új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Franciaországban 19 749 új esetet jelentettek az elmúlt nap. Tizenöt koronavírusos beteg meghalt – írja a Guardian

    Egy héttel ezelőtt 12 496 volt az esetszám, ez tehát 58 százalékos növekedést jelent egy hét alatt. 

  • Japánban augusztus végén hirtelen csökkenni kezdtek az esetszámok, bár korábban még napi húszezer felett volt ez az adat, és ott is a delta-variáns okozta a fertőzések túlnyomó többségét. 

    Az egyik japán kutatócsoport szerint ennek az az oka, hogy a vírus „megölte magát”, írja a Japan Times.

    Néhány héten belül 26 ezerről 200 alá csökkent a napi esetek száma, amit először a magas átoltottságnak és a maszkviselésnek tulajdonítottak. 

    Ituro Inuore, a japán Nemzeti Genetikai Intézet professzora azonban arra jutott, hogy a vírus annyiszor mutálódott az országban, hogy végül saját magát pusztította el. Végső soron a  az országban levő vírustörzsek között megnőtt az olyan vírusok aránya, amikben a fertőzésért felelős fehérje hibás, és ez vetette vissza a megbetegedéseket.

  • Olaszország vasárnap 9709 új koronavírus-fertőzöttet jelentett, egy héttel korábban ez a szám 7565 volt – írja a Guardian

    Az egészségügyi minisztérium adatai szerint az elmúlt huszonnégy órában 46-an vesztették életüket. 

    A hétvégén Rómában tüntetések voltak az oltási igazolványok bevezetése ellen. 

  • Kötelezővé tenné a koronavírus elleni vakcina felvételét az idősek számára a szlovák kormányfő, Eduard Heger. Elárulta, erről nemcsak az orvosokkal, hanem jogászokkal is egyeztetéseket folytat immár második hete.

    Ebben az esetben nagyon fontos, hogy az alkotmányjogászok eldöntsék, megengedi-e az alkotmányunk bizonyos korcsoportok kötelező oltását

    – mondta a szlovák kormányfő.

    Eduard Heger később pontosította, hogy elképzelése szerint elsősorban a 65 év felettieket kellene oltani, de a 60, esetleg az 50 év felettieket is. Szerinte ugyanis az oltásra kötelezendő csoportokat nem szakmák szerint kell meghatározni, mivel a vírus nem válogat − írja a Felvidék Ma.

  • Felerősödött Németországban az új típusú koronavírus okozta betegségtől védő oltás beadásának kötelezővé tételéről szóló vita, miután az osztrák kormány elrendelte az oltási kötelezettséget. Egy vasárnap ismertetett felmérés szerint a német lakosság többsége támogatná, ha hazájuk követné Ausztria példáját.

    A Bild am Sonntag című lapban közölt adatok szerint a németek 52 százaléka egyetértene az oltási kötelezettséggel, és 41 százalékuk utasítaná el, ha a szomszédos ország mintájára elrendelnék, hogy mindenkinek be kell adatnia az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) okozta betegségtől (Covid–19) védő oltást.

    Kapcsolódó

    A németek többsége támogatja a kötelező oltást

    A gyermekorvosok ellenzik az iskolák bezárását.

  • Romániában a járvány – július közepén kezdődött – negyedik hulláma máris több mint húszezer ember életét követelte, és ez több, mint az első két hullám áldozatainak a száma együtt.

    A negyedik hullám súlyosságát jelző adatra Octavian Jurma biostatisztikus hívta fel a figyelmet a Ziare.com portálnak adott nyilatkozatában – írja az MTI.

    A vasárnap kora délután közölt hivatalos adatok szerint a járvány halálos áldozatainak száma megközelítette az 55 ezret, míg a negyedik hullám elején még jóval 35 ezer alatt volt. Az adatok ugyanakkor jelzik, hogy továbbra is lassul a járvány terjedése Romániában, de a kórházakra még mindig nagy nyomás nehezedik.

    A hivatalos adatok szerint immár a negyedik olyan hét zárul, amikor kevesebb új fertőzést diagnosztizáltak, mint a korábbi héten. Míg az október 24-én zárult héten összesen 104 668 új fertőzést jegyeztek, ez a szám mostanra 20 397-re csökkent.

