új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Kedves olvasóink!

    Zárul az Index mai hírösszefoglalója, amelyben beszámoltunk a koronavírus-világjárvány történéseiről és ismertettük a legfontosabb tudnivalókat.

    Pihenjenek jól, vigyázzanak magukra!

  • Sarah Gilbert, az Oxfordi Egyetem professzora, aki az AstraZeneca vakcinájának fejlesztését vezette, úgy nyilatkozott, hogy a legtöbb ember számára a harmadik oltás teljesen felesleges – írja a Washington Post.

    Gilbert szerint az emlékeztető oltás csak az immunhiányosaknak és az időseknek lehet szükséges, ugyanis a legtöbb embernél a két adag biztosítja a teljes immunitást.

    Inkább arra van szükség, hogy olyan országokba kerüljenek a vakcinák, ahol még mindig alacsony az átoltottság

    – mondta el a kutató.

  • A magyar kormány májusban jelentette be, hogy – az EU-ban egyedüliként – kiszáll a közös uniós vakcinabeszerzésből a 2021 vége és 2023 közötti időszakban.

    Dobrev Klára, a DK miniszterelnök-jelöltje, az Európai Parlament alelnöke az Európai Bizottsághoz fordult azzal a kérdéssel, hogy a választások után egy esetleges új kormánynak lenne-e lehetősége visszalépni az oltóanyag-beszerzési rendszerbe. Levelére Ursula von der Leyen bizottsági elnök válaszolt.

  • Olaszországban az egészségügyi minisztérium jelentése szerint 64 haláleset történt, és 5621 új fertőzöttről tudnak – írja a Guardian

    Az elmúlt nap során 286 028 tesztet végeztek el. 

  • Eddig körülbelül 700 orvos esett áldozatul a koronavírusnak 2021-ben az orosz egészségügyi minisztérium patológiai szakértője szerint – írja a Guardian

    Az ország jelenleg is a vírus harmadik hullámával küzd, eddig összesen 191 165 halálesetet regisztráltak.

  • Karikó Katalin, a BioNTech alelnöke adott interjút a Guardiannek. A lap a Színes Város nevű csoport által a Krisztina körúton található tűzfalra felfestett Karikó Katalin arcképpel illusztrálta cikkét.

    A festménnyel a Brain Bar jövőfesztivál szervezői tisztelegnek a koronavírus elleni védőoltás kifejlesztésében meghatározó szerepet játszó tudós előtt.

    Ha jó néhány ember, akik közös témán dolgoznak, összegyűlnek egy szobában, és még a nevüket is elfelejtik, félreteszik az egójukat és a tisztségeiket, és csak együtt gondolkodnak, biztosan számos problémára számos megoldást fognak találni

    – fogalmazott az interjúban a biokémikus. Életútjának nehézségeiről annyit mondott:

    Ha kirúgnak a munkahelyedről, ne essél pánikba. Ez csupán egy új lehetőség. Mindenben van valami, ami előre visz, csak meg kell találnod.

  • A Harkiv megyei belbiztonsági szolgálat az ügyészséggel közösen leleplezett egy magánklinikát, amely hamis PCR-teszteket árult – írja a Kárpáthír. A klinika ügyfelei között fertőzött személyek is akadtak.

    A magánklinika egy turisztikai irodával közösen kínálta szolgáltatását az utazni készülők számára. A negatív teszteket 800 hrivnyáért adták el, miközben mintát sem vettek az ügyfelektől. Havonta közel ezer hamis tesztet készítettek.

  • A Pfizer–BioNTech vakcinájának gyártói hamarosan beadják kérelmüket a szabályozó hatóságokhoz, hogy engedélyezzék a használatát már ötéves kortól – írja a New York Times.

    A cég már felkészült, hogy legyártsa a kisebb dózisokat gyerekek számára.

    Néhány héten belül benyújtjuk az adott életkorban végzett tesztek eredményeit az engedélyező hatóságoknak világszerte

    – nyilatkozta Ozlem Tureci, a BioNTech társalapítója.

  • Romániában étkezési utalványokkal próbálják a koronavírus elleni oltás felvételére ösztönözni a többségében még mindig beoltatlan lakosságot. Ennek részleteiről pénteken írt alá miniszteri rendeletet Cseke Attila megbízott egészségügyi miniszter.

    Az öt darab, egyenként húsz lej (alig másfélezer forintnyi) értékű étkezési utalványra azok jogosultak, akik augusztus 31. után kapták meg bármely vakcina második vagy az egydózisú Johnson & Johnson-oltás egyetlen adagját.

