új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Kedves olvasóink!

    Zárul az Index mai hírösszefoglalója, melyben beszámoltunk a koronavírus-világjárvány történéseiről és ismertettük a legfontosabb tudnivalókat.

    Pihenjenek jól, vigyázzanak magukra!

  • A belga kormány pénteken bejelentette, hogy „koronavírus-járványbarométert” vezet be, amely nyomon követi a pandémia alakulását Belgiumban. A barométeren három szín,

    • sárga,
    • narancssárga és
    • vörös

    jelzi majd, hogy az adott időszakban mennyire súlyos a járvány, és milyen intézkedéseket kell hozni a különböző ágazatokban.

    Az új eszközhöz kapcsolódó tudományos elemzésekre alapozva hozza meg döntéseit a kormány járványügyi bizottsága – mondta Alexander De Croo belga szövetségi kormányfő.

    A barométer január 28-án vörös kódra állítva kezdi meg működését. Ennek értelmében a beltéri és kültéri rendezvényeket továbbra is legfeljebb 200 fővel lehet megtartani, a maszk használata kötelező marad. A vendéglátóipari helyiségek zárási időpontja este 11-ről éjfélre módosul. A fedett játszóterek, bowlingpályák, biliárdtermek, valamint a kaszinók újra megnyithatnak. Emellett a távmunka továbbra is kötelező marad heti négy napra, a bevásárlást pedig egyedül vagy párban kell elvégezni.

    Belgiumban az utóbbi egy hét alatt 34 százalékkal nőtt az új fertőzöttek száma, napi átlagban közel 31 800, hétfőn pedig rekordszámú, több mint 60 ezer fertőzöttet regisztráltak. A kórházi felvételek és a járványban elhunytak száma 12 százalékkal nőtt – számolt be az MTI.

  • A koronavírus-járvány jelenleg is tartó hatodik hullámában eddig 1,98 millió munkavállaló kényszerült betegszabadságra Spanyolországban – közölte José Luis Escrivá szociális ügyekért felelős miniszter. Elmondta: a foglalkoztatottak mintegy 10 százaléka esett ki átmenetileg a munkából a fertőzés miatt vagy azért, mert kontaktszemélyként karanténba került.

    A spanyol oktatási minisztérium beszámolt arról, hogy az országban dolgozó 755 ezer tanár 4,3 százaléka, mintegy 25 ezren estek ki a munkából, mióta a téli szünet után múlt hétfőn megkezdődött oktatás. A 8,2 millió diák 3,7 százaléka hiányzik, mintegy 262 ezren.

    Az ország járványügyi szakértői szerint a november végén kezdődött hullám ezekben a napokban, hetekben tetőzhet – számolt be az MTI.

  • A távmunkára való lehető legnagyobb átállást rendelte el a szövetségi kormányapparátusnál és területi alárendelt szerveinél pénteken a koronavírus okozta gyors terjedése miatt Mihail Misusztyin orosz miniszterelnök. Oroszországban az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma abszolút rekordot döntött, és megközelítette az 50 ezret.

    Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kijelentette, hogy az elnöki adminisztrációban a távmunkára való teljes átállás nem lehetséges, de a járványügyi kockázatokat minimalizálni fogják. Az egészségügyi minisztérium felszólított a nyilvános helyek látogatásának korlátozására.

    Az esetszámok megnövekedése miatt Szentpéterváron felfüggesztették a rutinszerű orvosi ellátást és szűrővizsgálatokat. A koronavírus kivételével valamennyi betegség elleni oltást is felfüggesztik. A városban észlelt új fertőzöttek napi száma 5922-vel minden eddigi rekordot megdöntött, de előrejelzések szerint elérheti akár napi 10 ezret is – számolt be az MTI.

  • A 65 éves és idősebb amerikaiak körében a be nem oltott emberek csaknem ötvenszer nagyobb eséllyel kerülnek kórházba koronavírus-fertőzés miatt, mint a három oltással rendelkező kortársaik – áll az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) jelentésében.

    A kutatás adatai szerint az 50 és 64 év közötti korosztály tagjai esetében a be nem oltott felnőttek 44-szer nagyobb valószínűséggel kerülnek kórházba, mint azok a társaik, akik a harmadik, emlékeztető oltást is megkapták. A CDC azt is megállapította, hogy az 50 év felettiek között a be nem oltott emberek 17-szer nagyobb valószínűséggel kerültek kórházba, mint azok, akik két oltást vettek fel a koronavírus ellen.

