új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A koronavírus-fertőzés delta variánsa eluralkodott Romániában, legalább is ez látszik az Országos Közegészségügyi Intézet adataiból – adta hírül a Főtér

    A hivatal attól tart, hogy október végére több mint kétezren lesznek már a koronavírus-fertőzöttek az intenzív osztályokon. 

    Az elmúlt két hétben minden új koronavírusos betegnél a jóval magasabb fertőzőképességgel rendelkező vírustörzset mutatták ki

    – mondta Adriana Pistol, az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) keretében működő Fertőző Betegségeket Ellenőrző és Felügyelő Országos Központ igazgatója, aki kifejtette, hogy a megbetegedések rohamos növekedése egyértelműen a delta variáns számlájára írható.  A szakértő arról is beszélt, hogy szerinte szigorúbb egészségügyi óvintézkedések bevezetésére is szükség lenne, például újra be kellene vezetni a kültéri maszkviselést. A járványügyi szakértő szerint a legrosszabb forgatókönyv az lenne, ha október végére 2500-an szorulnának intenzív terápiás kezelésre, a napi új esetszám pedig meghaladná a 15 ezret.

  • Több mint 21 ezer koronavírustesztből csaknem 6500 lett pozitív Szerbiában az elmúlt 24 órában, a nemrég nyílt újvidéki Covid-kórházban már 362 pácienst kezelnek – adta hírül a Pannon RTV.

    Egy nap alatt pontosan 6462 fertőzöttet vettek nyilvántartásba a Magyarországgal szomszédos országban, a legtöbbet, 1614 esetet Belgrádban.

    Kilenc olyan város van már Szerbiában, amelyekben a fertőzöttek száma három számjegyű.

    A második legtöbb pozitív esetet, 343-at Újvidéken regisztrálták, a Vajdaságban még Pancsován sok az új eset, ott 101 új fertőzöttről tudnak. 

    Negyven újabb áldozata lett egy nap alatt a kórnak, a kórházakban 5401 Covid-beteget kezelnek, 201 személy van lélegeztetőgépen. A koronavírusos betegek többsége oltatlan. 

  • Ezen a héten már több pszichológiai határt is átlépett a koronavírus-járvány negyedik hulláma Romániában, ahol harmadik napja haladja meg a hétezret az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma, átlépte az ezret az intenzív terápián ápolt súlyos betegek száma, ugyanakkor negyedik napja, hogy száznál is többen halnak meg 24 óra alatt – adta hírül a Főtér.

    Az elmúlt 24 órában 7116 beteget regisztráltak (tavaly december óta nem volt ennyi) 21 211 PCR-teszt és 35 449 antigéngyorsteszt alapján, emellett 145-tel nőtt a járvány áldozatainak száma, a legfiatalabb elhunyt a húszas éveiben járt.

    Kórházban már 9476 embert kezelnek, ebből 1116-an az intenzív osztályon vannak. Folyamatosan növekszik a gyermekek száma a kórházakban, jelenleg 255 kiskorú beutaltból tizenhatan vannak az intenzíven. Csütörtökön még 244, szerdán 236, kedden 229 beutalt gyerekről tájékoztattak a hatóságok. Az egész országban már csak huszonhárom ágy szabad az intenzív osztályokon, Bukarestben például csak kettő, Kolozsváron három, Temes megyében szintén kettő. 

  • Szeptember 24-től látogatási tilalmat rendelt el a lévai Agel kórház vezetése, illetve a tervezett műtétre érkező betegeknek negatív teszttel kell rendelkezniük – tájékoztat róla az Új Szó Martina Pavliková kórházi szóvivő nyilatkozata alapján. 

    A Magyarországgal szomszédos országban az elmúlt 24 órában az elvégzett tesztek tíz százalékában találtak fertőzést, két újabb halottja volt a járványnak, ezzel a halálos áldozatok száma 12 594. Már csak egyetlen járás, a Dunaszerdahelyi van zöld, azaz a biztonságos kóddal jelölve, 496 személyt kezelnek kórházban, ebből 396-nál igazolták a Covid-fertőzést.

    Az ambuláns kezelésre érkező embereket csak akkor látják el, ha a teljes beoltottságukat igazolni tudják, vagy azt, hogy már átestek a koronavírus-fertőzésen, minden más esetben negatív tesztet kell felmutatniuk. Négy koronavírus-fertőzött beteget kezelnek a kórházban, közülük ketten vannak lélegeztetőgépen. Ján Belansky kórházigazgató elmondta, hogy a látogatási tilalommal szeretnék megelőzni, hogy nagyobb mértékben terjedjen a járvány az intézményben és a régióban. 

  • Már a harmadik adag vakcinával kezdik oltani a lakosságot Észak-Macedóniában a jövő héttől – írja az MTI.

    Elsőként a hatvan év fölöttieket, az egészségügyi dolgozókat és az immunrendszeri betegséggel küzdőket oltják be.