    A 19,3 millió lakosú Romániában eddig 5,3 millió ember, a beoltható 12 év feletti lakosság kevesebb mint harmada kapott legalább egy védőoltást. Az oltási hajlandóság május végétől az addigi negyedére esett vissza, nyár elején pedig – amikor még az utazási előnyöknek is lehetett bizonyos motivációs hatásuk – az oltakozás üteme napi tízezer új beoltott körül stabilizálódott. Jelenleg a napi 5800 új beoltott számít átlagosnak, holott a járvány negyedik hulláma minden korábbinál gyorsabban emelkedő fertőzési mutatókat produkál az országban.

    Míg múlt héten a napi 1500 új eset számított kiugróan magasnak, ezen a héten már kétezernél több fertőzést diagnosztizáltak naponta, pénteken pedig az új esetek száma a 2500-at is túllépte, ami 85 százalékkal haladja meg az utóbbi két hét átlagát. A napi jelentésben 41 újabb haláleset szerepel, ami több mint másfélszerese a kéthetes mozgóátlagnak.

    A kórházakban csaknem 4300 koronavírusos fertőzöttet kezelnek, számuk két hét alatt több mint duplájára emelkedett. Hasonló arányban nőtt a súlyos esetek száma: immár 543 fertőzöttet ápolnak intenzív terápián.

  • Los Angelesben minden 12 éves és annál idősebb gyereknek be kell magát oltatnia, amennyiben részvételi oktatásban szeretne részt venni – írja a Financial Times.

    Az érintett oktatási körzet a New York-i után a legnagyobb, több mint hatszázezer tanulóval.

  • Ukrajnának nem kell tartania a koronavírus-járvány következő hullámaitól, mert képes megbirkózni velük – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a pénteken Kijevben megrendezett Jaltai Európai Stratégia (YES) konferencián.

    Zelenszkij ugyanakkor azt is elismerte, hogy „nem tökéletes és nem példaértékű” Ukrajna küzdelme a járvánnyal. Hozzátette viszont, hogy szerinte a világon egy országé sem az. Nehezményezte, hogy egyenlőtlen a vakcinák elosztása a világ országai között, kijelentve, hogy emiatt „a kis országoknak” kevesebb az esélyük a túlélésre. Szavai szerint míg más kérdésekben, mint a nukleáris biztonság vagy a klímaváltozás a világ országai képesek közös álláspontot kialakítani, addig a koronavírus elleni fellépésben számít az állampolgárság, „egyesek élete fontosabb, másoké kevésbé”. Szavai szerint a koronavírus okozta Covid–19 bebizonyította, hogy az országok nem egyenlők.

  • Ausztria legkeletibb tartományában, a Magyarországgal is határos Burgenlandban Covid-lottóval motiválják azokat, akiket még nem oltottak be a koronavírus ellen, hogy minél előbb elérjék a nyolcvanszázalékos átoltottságot – jelentette be Hans Peter Doskozil, a tartomány vezetője.

    A Covid-lottón bárki részt vehet, akinek állandó lakhelye a tartományban van és korábban már beoltatta magát, vagy ha még nem tette, egy hónapon belül felveszi legalább a vakcina első adagját, és regisztrál a nyereményjátékra – adta hírül az MTI.

    A 77 százalékos átoltottságnál tartó Burgenland célja a nyolcvan százalék elérése. Az összesen ezer díjat, köztük autókat és elektromos kerékpárokat csak akkor sorsolják ki, ha a kitűzött időpontig, november 11-ig sikerül teljesíteni az oltási tervet.

    A beadott oltások számát tekintve élen járó Burgenland tartományi vezetése inkább hisz a pozitív ösztönzésben, mint a maszkviselés szigorú ellenőrzésében vagy a védettek és nem védettek megkülönböztetésében – hangsúlyozta Doskozil.

  • A Biden-adminisztráció kötelezővé fogja tenni, hogy minden száz főnél több embert foglalkoztató magánvállalat rendelje el, hogy munkavállalói oltassák be magukat vagy hetente mutassanak be negatív tesztet – írja a Financial Times.

    Ez százmillió amerikai állampolgár beoltását fogja jelenteni.

    Republikánus tisztségviselők azonnal reagáltak a bejelentésre.

    Kristi Noem, Dél-Dakota kormányzója szerint a lépés alkotmányellenes – írja a New York Times.  

