új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Kedves olvasóink!

    Zárul az Index mai hírösszefoglalója, melyben beszámoltunk a koronavírus-világjárvány történéseiről és ismertettük a legfontosabb tudnivalókat.

    Vigyázzanak magukra, pihenjenek jól!

  • Többen is arra panaszkodtak, hogy frissítés után az eltűnt az ukrán Gyija alkalmazásból a digitális Covid-tanúsítványuk vagy az útlevelük − írja a Kárpáthír.

    Az ukrán felhasználók tömegesen panaszkodnak rá, hogy nem tudják megnyitni a dokumentumaikat digitális alkalmazásban. Ez sok kellemetlenséget okoz a polgároknak, előfordulhat, hogy valakinek emiatt kell majd lemondania a korábban betervezett külföldi útját.

    A bejelentők szerint korábban nem volt gondjuk az elektronikus dokumentumok generálásával és letöltésével, viszont újabban nem férnek hozzá az iratokhoz. A program azt a hibaüzenetet küldi, hogy az adatok nem szerepelnek a rendszerben és a kliens keresse fel a háziorvost. A történtek hatalmas felháborodást keltettek.

  • Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) ajánlást adott ki a Merck gyógyszeripari óriásvállalat által a koronavírus ellen kifejlesztett molnupiravir nevű, szájon át szedhető gyógyszer alkalmazására – számolt be az MTI.

    Az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő, amszterdami székhelyű ügynökség ajánlásában közölte: a gyógyszer azoknál alkalmazható, akik gyógykezelésük során nem igényelnek kiegészítő oxigént, esetükben azonban fennáll a betegség súlyosbodásának kockázata.

    Az ajánlás szerint pozitív koronavírus-tesztet követően a lehető leghamarabb, illetve a fertőzés tüneteinek észlelésétől számított öt napon belül kell beadni a molnupiravir (más néven MK 4482 vagy Lagevrio) nevű gyógyszert. A kapszula formájában kapható gyógyszert naponta kétszer, öt napig kell szedni.

    Az EMA közleménye utalt rá, hogy a molnupiravir folyamatos felülvizsgálata még folyamatban van, a gyógyszer uniós alkalmazása még nem engedélyezett. Az EMA Humángyógyszer Bizottsága (CHMP) ennek ellenére ajánlását annak érdekében adta ki, hogy segítse a nemzeti hatóságokat a gyógyszer lehetséges korai, esetleges vészhelyzeti alkalmazásával kapcsolatos döntéseiben.

    A Merck a múlt hónap elején jelentette be, hogy molnupiravir nevű gyógyszere felére csökkenti a halálozás vagy a kórházba kerülés kockázatát a koronavírusos pácienseknél. A gyógyszergyár azt is kutatja, hogy a molnupiravirt lehet-e a vírus terjedésének megelőzésére használni olyan háztartásokban, melyeknek egyik tagja már fertőződött. A cég jövő tavaszra várja az ezzel kapcsolatos kutatások eredményét.

  • Elkapta a koronavírust Kevin De Bruyne, a Manchester City belga válogatott labdarúgója. Emiatt a középpályás kénytelen kihagyni a csapata soron következő mérkőzéseit – adta hírül az MTI.

    A manchesterieket irányító  Josep Guardiola az együttes pénteki sajtótájékoztatóján közölte, hogy a támadó középpályás a belga válogatottnál töltött időben fertőződött meg.

  • Mintegy tízezer NIS (körülbelül egymillió forint) értékű bankjegyet égetett el egy 74 éves izraeli nő Jeruzsálemben azért, hogy fertőtlenítse őket – írja a Jerusalem Post alapján a Neokohn.

    A nő elmondta: miután összegyűjtötte a bankjegyeket, egy kesztyűt viselve tette őket fehérítőszerrel teli tálba, majd megmelegítette őket a mikrohullámos sütőben, ahol meggyulladtak.

    A nő értesítette az Izraeli Bankot, majd bocsánatot kért, mondván, hogy szándékában áll pótolni a pénzt. Azt viszont megjegyezte, hogy ezt rossz anyagi helyzete megnehezíti.

    A koronavírus terjedése elméletileg lehetséges pénzen keresztül. A CNBC szerint a kínai bankok már 2020 februárjában, a járvány első hónapjaiban elkezdték fertőtleníteni a készpénzt.

    Az viszont valószínűtlen, hogy a koronavírust bárki készpénzzel kapja el, ahogy azt azóta több tanulmány is megállapította.