    A 18 és 49 év közötti korosztály esetében 12-szer, a 12 és 17 év közöttiek fiatalok esetében pedig 9-szer nagyobb valószínűséggel kerültek kórházba a védettséghez szükséges összes oltással rendelkezőkkel szemben, akik egy védőoltást sem vettek fel a koronavírus ellen.

    A szakemberek kiemelték, hogy megállapításaik többnyire a delta-variánssal megfertőzöttekre vonatkoznak, mivel az omikron-változatot hivatalosan csak november végén mutatták ki az Egyesült Államokban. Az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ november 6. és december 25. között gyűjtötte az adatokat. A statisztikák szerint ugyan az omikron-változat gyorsabban terjed, mint a delta-variáns, de a hatóságok szerint kevesebb emberéletet követel, és kevesebb a kórházi kezelésre szoruló betegek száma is a beoltottak körében – számolt be az MTI.

  • Izraelben az iskolákban hetente kétszer tesztelnek majd karantén helyett – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja. Izraelben többé nem kötelező az oktatási rendszerben tanuló gyerekek számára, hogy házi karanténba vonuljanak, ha fertőzött személlyel érintkeztek, mert a koronavírus omikron-változata miatt olyan tömegesen fertőződtek meg, hogy a karantén teljesen megbénítaná az ország oktatási rendszerét.

    Jövő csütörtöktől kezdődően hetente kétszer, díjmentesen gyorstesztekkel vizsgálják meg a tanulókat, és csak a fertőzötteknek kell otthon maradniuk, a többiek tovább látogathatják az iskolákat. Naftali Bennett miniszterelnök csütörtök este jelentette be a változást, ami nagy könnyebbséget jelent nemcsak a nebulóknak, hanem a szüleiknek is, akiknek ezentúl nem kell több napra otthon maradniuk a kicsikkel, mert csoportjukban vagy osztályukban vírushordozót azonosítottak.

    Az országos szülői szövetség adatai szerint az ötödik hullám csúcsán járó Izraelben ezen a héten a legtöbb iskolában csak a tanulók 40-50 százaléka jelent, mert mintegy 200 ezer oktatót és gyereket karanténra köteleztek a korábbi szabályozás alapján. A magas esetszám miatt az utóbbi napokban akadozik az egészségügyi minisztérium adatszolgáltatása – számolt be az MTI.

  • Az elmúlt napban Szlovéniában a koronavírustesztek csaknem kétharmada lett pozitív, valamint a fertőzöttek számára a növekvő esetszámok miatt csökkentik a karanténidőszakot – közölte a szlovén egészségügyi minisztérium.

    A laboratóriumok leterheltsége miatt az elvégzett PCR-tesztek egy részét egy dél-németországi laborba küldik elemzésre, de tárgyalásokat folytatnak Béccsel is.

    Eközben hétfőtől tíz napról hét napra csökkentik a karanténidőszakot a fertőzöttek számára, de a hetedik napon vírustesztet kell végezni. Csak negatív teszttel oldható fel az elkülönítés. Erre azért van szükség, mert a munkaképes lakosság egyre nagyobb hányada esik ki a munkából – számolt be az MTI.

  • Elkapta a koronavírust Lech Walesa volt lengyel elnök, a Szolidaritás szakszervezet egykori vezetője – jelentette be az érintett a Facebook-oldalán.

    A 78 éves volt államfő három védőoltást is kapott, ennek ellenére nagyon beteg lett a vírustól. Elsősorban erős fejfájással küzd.

    El sem hiszem, hogy megfertőződtem. (...) Nem érzem a saját testem

    – írta bejegyzésében. Walesa szóvivője közölte: a volt elnök otthonában lábadozik.

    Lech Walesa a rendszerváltás idején, 1990 és 1995 között volt államfő. Az utóbbi években voltak egészségügyi problémái, tavaly szívműtéten esett át.

  • Elkapta a koronavírust Andreas Wellinger négyszeres olimpiai érmes német síugró, aki normálsáncban nyert aranyérmet a 2018-as pjongcsangi téli olimpián – adta hírül az MTI.

    A német szövetség (DSV) közölte: a 26 éves sportoló a fertőzöttség miatt lemondta a részvételt a hétvégi világkupaversenyen, a gyógyulás érdekében pedig elszigetelte magát.

    Két héttel a pekingi téli olimpia előtt a síugró hazai környezetben, Titisee-Neustadtban szerepelt volna, ahol biztosítani akarta a helyét az olimpiára utazó csapatban.

