új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Mivel Szlovákiában csütörtökön életbe lépett a teljes lezárás, azaz bezárt minden olyan üzlet, ahol nem létszükségletű terméket kínálnak, ezért már nem csak tankolni járnak Magyarországra, hanem vásárolgatni is a szlovák állampolgárok. 

    Az Index beszámolt róla, hogy a sors fintoraként a magyarországi benzinár befagyasztása miatt az a fordított helyzet állt elő: hosszú évtizedek után Magyarországon olcsóbb lett az üzemanyagok ára, és elindult a benzinturizmus hazánkba a szomszédos országokból. 

    Szlovákiában már a teljes lezárás előtt is szigorúbb szabályok voltak érvényben, mint Magyarországon, a boltokba csak védettségi igazolással lehetett bemenni, illetve kötelező volt a maszkviselés a zárt helyeken. Mivel a szlovákiai lockdown a határokat nem zárta le (bár ellenőrzést ígértek), így kapva kaptak az alkalmon a szomszédos ország állampolgárai és a tankolást már a vásárlással is egybekötik, ráadásul az euró emelkedése miatt ez egyre inkább meg is éri nekik. 

    Az egyik győri plázában, melynek parkolóját ellepték a szlovák rendszámú autók, többen elárulták, hogy nincsenek beoltva és ezért is jöttek Magyarországra vásárolni a határ túloldaláról, mert itt ez senkit nem érdekel. A megszólítottak többsége elárulta, hogy elsősorban a karácsonyi bevásárlásokat intézi, míg a bevásárlóközpont boltosai arról számoltak be, hogy jóval több határon túli magyar kereste fel az üzletüket az ilyenkor szokásosnál.

    (via Új Szó)

  • Párizsban kötelezővé teszik a számos kültéri helyen – közölte a városi rendőrség. A rendelkezés szerint kötelező lesz maszkot viselni: 

    • a kültéri eseményeken (gyűléseken, fesztiválokon) és látványosságoknál;
    • A piacokon;
    • Valamint minden olyan helyen, ahol sorba kell állniuk az embereknek.

    (via Reuters)

  • A BioNTech pénteken a dél-afrikai szupermutáns megjelenésére reagálva közölte: várhatóan két héten belül meg tudják állapítani azt, hogy működőképes-e a Pfizerrel közösen forgalmazott oltóanyaguk az új mutáns (B.1.1.529) ellen. Erről bővebben ide kattintva olvashat.

  • Mark Rutte miniszterelnök pénteken bejelentette, hogy újabb korlátozásokat vezetnek be Hollandiában.

    Az új szabályozások értelmében este 5-kor be kell zárni a bárokat, éttermeket, klubokat, edzőtermeket, de még a szaküzleteket is; hajnal 5-ig ezek nem is nyithatnak ki. A rendelkezés vasárnap lép életbe.

    Az országban annak ellenére is súlyos a helyzet – talán a legsúlyosabb Európa nyugati felén –, hogy a felnőtt lakosság 85 százalékát már beoltották. Az utóbbi egy hétben 20 ezer felett volt a naponta regisztrált esetszám a 17 milliós országban. Emiatt már annyira túlterhelődött az egészségügy, hogy nemrég Németországba kellett átszállítani néhány beteget. 

    Az országban egyébként novemberben már egyszer szigorítottak. Akkor este 8 órától kezdve rendeltek el kijárási tilalmat, valamint számos helyen kötelezővé tették a maszkviselést, de még ez is kevésnek bizonyult. 

    (via Reuters)

  • Az AstraZeneca pénteken közölte: bíznak abban, hogy az általuk a koronavírus ellen kifejlesztett antitest-koktél a nemrég megjelent szupermutáns, az omikron-variáns ellen is működik majd. 

    A cég közölte: a koktél két, egymástól jelentősen eltérő antitestet tartalmaz. Ezek egymást kiegészítve nyújtanak védelmet a vírus ellen, így jó esély van arra, hogy a koktél az új mutációk ellenére is hatásos marad. 

    Az AstraZeneca azt is közölte: vizsgálják, hogy a vakcinájuk által nyújtott védelmen képes-e áthatolni az új variáns. 

    (via Reuters)

  • A volt brit kormányfő szerint elképzelhető, hogy az omikron-variáns megjelenése „kísérteni" fogja Európát, miután a fejlett országok felhalmozták a vakcinákat ahelyett, hogy továbbadták volna a szükséget szenvedőknek.