    A heti elhalálozások száma két hete kezdett csökkenni. Míg a november 7-én zárult héten 3004 személy halt meg a járvány következtében, a most záruló héten már 1890 halálos áldozatot jegyeztek.

    A romániai kórházakban október 25-én kezelték a legtöbb koronavírusos beteget. Számuk akkor megközelítette a 21 ezret, vasárnapra viszont 11 119-re csökkent. A kórházak intenzív terápiás osztályain november 4-én feküdtek a legtöbben (1902), mostanra ez a szám 1573-ra mérséklődött. A Digi24 hírtelevízióban megszólaltatott szakértő azonban arra figyelmeztetett, hogy

    amennyiben nem növekszik az oltási kedv az országban, úgy jöhet a járvány ötödik hulláma, hogy még el sem múlt a negyedik.

    A szombat este közölt hivatalos adatok szerint a húszmilliós országban 7,6 millió személy kapta meg valamely, koronavírus elleni védőoltásnak legalább az első adagját, 7,15 millió van túl a teljes oltási cikluson, és 1,3 millióan kérték az emlékeztető oltást is.

    A legalább egy oltást kapott személyek a 12 év fölötti korosztály 44,9 százalékát teszik ki. Az oltakozási kedv azonban megint csökken. A szombat este közölt adatok szerint a korábbi 24 órában alig húszezer beoltatlan személy jelentkezett oltásra.

  • A koronavírus delta-variánsának újabb mutációja, amelyet delta pluszként ismerünk, ma már az angliai esetek tizedéért felelős – írja a Sky News.

    A terjedést szorosan figyeli az Egyesült Királyság Egészségügyi Biztonsági Ügynöksége (HSA). Október 19. és november 5. között százezer, véletlenszerűen kiválasztott embert teszteltek, közülük 11,8 százalék volt a delta plusz hordozója.

    Kapcsolódó
  • Ukrajnában gyorsan terjed a koronavírus delta-törzsének új változata – írja a Kárpátalja. Odessza megye közegészségügyi főorvosa a helyi sajtónak elmondta, hogy októberben a mutáns koronavírustörzs terjedése miatt több mint 40 ezren betegedtek meg a megyében, és 780 beteg halt meg.

    A delta-vírusvariáns új, fertőzőbb változatát az alábbi megyékben azonosították:

    • Odessza,
    • Lviv,
    • Ternopil,
    • Rivne,
    • Ivano-Frankivszk,
    • Voliny,
    • Kárpátalja és
    • Harkiv.
  • Veszélyesen gyorsan terjed a vírus ötödik hulláma Franciaországban, ahol egy hét alatt közel megduplázódott a napi esetek száma – írja a Guardian

    Az ötödik hullám fénysebességgel kezdett

    – mondta el Gabrial Attal kormányszóvivő a sajtónak. 

    Szombaton a kórházakban 7974 embert ápoltak, ebből 1333-at intenzív osztályon. Egy hónappal ezelőtt ez a szám 6500, illetve 1000 volt.  

  • Romániában 1936 új koronavírusos esetet diagnosztizáltak szombaton 22 800 teszt kiértékelése után. A legtöbb fertőzöttet Bukarestben, Brassóban és Kolozs megyében jegyezték föl. Legutóbb szeptember 13-án volt kétezer alatt az újonnan regisztrált Covid-betegek száma. A Covid–19 és szövődményei 105 fertőzött életét követelték az elmúlt 24 órában, írta az Agerpres hírügynökség. Ugyanakkor több mint 7 ezren felépültek a kórból, a járvány kezdete óta már 1,63 millió ember.

    Kórházban több mint 11 ezer fertőzöttet kell ápolni. Közülük 1573 Covid-pácienst intenzív osztályon kell kezelni.

    A fertőzöttségi ráta 11 romániai városban haladja meg a hat ezreléket.

  • Egyre több európai uniós országban kételkednek a Sinopharm és a Szputnyik hatékonyságában.