    Andreas Wellinger múlt héten térdsérülése miatt nem vett részt a zakopanei vk-viadalon.

  • Egyes források szerint koronavírus okozhatta a 74 éves korában elhunyt rocklegenda, Meat Loaf halálát. A TMZ saját forrásaira hivatkozva nemrég azt közölte, az énekes a hét elején egy üzleti vacsorára lett volna hivatalos, de végül le kellett mondania, mivel elkapta a koronavírust.

    A bennfentes szerint az állapota egyik pillanatról a másikra vált kritikussá. Arról nem lehet tudni, hogy megkapta-e a koronavírus elleni oltást, azonban a közelmúltban vitába keveredett az ausztrálokkal azon előjogok miatt, amelyekkel a beoltottak rendelkeznek.

    A Bat Out of Hell című sláger előadójaként ismert Meat Loaf pályafutásáról alábbi cikkünkben olvashat részletesen.

  • Ukrajna 999 180 dózis koronavírus elleni Pfizer-vakcinát kapott az Egyesült Államoktól, miközben az országban két hónapja először haladta meg ismét a húszezret az egy nap alatt feljegyzett új fertőzöttek száma.

    A vakcinaszállítmányt az egészségügyi minisztérium közlése szerint az amerikai kormány nyújtotta a Covax nemzetközi kezdeményezésen keresztül, és az ENSZ Gyermekalapja, az UNICEF gondoskodott a szállításáról.

    Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) figyelmeztetett: annak érdekében, hogy megfékezzék a vírus különösen fertőző omikron-variánsának terjedését Ukrajnában, idén júliusig a lakosság 70 százalékát be kell oltani.

    Közben a Kijevi Közgazdasági Iskola elemzői úgy vélik, igen nagy a valószínűsége annak, hogy még a télen újabb zárlatot kell bevezetni az országban. Kiemelték, hogy a fertőzésszám növekedésének alapvető oka a vírus állandó mutációja és az átoltottság alacsony szintje az országban.

    Ihor Kuzin országos tisztifőorvos, az egészségügyi miniszter helyettese a LIGA.net hírportálnak nyilatkozva ugyanakkor elmondta: a tárca nem tervez olyan szigorú zárlatot ismét bevezetni, mint amilyenek 2020-ban voltak. Egyben azt prognosztizálta, hogy a fertőzések száma az omikron-variáns terjedése miatt megközelítheti majd akár a napi 60 ezret is – adta hírül az MTI.

  • Míg sokan megkönnyebbültek, hogy a koronavírus rendkívül fertőző omikron-változata nem okozott megnövekedést a halálesetek számát tekintve, addig egyre több kutatás tárja fel a vírus hosszú távú hatásait.

    Egy új thaiföldi tanulmány szerint a légúti és idegrendszeri problémák, a bőrbetegségek, a mentális problémák, valamint a szív- és érrendszeri megbetegedések is tartósnak bizonyultak a hosszú-Covid-szindrómának nevezett betegségben – írja a Thaiger hírlap. Ezek a mellékhatások a felépüléstől számított három hónap elteltével is fennállhatnak, és ezt követően még legalább két hónapig tarthatnak.

    Az egészségügyi osztály szerint ha a tünetek a gyógyulást követő két hónapban is fennállnak, a betegeknek orvoshoz kell fordulniuk, de hozzátették, hogy ezek a tartós tünetek általában idővel elmúlnak, anélkül hogy speciális orvosi ellátásra lenne szükség.

  • Bár a koronavírus omikron-változata által okozott fertőzést és enyhe megbetegedést a jelenlegi vakcinák kevésbé tudják megakadályozni, az oltás, különösen az emlékeztető oltás beadása továbbra is jelentős védelmet nyújt a súlyos tünetekkel szemben, és csökkenti a kórházi ápolás szükségességét – közölte az Európai Gyógyszerügynökség (EMA).

    Az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő, amszterdami székhelyű ügynökség a Gyógyszerszabályozó Hatóságok Nemzetközi Koalíciójának (ICMRA) a koronavírus elleni oltási műveletekről nemrég tartott egyeztetése eredményét ismertetve közölte: az omikron-variáns esetében az emlékeztető adagok rövid időközönként történő beadása hosszabb távon nem tartható fenn.