  • Csehországban mostantól február végéig heti rendszerességgel tesztelni fogják az általános és a középiskolák összes tanulóját – döntött pénteken a kormány.

    Robert Plaga oktatásügyi miniszter a kormányülés után azt írta Twitteren, hogy a tanulókat november 22-től kezdődően minden hétfőn antigéntesztnek vetik alá. A tesztelés költségeit az egészségbiztosítók állják – számolt be az MTI.

    A kormány november 1-jétől visszamenőleg ismét bevezette az úgynevezett válságtáppénzt azok számára, akik a járvány alatt koronavírusos betegről, illetve karanténban lévő személyről fognak gondoskodni. Ők megkapják az alapkeresetük nyolcvan százalékát, amelyet napi 370 koronás (5180 forintos) állami támogatás egészít ki – jelentette be Jana Malácová munkaügyi és népjóléti miniszter. Ez az intézkedés azonban csak azután lép életbe, hogy a parlament is jóváhagyta és az államfő aláírta. Malácová bízik abban, hogy mindezt gyorsított eljárásban is meg lehet tenni.

    A cseh kormány már korábban úgy döntött, hogy megszigorítja a koronavírus-járvány elleni óvintézkedéseket, és hétfőtől kezdve bevezetik az úgynevezett bajor modellt, amely nem fogadja el a teszteket a Covid-mentesség igazolására.

  • Szankcionálni fogják azokat az egészségügyi dolgozókat Ukrajnában, akik nem teljesítik az oltási tervet – mondta a tiszti főorvos, Igor Kuzin.

    A Kárpáthír szerint ez minden olyan orvosra érvényes, aki nem hívogatja telefonon a pácienseit, nem értesíti őket a vakcinákról, nem ösztönzi őket az oltásra. Sőt aki rosszul teljesít, azzal felbontják a szerződést.

    A szaktárca ezenkívül felvilágosító munkát kezd az orvosok körében, és a vakcinálás előnyeiről próbálja meggyőzni azokat, akik ellenzik.

  • Norvégia a hónap végétől megszigorítja a beutazási feltételeket, miután a skandináv országban megugrott az újonnan regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma. A november 26-án életbe lépő rendelkezés értelmében minden Norvégiába igyekvő, 16 éves és idősebb személynek regisztráltatnia kell magát egy erre a célra létrehozott kormányzati portálon három nappal a beutazás előtt, beleértve a norvég állampolgárokat is, a sikeres regisztrációt igazoló dokumentumot pedig fel kell mutatni a határon – számolt be az MTI.

    Az egészségügyi tárca vezetője, Ingvild Kjerkol arra kérte az embereket, hogy egyelőre hagyjanak fel az üdvözléskor szokásos kézfogással, és helyettesítsék mással a gesztust, például enyhe bólintással vagy mosollyal, amelyeket „fertőzésmentes üdvözlésnek” nevezett.

  • Ukrajnában az elmúlt két hétben fokozatosan csökken a koronavírusos betegek száma, ami azt jelzi, hogy a járvány az országban túljutott a tetőpontján − jelentette ki Viktor Ljasko ukrán egészségügyi miniszter.

    Az elmúlt tizenegy hétben először, a legutóbbi két hét alatt folyamatosan tapasztalható az esetszám, valamint a kórházi kezelésre szorulók és a halálozások számának csökkenése. Ez azt jelzi, hogy már túljutottunk a csúcson, és előreláthatóan tovább folytatódik a csökkenés

    − mondta a tárcavezető, aki figyelmeztetett, hogy egyes európai országokban ismét gyorsult a járvány terjedése, vagyis nagy a veszélye annak, hogy Ukrajnában is jöhet egy újabb hullám, amely a mostanit követően azonnal gyors terjedésbe kezdhet.

    A legfrissebb adatok szerint valamelyik oltás mindkét dózisát eddig 9 448 782-en adatták be maguknak a mintegy 42 millió lakosú Ukrajnában, további 3 208 408-an pedig még csak az első adagot kapták meg − számolt be az MTI.

  • Karikó Katalin és kutatótársa, Drew Weissman kapták az idei John Scott-díjat. A kétszáz éves múltra visszatekintő elismerést helyi idő szerint csütörtökön adták át a pennsylvaniai Philadelphiában. A méltatás szerint a két kutató munkája olyan mRNS-oltóanyagok kifejlesztéséhez vezetett, amelyek megmentik a világot a koronavírus-járvány pusztításától.