    Több tagországban ugyanis nem ismerik el, ha valaki két dózis kínai vagy orosz vakcina beadatása után harmadik, emlékeztető oltásként felveszi a Pfizer vagy a Moderna egy adagját, hanem rögtön két dózis vakcináról kérnek bizonylatot.

    Bővebben>>>

  • A harmadik, megerősítő oltás nem csupán helyreállítja a koronavírus-betegség elleni védelmet, hanem jelentősen meg is erősíti az immunválaszt, a szervezet védekezőrendszerét – mondta a BioNTech német gyógyszercég vezetője egy vasárnapi interjúban.

    A német BioNTech és az amerikai Pfizer együttműködésével kifejlesztett vakcináról a különböző vizsgálatokból, köztük az Izraelben gyűjtött adatokból tudható, hogy a frissítő oltással is rendelkező felnőtteknél hússzor ritkábban fordul elő megbetegedés, a védelem a súlyos lefolyású megbetegedéstől pedig 97 százalékra emelkedik

    – hangsúlyozta a Karikó Katalin vezetésével kifejlesztett vakcináról Uğur Şahin, akit azért kérdezett meg a Bild am Sonntag, mivel Németországban aggodalmat okoz az oltottak körében tapasztalható fertőzésszám-emelkedés.

    A biotechnológiai kutatóvállalat társalapítója és igazgatója elmondta, hogy az Izraelben, Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban gyűjtött adatok szerint

    AZ OLTÁSSAL SZERZETT VÉDETTSÉG A COVID–19 BÁRMILYEN FAJTA LEFOLYÁSÁTÓL A NEGYEDIK HÓNAPTÓL CSÖKKEN, A HATODIK HÓNAPTÓL PEDIG ERŐSEN SÜLLYED.

    Ugyanakkor a súlyos megbetegedéstől a kilencedik hónapig megbízhatóan óv a vakcina. Mindez azt jelenti, hogy a megfertőződött oltottak megbetegedése az esetek túlnyomó többségében enyhe vagy legfeljebb közepes lefolyású, és ritkán adódnak kórházi kezelést igénylő esetek. Súlyos megbetegedés főleg időseknél fordulhat elő, vagy olyanok körében, akik túlsúlyosak, vagy más betegségük miatt az immunrendszerüket gyógyszerekkel mesterségesen meggyengítették.

  • Nagy baj van Szlovákiában. Egyrészt több mint háromezer Covid-beteget kezelnek kórházban, másrészt több klinikán már sem lélegeztetőgép nincs, sem pedig szabad ágy. A turócszentmártoni kórházban is alig néhány ágy áll rendelkezésre. Eduard Heger szlovák kormányfő elmondta: jelenleg az ágyak 88 százaléka foglalt, a delta gyorsabb lefolyású, agresszívabb mutáns, írta az ujszo.com. Vladimír Lengvarský egészségügyi miniszter jelezte: lélegeztetőgépre a turócszentmártoni és a poprádi kórházban is túlnyomórészt oltatlanok szorulnak.

    Utóbbi egészségügyi intézményben is kritikus a helyzet: a már elhalasztott műtéteket is kénytelenek tovább halogatni, mivel a kórház betegágyainak 94 százaléka most foglalt, 12 műtő közül csupán 3 működik. Az előző hullámban 40, jelenleg 80 százalékos a halálozási ráta azoknál a pácienseknél, akik lélegeztetőgépre szorulnak.

    Ahogyan az Index már beszámolt erről, hétfőtől újabb szigorítás kezdődik Szlovákiában: az oltatlanok gyakorlatilag karanténba kerülnek.

  • Szlovákiában 7727 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak több mint 22 ezer PCR-teszt kiértékelése után az utóbbi 24 órában. A járvány kezdete óta az igazolt fertőzöttek száma már meghaladja a 610 ezret. A Covid–19 és szövődményei 43 ember életét követelték szombaton, írta az ujszo.com. A kór halálos áldozatainak száma megközelítette a 14 ezret.

    Jelenleg több mint háromezer Covid-pácienst ápolnak kórházban. Közülük 270 beteget intenzív osztályon kezelnek, 258 fertőzött pedig lélegeztetőgépre szorul. A kórházban gondozott betegek mintegy 82 százaléka egyáltalán nem vagy csak az oltóanyag egyetlen dózisát kapta meg.