    Gordon Brown pár hónapja már írt erről egy hosszabb cikket. Akkor azt kérte, hogy a nyugati országok ne gyűjtögessék a fel nem használt vakcinákat, hanem adják tovább őket az elmaradott államoknak.

    Gordon Brown azt írta, hogy ez nem történt meg és ez a kudarc „most visszajön kísérteni minket”. Hozzátette: a világ vezetőinek ebből okulva most már tényleg mindent meg kell tenniük azért, hogy egyenlőbb módon osszák el világszerte az oltóanyagot. 

    (via The Guardian)

  • A német tulajdonú Kaufland szupermarket szeretett volna megfelelni a járványhelyzet előírásainak Romániában, ezért mobil kerítéseket helyezett el üzleteiben, hogy különválassza a vakcináltakat és az azt elutasítókat, azonban a hatóság ezt tűzvédelmi okokból lebontatta.

    A Magyarországgal szomszédos országban a koronavírus-járvány miatt az oltatlanok csakis az alapvető szükségleti cikkeket forgalmazó boltokba léphetnek be, például az élelmiszerüzletekbe. Egy német tulajdonú üzletlánc, amelynek a boltjaiban sokféle üzlet van, úgy döntött, hogy leválasztja a csak szükségleti termékeket kínálóktól. Ehhez a legegyszerűbb megoldásként a kültéri rendezvényeken, építkezéseken használatos mobil fémkerítéseket alkalmaztak. Számos panasz érkezett a hatóságokhoz emiatt, végül a katasztrófavédelem úgy döntött, hogy a térelválasztókat le kell bontani, mert azok leszűkítik a menekülési útvonalakat, amelyeket az embereknek tűz esetén használniuk kell. A kerítések lebontása mellett a tűzoltók még 2500 lejes (185 ezer forint) bírsággal is sújtották az áruházláncot.

    (via Főtér)

  • Az Európai Bizottság januártól megszünteti a koronavírus elleni oltóanyagokra vonatkozó exportkontrollt, amely megkövetelte az Európai Unióval szerződést kötő vakcinagyártó vállalatoktól, hogy előre értesítsék az uniós tagállami hatóságokat a legyártott oltóanyagok kivitelének szándékáról. Erről bővebben ide kattintva olvashat.

  • Ötszáz eurót (163 ezer forintot) érő utalványt kapnának azok a hatvan év felettiek, akik még a karácsonyi ünnep előtt felveszik az oltást – jelentette be tervezetét Igor Matovič pénzügyminiszter a Boris Kollár házelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatón. 

    Az oltást motiváló ajándékot különféle szolgáltatásokra használhatnák fel Szlovákiában, a pénzügyminiszter ezzel szeretné segíteni a járvány által leginkább sújtott területeket, a szállodákat, az éttermeket, a szolgáltatásokat és a kultúrát. A korábbi szlovák miniszterelnök szerint ez ötszázmillió euróba kerülne az államnak, ugyanis körülbelül egymillió hatvan év feletti élne a lehetőséggel.

    Az elképzelés szerint az utalvány átruházható lenne egy másik személyre. A pénzügyminiszter úgy vélekedett, hogy ha az utalvány sem győzi meg az oltás felvételéről a nyugdíjasokat, arra nem a saját kudarcaként fog tekinteni.

    Ha számukra nagyobb motivációt jelent, hogy szelfit készítsenek a kórházból, ahogy lélegeztetőgépre van kötve, áldásom rá

    – mondta Igor Matovič, aki azt szeretné, ha a javaslatról már kedden tárgyalna a kormány, ezt követően pedig gyorsított eljárással a parlament is foglalkozna vele. 

    Hasonlóval próbálkoznak Ukrajnában, amiről az Index korábban beszámolt. 

    (via Új Szó)

  • A francia kormány december 31-re halasztotta az Antillákon a koronavírus-járvány elleni oltási kötelezettséget az egészségügyi dolgozók és a tűzoltók számára, miután az intézkedéssel szembeni tiltakozásokból kinőtt szociális mozgalom néhány napja zavargásokká fajult.

    A Franciaországhoz tartozó karibi szigeteken, Guadeloupe-on és Martinique-on a kötelező oltás ellen hetek óta tartó tüntetések fokozatosan alakultak át a jelentős munkanélküliség és szegénység miatt szociális követeléseket is magukban foglaló társadalmi megmozdulássá. A tüntetők már az üzemanyag-áremelés és az infláció ellen is tiltakoznak.

