új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Több százan gyűltek össze a szlovák parlament épülete előtt pénteken. A demonstrálók amiatt tiltakoztak, hogy a törvényhozók jelenleg egy olyan törvényjavaslatot vitatnak meg, amely lényegében

    megtiltaná, hogy a koronavírus ellen be nem oltott személyek bizonyos rendezvényeken részt vegyenek. 

    A vitatott jogszabály – amelyről  pénteken gyorsított eljárásban dönt a törvényhozás –,  lehetővé tenné, hogy a közegészségügyi hivatal (ÚVZ) a járványügyi intézkedések érvényesítésekor figyelembe vegye, hogy az emberek rendelkeznek-e digitális Covid-igazolvánnyal vagy sem. A tiltakozók szerint ez hátrányosan érinti a be nem oltottakat.

    A tömeg előtt felszólalt és a vitatott törvény elvetését ígérte Peter Pellegrini volt miniszterelnök, akit viszont a tömeg kifütyült és árulónak nevezett.. Az egyik tüntetőnél egy „Vessetek véget a koronafasizmusnak” feliratú tábla volt. 

    A tüntetők a parlament épületét tojással is megdobálták.

    A rendőrök végül könnygázzal kezdték meg a tömeg oszlatását. 

    A rendőri beavatkozás után a tüntetés békésen folytatódott, majd estére véget ért. Ugyanakkor demonstráció résztvevői jelezték, hogy akár napokon keresztül is hajlandóak folytatni a pénteken megkezdett tiltakozásukat.   

    „Megértem, hogy az embereknek elegük van a pandémiából, senkinek sem tetszenek a korlátozások, de szükség van rájuk az emberek életének megvédéséhez – mondta Eduard Heger miniszterelnök a tüntetéssel kapcsolatban. Hozzátette: a demokrácia keretei közt az embereknek joguk van kifejezni a véleményüket. 

    A szlovák ellenzéki pártok közül többen is az oltás ellen kampányoltak. Robert Fico volt miniszterelnök is közéjük tartozik, aki leszögezte, hogy nem fogja beoltatni magát. 

  • Az elmúlt napon 8853 koronavírus tesztet végeztek el Szerbiában, amelyből 202 lett  pozitív.

    Ebben a 24 órában újabb 3 beteg veszítette el a harcot a kórral szemben, a járvány kezdete óta 7098. Az elhalálozási arány 0,99 százalék.

    Kórházban 323 pácienst kezelnek, közülük 10-en szorulnak mesterséges lélegeztetésre – számol be a Magyar Szó.

  • Elstartolt a tokiói olimpia, mintegy 11 ezer atléta fog versengeni a kikukázott medálokért, akiknek a Nemzetközi Olimpiai Bizottság közlése szerint mintegy 80 százalékuk kapta meg a koronavírus elleni vakcinát. 

    Ahhoz képest, hogy Oroszország a világon elsőként jegyezte be az egyik vakcináját, a Szputnyik V-t, az olimpiai csapatot nem sikerült teljesen átoltani, csak a felüknek jutott oltóanyagból. Az orosz olimpiai bizottság elnöke ezzel kapcsolatban azt mondta: bíznak benne, hogy az orosz atlétáknak bizonyos mértékben már természetes módon kialakult a védettségük. 

    Oroszország 328 sportolót küldött az olimpiára, akik se országuk nevét, zászlaját vagy himnuszát az utóbbi évek doppingbotrányai miatt. 

    Az oltatlanság nem orosz specifikus dolog, például az amerikaiknál is akad védtelen atléta, csak kisebb arányban. Náluk 613-ból „csak" 100 ember nincs beoltva. 

    Ha már himnusz, kevesen tudják, hogy az orosz himnusz dallama egy az egyben megegyezik az egykori szovjet himnuszéval, csak a szöveget írták át. Vlagyimir Putyin egyik első elnöki lépése az volt, hogy visszahozta a szovjet dallamokat,

    szövegírónak pedig azt a Szergej Mihalkovot kérte fel, aki még 1944-ben Sztálin felkérésére a szovjet himnusz eredeti szövegét

    szerezte.

  • Klaus Iohannis román államfő pénteken kihirdette azt a törvényt, amelynek értelmében fizetett szabadnap jár azoknak, akik beoltatják magukat Covid-19 ellen.

    A jogszabály szerint a szabadnap mindkét dózis felvételének napjára jár mind az állami, mind a versenyszférában. A törvény értelmében a koronavírus elleni oltást beadató alkalmazottak fizetett szabadnapot kapnak a fizetett pihenőszabadságon felül.

    2021-07-23 18 00 35-Filmek+TV.png
    Fotó: A szerző felvétele

    A tanulók, egyetemisták és katonák szintén jogosultak egy szabadnapra az oltásért. Ugyanúgy az immunizálásra jelentkező gyerek egyik szülője is szabadnapra jogosult azon a napon, amikor a gyereket oltják, ha a gyerek 14 év alatti, vagy fogyatékkal élő és 26 évesnél fiatalabb. A második dózissal történő immunizálás napján szintén szabadnap jár. A rendelkezés nem érvényes azokra, akiket a munkáltató intézkedése nyomán a munkahelyükön oltanak be.