    Eddig 2,57 millióan vették föl az oltás első adagját, a második dózist 2,33 millió embernek adták be Szlovákiában.

  • Oroszországban 36 970 új koronavírus beteget diagnosztizáltak szombaton. Moszkvában több mint 3400 új esetet jegyeztek föl egy nap leforgása alatt. A fertőzöttek száma már meghaladja a 9,33 milliót Oroszország-szerte, írta a TASZSZ hírügynökség. Az aktív esetek száma, azoké, akik jelenleg is kezelés alatt állnak, túllépte az 1,04 milliót.

    A Covid–19 és szövődményei 1252 beteg életét ragadták el szombaton. Az előző napon 1254 ember hunyt el a fertőzésben. A pandémia kezdete óta több mint 264 ezer halottat gyászolnak hozzátartozóik.

    A fertőzésből az elmúlt 24 órában több mint 32 ezren épültek föl, a pandémia kezdete óta csaknem 8 millió ember gyógyult meg Oroszországban.

  • Ukrajnában 10 635 új koronavírusos esetet regisztráltak szombaton. Kárpátalján 289 újabb esetet jegyeztek fel. A Covid–19-ben és szövődményeiben 377 beteg lelte halálát az elmúlt 24 órában, írta a karpatalja.ma.

    Ukrajnában szerdán még több mint 20 ezer friss fertőzöttet diagnosztizáltak. Akkor 752 Covid-páciens volt képtelen megbirkózni a vírussal. Eddig több mint 81 ezer fertőzött hunyt el a szomszédos országban.

    Ugyanakkor csaknem 15 ezren felépültek a betegségből egy nap leforgása alatt. A pandémia kezdete óta már 2,7 millióan gyógyultak meg.

  • Romániában az új esetek száma apadt, ám ez pusztán annyit jelent: a járvány dinamikája most egy átmeneti csökkenést hozott. Erről Octavian Jurma epidemiológus beszélt. Hozzáfűzte: ha a következtetéseket nem vonják le a döntéshozók, akkor a későbbiekben ismét súlyos árat fizethet a lakosság.

    Jelezte: a hétvégén valószínűleg a 20 ezret is meghaladja a kizárólag a negyedik járványhullámban elhunytak száma, írta a Foter.ro. A jóval nagyobb átoltottságú nyugati országokban jóval kevesebb áldozatot szed a vírus. Romániában a szombati járványjelentés 2697 új esetet rögzített. A koronavírus 171 életet ragadott el, ez is csökkenést jelent.

    Jurma szerint őrültség lenne a járványszabályok lazításán ókumlálni az év végi ünnepekre gondolván, karácsony ide, újév oda.

  • Meg akarom lépni, és azt akarom, hogy a szervezetünk tagjai országszerte tudják, hogy megtettem. Vezető vagyok. És példával vezetek

    – mondta Mark Pitman, a Black Power nevű utcai banda vezetője az új-zélandi televízióban, miközben felvette a védőoltást. 

    Pitman akciója nem egyedülálló, a Black Power csak az egyike azoknak a bandáknak, melyek szövetségre léptek annak érdekében, hogy az oltást népszerűsítsék, kiváltképp az új-zélandi őslakosok, a maorik körében. 

    A gallerik amúgy nem mentesek a bűnözéstől, Pitman maga is három évet ült kábítószer-kereskedelemért, és most mégis kabinetminiszterekkel találkozik többedmagával, hogy kidolgozzanak egy stratégiát arra, hogy aki még nem oltakozott, az most már tegye meg. 

    Szakértők szerint ez nemcsak lökést adhat az egyébként magas átoltottságú sziget oltási kampányának, de lehetőséget teremt arra is, hogy a kormány és az utcai bandák kapcsolatát, illetve az utóbbiak létezését kiváltó társadalmi problémákat közelebbről szemügyre vegye a többségében fehér bevándorlók leszármazottai alkotta kormány.