    A kedélyek lenyugtatására Olivier Véran egészségügyi és Sébastien Lecornu tengerentúli ügyekért felelős miniszter pénteken közös közleményben jelentette be, hogy a kormány meghosszabbítja az oltási kötelezettség határidejét az egészségügyi dolgozók és a tűzoltók számára. Az anyaországban szeptember 15-ig kellett felvenniük az ágazatban dolgozóknak az oltás két adagját. A szigeteken a megmozdulások az elmúlt napokban számos erőszakos cselekményhez, barikádépítéshez, üzletek kifosztásához, egyes helyeken lövöldözéshez is vezettek. Guadeloupe fővárosában, Pointe-á-Pitre-en a parti őrségtől fegyvereket loptak el november 20-ra virradó éjjel, míg Martinique székhelyén, Fort-de-France városában péntekre virradó éjjel rendőrökre és újságírókra lőttek.

    A rendőrség közlése szerint tíz rendőr megsérült, ötre rálőttek, öt másikat pedig különféle tárgyakkal dobáltak meg. Négy újságíró, köztük az AFP francia hírügynökség fotósára és a BFM hírtelevízió munkatársaira is rálőttek motorozó férfiak Fort-de-France egyik kihalt utcáján, amikor felvételeket készítettek egy távolban égő barikádról.

    Ezeket a szélsőségesen súlyos cselekményeket egyhangúlag és egyértelműen el kell ítélni

     – mondta pénteken Jean Castex miniszterelnök. A belügyminisztérium azt közölte az AFP-vel, hogy legalább tíz embert előállították az éjszakai erőszakos cselekményekkel kapcsolatban. Gabriel Attal kormányszóvivő elmondta, a zavargások kezdete óta a két tengerentúli megyében csaknem 150 embert állítottak elő. A francia kormány eközben tárgyalásokat kezdett a szakszervezetekkel és a helyi önkormányzati vezetőkkel a válság megoldására. Guadeloupe-on a helyi képviselők a tengerentúli miniszter látogatását kérték, aki megígérte, hogy hamarosan a szigetre látogat. Hozzátette ugyanakkor, hogy a látogatás „nem történhet nyomásra, és pontos és kölcsönös kötelezettségvállalások mellett” kell megszervezni.

    A karibi térségben jóval alacsonyabb az életszínvonal, mint Franciaország európai területén. Guadeloupe-on a lakosság harmada a szegénységi küszöb alatt él, és 19 százalékos a munkanélküliségi ráta. Martinique-on csak 12,4 százalékos volt a munkanélküliség 2020-ban, de ott is csaknem 30 százalékos a szegénységben élők aránya, s ez a francia statisztikai hivatal, az INSEE szerint több mint kétszerese az országos átlagnak.

    (via MTI)

  • Romániában egy 15 éves lány és egy 18 éves fiú életét is elragadta a koronavírus, mindketten oltatlanok voltak. A hatóságok 160 halálesetet jelentettek be, az áldozatok csaknem kilencven százaléka nem vette föl a vakcinákat – írta a Maszol.ro. Már 55 989 beteg életét követelte a Covid–19 a járvány kezdete óta.

    Az utóbbi 24 órában 1958 új beteget diagnosztizáltak a fertőzéssel. Csütörtökön több mint 42 ezer tesztet végeztek el; már meghaladja az 1,77 milliót az igazolt esetek száma Romániában. Közülük több mint tízezren újrafertőződtek, nekik az első megbetegedéstől számított 180. nap után lett ismét pozitív a tesztjük. Ugyanakkor eddig 1,67 millió embert gyógyultnak nyilvánítottak Romániában.

  • Számos negatív rekordot megdöntött az elmúlt hetekben, hónapokban Románia a koronavírus-fertőzéssel kapcsolatosan, egy brit tanulmány újabb ilyen adatot talált. A kutatásban azt állítják, hogy a Magyarországgal szomszédos országban a legmagasabb azok aránya Európában, akik úgy szereztek immunitást a koronavírus-fertőzéssel szemben, hogy átestek a betegségen.

    A Londoni Közegészségügyi és Trópusi Betegségekkel Foglalkozó Főiskola jutott a fent említett megállapításra. Azt is kiemelték, hogy ez a fajta védettség nem sokat érne egy újabb járványhullám idején, és újra megtizedelné az országot, mivel ott az oltottak száma továbbra is alacsony. Érdekesség, hogy a tanulmány szerint a lista hátsó felén Norvégia szerepel, ahol a védetteknek csupán három százaléka szerzett immunitást azzal, hogy átesett a betegségen.

    Európában az átoltottság tekintetében Románia az Európai Unión belül az utolsó előtti helyen áll a maga 39,78 százalékával. 