  • A csodával határos módon, szinte az utolsó utáni pillanatban menekült meg az a portlandi nő, aki több hétig volt lélegeztetőgépen. A CNN beszámolója szerint Bettina Lerman még szeptemberben kapta el a koronavírust, és röviddel utána kómába esett.

    Az orvosok és a család már felkészültek, hogy végső elkeseredésükben lemondanak a nőről, és a temetését is elkezdték megszervezni – mondta a nő fia, Andrew Lerman. Az utolsó nap, amikor lekapcsolták volna a lélegeztetőgépről, egy orvos felhívta a férfit, és csak annyit mondott:

    Azonnal ide kell jönnöd, édesanyád felébredt.

    Lerman a hír hallatán leejtette a telefont. Mint később elárulta, édesanyja már tudja mozgatni a karját, és lélegeztetőgépet sem kell mindig használnia.

  • Elérte az ötven százalékot az átoltottság Oroszországban − jelentette a TASZSZ orosz hírügynökség. A pénteki adatok szerint az első oltást eddig 66 400 393 ember vette fel.

    Mindkét oltást 58 713 240-en vették fel, ami azt jelenti, hogy a koronavírus ellen a felnőtt lakosság 50,2 százaléka védett.

  • Az elmúlt napon 20 050 új koronavírusos beteget azonosítottak a szomszédos Ukrajnában, így a járvány kezdete óta már 3 304 058-an fertőződtek meg − derül ki a nemzetbiztonsági és védelmi tanács pénteki adataiból.

    A járvány miatt 725 beteg halt meg az elmúlt 24 órában, ezzel a járvány áldozatainak száma meghaladta a nyolcvanezret.

    A legtöbb új fertőzöttet Dnyipropetrovszk megyében és Kijevben azonosították. Az aktív fertőzöttek száma csökkenésbe kezdett, jelenleg 497 306-an fertőződtek meg az országban koronavírussal.

  • Már négyszáz serdülő kapta meg a Szputnyik M koronavírus elleni vakcina első adagját a klinikai vizsgálatok részeként − jelentette a TASZSZ hírügynökség. Az előzetes eredmények szerint a vakcina biztonságosnak és hatékonynak bizonyult − mondta Anasztázia Rakova, Moszkva társadalmi fejlődésért felelős alpolgármestere.

    Múlt héten megkezdtük egy serdülőknek szánt vakcina klinikai vizsgálatainak harmadik szakaszát. Az előzetes eredmények szerint az oltás biztonságosnak, serdülők számára hatékonynak bizonyult. Már hétszáz gyermek esett át a szükséges vizsgálaton, közülük négyszázan kapták meg az első komponenst. Összesen háromezer gyermek fog részt venni a vizsgálatban

    − mondta az illetékes. Megjegyezte, hogy a Szputnyik M klinikai vizsgálatát tíz klinikán és két gyermekkórházban végzik.

    Ez is kétkomponensű vakcina lesz. Valójában ez a Szputnyik V, csak egy adag annak az egyötöde

    − magyarázta Anasztázia Rakova.

  • Feloldanák Romániában a koronavírus-járvány megfékezése érdekében korábban elrendelt korlátozások egy részét a védettséggel rendelkezők számára, miután a negyedik hullám októberi tetőzése óta jelentősen visszaesett a napi esetszám, és a kórházakra nehezedő nyomás is enyhült − számolt be az MTI.

    Az országos járványügyi operatív törzs (CNSU) pénteki határozatában részletezi a javasolt lazításokat, amelyek akkor lépnek hatályba, ha kormányhatározattal erősítik meg őket.

    Az oktatási minisztérium a diákok rendszeres koronavírus-szűrésének módjáról is határozatot fogadott el: ennek értelmében minden hétfőn és csütörtökön nyálmintán alapuló antigén gyorstesztet végeznek a diákokon, hogy kiszűrjék a fertőzésgyanús eseteket. A tesztelést az egészségügyi személyzet, a kijelölt felelősök felügyelete alatt az osztálytermekben vagy otthon, szülői felügyelet mellett végzik. A szaktárca által megrendelt gyorstesztek várhatóan jövő héten érkeznek meg az iskolákba.