    Venko Filipcse egészségügyi miniszter szerint mindenképpen Pfizerrel oltják a harmadik adagot, de hamarosan megvizsgálják az oltás lehetőségét a többi gyártó vakcinájával is.

    A koronavírus-fertőzöttek száma 526-tal 188 654-re nőtt Észak-Macedóniában, míg a halálos áldozatok száma 28-cal 6534-re emelkedett.

  • Egy nap alatt 828 ember halt meg Oroszországban koronavírusban a pénteken közzétett adatok szerint, ami rekordnak számít a járvány kezdete óta – írja az MTI.

    A halálozások száma már a negyedik napja haladja meg a nyolcszázat az országban, míg a pandémia kezdete óta 202 273-an haltak meg.

    Az igazolt fertőzöttek száma 21 397-tel 7 376 374-re emelkedett, míg jelenleg 599 493 aktív esetet tartanak számon.

    Oroszországban a járvány kezdete óta több mint 188,7 millió, az elmúlt napon pedig 539 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el, míg koronavírus-fertőzés gyanújával jelenleg 1 254 083 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.

  • Valamennyi, a koronavírushoz kapcsolódó korlátozást feloldanak szombattól Norvégiában – írja a Guardian

    Nem lesz kötelező a távolságtartás, az éjszakai bárok kinyithatnak, és az éttermek is teljes kapacitással működhetnek – jelentette be Erna Solberg miniszterelnök. 

    561 napja vezettük be a legszigorúbb intézkedéseket, amelyek Norvégiában valaha is békeidőben életben voltak. Most itt az ideje, hogy visszatérjünk a normális élethez

    – mondta a kormányfő.

  • Franciaország és Németország a jelenleg is hivatalban lévő Tedrosz Adhanom Gebrejeszuszt jelöli az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatói tisztségére – írja a Guardian

    Gebrejeszusz a világjárvány teljes ideje alatt betöltötte a tisztséget, és a májusban esedékes közgyűlésen újabb öt évre újraválaszthatják.

    Ez az első alkalom a szervezet történetében, hogy valakit nem a saját országa ajánl a posztra. Kihívója az etióp Abiy Ahmed lesz.

  • A japán egészségügyi miniszter szerint rövidesen fel lehet oldani a vészhelyzeti szabályozásokat az országban, ahogy folyamatosan javul a járványhelyzet – írja a Guardian.

    Norihisa Tamura elmondta, hogy Tokióban a kórházi ellátásra szorulók és a rendelkezésre álló kórházi ágyak számától függ, hogy meddig kell fenntartani az intézkedéseket, és az ország nagy részén ezt a hónap végéig meg lehet tenni.

    Miután meghallgatjuk a szakértők véleményét, a kormány meg fogja hozni a döntést

    – közölte a politikus.

  • Az új-zélandi kormány tárgyalásokat kezdeményezett a KFC-vel és a McDonald’sszal annak érdekében, hogy a gyorséttermekben is be lehessen oltani az embereket koronavírus ellen.

    A Guardian cikke szerint ez nem is csoda, ugyanis az országban a legmagasabb az egy főre eső gyorséttermek száma. Az országban kedden oldották fel a kijárási tilalmat, és tömött sorok álltak a KFC éttermei előtt.

    Az a célja a kormánynak, hogy mihamarabb elérjék a 90 százalékos átoltottságot.

  • Kínában 4,2 millió adagnyi vakcinát adtak be szeptember 23-án – írja a Guardian.

    Ezzel együtt az országban már 2,191 milliárd dózis oltóanyagot osztottak ki.

  • Szeptember közepéig Afrika teljes lakosságának kevesebb mint négy százaléka kapta meg mindkét oltását, és az eddig beadott 5,7 milliárd adag oltóanyag túlnyomó többségét mindössze tíz országba szállították – írja a Guardian

    Ameddig mi nem vagyunk biztonságban, addig senki nincs biztonságban

    – mondta Szamia Szuluhu Hasszán, Tanzánia elnöke az ENSZ közgyűlésén.

  • A kanadai rendőrség keresi azt a férfit, aki többször az arcába ütött egy nővérnek, aki beoltotta a feleségét koronavírus ellen – számolt be a CNN.

    Először a férfi agresszívan kérdőre vonta a nővért, hogy miért oltotta be a feleségét az ő hozzájárulása nélkül. Ezután többször a nő arcába ütött, akinek ideje sem volt védekezni, és elesett. A tettes ezután elfutott

    – mondta el a helyi rendőrség szóvivője.

  • Egy pisai utazási iroda tulajdonosa beszámolt róla, hogy egy olasz nő tucatnyi repülőjegyet szeretett volna megváltani Romániába – írja a Főtér. Kiderült, hogy egy tizenkét fős oltástagadó társaság tagja, és társaival az enyhébb szabályozás miatt eldöntötték, hogy Romániába költöznek.

    Olaszországban október 15-től a mindennapok számos területén kötelezővé teszik az oltási igazolást, például számos munkahelyre is csak ezzel lehet majd belépni.