    A bandavezérek egy közös videóban buzdítanak a védőoltásra, többen maori nyelven. Egyikőjük, utalva arra, hogy a tűszúrást ha nem is magáért, akkor másokért vállalja, emlékeztet: lehet, hogy bandavezér, de egyben apa, nagyapa, fivér és nagybácsi is. 

    (Guardian)

  • A 85 milliós Irán lakosságának fele, mintegy 44 millió ember kapta már meg a koronavírus elleni védőoltás két adagját a teheráni egészségügyi minisztérium szombati jelentése szerint – adta hírül az MTI. 

    Irán a Közel-Kelet legsúlyosabban érintett országa a koronavírus-járványban; eddig 128 ezer ember halt meg Covid–19-ben a járvány kezdete óta.

    Az elmúlt 24 órában 3500 új esetet diagnosztizáltak, és 118 ember halt meg az új típusú koronavírus okozta Covid–19-betegség szövődményeiben.

  • A világon 257 158 204 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 5 146 154 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem vasárnap reggeli adatai szerint.

    Egy nappal korábban 256 725 697 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 5 140 914 volt. A fertőzés 192 országban és régióban van jelen.

    • A hivatalos adatok szerint a koronavírusnak az Egyesült Államokban van a legtöbb fertőzöttje, 47 701 872 fő eddig a napig. A halálos áldozatok száma 771 013.
    • Indiában 34 499 925 fertőzöttet és 465 349 halálos áldozatot jegyeztek fel.
    • Brazíliában 22 012 150 fertőzöttről és 612 587 halálos áldozatról tudni.
    • Az Egyesült Királyságban 9 857 658 a fertőzöttek száma, és 144 308-an haltak meg a betegségben.
    • Oroszországban 9 135 149-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma, a halálos áldozatoké 257 891-re emelkedett.
    • Törökországban 8 552 347 fertőzöttet regisztráltak eddig, a halálesetek száma a hivatalos adatok szerint 74 847.
    • Franciaországban 7 497 912 fertőzöttet és 119 407 halálos áldozatot regisztráltak.
    • Németországban 5 374 746 fertőzöttet és 99 067 halottat tartanak nyilván.
    • Argentínában 5 314 702 a fertőzöttek és 116 374 a halottak száma.
    • Spanyolországban 5 080 663 fertőzöttet és 87 810 halálos áldozatot regisztráltak.
    • Olaszországban 4 915 981 fertőzöttet tartanak nyilván, a halálos áldozatok száma 133 131.
    • Ukrajnában 3 481 347 fertőzöttet regisztráltak, és a hivatalos adatok szerint 85 847 ember halt meg a koronavírus szövődményeiben.
    • Lengyelországban 3 326 464 fertőzöttet és 80 781 halálesetet tartanak nyilván.

    (MTI)

  • Újabb összecsapások voltak Hollandiában, ezúttal Hágában, ahol szombat este az újjáéledő koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások ellen tüntettek, egy nappal a délnyugati Rotterdamban történt erőszakos megmozdulást követően, ahol 51 embert letartóztattak, kettőt pedig meglőttek.

    A város egyik népszerű negyedében, ahol a holland kormány székhelye van, több százan kövekkel és más tárgyakkal dobálták meg a rendőröket, és kerékpárokat gyújtottak fel. Legalább egy embert őrizetbe vettek.

    Hollandia a múlt héten ismét részleges zárlatot vezetett be a járvány miatt, és egy sor egészségügyi korlátozással sújtotta különösen az éttermi ágazatot, amelynek este 8 órakor be kell zárnia.

    A kormány most azt tervezi, hogy betilt bizonyos helyszíneket a nem beoltott emberek számára, beleértve a bárokat és éttermeket.

    Amszterdamban a tüntetés, bár a megmozdulást meghirdető United We Stand elnevezésű szervezet szervezői a Rotterdamban történtek miatt lemondták, mégis sok tiltakozó jelent meg, de a média szerint az esemény zavartalanul lezajlott. Így történt a déli Bredában, ahol ezer ember „Nem a korlátozásokra" feliratú táblákkal vonult az utcákra.

    A bredai tüntetés inkább egy bulira is hasonlított, a résztvevők lemezlovasokkal kísért kocsikról sugárzott zenére táncoltak.