  • Az első ismert koronavírusos eset egy piaci eladó volt a kínai Vuhan városának állatpiacán – ismertette a Science-ben megjelent tanulmányt a Guardian. Az információ azért lényeges, mert eddig egy könyvelőt tartottak az első fertőzöttnek, akinek nem volt köze a piachoz, és ez azt az elméletet erősítette, hogy a vírus egy helyi laboratóriumból került ki.

    A könyvelő első tünetei december 16-án jelentkeztek, néhány nappal azelőtt, mint azt az eddigi adatok alapján gondolták – írja a tanulmány szerzője, az Arizonai Egyetem ökológiai és evolúciós biológiai tanszékének vezetője, Michael Worobey.

    A pontatlanságot az okozta, hogy a férfin december 8-án fogászati beavatkozást hajtottak végre.

  • Kötelezővé teszik a koronavírus elleni védőoltást Németországban az egészségügyi intézmények, valamint az idősotthonok dolgozói számára – jelentette be Hendrik Wüs észak-rajna–vesztfáliai miniszterelnök a régiók és a szövetségi állam közötti válságtárgyalásokat követően, amiről az AFP hírügynökség számolt be.

    Pénteken az is kiderült, hogy Bajorországból Olaszországba kell szállítani a betegeket, mert a koronavírus-járvány negyedik hulláma egyre inkább túlterheli az ellátórendszert – közölte a német orvosok egyik fő érdekképviseletének vezetője. Michael Weber, a kórházi vezető orvosok szövetségének (Verband der Leitenden Krankenhausärzte) elnöke egy online sajtótájékoztatón kiemelte: a negyedik hullámot leginkább megszenvedő német tartományok közé tartozó Bajorországban a szabad kapacitások aránya mindenhol gyorsan süllyed.

    Így az új típusú koronavírus okozta betegség miatt intenzív ellátásra szorulók száma, ami a pénteki adatok szerint 871 fő, nagyjából 21-23 nap alatt megduplázódik.

    Bajorországban ezenkívül tovább szigorítanak az oltatlanokra vonatkozó szabályokon. A helyi törvényhozás napokon belül várható jóváhagyásával életbe lépő új rendelkezések szerint az oltatlanokat a zárt közösségi terek után a közvetlen testi kapcsolatot igénylő szolgáltatásokból, például a fodrászatokból is kitiltják. Mindenkire vonatkozó szigorítás az is, hogy idén nem tartják meg a karácsonyi vásárokat sem a bajor tartományokban, és egyelőre három hétre az éjszakai vendéglátó és szórakozóhelyek is bezárnak – számolt be az MTI.

  • Lothar Wieler, a járványügyi védekezésért felelős Robert Koch Intézet (RKI) igazgatója pénteken azt mondta, hogy az országban továbbra is nő a fertőzöttek száma. 

    Egész Németország egy nagy járványgóc. Ez most már egy országos szintű veszélyhelyzet. Be kell húznunk a kéziféket

    – fogalmazott Wieler, aki ismertette, hogy 52 970 új esetet regisztráltak az országban, 201 beteg pedig meghalt a koronavírus-fertőzés. 

    A szakértő hozzátette: az ország egyes részein már túlterheltek a kórházak és az intenzív osztályok. Mindeközben a német légierő megerősítette azt az értesülést, hogy néhány intézményből az ország más kórházaiba szállítanak át betegeket azért, hogy felszabadítsanak férőhelyeket. 

    A német Bundestag csütörtökön új járványügyi szabályozásokat hagyott jóvá. Ennek értelmében többek közt a tömegközlekedési eszközökre, valamint a „közösségi” munkahelyekre csak azok léphetnek majd be, akik védettek a koronavírus ellen vagy negatívra tesztelték őket.

    Ezzel párhuzamosan Angela Merkel kancellár is megegyezett a német tartomány vezetőkkel arról, hogy a koronavírus-fertőzöttek számától függően újabb korlátozásokat vezethetnek be. Néhány államban már az oltás kötelezővé tételét is fontolgatják, főként az egészségügyben, szociális szektorban dolgozók részére.

    A németek mellett Ausztria is szigorított, hétfőtől legalább tíz napra lezárják az országot. 

    (via Associated Press)

  • Le kellett zárni egy börtönt a görögországi Thesszalonikiben, miután a rabok között terjedni kezdett a koronavírus.

    Egy görög hírügynökség jelentése szerint legalább 40 fogoly pozitív tesztet produkált az intézményben, ezért döntöttek így.