    Kiemelték: hosszú távú stratégiát kell kidolgozni a járvány kezeléséhez szükséges vakcinák típusaira. Véleményük szerint klinikai vizsgálatokat kell végezni egy új vakcina kifejlesztésének és alkalmazásának támogatására. Az uniós ügynökség nemrég már megállapította, hogy akik megkapták az oltások emlékeztető adagját is, védettebbek az omikronnal szemben, mint azok, akik egy vagy két oltást kaptak.

    Az EMA hozzátette: az oltás továbbra is a világjárvány elleni küzdelem legjobb eszköze. Továbbra is erőfeszítéseket kell tenni az oltatlanok beoltására, valamint az emlékeztető oltások beadásának felgyorsítására – számolt be az MTI.

  • A Mario Draghi miniszterelnök által aláírt kormányrendelet értelmében a következő hónaptól minden üzletben belépéskor kötelező lesz az oltási igazolás felmutatása, még a vásárlás vagy fogyasztás előtt – adta hírül az MTI.

    Ennek értelmében februártól csak oltási igazolással lehet majd belépni a ruhaüzletekbe és a könyvesboltokba is, a rendelkezés pedig minden 12 év feletti olasz állampolgárra vonatkozik majd.

    Kivételt az élelmiszerüzletek és az alapvető szükségleti cikkeket áruló kereskedelmi egységek jelentenek, mint például a gyógyszertárak. Nem lesz kötelező az oltási igazolás a rendőrségi vagy igazságügyi hivatalokba történő belépéshez sem.

  • Az omikron-variáns egy új, „lopakodó” alvariánsát azonosították nemrég a tudósok Európában. Sokak szerint a vírus e változatát is külön névvel kellene megjelölni a görög ábécében. A vírust egyelőre BA néven emlegetik, és a jelek szerint több régióban is gyorsabban terjed, mint az omikron többi alvariánsa.

    A WHO egyelőre három nagyobb alvariánst (BA.1, BA.2 és BA.3) tart számon. Korábban azt írták, hogy az esetek 99 százalékát a BA.1 okozta, de most a BA.2 is elkezdett teret nyerni.

    Az új variáns elsősorban Dániában terjed gyorsan, ott a becslések szerint már a betegségek felét okozza. Dánia mellett Norvégiában, Svédországban, az Egyesült Királyságban, Franciaországban és Indiában is bizonyítottan megjelent a BA.2-es alvariáns.

    Dán kutatók szerint egyelőre nem látható, hogy a mutáns vírus nagyobb veszélyt jelentene az omikron többi változatánál. A dán állami gyógyszerészeti intézet, az SSI szerint nem nőtt számottevően a kórházban kezelt betegek száma a megjelenése óta.

    A variánst egyébként azért kezdték „lopakodó” variánsnak nevezni, mert hiányzik belőle egy olyan, a tüskefehérjében lévő mutáció, amely az omikron többi változatában megvan. Ezáltal a laboratóriumi tesztek alatt is nehezebben tudják azonosítani ezt a vírust. Azóta ezt az állítást egyes tudósok már cáfolták, szerintük könnyen kimutatható a variáns is, még ha máshogy néz is ki, mint például a BA.1-es. 

    (via Fortune)

  • Akár hajhullás is bekövetkezhet a koronavírus-fertőzés után – mondta Borsányi Andrea hajgyógyász az RTL reggeli műsorában.

    Elmondta, hogy a poszt-covidos tünetek részeként ez egy természetes reakció a szervezettől. Minden betegség után hullik a haj, azonban ideális esetben egy idő után regenerálódik. Ugyanakkor azt javasolta, hogy ha három hónap után sem áll javul a helyzet, akkor forduljanak szakemberhez a páciensek.

    Az omikron-variáns, valamint tágabb értelem a koronavírus-fertőzés után egyre több szokatlan tünet jelenik meg. Legutóbb a variáns kapcsán már a hányinger és a bélrendszeri panaszok egyre gyakoribb jelentkezéséről számoltak be.

    (via rtl.hu)

  • Az Európai Unió egészségügyi miniszterei pénteken egyeztetnek arról, hogy megkezdjék-e a negyedik oltások beadását.

    Magyarországon és Dániában a folyamat már meg is kezdődött, de az uniós egészségügyi miniszterek még csak most beszélnek arról, hogy szükség van-e a negyedik oltásra, és ha igen, milyen feltételek mellet.