    (via Főtér)

  • Az oltóanyagok terén önellátásra készül Ukrajna, a tervek szerint a Lekhim gyógyszeripari csoport tömegesen állít majd elő különféle vakcinákat az ország lakói számára.

    Viktor Ljasko egészségügyi miniszter a Facebook-oldalán jelentette be, hogy a Lekhim gyógyszeripari csoport harkivi gyára készen áll a koronavírus, az influenza és a gyermekbénulás elleni védőoltás gyártására. Az üzem óránként több mint 10 ezer, évente több mint 30 millió adag vakcinát lesz képes előállítani.

    A politikus beszámolt róla, hogy ellátogatott a gyógyszergyárba, ahol a cég vezetőivel találkozott, és személyesen is egyeztetett velük a felsorolt betegségek elleni oltóanyagok gyártásáról. A tárcavezető külön kiemelte, hogy a Miniszteri Kabinet arról döntött, hogy a cég adómentességet kap a gyártáshoz szükséges infrastruktúra importjára. A közösségi média bejegyzésben hangsúlyozta a miniszter, hogy a tömeges gyártás 2022-ben indul majd el.

    (via Kárpáti Igaz Szó)

  • Az országos korlátozások hatályba lépését megelőzve, az északkelet-olaszországi Friuli-Venezia Giuliában minél gyorsabb szigorításra van szükség a tartomány kórházainak telítettsége miatt, tudatta az olasz egészségügyi tárca, illetve ezzel egy időben több afrikai országból is leállították a beutazást.

    Olaszország is utazási korlátozást rendelt el több afrikai országgal szemben, jelenleg a legrosszabb helyzet Friuli-Venezia Giulia és Marche tartományban van. Ezeken a területeken már hétfőtől szigoríthatnak, egy héttel megelőzve a december 6-tól tervezett országos korlátozásokat.   

    Az 1,2 millió lakosú tartományban többek között újra kötelező lesz szabadtéren is maszk használata, a mozikban és a színházakban létszám korlátozás lesz, a diszkókat pedig bezárják. A tömegközlekedési eszközökre kizárólag az oltottak szállhatnak fel.

    A szigorítás egy hétig tart, mivel december 6-tól már hatályosak lesznek a római kormány szerda este bejelentett országos korlátozásai. Ezek január 15-ig lesznek érvényben. A korlátozások az oltottsághoz kötik a rövid és hosszabb távú tömegközlekedési eszközök használatát, a szállodák és vendéglátóhelyek látogatását, a kulturális és sportlétesítményekbe történő belépést. A korábbi szabályokkal ellentétben december 6-tól a védettséget kizárólag legalább egy adag oltás felvétele vagy a betegségből történt felgyógyulás igazolhatja. A negatív teszteredmény nem helyettesíti többé az oltottságot.

    A La Repubblica napilap úgy értesült, hogy egyre rosszabb a járványhelyzet a Friulival határos Veneto tartományban, az északi Valle d'Aostában és Lombardiában, valamint Lazióban is.

    (via MTI)

  • Ukrajnában a koronavírus-járvány kitörése óta több mint 150 ezer gyermek kapta el a vírust, és több mint ötvenen haltak bele a betegség szövődményeibe – közölte Mihajlo Raduckij, a parlament egészségügyi bizottságának kormánypárti elnöke pénteken a Facebookon.

    A képviselő rámutatott arra, hogy a kiskorúak az összes megbetegedett tíz százalékát jelentik. Közölte továbbá, hogy eddig 70 ezer, 12 évesnél idősebb kiskorú kapta meg a védőoltás mindkét dózisát Ukrajnában, mintegy 50 ezret pedig még csak az első adaggal oltottak be.

    Az egészségügyi minisztérium pénteki tájékoztatása szerint mostanáig az ország felnőttkorú lakosainak 42,4 százaléka vette fel az oltás legalább egy dózisát, 34,2 százalékuk pedig már mindkét adagot megkapta.

  • Mindössze egy nap kellett ahhoz, hogy beinduljon a tőzsdei befektetők pánikreakciója, miután csütörtökön bejárta a glóbuszt a hír, hogy egy eredetileg Botswanában azonosított, majd Dél-Afrikában terjedésnek indult új, szupererős koronavírus-variáns, a B.1.1.529 már Hongkongban is felbukkant.

    Bővebben>>>

  • Katalóniában egyre több nyilvános hely -például étterem, edzőterem, mozi és idősotthon- péntektől kizárólag oltási igazolvánnyal vagy negatív koronavírusteszttel látogatható, ez eddig csak az éjszakai szórakozóhelyeken volt követelmény.