    A rabok tünetmentesek vagy csak enyhe tüneteket észleltek – ezt alighanem az magyarázza, hogy a börtön adatai szerint a rabok háromnegyedét már beoltották. A látogatóknak viszont egyelőre várniuk kell, mielőtt ismét beléphetnének az intézménybe. 

    (via Ekathimerini)

  • Az Egyesült Királyság kormányának nem sikerült felkészülnie a koronavírus-járvány kezelésére – állítja jelentésében a brit parlament független vizsgáló testülete (National Audit Office – NAO). 

    A riport szerint a kormány nem vette figyelembe azokat az intő jeleket, amelyek a 2020 előtti, járványokra való előkészületekből, szimulációkból származtak. 2007-ben és 2016-ban, Winter Willow és Exercise Cygnus néven tartottak két kísérletet, amelyek rávilágítottak arra, hogy jobban fel kell készülni egy esetleges világjárványra.

    A kormány azonban nem tudta levonni a szükséges következtetéseket. A világjárvány megmutatta az Egyesült Királyság sebezhetőségét az egész rendszerint érintő vészhelyzetekkel szemben – írták. 

    A jelentésbe azt is belefoglalták, hogy a Brexit a járványkezelésben „jelentős előnyöket” biztosított az Egyesült Királyságnak, mivel néhány területen növelte a hatékonyságot  – vélhetően a vakcinák beszerzésére utaltak ezzel –, más helyekről viszont erőforrásokat vont el. 

    A brit kormány szóvivője a jelentésre reagálva azt mondta: készen állnak arra, hogy tanuljanak a koronavírus-járványból. Hozzátette: a világjárvány egy addig példa nélküli kihívást jelentett, nemcsak a britek, hanem a világ más országai számára is. 

    Jövő tavasszal a fenti riporttól függetlenül lesz egy másik vizsgálat is, amely ennél is részletesebben fogja elemezni a brit járványkezelést eredményeit. Az Egyesült Királyságban eddig 140 ezer ember vesztette életét a koronavírusban. 

    (via Politico)

  • Bár hivatalosan Észak-Korea továbbra sem jelentett egyetlen koronavírus-fertőzöttet sem, a Daily NK úgy tudja, mostanáig az ország hét százaléka, azaz mintegy 185 ezer ember már biztosan járt az állami karantén-intézményekben. Közülük mintegy 104 ezren november elején is itt küzdöttek a koronavírus-fertőzéssel.

    A Daily NK 185 ezres becslése ráadásul így is a lehető legalacsonyabb szám, ugyanis ez úgy jött ki, hogy a kiszivárgott 104 ezres adatot összeadták, a tavaly november elsejére vonatkozó 84 ezres létszámmal. Vagyis a tényleges számadat ennél szinte egészen biztosan nagyobb. Ezt látszik igazolni az is, hogy a magas rangú személyeket, valamint a katonákat külön telepekre szállítják és az év közben elzárt emberek számát sem tudni.

    Az otthoni karantént 37 és fél fokos hőemelkedés, valamint köhögés és légzési nehézségek esetén írják elő hét napra, ha nincs érdemi változás ez idő alatt, akkor a hatóságok átszállítják a pácienst a karanténintézménybe. 

    A Daily NK úgy tudja, korábban vesztegetéssel elkerülhető volt a karantén, ez idén januártól változott meg. Az egészségügyi ellátás és az élelmezés meglehetősen rossz, és persze a családtagok sem látogathatják a pácienseket.

    (via Daily NK)

  • Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) csütörtökön frissítette azt a térképét, amelyen 14 napos átlag szerint 100 ezer főre vetítve mutatják be a járvány alakulását, figyelembe véve azt is, hogy hány tesztet végeznek az adott országokban, és ezek milyen gyakran lesznek pozitívak. 

    Kapcsolódó

    Itt a koronavírus európai térképe, besötétült a kontinens

    Frissültek az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) adatai.

  • November 22-től Szerbia összes általános és középiskolájában a hagyományos módon folytatódik az oktatás, mert a kormány egyelőre a járványhelyzet miatt nem lát okot annak módosítására. 

    Az ország oktatási segédminisztere, Milan Pasic arról beszélt, hogy még nem született döntés a téli szünet bármilyen fokú megváltoztatásáról. A szerb miniszter Ana Brnabic kifejtette, hogy a téli szünidő kezdetének megváltoztatásáról, valamint az esetleges két héttel korábbi kezdésről a köztársasági válságstáb orvosaival kell egyeztetni.