    Greg Abbott texasi kormányzó pedig azt mondta, hogy az intézkedés támadás a magánvállalkozások ellen.

  • A mű-variáns nagyobb aggodalomra ad okot az immunitás potenciális megkerülése miatt – mondta Marco Cavaleria, az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) vakcinastratégiáért felelős vezetője.

    Az Infostart cikke szerint az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a közelmúltban az „érdeklődésre okot adók” sorába illesztette be a variánst, amelyet 2021 januárjában Kolumbiában fedeztek fel, és B.1.621 néven is ismerhető. Az EMA, miközben leginkább a delta-változatot figyeli, más, olyan variánsokkal is foglalkozik, amelyek terjedhetnek, köztük a Peruban azonosított lambdával és a kolumbiai művel.

    Marco Cavaleria hozzátette: az amszterdami székhelyű szabályozó hatóság megbeszéléseket fog folytatni a vakcinák fejlesztőivel arról, hogy a jelenlegi oltások mennyire hatékonyak a mű-variánssal szemben.

    Azt kell azonban mondanom, hogy egyelőre nem rendelkezünk olyan adatokkal, amelyek azt mutatnák, hogy a mű aggasztó mértékben terjedne, és hogy esélye lenne arra, hogy domináns törzsként megelőzze a deltát

    – vélekedett a szakértő, hozzátéve, hogy minden vírus időről időre mutálódik. A legtöbb létrejött változás nem hoz valódi különbséget más variánsokkal összehasonlítva, de egyes mutációk hathatnak a vírus terjedésének sebességére.

  • Be kell oltatniuk magukat az állami hivatalok alkalmazottainak Szlovéniában, vagy gyógyultsági igazolással kell rendelkezniük, ellenkező esetben nem dolgozhatnak ügyfelekkel – ezt Zdravko Pocivalsek gazdaságfejlesztési és technológiai miniszter jelentette ki pénteken Ljubljanában, adta hírül az MTI. 

    A politikus kiemelte, hogy a jövőben nem lesz elegendő a negatív teszt a munkavégzéshez. 

    Most, hogy van elég vakcina, az állam nem lehet túsza azoknak, akik ellenzik a kötelező oltást

    – mondta, hozzátéve: a kormány azzal, hogy ösztönzi az állami hivataloknál dolgozók átoltottságát, példát akar mutatni. 

  • Romániában 2520 koronavírus-fertőzöttet regisztráltak az elmúlt 24 órában, jelentette az Agerpres hírügynökség. A hatóságok 41 Covid-beteg haláláról adtak hírt. Kórházban csaknem 4300 fertőzöttet ápolnak, közülük intenzív osztályon 543 pácienst kell gondozni.

  • Jelenleg mintegy 179 pácienst kezelnek koronavírus-fertőzéssel vagy annak gyanújával, többségük azonban nincs beoltva, erről Zuzana Eliášová, a szlovák egészségügyi minisztérium szóvivője beszélt – írja a Paraméter

    A szóvivő szerint csupán 12,33 százaléka van beoltva a kórházakban kezelt összes koronavírusos vagy fertőzöttgyanús páciensnek. 

    Csütörtökön összesen 377 személy produkált pozitív PCR-tesztet, akiknek 24,74 százaléka van beoltva. A mintavételi pontokon elvégzett antigéntesztmérésen 125 embernél mutatták ki a fertőzést, akiknek 26,09 százaléka van beoltva. 

  • Részvétet nyilvánított Kövér László házelnök a több halálos áldozatot is követelő tetovói kórháztűz miatt Talat Dzsaferinek, az észak-macedón parlament elnökének – adta hírül az MTI. A házelnök levelében azt írta: nagy szomorúsággal töltötték el a tetovói Covid-kórházban történt tragikus baleset tudósításai.

    Az Országgyűlés elnöke őszinte részvétét fejezte ki az észak-macedón parlament elnökének és mindazoknak, akik elveszítették szeretteiket.

    Az áldozatokat és családjaikat gondolatainkba és imáinkba foglaljuk ebben a nehéz időszakban, a sérülteknek pedig teljes és mielőbbi felépülést kívánunk

    – fogalmazott az Országgyűlés elnöke.

  • Csak két adag oltás felvételét igazoló dokumentummal vagy negatív koronavírusteszttel lehet belépni Montenegróba, és ugyanez érvényes a szórakozóhelyekre, a vendéglátóhelyekre és a bevásárlóközpontokba történő belépésre. A döntésről Jelena Borovinic Bojovic montenegrói egészségügyi miniszter számolt be pénteken – adta hírül az MTI. 