    A francia soros elnökség szerint a videókonferencián megpróbálnak egy olyan közös nevezőpontra jutni a kérdésben, amelyet aztán többé-kevésbé uniós szintű stratégiaként alkalmazhatnának. A meetingen szó lesz ezenkívül arról, hogy milyen, az omikron és más új variánsok ellen célzottan ható vakcinákat vásárolhatnak meg.

    Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) a héten már közzétett egy nyilatkozatot ezzel kapcsolatban, ebben az áll, hogy a legyengült immunrendszerű embereknek szükségük lehet a vakcinára, de több tudományos vizsgálat kell azelőtt, hogy ajánlanák.

    (via Reuters)

  • 140 160 új fertőzöttet regisztráltak az utóbbi 24 órában Németországban. Ez negatív rekordot jelent, ráadásul a héten már nem először kerül csúcsra a fertőzöttszám.

    Németországban az omikron-variáns terjed villámgyorsan. A mutáns Nyugat-Európa országaihoz képest itt kis fáziskéséssel kezdett el terjedni, így itt még csak a napokban robbant be igazán az újabb hullám.

    Karl Lauterbach egészségügyi miniszter korábban azt valószínűsítette, hogy a hullám várhatóan február közepén tetőzhet. Mindezt a frissebb adatok fényében azzal egészítette ki, hogy a hullám tetején akár a napi 400 ezret is elérheti majd az új fertőzöttek száma. 

    A miniszter ezt még az optimista forgatókönyvnek minősítette, amelyben azt feltételezik, hogy három oltás jó védelmet ad az omikron-variáns ellen.

    Ha nem így van, és a védelem mértéke kisebb, akkor a napi 600 ezer eset sem lehetetlen.

    Lauterbach ezenkívül azt valószínűsítette, hogy a következő hetekben a fertőzöttszám növekedése miatt az intenzív osztályokra is nagyobb terhelés fog hárulni. 

    A német szövetségi és tagállami vezetők legközelebb hétfőn ülnek össze azért, hogy a járványvédelmi intézkedésekről tárgyaljanak.

    (via The Guardian)

  • Az ír kormány egészségügyi tanácsadói a járványügyi korlátozások feloldását indítványozták az omikron-variáns enyhülése miatt – írja a Bloomberg

    A bároknak és az éttermeknek nem kell ezentúl korán bezárniuk, és nem lesz szükséges az oltási igazolvány a belső terekben, így az edzőtermekben sem. A maszkviselés és a karanténkötelezettség azok közé a szigorítások közé tartozik, amelyek változatlanok maradnak. 

    Az ír miniszterelnök, Micheal Martin később fog tájékoztatást adni a részletekről. A kormány az előző hónapban záratta be a szórakozóhelyeket, és rendelte el az este 8 órai bezárást a vendéglátó helyiségekben, amikor az omikron-variáns felütötte a fejét. Ezeket a korlátozásokat január végéig tervezték érvényben tartani, de úgy tűnik, erre hamarabb sor kerül. 

    Az otthoni munkavégzés kötelezettségét és a kültéri rendezvények létszámkorlátozását is feloldják. 

  • A Ryanair idén nyáron még annál is több járatot indít majd, mint ahányat 2019 nyarán, a pandémia előtt üzemeltetett – mondta Eddie Wilson, a cég ügyvezető igazgatója egy interjúban. 

    Elmondta, hogy januárban és februárban csökkentik a kapacitást az omikron-variáns miatt, de utána – a korlátozások feloldásakor – arra készülnek, hogy elkezd normalizálódni a helyzet.

    Az emberek azt fogják gondolni: »be vagyok oltva, repülni is lehet, menjünk nyaralni!«

    – vélekedett Eddie Wilson.

    (via independent.ie)

  • Mégsem ajánlják az öt évnél fiatalabbak számára a maszkviselést Indiában.

    Új-Delhi állam minisztériuma nemrég frissítette az erre vonatkozó ajánlását. Korábban azt javasolták, hogy még az öt éven aluli gyermekek is viseljenek maszkot. Most viszont módosítottak az álláspontjukon, arra hivatkozva, hogy a jelek szerint az omikron-variáns kevésbé súlyos megbetegedést okoz az eddigi változatoknál.

    Az ajánlásban azt is rögzítették, hogy a 18 évnél fiatalabbaknál nem ajánlják a monoklonális antitestek, vagyis a nemrég kifejlesztett koronavírus-gyógyszerek alkalmazását sem, még akkor se, ha súlyos megbetegedésről van szó.

    (via NDTV)

  • A Chicagói Egyetem tudósai bizonyítékot találtak arra, hogy a kannabidiol (CBD) segíthet megakadályozni azt, hogy a koronavírus szaporodjon az emberi sejtekben. 