    Eközben Milan Pasic azt magyarázta, hogy a téli szünet korábbi megkezdése az általános iskolások szüleinek alapos fejtőrést okozna, mivel nehéz lenne a gyermekfelügyeletet megoldaniuk. Emellett hangsúlyozta, hogy a rendkívüli egy hetes szünidő hasznosnak bizonyult a járvánnyal szembeni küzdelemben Szerbiában.

    Sajnos a fertőzöttek aránya továbbra is magas, így továbbra is ügyelnünk kell minden előírt intézkedésre. Hiszem, hogy azok az intézkedések, amelyeket az előző időszakban a válságstáb ülésén elfogadtak, bizonyos eredményeket hoztak. November 22-től, hétfőtől a Szerb Köztársaság területén található összes általános és középiskola tanulója az első, vagyis a közvetlen tanítási modell szerint fog tanulni, ami azt jelenti, hogy minden osztály együtt lesz 

    – magyarázta a oktatási segédminisztere.

    (via Pannon RTV)

  • Izraelben ismét emelkedik a koronavírussal újonnan fertőzöttek száma, az R fertőzési együttható 1-re emelkedett – jelentette a Maariv pénteken.

    Az egészségügyi minisztérium csütörtökön mért és pénteken közzétett adatai szerint folytatódik a koronavírus-járvány utóbbi két hétben tapasztalt emelkedő tendenciája, és 1-re emelkedett az R fertőzési együttható, amely szeptember közepétől októbér végéig 0,74 körül állt. Ez azt jelenti, hogy míg korábban, a negyedik hullám szeptember–októberi visszaszorulásának idején 100 vírushordozó csak mintegy 74 másik embert fertőzött meg, és fokozatosan visszaszorult a járvány, ez a mutató egy hónapja lassan, de folyamatosan emelkedik. Jelenleg 100 fertőzött már 100 embernek adja át a koronavírust. Ha tovább folytatódik ez a folyamat, akkor az R egy fölé emelkedik, és tovább növekszik az új fertőzöttek száma, noha az augusztusban indított harmadik oltási kampány sikere nyomán az országban a járvány negyedik, delta-variáns okozta hulláma több hétre jelentősen visszaszorult.

    Csütörtökön 467 új vírushordozót azonosítottak mintegy hetvenezer teszt elvégzésével. A pozitív esetek aránya a tesztelésnél 1,71 százalékos volt, noha a negyedik hullám csúcsán, szeptember elején még a 8 százalékot is meghaladta ez a mutató. A súlyos betegek száma csütörtökön 126 volt, közülük 87-en vannak lélegeztetőgépen. A járvány megjelenése óta a mintegy 9,4 millió lakosú országban 1 339 531 fertőzöttet regisztrálták a hatóságok.

    Jelenleg Izraelben 5215 aktív fertőzöttet tartanak nyilván, és 173-an vannak közülük kórházban. Tavaly december vége óta 6 263 415 embert oltottak már be legalább egyszer a Pfizer/BioNTech vakcinájával, ez az ország lakosságának 67,35 százaléka.

    Augusztusban a védettség növelésére, a delta-hullám megfékezésére újabb, harmadik oltási kampányt indítottak azok számára, akik legalább öt hónappal korábban megkapták már a második oltást. A kampány nyomán eddig 4 038 711-en vették fel a harmadik adag vakcinát, ami a lakosság 43,43 százalékát jelenti.

    Csütörtökön nem volt az országban „piros”, vagyis jelentősen fertőzött település. Közepesen fertőzött, vagyis „narancssárga” 10 hely, kismértékben van jelen a koronavírus 19 „sárga” városban és faluban, és „zöld”, vagyis alig vagy egyáltalán nem fertőzött 251 izraeli település. Szeptember közepén, a járványhullám tetőpontján a lakóhelyek többsége „piros” volt. A koronavírus okozta betegségben tavaly február óta 8154-en, az utóbbi 7 napban 10-en haltak meg Izraelben.

  • A kórházak az összeomlás szélén állnak, már az összes lélegeztetőgép foglalt – tájékoztatott róla a szlovák kormányfő, Eduard Heger a Facebook-oldalán. 

    A politikus arról adott hírt, hogy országában a legfrissebb járványügyi intézkedések, szigorítások átmenetiek, és ezek enyhítése a helyzet alakulásától függ, de szükség esetén tovább is szigorodhatnak. Az új intézkedések leginkább az oltatlanokat érintik, hiszen a kórházban kezelt betegek nagy többségét, 80 százalékot is ez a csoport teszi ki.