    A regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma Szerbiában péntekre 5831-gyel 800 359-re, Koszovóban 703-mal 155 310-re, Észak-Macedóniában 256-tal 181 885-re, Montenegróban 547-tel 120 149-re, Bosznia-Hercegovinában pedig 794-gyel 218 780-ra növekedett.

    A járvány halálos áldozatainak száma Szerbiában az utóbbi 24 órában 23-mal 7468-ra, Koszovóban 19-cel 2728-ra, Észak-Macedóniában 31-gyel 6185-re, Montenegróban öttel 1785-re, Bosznia-Hercegovinában pedig 22-vel 9936-ra növekedett.

  • Oroszországban 18 341 új koronavírus-fertőzöttet diagnosztizáltak az utóbbi 24 órában. A Covid–19 kórban és szövődményeiben 789 beteg lelte halálát csütörtökön, írta a TASZSZ. Egy nap leforgása alatt több mint 17 ezren gyógyultak fel a fertőzésből Oroszországban.

  • Sokkolta a görög közvéleményt egy orvos története Görögországban, miszerint az oltásellenes betegek elutasították olyanoknak a vérét, akik már megkapták a koronavírus elleni vakcinát. A betegek ugyanis attól tartanak, hogy az oltóanyaggal beszennyezett vértől megmérgeződnek.

    Az orvos szerint meglehet, hogy ennek a hozzáállásnak a hátterében vakcinaellenesek hálózata áll, nem egyéni, elszeparált esetekről van szó. Már csak azért sem, mert az egészségügyi dolgozó meglátása szerint a vérellenesek kapásból jelzik, hogy oltott embertől nem fogadnak el a piros életfolyadékból, ha vérátömlesztésre van szükségük – írja az Euractiv

    Ha ez nem lenne elég, Görögországban éppen botrány van amiatt, hogy kiderült: nagyüzemben értékesítik a hamis oltási igazolásokat, azaz pénzért veszik a dokumentumot, de a vakcinából nem kérnek. 

    Úgy hullott le a lepel a csalafintaságról, hogy 

    egy hatezer lelket számoló kisvárosban negyvenezer oltást adtak be. 

  • Szlovákiában PCR-tesztekkel 377 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak az elmúlt 24 órában. A Covid–19 és szövődményei két ember életét követelték csütörtökön, írta az Újszó.com. A járvány kezdete óta 12 558 fertőzött hunyt el a kórban. Az inaktív esetek száma több mint 720 ezer.

  • Nagy reményeket fűznek a BioNTech vezetői a német gyógyszervállalat legújabb készítményéhez. Özlem Türeci és Ugur Sahin a Spiegelnek arról számolt be, hogy már javában zajlik az 5 és 11 év közötti gyerekeknek szánt, koronavírus elleni védőoltás tesztelése.

    Bizakodásra ad okot, hogy úgy fogalmaztak: hamarosan közzéteszik az eredményeket, és kérelmezik az illetékes hatóságoktól a készítmény engedélyezését a szóban forgó korcsoport számára.

    A BioNTech vezetői magabiztosak: már az oltóanyag gyártására készülnek.

  • Szakértők szerint bátran utazhat a repülőgépen, csekély az esélye, hogy éppen ott támadja meg önt a koronavírus. Egy tanulmány szerint annál, akinek negatív lett a repülés előtt 72 óránál nem régebben elvégzett koronavírustesztje, a fertőzés kockázata 0,1 százalékra csökkent, közölte a Napi.hu. Ráadásul a fedélzeten maszkot kell viselni.

  • Összesen 3615 új koronavírusos megbetegedést azonosítottak Ukrajnában az elmúlt napon, meghalt 76 beteg − derült ki a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács pénteken közzétett adataiból. A legtöbb új fertőzöttet Kijevben jegyezték fel.

    Az elmúlt napon Kirovográd megye után Kárpátalján azonosították a legkevesebb megbetegedést. A magyarok által is lakott területen összesen 22 esetben igazolódott be a fertőzöttség ténye.

    A járvány kezdete óta a szomszédos Ukrajnában 2 310 554-en betegedtek meg, közülük 2 218 873-an már meggyógyultak, 54 251-en pedig meghaltak. Jelenleg az aktív fertőzöttek száma 37 430.

  • Egyiptom egészségügyi minisztériuma 413 új fertőzést és 12 halálesetet jelentett be az elmúlt 24 órában – írja a Guardian.

