vagy annál is rövidebb ideig tart – írja az amerikai lap.

    Kapcsolódó

    „Hullunk, mint a legyek” – Sok képzetlen katonát irányít a frontvonalra Ukrajna

    Súlyos veszteségeket szenvedtek a területvédelmi erők Kelet-Ukrajnában.

  • Legalább egy ember meghalt és hatan megsebesültek a Kramatorszk elleni rakétacsapásban, amely egy lakónegyedet ért – közölte Pavlo Kirilenko, Ukrajna donyecki területi kormányzója.

    Egy orosz rakéta Kramatorszk központjában csapódott be. Egy halottról és hat sebesültről tudni biztosan, de ezek a számok még változhatnak. A becsapódás hat épületet rongált meg, köztük egy szállodát és egy lakóépületet. Ez szándékos támadás a civilek ellen

    – írta bejegyzésében a kormányzó a Guardian szerint.

    Kirilenko a továbbiakban elmondta, hogy az oroszok továbbra is fegyvertelen emberek ellen harcolnak, és azt mondta, hogy ez nem fog véget érni, amíg az oroszokat meg nem állítják.

  • Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Telegramra posztolt képeket, amelyeken két amerikai szenátorral – a republikánus Lindsey Grahammal és a demokrata párti Richard Blumenthallal – látható. Zelenszkij azt írja:

    Örömmel találkoztam Lindsey Graham és Richard Blumenthal amerikai szenátorral. A kétkamarás és kétpárti támogatás nagyon fontos számunkra. Érezzük és értékeljük ezt az egységet.

    Most az elsődleges feladat az, hogy szeptember 1-jéig a nők és a gyerekek hazatérhessenek, a gyerekek és a diákok pedig iskolába és egyetemre járhassanak – írta az elnök. Hozzátette: számít a Kongresszus támogatására a modern légvédelmi rendszerek szállítása ügyében.

  • Mint már írtunk róla, az oroszok által megszállt Mariupolban nincs elég élelem, víz és áram se, emiatt a halálozási arány több mint négyszeresére nőtt a térségben. Ennek oka a víz, az élelmiszer, a gyógyszer és az orvosok hiánya.

    A tömegsírok is egyre telítettebbek. Ezekbe a sírokba már nemcsak az orosz rakéták miatt elhunytakat temették, hanem azokat is, akik a megszállás miatt, harcok nélkül veszítik életüket az áldatlan állapotok következtében.

    Eközben az oroszok anélkül bontják le a megrongálódott lakóépületeket, hogy előtte figyelmeztették volna a lakosságot. A város újjáépítése 14 milliárd dollárba kerülne, ez hét-tíz évet venne igénybe. A háború miatt már 1356 lakóépület semmisült vagy rongálódott meg – írja a Kárpáti Igaz Szó a TSN hírcsatorna alapján.

  • Az orosz tisztviselők jókedvvel fogadták Boris Johnson brit miniszterelnök bukását, aki ma délután lemondott.

    Az Independent értesülései szerint az egyik orosz vezető iparmágnás buta bohócnak nevezte a brit politikust.

    Oleg Deripaszka orosz mágnás a Telegram-oldalán azt mondta, hogy ez dicstelen vég egy ostoba bohóc számára, akinek a lelkiismeretén több tízezer ember vére szárad ebben az értelmetlen ukrajnai háborúban.

    Moszkva és London viszonya mélypontra süllyedt Oroszország Ukrajna elleni inváziója után, ami tovább súlyosbította a két ország között régóta fennálló sérelmeket. Boris Johnson állhatatos támogatója Ukrajnának, a háború kitörése óta már kétszer is járt Kijevben.

    Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője azt mondta: „Nem szeret minket, mi sem szeretjük őt, miniszterelnöki posztról való lemondása nem sok aggodalmat keltett a Kremlben.”

    Azt tanácsolta az Egyesült Királyság döntéshozóinak, hogy profibb embereket válasszanak a következő kormányba.

  • Mint megírtuk, Boris Johnson bejelentette, hogy új vezetőre van szükségük a konzervatívoknak, ezért lemond pártelnöki posztjáról, ami azt is jelenti, hogy megszűnik kormányfői megbízatása.

    Nem sokkal korábban a Downing Street előtt mondott beszédében azt mondta, hogy mérhetetlenül büszke kormánya eredményeire, köztük arra, hogy „a Nyugat vezető szerepet vállalt Putyin ukrajnai agressziójával szemben” – írja a Guardian.

    Hadd mondjam el most Ukrajna népének, hogy tudom, hogy mi itt, az Egyesült Királyságban továbbra is támogatni fogjuk a szabadságharcotokat, addig, amíg szükséges

    – fogalmazott Johnson.

  • Legalább hét civil meghalt és két másik megsebesült a kelet-ukrajnai donyecki területen végrehajtott orosz csapásokban, közölte Pavlo Kirilenko, a kelet-ukrajnai Donyeck megye kormányzója.

    Kirilenko szerint az oroszok hét civilt öltek meg: hármat Toreck városában, kettőt Avdijivkában, egyet Kodemában és egyet Sziverszkben, további két ember pedig megsebesült a támadásokban, írja a Guardian.

  • Egy Fekete-tengeren sodródó tartályhajót talált el egy orosz cirkálórakéta, közölte az ukrán hadsereg, írja a CNN.

    Az oroszok két rakétát lőttek ki, és az egyik eltalálta a moldovai zászló alatt hajózó Millennial Spirit nevű hajót, amelyet hónapokkal ezelőtt egyszer már eltaláltak, közölte a Déli Operatív Parancsnokság.