    A kimerült egészségügyi dolgozók kérik tőlünk, hogy lépjünk, mert nem szeretnének többé afelől dönteni, kit kötnek lélegeztetőgépre és kit tesznek ki a halál veszélyének

    – fogalmazott a miniszterelnök, aki hozzátette, már a hűtőkocsik számának növelését is kérik. A miniszterelnök szerint az oltottak mindent elkövettek, helyesen és felelősségteljesen cselekedtek.

    Engedték magukat beoltatni, hogy megmentsék a saját, a családtagjaik, a kollégáik és ismerőseik, valamint a gazdaság egészségét, hogy könnyítsenek az egészségügyi rendszerre nehezedő nyomáson

    – emelte ki a politikus, aki arról is beszélt, hogy a vakcinát felvevők mégis ráfizetnek az oltatlanok hozzáállására, akik miatt megteltek a kórházak, amelyeknek az oltottakat is el kéne látniuk.

    Sajnos leginkább az oltatlanok fizetnek az életükkel. Ők azok áldozataivá váltak, akik kíméletlenül, politikai célokra használják fel a világjárványt. Ne higgyenek az ellenzéknek, akik azt állítják, hogy az embereket oltottak és oltatlanok csoportjára osztjuk. Az oltottakat és az oltatlanokat a Covid osztotta ketté, mi pedig mindkét csoportot védjük

    – írta Heger a Facebook-bejegyzésében.

    (via Új Szó)

  • Covid-amnesztia bevezetését követően Ungváron megnyílt az első anonim oltópont azok számára, akik hamis oltási papírokat szereztek, viszont most valóban be szeretnék oltatni magukat koronavírus ellen. 

    Az Index beszámolt róla, hogy Ukrajnában óriási méreteket öltött a hamis védettségi igazolások piaca, és valószínűleg milliós nagyságrendben lehet az embereknél a fiktív okmányokból, miközben a járvány egyre inkább padlóra küldte az országot. Szükségmegoldásként a kormány meghirdette a Covid-amnesztiát, azaz semmilyen szankciót nem kapnak azok, akik kamuigazolást vettek, mert másképp nem lehetett őket az egészségügyi rendszerből kiszűrni.

    Viktor Petrov infektológus elmagyarázta, hogy olyan személyek kereshetik fel az oltópontot, akik neve szerepel az Egészségügyi Minisztérium nyilvántartásában, de nem kapták meg a védőoltás egyetlen adagját sem, valamint azok az állampolgárok, akik nem szerepelnek a nyilvántartásban, de van orvosi igazolásuk az oltás felvételéről. Emellett névtelenül is lehet jelentkezni a védőoltás felvételére, ehhez azonban ki kell tölteni egy beleegyező nyilatkozatot.

    (via Kárpáti Igaz Szó)

  • Az Európai Unió nepáli nagykövete, Nona Deprez megerősítette, hogy az ország legtávolabbi városaiba is megérkeztek azok az mentőcsomagok, amelyeket az Európai Unió biztosított az országnak.

    Deprez emlékeztetett arra, hogy Nepál számos EU-s tagállamtól kapott lélegeztetőgépeket és más egészségügyi felszereléseket. A nagykövet szerint Magyarország is azok közt az EU-s tagállamok közt volt, amelyek segítettek a nepáliaknak.

    A nepáli kormány még május közepén élt azzal a lehetőséggel, hogy az uniós polgári védelmi mechanizmus révén humanitárius segítséget kaphassanak (ekkor épp javában tombolt az országban a vírus).

    Nona Deprez szerint az első szállítmányok már kilenc nappal azután megérkeztek, hogy benyújtották a kérelmet, ami jelzésértékű annak fényében, hogy eközben a járvány Európában is jelen volt, valamint hogy más országok is segítséget kértek az EU-tól. 

    (via The Himalayan Times)

  • Életét vesztette az az 55 éves osztrák férfi, aki szándékosan kapta el a koronavírust, hogy ne kelljen beoltatnia magát.

    A Kleine Zeitung értesülése szerint Stájerországban egyesek direkt „koronapartikat” tartanak annak érdekében, hogy ne kelljen beoltatniuk magukat. Mindezt azt magyarázza, hogy az osztrák kormányzat nemrég szigorított, és így rengeteg dolog már csak azoknak lesz elérhető, akik beadatták maguknak a vakcinát.