    A katalán autonóm kormány egészségügyi tárcája szerint az intézkedés lehetővé teszi, hogy ezeknek a nyilvános helyeknek a diagnosztizált fertőzések terjedése ellenére se kelljen bezárniuk. A tárca hangsúlyozta, hogy a regisztrált fertőzések száma a védőoltásnak köszönhetően meg sem közelíti a korábbi járványhullámok során tapasztaltakat.

    Katalóniában százezer emberből átlagosan 208-an lettek fertőzöttek az utóbbi két hétben, míg az országos átlag 160 eset.

    A fertőzöttségi arányt tekintve a tizenhét spanyol tartomány közül jelenleg Katalónia az ötödik helyen áll. Extremadurában a legkedvezőbb a helyzet, míg Navarrában a legrosszabb.

    Navarrában szombattól vezetik be az oltási igazolvány vagy a negatív teszt követelményét a 60 férőhelynél nagyobb vendéglátóhelyeken, valamint a diszkókban és a kulturális tömegrendezvényeken.

    Hasonló lépést terveznek Valenciában és a Kanári-szigeteken is, ahol az autonóm kormányok még a bíróság jóváhagyására várnak az intézkedés bevezetéséhez. Baszkföldön a bíróság a héten elutasította ugyanezt a javaslatot, azonban a helyi kormány fellebbezett a döntés ellen. A központi spanyol kormány nem tervezi országosan elrendelni az egyes tartományokban bevezetett korlátozásokat.

    A 20minutos című internetes lap pénteken közölt közvélemény-kutatása szerint a megkérdezettek 78,5 százaléka támogatja, hogy korlátozásokat vezessenek be azok számára, akik nem oltatják be magukat koronavírus ellen.

    Spanyolországban 37 és fél millió ember, az eddig oltható 12 év feletti lakosság 89 százalék kapta meg valamelyik vakcina mindkét adagját.

  • Vészhelyzet alakult ki Németországban a koronavírus-járvány negyedik hulláma miatt, amelyet sürgősen meg kell állítani, különben túlterhelődik az egészségügyi ellátórendszer – mondta az ügyvezető szövetségi kormány egészségügyi minisztere pénteken Berlinben.

    Jens Spahn kiemelte: téved, aki azt hiszi, hogy a negyedik hullám csak az ország keleti és déli részén, Szászországban és Bajorországban idéz elő válságos állapotokat. A járvány minden eddiginél erősebb hulláma a nyugati és északi területeket is eléri, és csak az a kérdés, hogy milyen magasan tetőzik.

    A járvány áldozatainak száma átlépte a százezres, „tragikus” határt, az egészségügyi ellátórendszer terheit pedig mutatja, hogy a légierő (Luftwaffe) kórházrepülőgépével kell átszállítani Bajorországból több mint száz beteget az ország kevésbé rossz helyzetben lévő térségeibe - mondta a miniszter.

    A Robert Koch országos járványügyi intézet (RKI) vezetőjével, Lothar Wielerrel tartott tájékoztatón mindketten aláhúzták, hogy az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) terjedésének lassításához a találkozások, érintkezések, az emberek fertőzésveszéllyel járó közvetlen kapcsolatainak jelentékeny csökkentése szükséges az egész országban.

    A miniszter hangsúlyozta, hogy „most kell megállítanunk ezt a hullámot, különben azt fogjuk tapasztalni, amit mindig is meg akartunk akadályozni: az egészségügyi rendszer túlterhelését”. Mint mondta, „soha nem volt még ennyire drámaian komoly” ez a veszély.

  • Oroszországban 34 690 fertőzöttet jegyeztek fel az elmúlt 24 órában. Az igazolt betegek száma meghaladja a 9,5 milliót. A legtöbb új megbetegedést, csaknem négyezret Moszkvában regisztrálták. Jelenleg 1,03 millió kezelés alatt álló fertőzött él Oroszországban, írta a TASZSZ.

    A Covid–19 és szövődményei 1235 életet ragadtak el csütörtökön, az előző napon 1238 ember életét követelték. A járvány kezdete óta több mint 270 ezren hunytak el a fertőzés miatt. Ugyanakkor több mint 36 ezer beteg felépült az utóbbi 24 órában. Összesen már 8,2 millió ember gyógyult meg az utóbbi bő másfél esztendőben.

  • A légierő (Luftwaffe) is bekapcsolódik a koronavírus-járvány elleni védekezésbe Németországban, ahol pénteken ismét rekordot döntött az újonnan regisztrált fertőződések napi száma, és aggodalmat okoz a vírus Dél-Afrikában felbukkant új változata.