    Az elmúlt hetekben látványosan nőni kezdett az új fertőzöttek száma az arab országban, mióta júliusban a hatóságok észlelték a jóval fertőzőbb delta-variánst. 

  • A napi új fertőzöttek harminc százalékát az iskolás gyerekek tették ki szeptember elején Csehországban. A szűrések eredménye jelenleg azonban nem ad okot aggodalomra − közölte Ladislav Dušek, az Egészségügyi Információk és Statisztikák Hivatalának (ÚZIS) igazgatója.

    A cseh általános és középiskolákban szeptember elején kötelezően három koronavírustesztnek vetették alá magukat a tanulók. Mindhárom alkalommal országosan mintegy 110−140 fertőzöttet szűrtek ki. Ez százezer emberenként mintegy tíz fertőződést jelent. A szűrések eredményét az oktatásügyi és az egészségügyi tárca vezetői nem tartják aggasztónak.

    Adam Vojtěch egészségügyi miniszter bejelentette, hogy az iskolák helyzete a koronavírus szempontjából jelenleg nem veszélyes, ezért további szűrésekre már nincs szükség. Később már csak ott számolnak általános szűrésekkel, ahol nagyobb mértékben jelenik meg a fertőzés.

    Csehországban a hivatalos kimutatás szerint 4200 általános iskola és 1280 középiskola működik, amelyekben mintegy 1,4 millió gyerek tanul − írja az MTI.

  • Távoktatásra térnek át az ukrajnai iskolák jövő héttől, kivételt képeznek azok az intézmények, amelyekben az alkalmazottak 80 százaléka felvette a koronavírus elleni oltást − írja a Kárpátinfo. Az intézkedés akkor lép életbe, mikor az ország a zöld karanténbesorolásból sárgába tér át.

    Ukrajnában így alakult a pedagógusok oltása:

    • 157 598 (egy és két adag) óvodai intézmények alkalmazottja, ami a teljes létszám 54,2 százaléka;
    • 380 722 (egy és két adaggal) általános középfokú oktatási intézmények dolgozói, a teljes létszám 58,2 százaléka;
    • 44 617 (egy és két adag) alkalmazott a felsőoktatási intézményekben, a teljes létszám 52,2 százaléka.
  • Már több mint 193 ezer tanügyi dolgozó kapta meg a koronavírus elleni védőoltást Romániában az oktatási minisztérium csütörtök esti tájékoztatása szerint – számolt be a Maszol

    Az összesítés szerint a 317 531 tanügyi alkalmazott közül 193 430-an vették fel az oltást, ami 61 százalékos átoltottságnak felel meg. 

  • Eddig 223 145 303 ember fertőződött meg a világon koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 4 605 457 – adta hírül az MTI a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint pénteki adatait. 

    Egy nappal korábban 222 516 512 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 4 596 053 volt.

    A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.

    A hivatalos adatok szerint a SARS-CoV-2 vírus okozta Covid–19 nevű betegségnek az Egyesült Államokban van a legtöbb fertőzöttje, 40 601 577 fő eddig a napig. A halálos áldozatok száma 654 579.

    Indiában 33 139 981 fertőzöttet és 441 749 halálos áldozatot jegyeztek fel.

    Az Egyesült Királyságban 7 165 200 a fertőzöttek száma, és 134 166-an haltak meg a betegségben.

    Brazíliában 20 958 899 fertőzöttről és 585 174 halálos áldozatról tudni.

    Oroszországban 6 982 628-ra nőtt az igazolt fertőzöttek száma, a halálos áldozatoké 186 999-re emelkedett.

    Franciaországban 6 962 917 fertőzöttet és 115 941 halálos áldozatot regisztráltak.

    Törökországban 6 590 384 fertőzöttet regisztráltak eddig, a halálesetek száma a hivatalos adatok szerint 59 170.

    Iránban 5 237 799 a fertőzöttek és 112 935 a halottak száma.

    Spanyolországban 4 903 021 fertőzöttet és 85 218 halálos áldozatot regisztráltak.

    Németországban 4 068 495 a fertőzöttek száma, 92 559 a halottaké.

    Olaszországban 4 590 941 fertőzöttet tartanak nyilván, a halálos áldozatok száma 129 766.

    Lengyelországban 2 892 113 fertőzöttet és 75 409 halálesetet tartanak nyilván.

    Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2020. március 11-én nyilvánította világjárványnak a koronavírust, amely Vuhan kínai nagyvárosból terjedt el.