  • A világon 230 564 441 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 4 728 410 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint péntek reggeli adatai szerint – adta hírül az MTI. Egy nappal korábban 230 050 677 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 4 718 849 volt.

    A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. A hivatalos adatok szerint a SARS-CoV-2 vírus okozta Covid–19 betegségnek

    • az Egyesült Államokban van a legtöbb fertőzöttje, 42 669 089 eddig a napig, a halálos áldozatok száma 684 309.
    • Indiában 33 563 421 fertőzöttet és 446 050 halálos áldozatot jegyeztek fel.
    • Brazíliában 21 308 178 fertőzöttről és 592 964 halálos áldozatról tudni.
    • Az Egyesült Királyságban 7 601 598 a fertőzöttek száma, és 136 143-an haltak meg a betegségben.
    • Oroszországban 7 248 572-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma, a halálos áldozatoké 197 834-re emelkedett.
    • Franciaországban 7 068 630 fertőzöttet és 117 062 halálos áldozatot regisztráltak.
    • Törökországban 6 960 267 fertőzöttet regisztráltak eddig, a halálesetek száma a hivatalos adatok szerint 62 524.
    • Argentínában 5 246 998 a fertőzöttek és 114 772 a halottak száma.
    • Spanyolországban 4 943 855 fertőzöttet és 86 185 halálos áldozatot regisztráltak.
    • Olaszországban 4 649 906 fertőzöttet tartanak nyilván, a halálos áldozatok száma 130 551.
    • Németországban 4 183 672 a fertőzöttek száma, 93 310 a halottaké.
    • Lengyelországban 2 900 862 fertőzöttet és 75 537 halálesetet tartanak nyilván.

    Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2020. március 11-én nyilvánította világjárványnak a koronavírust, amely Vuhan kínai nagyvárosból terjedt el.

  • Az ausztrál államok vezetése által a kormánynak küldött jelentés szerint a rendelkezésre álló Pfizer-vakcinák száma szeptemberről októberre 10,9 millióról 8,4 millióra csökkent – írja a Guardian

    Új-Dél-Wales és Victoria államban hamarosan el szeretnék érni a 70 százalékos átoltottságot, és 80 százalékhoz kötötték az újranyitást.

    Greg Hunt egészségügyi miniszter hétfőn úgy nyilatkozott, hogy sikerült megoldani a kérdést, de a kiszivárgott dokumentumok alapján ezután az egész hetet a hiány miatti tárgyalásokkal töltötte a helyi vezetőkkel.

  • A Moderna vezérigazgatója, Stephane Bancel azt nyilatkozta, hogy egy éven belül véget érhet a járvány, és addigra világszerte minden embernek lesz elegendő oltóanyag – írja a Washington Post

    A vezető szerint még több emlékeztető oltást kell beadni, és a csecsemők számára is beadható vakcinákat kell készíteni.

    Arra a kérdésre, hogy mikor térhet vissza az élet a rendes kerékvágásba, azt válaszolta, hogy 

    úgy gondolom, egy éven belül.

  • Az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatósága (FDA) után a járványügyi hatóság (CDC) is azt tanácsolja, hogy a 65 év felettiek és a veszélyeztetett csoportok vegyék fel a harmadik oltást – írja a Guardian

    Az extra dózis csak a Pfizer oltóanyagából van engedélyezve az országban, és hat hónappal a második után lehet beadni.

  • A vakcinák jelentik az egyedüli megoldást, és tudják megvédeni az emberiséget a világjárvánnyal szemben – jelentette ki felszólalásában Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az ENSZ-közgyűlés 76. ülésszakának általános vitáján, New Yorkban. A miniszter hangsúlyozta: a koronavírus az egész bolygót megtámadta, beleértve annak valamennyi nemzetét és lakosát, így együtt is kell felvenni a harcot a világjárvánnyal szemben.

    Az egyetlen választ a vakcinák és az immunizáció jelenti, így a sikeres védekezés elsősorban kapacitás kérdése – mutatott rá Szijjártó Péter. Hozzátette: a világ teljes lakosságának beoltására képesnek kell lennie a nemzetközi közösségnek, amihez biztosítani kell, hogy a vakcinákat minél több helyen gyártsák.

    Kiemelte: nem szabad ideológiai vagy politikai kérdésként kezelni a különböző vakcinákat, hiszen azok az életmentés eszközei. A nemzetközi, regionális és nemzeti hatóságoknak szakmai, tényeken alapuló eljárást kell folytatniuk az engedélyezések terén, kizárva minden egyéb szempontot.

    A külügyminiszter végezetül kijelentette, hogy a koronavírus-járvány a sok nehézség mellett elhozta a jobb együttműködés reményét is a világnak. Ehhez azonban szerinte pragmatikusabb, tiszteleten alapuló kapcsolatra van szükség Kelet és Nyugat között – számolt be az MTI.

  • Jó reggelt!

    Indul az Index mai hírösszefoglalója, melyben beszámolunk a koronavírus-világjárvány történéseiről, és ismertetjük a legfontosabb tudnivalókat.