    A koronapartikról egy Ennstal környékén dolgozó orvos mesélt, ő mondta el azt is, hogy az 55 éves férfi egy ilyen összejövetel miatt vesztette életét. Azonban nemcsak az idősek, hanem a fiatalok részéről is meggondolatlanság ezt csinálni: az orvos azt mondta, hogy a 30 év körüli résztvevők közt is vannak olyanok, akiket most posztcovidos tünetekkel kell kezelni. 

    Christian Sulzbacher, a szinten Stájerországban található Liezen rendőrkapitánya a Kleine Zeitungnak nyilatkozva megerősítette, hogy ők is értesültek már efféle összejövetelekről. 

    Nem vagyok meglepve, ez volt már tavaly ősszel is. De már akkor is azt kérdeztem magamban, hogy van-e egyáltalán esze ezeknek az embereknek

    – kommentálta Sulzbacher. 

    Ausztria mellett egyébként Svájcból és Franciaországból is beszámoltak már hasonló esetekről. Az sem kizárt, hogy bizonyos esetekben akár bíróság elé állítják a magukat direkt megfertőző embereket amiatt, hogy veszélyeztetik a járvány elleni védekezést.

    (via Die Presse)

  • A román egészségügyi tárca is úgy véli, hogy kellőképpen csökkent a koronavírus-járvány negyedik hullámának intenzitása, ezért hozzájárult, hogy a jelenléti oktatásra térjenek vissza azokban az intézményekben, ahol az alkalmazottak legalább 60 százaléka megkapta az oltást.

    A román oktatási miniszter, Sorin Cîmpeanu közölte, hogy a járvány elleni küzdelemért felelős operatív törzs már dolgozik a módosító rendeleten, amely lehetővé teszi, hogy az iskolai vagy óvodai alkalmazottak átoltottsági szintjétől függetlenül azokon a településeken is elkezdődhessen a jelenléti oktatás, ahol a fertőzési ráta 3 ezrelék alatti.

    A politikus arról is beszámolt, hogy a diákok nyálalapú koronavírustesztjeit otthon is el lehet majd végezni, és az iskolában csak akkor teszik ezt meg heti kétszer, ha ehhez az oktatási intézmény vezetősége ragaszkodik, illetve ehhez szülői hozzájárulás is szükséges. 

    A Magyarországgal szomszédos országban 1724 településen alacsonyabb 3 ezreléknél a fertőzési ráta.

    (via Főtér)

  • New York város mentősszakszervezetének vezetője azt állítja, hogy a vakcinák veszélyt jelentenek az emberekre. 

    New Yorkban október végén tették kötelezővé az oltást az önkormányzati tisztviselők számára. A döntést több szakszervezeti vezető is megtámadta, azt állítva, hogy a lépés sérti a munkavállalók jogait.  

    Közéjük tartozik Oren Barzilay, a helyi mentősszakszervezet feje is, aki szerint a kötelező oltás nemcsak jogi, hanem egészségügyi szempontból is problémás. A tisztviselő egyébként már korábban is konteókat, valamint álhíreket terjesztett a koronavírus elleni vakcinákról, de most még nagyobb fokozatra kapcsolt ebben.

    A férfi azt állította, hogy két mentős meghalt négy nappal azután, hogy beoltották őket. Amikor azonban arra kérték, hogy azonosítsa az illetőket, azt mondta, hogy kegyeleti okokból kifolyólag ezt nem teheti meg. Azóta az önkormányzati szervek is kiadtak egy közleményt ebben az ügyben, amiben tisztázták, hogy „nem volt olyan megerősített halálozás, amelyet a koronavírus-vakcina okozott volna”.

    Ettől függetlenül Barzilay folytatta hadjáratát, sőt a fentieknél is tovább ment. A helyi sajtóban és a Fox Newson egyaránt azt állította, hogy a beoltott személyek egy százaléka meghal az oltástól.

    A férfi mindeközben azt mondta, hogy ő nem oltásellenes, csak azt szeretné, ha mindenki megválaszthatja, hogy beoltatja-e magát.

    A mentősök számára egyébként az oltás különösen fontos, mivel ők (is) nagy eséllyel kapják el a fertőzést – és a vakcinákkal ellentétben ezzel összefüggésben már több megerősített halálos eset is volt New Yorkban. 

    (via wsws.org)