    Az ARD országos közszolgálati televízió jelentése szerint a Luftwaffe az Airbus A310 típusú MedEvac (Medical Evacuation, azaz egészségügyi kimenekítő) repülőgépével kapcsolódik be a védekezésbe.

    A hat intenzív osztályos beteg és további 38 fekvőbeteg szállítására alkalmas gép péntek délután kezdi meg az első bevetést, a bajorországi Memmingenből szállít súlyos állapotú fertőzötteket az Észak-Rajna–Vesztfália tartománybeli Münster-Osnabrück repülőtérre.

    A művelet iránya mutatja a németországi járványhelyzet legfőbb jellegzetességét. Délen, főleg Bajorországban, illetve keleten, a volt NDK területén – vagyis azokban a tartományokban, amelyekben a szövetségi átlag alatt van az átoltottság – a kórházi kezelésre szoruló, többnyire oltatlan fertőzöttek beáramlása helyenként már kezdi túlterhelni az egészségügyi ellátórendszert. Északon és a nyugati tartományok többségében viszont egyelőre nincs ellátási válság, az átoltottság pedig viszonylag magas.

    Ugyanakkor az ország egészét tekintve a járvány negyedik hulláma továbbra is a meredeken felívelő szakaszban van. Ezt jelzi a Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) pénteki kimutatása, amely szerint az utóbbi 24 órában 76 414 ember szervezetében mutatták ki az új típusú koronavírust (SARS-CoV-2). Ez bő 40 százalékos emelkedés az egy héttel korábbi 52 970-hez képest, és új rekord, csaknem 500-zal több a szerdán 75 961 esettel beállított előző csúcsnál.

    Az új esetekkel együtt 5 650 170 fertőződést mutattak ki tesztekkel a járvány tavaly tavaszi kezdete óta. A vírus okozta betegség (Covid–19) egy nap alatt 357 halálos áldozatot követelt – ez ugyancsak jelentős növekedés az egy héttel korábbi 201-hez képest –, ezzel 100 476-ra emelkedett a járvány áldozatainak száma.

  • Szlovákiában 9331 koronavírus-fertőzöttet diagnosztizáltak csütörtökön. Ehhez több mint 26 ezer PCR-tesztet használtak fel. Az előző napon 10 165 új esetet regisztráltak. Akkor azt is jelezték: a betegek 71 százaléka nem volt beoltva. A járvány kezdete óta az igazolt fertőzöttek száma már meghaladja a 651 ezret, írta az ujszo.com.

    A Covid–19 és szövődményei hetven ember életét ragadták el az utóbbi 24 órában. A fertőzés szerdán 51 beteg életét követelte. A koronavírus miatt 14 177 beteg halálát gyászolják a hozzátartozók.

  • Az Európai Bizottság a légi forgalom leállítását javasolja a dél-afrikai régióból a koronavírus újabb variánsa miatt – jelentette be Ursula von der Leyen pénteken.

    A bizottság elnöke Twitter-üzenetében közölte: az óvintézkedést a brüsszeli testület a tagállamokkal szoros együttműködésben fogja javasolni az aggodalomra okot adó új vírusváltozat megjelenése miatt. 

    Nagy-Britannia már tegnap bejelentette, hogy leállítja a Dél-Afrikából, Namíbiából, Botswanából, Zimbabwéból, Lesothóból és Szváziföldről érkező repülőjáratokat. A dél-afrikai külügyminiszter elhamarkodottnak nevezte a brit beutazási tilalmat. Naledi Pandor szerint az intézkedés károkat okoz mindkét ország turisztikai iparának és vállalkozásainak, ezért Johannesburg felveszi a kapcsolatot a brit hatóságokkal, hogy megpróbálja rávenni őket a döntés felülvizsgálatára.

  • Joe Phaahla dél-afrikai egészségügyi miniszter az új vírusvariánst tette felelőssé amiatt, hogy a megbetegedések száma úgymond „exponenciálisan” növekedett a fővárosnak is otthont adó Gauteng tartományban.

    Dél-Afrika mintegy 100 esetet erősített meg B.1.1.529-ként, de a változatot Botswanában és Hongkongban is megtalálták. Tulio de Oliveira professzor, a johannesburgi járványelhárítási központ igazgatója ezt nagyon aggasztónak nevezte – számolt be a The Guardian.