    A tudósok már korábban is vizsgálták azt, hogy a CBD segíthet-e a koronavírus ellen. A szakértők most egy újabb vizsgálattal erősítették meg ezt a feltételezést, ennek eredményét január 20-án publikálták. A vizsgálatot abból a feltételezésből kiindulva végezték, hogy a CBD – gyulladáscsökkentő hatása révén – segíthet megfékezni a koronavírus miatt a szervezetben fellépő citokinvihart, amely sokszor halálos kimenetelű lehet.

    Épp ezért meglepődtek, amikor azt tapasztalták, hogy a CBD közvetlenül a vírus sokszorozódását is képes akadályozni. A szer azt nem gátolta meg, hogy a vírus bejusson a sejtekbe, azt viszont igen, hogy ha ez megtörténik, akkor ne tudjon tovább szaporodni.

    Csak azt akartuk megtudni, hogy a CBD hatással van-e az immunrendszerre. Senki sem gondolta volna, hogy gátolja a vírus szaporodását, de ez történt

    – mondta Marsha Rosner, a kutatás egyik vezető tudósa.

    A tudósok mindeközben arra figyelmeztettek, hogy a CBD koronavírus elleni hatása csak akkor mutatkozott meg, ha különlegesen előállított dózisokat alkalmaztak, egyedi körülmények közt. Vagyis, ha valaki a nyugati országokban legalizált, a kereskedelemben kapható kannabiszt fogyasztja el, az jó eséllyel nem sok védelmet ad a koronavírus ellen.

    (via News Medical)

  • Szinte egész Európa sötétbe borult az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) legfrissebb, január 20-i adatokat tükröző térképén.

    Az ábrán régiónként, 14 napos átlag szerint, 100 ezer főre vetítve mutatják be a járvány alakulását, figyelembe véve azt is, hogy hány tesztet végeznek az adott országokban, és ezek milyen gyakorisággal lesznek pozitívak. 

    2022w02 COVID19 EU EEA Subnational Combined traffic (1).png
    Kép: ecdc.europa.eu

    A térképen most az látható, hogy Európában szinte az összes régió a legsúlyosabb, sötétvörös kategóriába került. Ez azt jelenti, hogy ezekben a régiókban 500 fölött van a százezer főre jutó esetszám 14 napos átlaga. 

    Ezalól a kivételt az észak-magyarországi régió – amely Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megyéket foglalja magába –, valamint néhány lengyel és román jelenti, itt valamivel kevesebb az esetek száma. 

    (via ECDC)

  • A két oltás nem elegendő, ezt ma már mindenki látja – fogalmazott Wikonkál Norbert Miklós, a Honvédkórház főigazgatója péntek reggel az M1-en. A műsorban a szakértő sajnálatosnak nevezte azt, hogy egyre többen készíttetnek tesztet az antitestjeikről. 

    Elmondta, koronavírus-fertőzés miatt jelenleg kevés páciens fekszik a Honvédkórház intenzív osztályán, és többségében olyan betegek jutnak oda, akik nincsenek beoltva vagy négy hónapnál hosszabb ideje kapták a legutóbbi oltást.  „Még ma sem késő menni, sőt holnap is nyitva vagyunk, holnap is lehet jönni felvenni a harmadik oltást” – hangsúlyozta a főigazgató.

    A jelenleg zajló oltási akcióról azt mondta: úgy tűnik, tetszik az embereknek, hogy időpontfoglalás nélkül is megkaphatják a vakcinát, mert folyamatosan érkeznek.

    Wikonkál Norbert ezen kívül arról is beszélt, hogy ma már azt is meg lehet fontolni, hogy szükséges-e a negyedik oltás. Kifejtette, a 60 év felettieknek, a valamilyen krónikus betegséggel – például cukorbetegséggel vagy daganattal – rendelkezők számára egyértelműen javasolják ennek felvételét.

    A Honvédkórház főigazgatója mindeközben „sajnálatosnak” nevezte, hogy egyre többen készíttetnek tesztet a szervezetükben lévő antitestekről, mert ennek a „tudományos hozadéka nagyon csekély", az eredményéből nem érdemes következtetéseket levonni – mondta. 

  • Kontaktszemély lett, ezért elhalasztja a Las Vegasban forgatott show-ját Adele. A 33 éves brit énekesnő csütörtökön jelentette ezt be egy videóban. Azt mondta, hogy a csapatának, ügynökeinek mintegy fele elkapta a fertőzést, ezért nem tudja vállalni a műsort. 