    Az első találat idején a hajó több mint ötszáz tonna dízelüzemanyagot szállított. A hajózási útvonalak blokádja miatt a tartályhajó négy hónapja legénység nélkül sodródik a tengeren. Nem világos, hogy a hajó elsüllyedt-e a legutóbbi rakétacsapás után

    – közölte a parancsnokság.

  • Oroszországban jelentősen, 82 százalékkal, 27 761-re zuhant az új autók és haszongépjárművek eladása júniusban az egy évvel korábbi 154 553-ról, közölte az Oroszországban tevékenykedő európai vállalatokat tömörítő szervezet, az AEB autógyártó-bizottsága.

    Májusban 83,5 százalékkal esett az új járművek értékesítése, miután áprilisban 78,5 százalékkal, márciusban 62,9 százalékkal, februárban 4,8 százalékkal, januárban pedig 3,7 százalékkal csökkent éves összevetésben.

    Az idei első hat hónapban összesen 370 228 új járművet értékesítettek, 56,9 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál. Oroszországban tavaly 4,3 százalékkal nőtt, és meghaladta az 1 millió 660 ezret az eladott új járművek száma.

    Az idén júniusban a legkeresettebb típus a Lada Granta volt, amelyet a Lada Vesta és a Kia Rio követett. Az első tízbe bekerült még a Hyundai Creta, a (kínai) Haval Jolion, a Lada Niva, a Lada Largus VP, a Renault Logan, a Kia Sportage és a Hyundai Solaris. Az autómárkák áprilisi eladási listáját a Lada vezette, amelyet a Kia, a GAZ, a Hyundai, a Renault, a Haval, az UAZ, a Geely, a VW és a Skoda követett, írja az MTI.

  • Az orosz védelmi minisztérium azt állítja, hogy megölték azokat az ukrán katonákat, akik megpróbálták kitűzni Ukrajna zászlaját a nemrég visszafoglalt Kígyó-szigeten, írja a Guardian.

    Július 7-én éjjel az ukrán védők megpróbálták kitűzni az ukrán zászlót a Kígyó-szigeten.

    Hajnali 5 óra körül több ukrán katona szállt partra a szigeten egy motorcsónakról, és fényképezkedtek a zászlóval. Az orosz légierő repülőgépei nagy pontosságú rakétákkal csapást mértek a szigetre, aminek következtében több ukrán katona is meghalt. A túlélők egy közeli falu irányába menekültek, állítják az oroszok.

    Az állításokat nem sikerült megerősíteni független forrásokból, bár korábban az odesszai hatóságok azt állították, hogy a szigetet valóban találat érte.

  • Nagyjából 800 000 ukrán maradt otthon nélkül, mivel lakóhelyük részben vagy teljesen megsemmisült az orosz–ukrán háború következtében, közölte Olena Suljak ukrán parlamenti képviselő.

    Suljak elmondása szerint mostanáig több mint 220 000 ember nyújtott be kártérítési kérelmet a Gyija portálon az elpusztult otthonáért. A politikus hozzátette, a kormány a tartalékalapból már 1,4 milliárd hrivnyát különített el, hogy a fűtési szezon előtt minél több házat kijavíthassanak, írja a Kárpátalja nevű hírportál.

  • Vlagyimir Putyin orosz elnök sajtófőnöke, Dmitrij Peszkov kommentálta azt az információt, miszerint Boris Johnson lemond miniszterelnöki posztjáról.

    Putyin szóvivője azt mondta, hogy a brit miniszterelnök nem nagyon kedveli az Orosz Föderáció hatóságait, de ez fordítva is igaz, írja az Unian hírügynökség.

    Peszkov azt is állította, hogy az orosz hatóságok elsősorban azt figyelik, hogy mi történik Oroszországban.

    Ami Johnson urat illeti, nem nagyon kedvel minket. De mi sem kedveljük őt

    – mondta Peszkov.

    Korábban a média úgy értesült, hogy Boris Johnson lemond a brit miniszterelnöki tisztségről. Az Indexen folyamatosan nyomon lehet követni a brit kormányválsággal kapcsolatos legfrissebb híreket.

  • Levegő-föld rakétákkal próbálja megsemmisíteni az ukrán légvédelem állásait az orosz hadsereg – írja az Unian ukrán hírportál Jurij Ignat, az Ukrán Fegyveres Erők Légiereje parancsnokságának szóvivője.

    A szóvivő állítása szerint a védelem ellenáll a támadásoknak. 

  • Egy orosz zászlóval ellátott teherjáró hagyta el a Törökország északnyugati részén lévő Karasu kikötőt, amelyen állítólag Ukrajnából ellopott orosz gabona volt – írja az Unian az ukrán külügyminiszter közlése alapján.

    A hajó viszont nem tudta kirakni az árut, ugyanis ukrán részről megakadályozták azt. A történtek miatt Ukrajna bekérette a kijevi török nagykövetet. 

  • Csütörtökön civileket evakuáltak Szlovjanszkból, miközben az orosz erők folytatták offenzívájukat a háború középpontjában álló Donbász régióban.

    A város polgármestere szerint a háború előtti 110 ezer fős lakosságból 23 ezer embernek kell még elhagynia a várost. Az embereket naponta menekítik ki autóbuszokkal, tette hozzá.

    A hírek szerint 17 ember halt meg Szlovjanszkban azóta, hogy az orosz erők a szomszédos Luhanszk elfoglalása után a Donyecki területre összpontosították offenzívájukat.

  • Egy üzenetet tettek közzé az ukránok a Kígyó-szigeten az egyik nemzeti lobogójukon, melyen az látható: „Ne feledd, orosz hadihajó; a Kígyó-sziget Ukrajnáé!” – írja az Unian ukrán hírportál.

    Az akcióról Szergej Bratcsuk, az odesszai regionális katonai közigazgatás vezetőjének sajtótitkára számolt be a Telegramon.