    Az újfajta mutáns összesen 32 szokatlan mutációt tartalmaz a tüskeproteinben, amely a vírus azon része, amit a legtöbb oltóanyag az immunrendszernek a Covid elleni védekezésére használ. 

  • Ukrajnában 15 936 új koronavírusos esetet diagnosztizáltak. A legtöbb megbetegedést Kijevben, a legkevesebbet Kirovográd és Luhanszk megyékben regisztrálták. Kárpátalján 498 újabb esetet jegyeztek fel. A magyarok lakta térségben kilenc fertőzött nem tudott megbirkózni a vírussal, írta a karpatalja.ma.

    A Covid–19 és szövődményei 608 beteg életét ragadták el csütörtökön. A pandémia kezdete óta már több mint 84 ezer fertőzött életét követelte a kór.

    Az utóbbi 24 órában 24 569 ember épült fel a betegségből. Az utóbbi több mint másfél esztendőben 2,87 millióan gyógyultak fel a fertőzésből Ukrajnában.

  • Csak Európában legkevesebb félmillió ember életét menthette meg a koronavírus elleni oltás a 60 évesnél idősebbek korcsoportjában. Ezt az Egészségügyi Világszervezet (WHO) közölte. A szervezet számításai szerint például Nagy-Britanniában 160 ezer, Franciaországban pedig 39 ezer ember életét sikerült megmenteni a védőoltásokkal, írta az MTI. 

    Hans Kluge, a WHO regionális hivatalának elnöke azt mondta: a védőoltások életeket mentenek azzal, hogy nagy fokú védelmet nyújtanak a betegség súlyos lefolyása, illetve az elhalálozás ellen. Hozzáfűzte: egyes országokban az oltások nélkül kétszerese lenne a halálozási ráta.

    Az Európai Unió lakosságának 67,7 százaléka kapott vakcinát eddig. Az egyes tagállamok között ugyanakkor jelentős eltérések vannak az átoltottsági szintben. Portugáliában ez a mutató 86,7 százalék, de Bulgáriában mindössze 25 százalék.

  • A világon 260 053 728 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 5 181 949 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint péntek reggeli adatai alapján.

    Egy nappal korábban 259 465 036 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 5 174 655 volt.

    A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.

    A hivatalos adatok szerint a SARS-CoV-2 vírus okozta Covid–19 nevű betegségnek az Egyesült Államokban van a legtöbb fertőzöttje, 48 126 382 fő eddig a napig. A halálos áldozatok száma 775 785.

    • Indiában 34 544 882 fertőzöttet és 466 980 halálos áldozatot jegyeztek fel.
    • Brazíliában 22 055 238 fertőzöttről és 613 642 halálos áldozatról tudni.
    • Az Egyesült Királyságban 10 076 116 a fertőzöttek száma, és 144 876-an haltak meg a betegségben.
    • Oroszországban 9 303 751-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma, a halálos áldozatoké 263 934-re emelkedett.
    • Törökországban 8 678 609 fertőzöttet regisztráltak eddig, a halálesetek száma a hivatalos adatok szerint 75 840.
    • Franciaországban 7 619 656 fertőzöttet és 119 758 halálos áldozatot regisztráltak.
    • Németországban 5 670 253 fertőzöttet és 100 480 halottat tartanak nyilván.
    • Argentínában 5 322 127 a fertőzöttek és 116 480 a halottak száma.
    • Spanyolországban 5 121 100 fertőzöttet és 87 931 halálos áldozatot regisztráltak.
    • Olaszországban 4 968 341 fertőzöttet tartanak nyilván, a halálos áldozatok száma 133 486.
    • Ukrajnában 3 548 842 fertőzöttet regisztráltak, és a hivatalos adatok szerint 86 664 ember halt meg a koronavírus szövődményeiben.
    • Lengyelországban 3 434 272 fertőzöttet és 82 186 halálesetet tartanak nyilván.

    Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2020. március 11-én nyilvánította világjárványnak a koronavírust, amely Vuhan kínai nagyvárosból terjedt el.

  • Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pénteken ülésezik, hogy felmérje a teendőket a Dél-Afrikában észlelt új vírusváltozat miatt, amelyet a Covid–19 eddig azonosított legpusztítóbb változatának tartanak.

    A találkozó dönti el, hogy a B.1.1.529 variánssal szemben milyen óvintézkedéseket tartanak szükségesnek – írta a The Guardian. A kedden azonosított variáns azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy az eddigi legnagyobb számú mutációt mutatja az eredeti koronavírus-variánshoz képest, így sokak amiatt aggódnak, hogy elegendőek-e ellene az eddigi védőoltások.