    Az esemény végén egyesek füstbombákat és tűzijátékot is elhajítottak, majd a résztvevők szétszéledtek.A helyi hatóságok nem tudták azonnal megmondani, hogy a menetben hányan vettek részt.

    Előző nap Rotterdamban két tüntető megsérült, amikor lövedék találta el. Még mindig kórházban vannak – közölte a holland rendőrség, hozzátéve, hogy vizsgálatot indítanak annak megállapítására, hogy a sérüléseket rendőrségi lövedékek okozták-e.

  • Koronavírusban halt meg szombat hajnalban az egyik legismertebb oltásellenes román véleményformáló, Mihai Făgădaru. A koronavírus járványügyi intézkedései ellenes tüntetéseken rendszeresen feltűnő férfi halála előtti legutolsó, október 30-i Facebook-bejegyzésében Diana Șoșoacă szenátor videójában látható. Ekkor is egy tüntetésen vett részt, amelyen a zöldigazolvány kötelezővé tétele ellen tiltakoztak.

    A férfi az említett videó elkészítése után nem sokkal került kórházba, állapota gyorsan súlyosbodott. A helyi média szerint a férfi először otthon próbálta kezelni magát, így már nagyon súlyos állapotban volt, amikor kórházba került − írja az Új Magyar Szó.

  • Franciaországban 23 halálos áldozata volt a koronavírusnak az elmúlt napon, eddig összesen 91 520-an haltak meg a járványban – írja a Guardian

    Intenzív osztályra 20 ember került, ezzel összesen 1333 embert ápolnak intenzíven.  

  • Éjszakai kijárási tilalom a beoltatlan emberek számára a német Baden-Württemberg tartomány több járásában − írja a Südwestrundfunk német lap. A fertőzés gyors terjedése miatt hétfőtől három kerületben az oltatlanok csak alapos okból hagyhatják el éjszaka a lakásukat. Az intézkedés az alábbi három járásra érvényes:

    • Schwarzwald-Baar-Kreis,
    • Ostalbkreis és
    • Biberach.

    Az intézkedés szerint este kilenc és reggel öt között ezekben a járásokban csak egészségügyi okokból vagy munka miatt lehet elhagyni a lakást.

  • A német labdarúgás élvonalában szereplő RB Leipzignél attól tartanak, versenyhátrányt jelent a csapat számára, hogy a soron következő hazai mérkőzéseit zárt kapuk mögött kénytelen lejátszani – írja az MTI.

    A klub közleményben szögezte le: sajnálja, hogy szurkolói ki lesznek zárva a stadionból, már csak azért is, mert „a futball drukkerek nélkül egészen más játék”. Az állásfoglalás kitér arra is, hogy a német élcsapatok közül egyelőre csak a Leipziget érinti a korlátozás a romló koronavírus-helyzetben meghozott szászországi korlátozások miatt. A szigorításra - amely valamennyi profi sporteseményre kiterjed - azért volt szükség, mert ebben a tartományban a legmagasabb a fertőzöttség a legalacsonyabb átoltottság mellett.

    A zárt kapu elrendelése egyelőre december 12-ig tart. Addig a Leipzig a Bundesligában a Bayer Leverkusent és a Borussia Mönchengladbachot, a Bajnokok Ligájában pedig a Manchester Cityt fogadja. Gulácsi Péter, Willi Orbán és Szoboszlai Dominik csapata a német bajnokságban a hatodik helyen áll, a BL-ben pedig negyedik, azaz utolsó a csoportjában.

  • A Blijdorp Állatkertben számos gorillánál és oroszlánnál pozitív lett a koronavírus tesztje − számolt be honlapján a holland állatkert. Közleményükben azt írják, hogy az állatok influenzaszerű tüneteket mutatnak: lehangoltak, étvágytalanok, néha köhögnek is. A gorilláknak gyomor- és bélpanaszai is vannak.

    Többek között Amerika más állatkertjéből is tudjuk, hogy a betegség lefolyása szempontjából fontos az állat fertőzés előtti állapota. Szerencsére állataink jó állapotban vannak, éppen ezért arra számítunk, hogy enyhe lefolyású lesz a betegség

    − olvasható az állatkert közleményében.