    A Weekends With Adele nevű show forgatása pénteken kezdődött volna meg és áprilistól sugároztak volna. A műsorra sokan jegyet is vásároltak és a helyszínen követték volna, de a jegyek árát most visszatérítik a szervezők. 

    Az énekesnő azt mondta, hogy a mostani komplikáció miatt minden dátumot meg kell változtatniuk a műsorral összefüggésben, ezen jelenleg is dolgoznak. 

    (via UPI)

  • A világon 342 127 104 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 5 573 427 volt a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint péntek reggeli adatai alapján. Egy nappal korábban a világon 337 830 804 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 5 564 875 volt.

    A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek. A hivatalos adatok szerint a koronavírusnak

    • továbbra is az Egyesült Államokban van a legtöbb fertőzöttje, 69 308 071. A halálos áldozatok száma 860 247.
    • Indiában 38 218 773 fertőzöttet és 487 693 halálos áldozatot jegyeztek fel.
    • Brazíliában 23 595 178 fertőzöttről és 622 476 halálos áldozatról tudni.
    • Az Egyesült Királyságban 15 718 193 a fertőzöttek száma, és 153 710-en haltak meg a betegségben.
    • Franciaországban 15 715 329 fertőzöttet és 129 105 halálos áldozatot regisztráltak.
    • Oroszországban 10 754 905-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma, a halálos áldozatoké 317 523-ra emelkedett.
    • Törökországban 10  736 215 fertőzöttet regisztráltak eddig, a halálesetek száma a hivatalos adatok szerint 85 419.
    • Olaszországban 9 418 256 fertőzöttet tartanak nyilván, a halálos áldozatok száma 142 590.
    • Spanyolországban 8834 363 fertőzöttet és 91 599 halálos áldozatot regisztráltak.
    • Németországban 8 502 132 fertőzöttet és 116 490 halottat tartanak nyilván.
    • Iránban 6 236 567 a fertőzöttek és 132 152 a halottak száma.
    • Lengyelországban 4 406 553 fertőzöttet és 103 378 halálesetet tartanak nyilván.
    • Ukrajnában 3 982 738 fertőzöttet regisztráltak, és a hivatalos adatok szerint 105 380 ember halt meg a koronavírus szövődményeiben.
  • A 12 év feletti gyermekek akár szülői hozzájárulás nélkül is megkaphatják a koronavírus elleni oltást Kaliforniában, amennyiben az államban elfogadják az erről szóló törvénytervezetet – írja a Los Angeles Times. 

    A javaslat csütörtökön került napirendre a tagállami törvényhozásban. Ana Chaglasian, a Teens for Vaccines nevű, az oltást népszerűsítő szervezet 17 éves nagykövete azt mondta, hogy szerinte sokan élnének ezzel.

    Elmondása szerint ő maga is sokáig hiába próbálta érvekkel meggyőzni a szüleit arról, hogy az oltás megvédené őt a fertőzés következményeitől, nem adtak neki jóváhagyást ahhoz, hogy beadassa a vakcinát. A törvénytervezet készülését látva aztán végül mégis engedélyezték ezt neki. 

  • Franciaországban február 2-ától kezdve fokozatosan feloldják a koronavírus-járvány ötödik hulláma miatt bevezetett korlátozásokat – jelentette be Jean Castex miniszterelnök csütörtök esti sajtótájékoztatóján. Ettől a naptól kezdve nem kötelező a kültéri maszkviselés, az otthoni munkavégzés csak ajánlott lesz, nem pedig kötelező, mint jelenleg, a kulturális és sportrendezvényeken pedig megszűnik a létszámkorlátozás. Jelenleg zárt térben maximum kétezer, kültérben maximum ötezer fős rendezvények engedélyezettek maszkviselési kötelezettség mellett. Az éjszakai szórakozóhelyek – amelyek december 10-én zártak be – február 16-án nyithatnak újra. Ugyanettől a naptól fogva ismét lehet táncolni a koncerteken, állva fogyasztani a vendéglátóhelyeken, s engedélyezett lesz az étel- és italfogyasztás a közlekedési járműveken, stadionokban, színházakban, mozikban – írja az MTI.