    A világ egyes vezetői sietve reagáltak új utazási korlátozások bevezetésével, miközben a világpiacokon a bizonytalanság okozta eséseket tapasztaltak. A vezető részvények 0,7 százalékos zuhanást produkáltak, ami két hónapja a legnagyobb heti esés – jelentette a Reuters.

  • Izrael csütörtökön azonnali hatállyal utazási korlátozásokat rendelt el több afrikai országgal szemben óvintézkedésként a koronavírus egy újabb vírusvariánsa miatt. Az izraeli kormány rendkívüli ülésen döntött arról, hogy úgynevezett vörös listára helyezi Dél-Afrikát, Mozambikot, Namíbiát, Lesothót, Botswanát, Eswatinit – az egykori Szváziföldet – és Zimbabwét – ismertette Naftali Bennett miniszterelnök hivatala.

    A közlés szerint ezen országokból egyelőre nem utazhatnak be külföldiek Izraelbe. Az izraeli állampolgárok számára viszont kéthetes karanténkötelezettséget írnak elő külön erre a célra kijelölt szállodákban. A karanténhotelekből egy hét múltán lehet távozni, két negatív PCR-teszt elvégzését követően.

    A kormányfői hivatal szerint Bennett Nicán Horovic egészségügyi miniszterrel, valamint az egészségügyi és a védelmi tárca más szakértőivel is egyeztetett az érintett országokból érkező repülőjáratok haladéktalan leállításáról. Izrael fokozott figyelmet fog szentelni az új variánsnak, hogy az ne terjedhessen át a zsidó állam területére – áll a közleményben. Nem sokkal korábban a brit kormány is felfüggesztette a repülőjáratokat ezen országok többségéből.

  • Hat afrikai országból felfüggeszti péntektől a repülőjáratokat a brit kormány a koronavírus egy új variánsának vizsgálati idejére.

    Sajid Javid brit egészségügyi miniszter csütörtök este bejelentette, hogy az átmeneti intézkedés – amely brit idő szerint péntek déltől lép érvénybe – Dél-Afrikát, Namíbiát, Lesothót, Botswanát, Eswatinit – az egykori Szváziföldet – és Zimbabwét érinti.

    Ezeket az országokat a brit kormány vasárnaptól a vörös utazási listára helyezi. Ez azt jelenti, hogy azoknak, akik e hat országból érkeznek, kijelölt karanténszállodákba kell vonulniuk.

    Javid kijelentette: több adat szükséges a B.1.1.529 jelű koronavírus-variánsról, de a brit kormány már most megteszi az elővigyázatossági lépéseket.

    Nagy-Britanniában nem észlelték ennek a koronavírus-változatnak a jelenlétét, és brit szakértők szerint világszerte is nagyon kevés esetben azonosították ezt a variánst: Dél-Afrikában, Hongkongban és Botswanában eddig összesen 59 ember szervezetében mutatták ki a B.1.1.529 koronavírus-fajta jelenlétét.

    Brit kutatók szerint jelenleg úgy tűnik, hogy e variáns egyetlen dél-afrikai országrészben koncentrálódik, bár vannak arra utaló jelek is, hogy ez a vírusváltozat Dél-Afrika kiterjedt térségeiben jelen lehet.

    A BBC brit közszolgálati médiatársaság által csütörtökön idézett szakértők szerint a B.1.1.529 változat mutatja az eddigi legnagyobb számú mutációt az eredeti koronavírus-variánshoz képest, és most elsősorban azt kell vizsgálni, hogy

    ez a vírusfajta nem tud-e valamilyen mértékben áthatolni a koronavírus ellen jelenleg használatos oltóanyagok nyújtotta védelmen.

    A brit kormány vörös utazási listáján – amelyre vasárnaptól a rendeletben kijelölt hat afrikai ország felkerül – a koronavírus-fertőzés szempontjából legkockázatosabbnak ítélt országok és területek szerepeltek, de november 1. óta egyetlen ország sincs rajta.

    A járvány korábbi szakaszaiban voltak időszakok, amikor a vörös lista egyszerre 57 országnevet tartalmazott.

    A vörös kategóriás országokból csak a brit és az ír állampolgárok, illetve az Egyesült Királyságban letelepedési engedéllyel élő külföldiek utazhatnak be, de érkezésük után nekik is a brit kormány által kijelölt, őrzött szállodák valamelyikében tíz napra karanténba kell vonulniuk.

    E szállodai karantén fejenkénti költsége felnőttek esetében 2285 font (csaknem egymillió forint), és ezt az utasoknak kell fizetniük.