    Hozzátették, hogy a betegség nem jelentett veszélyt a látogatók számára. Normál helyzetben nincs közvetlen kapcsolat a látogatók és ezen állatfajok között. Az állatok jelenleg karanténban vannak, és átmenetileg nem láthatók a nyilvánosság számára.

    Az állatkert egyelőre nem tudja, hogyan betegedtek meg az állatok, azonban azt gyanítják, hogy egy tünetmentes gondozó adhatta át nekik a fertőzést. A közlemény szerint, ha szükséges, akár a gyógyszeres kezelés is szóba jöhet az állatoknál. A koronavírus-járvány kitörése óta ez az első alkalom, hogy ebben az állatkertben pozitív esetet jelentettek.

  • Sok romániai polgár halasztotta el az elmúlt egy évben orvosi rutinvizsgálatait a járvány miatt – írja a Főtér.

    A portál a MedLife magánklinika-hálózat friss felmérése alapján arról ír, hogy a 25-55 év közötti városi lakosságának 50,8 százaléka évente legalább egyszer ment el orvoshoz a pandémia előtt, és ezen csoport 79 százaléka pedig rendszeresen végeztetett rutinvizsgálatokat, illetve vérteszteket. 

    A mostani felmérés szerint viszont a megkérdezettek 58,9 százaléka azt válaszolta, hogy a koronavírus megjelenése óta nem járt orvosnál, rutinvizsgálatot az elmúlt 12 hónapban is mindössze a válaszadók 44 százaléka végeztetett, 26 százalékuk pedig arról számolt be, hogy még soha életükben nem végeztetett magán ilyen jellegű vizsgálatokat. 

  • A szlovák egészségügyi tárca közösségi oldalára feltöltött bejegyzés szerint az elmúlt négy hónap alatt pénteken oltatta be magát a legtöbb ember a koronavírus elleni vakcina első adagjával – írja a Körkép

    A tárca szerint pénteken a vakcina első adagjából 7310 dózist adtak be, így az első oltást eddig 2 573 797 személy kapta meg Szlovákiában. 

  • Nagyon aggódik a koronavírus Európán belüli terjedése miatt az Egészségügyi Világszervezet (WHO). A szervezet regionális igazgatója, Dr. Hans Kluge a BBC-nek nyilatkozva elmondta: márciusig mintegy további 500 ezer halálesetet regisztrálhatnak. 

    Azt is hozzátette, hogy az olyan intézkedések bevezetése, mint a maszkviselés, azonnali segítséget jelenthetnek. Az igazgató mostani figyelmeztetése azért született, mert több európai ország is rekordmagas fertőzési arányról számolt be, valamint teljes vagy részleges lezárásról döntött. 

    Kluge szerint a járvány terjedésének hátterében olyan tényezők álltak, mint a téli időszak bekövetkezése, az elégtelen vakcinalefedettség, illetve a jóval fertőzőbb delta-változat regionális dominanciája. 

  • A bíróság ítéletet hozott annak a kárpátaljai nőnek az ügyében, aki a koronavírusról terjesztett hamis információkat az interneten. Az álhírterjesztő elkerülte a felelősségre vonást – írja a Kárpáti Igaz Szó. Annak ellenére született ez a döntés, hogy a bíróság előtt is bizonyították: a nő álhíreket terjesztett a koronavírussal kapcsolatban a közösségi oldalán.

    Szvitlana B. a koronavírus-járványról terjesztett hamis információkat közösségi oldalán. A posztok tematikája pánikot kelthet a lakosság körében, illetve a közrend megzavarására is alkalmas lehet. A nő bevallotta, hogy közzétette az említett álhíreket, ám nem volt tisztában azzal, hogy hamis információkat terjeszt

    – olvasható a bírósági ítéletben. Az is kiderült, hogy a nő nem volt jelen a tárgyaláson, távolmaradását pedig nem indokolta.

    Oleszja Lemak, az illetékes bíróság bírája bűnösnek találta az álhírterjesztőt, ám a közigazgatási szankció alkalmazásának elévülése miatt bírság kiszabása nélkül zárta le az ügyet.