    Az oltottsági igazolásnak köszönhetően februárban fel tudjuk oldani a legtöbb korlátozást, amelyet a járvány megfékezésére vezettünk be

     – mondta a miniszterelnök. A 16 éven felüliek számára hétfőtől kötelező bemutatni az oltottsági igazolást az ötven főnél több embert fogadó nyilvános helyeken, sportlétesítményekben, kulturális intézményekben, mozikban, színházakban, koncerttermekben, vendéglátóhelyeken, hotelekben, vonatokon, távolsági buszokon, belföldi repülőjáratokon.

    Az oltottsági igazolás három adaggal érvényes, az augusztus óta érvényes, vírussal szembeni védettséget igazoló dokumentumot (oltási igazolást vagy 24 óránál nem régebbi negatív tesztet) váltja fel. A jövőben egy negatív teszt nem elégséges a nyilvános helyekre való belépéshez, kivéve az egészségügyi intézményeket. A törvény 16 éves kortól írja elő az oltottsági igazolás használatát, ugyanis 16 éves kortól nem kötelező szülői beleegyezés az oltás felvételéhez. A 12 és 15 év közöttieknek továbbra is elég a védettségi igazolást bemutatni. A kormány ugyanakkor lehetővé teszi a harmadik adag oltás felvételét a 12 és 17 éven közöttiek számára is, de nem kötelező jelleggel.

    A vasárnap elfogadott törvény július végéig írja elő az oltottsági igazolás használatát. A miniszterelnök utalt rá, hogy amennyiben a körülmények engedik, elképzelhető a határidő előrehozása, de ennek feltételeit nem pontosította. Az egészségügyi tárca legfrissebb adatai arra utalnak, hogy az újonnan fertőzöttek napi száma elérte a tetőzést, s több régióban, így Párizsban és környékén visszahúzódóban van a járvány. 

  • Bill Gates a koronavírusnál sokkal súlyosabb világjárványok kialakulásának lehetőségére figyelmeztetett, és felszólította a világ kormányait, hogy több milliárd dollárral járuljanak hozzá a következő globális fertőzésre történő felkészüléshez – írta személyes blogján a milliárdos üzletember.

    A jótékonysági tevékenységéről is ismert, Microsoft-alapító milliárdos hangsúlyozta, hogy bár a koronavírus omikron- és delta-variánsai a valaha látott leggyorsabban fertőző vírusok közé tartoznak, fel kell készülni

    egy akár ezeknél is gyorsabban terjedő, halálosabb és súlyosabb megbetegedéseket hozó kórokozóra.

    Gates, akinek egyébként nincs egészségügyi végzettsége és semmilyen ilyen jellegű szakképzettsége, a blogján azt hangsúlyozta: az egyetlen mód arra, hogy a világ megszabaduljon a Covid–19-től (az új típusú koronavírus okozta betegségtől), ha sikerül a világon mindenütt kiirtani a vírust.

    Ennek érdekében tudatta: alapítványa újabb 150 millió dollárt adományoz a járványügyi felkészülést támogató CEPI-nek. A CEPI (Koalíció a Járványügyi Innovatív Felkészülésért) egy Oslóban létrehozott alapítvány, amelyet a Bill és Melinda Gates Alapítvány az indiai kormánnyal közösen hívott életre.

    A Financial Times című brit lap ezzel kapcsolatban emlékeztetett rá, hogy a Bill & Melinda Gates Alapítvány és a brit Wellcome Trust korábban már 300 millió dollárt adományozott az innovatív járványügyi felkészülést támogató szervezetnek. A szervezet a Covax-programot is segítette annak érdekében, hogy oltóanyagot juttassanak az alacsony és közepes jövedelmű országoknak. A CEPI jelenleg 3,5 milliárd dollárt igyekszik összegyűjteni abból a célból, hogy 100 napra csökkentse azt az időt, amely alatt új védőoltást tudnak kifejleszteni egy újabb járvány esetére.

    Amikor arról beszélünk, hogy milliárdokat kell költeni ahhoz, hogy több ezer milliárd dolláros gazdasági károkat kerülhessünk el, és (...) életeket menthessünk meg, akkor ez elég jó életbiztosítási befektetésnek tűnik

    – fogalmazott Gates.

    Hozzátette, hogy a jövőbeli járványokra való innovatív felkészülés hasznos lehet a jelenlegi olyan globális egészségügyi problémák kezelésekor is, mint például az AIDS betegséget okozó HIV vírus elleni védőoltás, vagy a tuberkulózis (TBC) és a malária elleni hatékonyabb vakcina kifejlesztése.

    (via MTI)