    A fizetett szabadnap az oltási központban kiállított igazolás alapján jár az alkalmazottaknak. Az oltás nyomán szabadnapra jogosult alkalmazottaknak kötelességük egyeztetni a munkáltatóval arról, hogy mikor szándékoznak kivenni a jelen törvény által biztosított szabadnapot, annak érdekében, hogy a munkaadó cég vagy intézmény tevékenysége zökkenőmentes legyen – olvasható a jogszabályban – számol be a Romániai Magyarok Demokratikus Szövetségének koronavírus-információs honlapja.

  • Átoltottnak számít majd az is, aki legalább 14 napja, de nem több mint 12 hónapja kapta meg az első adagot, amennyiben ezt a koronavírus-fertőzés leküzdését követő 180 napos intervallumban adták be.

    Hétfőtől a 12 év alatti gyerekeknek nem kell negatív COVID-19 teszteredményt felmutatniuk azokon a helyeken, ahol ez jelenleg kötelező, például az akvaparkokban, a sporteseményeken vagy vendéglőben szervezett összejöveteleken.

    A felső korhatárt korábban 10 évben állapították meg. „A hatályos rendelet értelmében 12 évre emeljük a korhatárt" - tette hozzá Račková.

    Ugyancsak hétfőtől a Covid-automata szerint a megengedett maximális résztvevőszámot meghaladó tömegrendezvények esetében a negatív teszteredmények érvényességét 12 óráról 24-re hosszabbítják meg.

    A szóvivő szerint negatív PCR- vagy LAMP-tesztet kell majd felmutatni, nem elegendő az antigénteszt. Ezt oltási igazolással lehet helyettesíteni, vagy olyan dokumentummal, amely azt igazolja, hogy átestünk a koronavírus-fertőzésen – számol be a Paraméter.

  • Izraaelben hamarosan megkezdik az a Oramed Pharmaceuticals által kifejlesztett, szájon át adható koronavírus elleni kapszula embereken való klinikai tesztelését – írja a The Jerusalem Post

    Nadav Kidron, a cég vezérigazgatója a lapnak azt mondta, hogy reményeik szerint Izraelben

    HETEKEN BELÜL JÓVÁHAGYHATJÁK AZ ORAVAX NEVŰ KORONAVÍRUS-GYÓGYSZER FELHASZNÁLÁSÁT. 

    Közlése szerint a általuk kifejlesztett vakcina a koronavírus háromfajta tüskefehérjéjét is próbálja semlegesíteni, ellentétben például a Pfizer és a Moderna oltóanyagival, amely csak egy tüskefehérjére fókuszál.

    ÍGY A VAKCINA NAGYOBB VÉDELMET, „HÁROMSZOROS VÉDVONALAT” BIZTOSÍTHAT A VARIÁNSOK ELLEN. 

    A vezérigazgató azt is hozzátette, hogy a szájon át történő adagolás egyben nagyobb biztonságot és hatékonyságot, valamint kevesebb mellékhatást eredményezhet majd a jövőben. Előnye továbbá az is, hogy a kapszulákat szobahőmérsékleten is lehet majd tárolni – szemben az oltóanyagokkal, amelyeket rendszerint mélyhűtésben kell elraktározni –, valamint a beadásához nincs szükség oltópontokra és egészségügyi személyzetre 

    Amennyiben a vizsgálatok sikeresen zárulnak, Izrael mellett a kapszulát azokban az országokban is kérni fogják a szájon át adható vakcina vészhelyzeti engedélyezését, amelyeket még mindig súlyosan érint a járvány és amelyekbe még csak kevés oltóanyag érkezett. Így például Dél-Amerika országaiba is eljuthat majd a kapszula  – mondta Nadav Kidron. 

  • A Deadline cikke szerint a 60 éves színész semmilyen film vagy sorozat forgatásán nem vesz részt addig, amíg az összes stábtag nincs teljesen immunizálva a koronavírus ellen. 

    Sean Penn jelenleg Julia Robertsszel együtt viszi a főszerepet a Gaslit nevű alkotásban, amely a Watergate-botrányról szól és amely a Starz nevű amerikai tévécsatorna megbízásából készül. 

    A Variety szerint a forgatást már április végén megkezdték és szeptember 15-ig be is fejezik, így sietni kell majd az oltásokkal, ha meg akarnak felelni a színész elvárásainak. 

    Sean Pennt egyébként már kétszer is beoltották, így vélhetően nem önmaga, hanem a többi stábtag egészsége miatt aggódik. 

  • Már több mint 1,5 milliárd dózis vakcinát adtak be Kínában. A nemzeti egészségügyi hatóság adatai szerint az oltási kampány jelentősen felgyorsult,

    míg áprilisban húsz napba telt 100 millió adag védőoltás kiosztása, mostanra ugyanezt mintegy kilenc nap alatt .

    Július 8-áig összesen 22-féle kínai fejlesztésű oltóanyag lépett a klinikai tesztelés szakaszába a koronavírus okozta Covid-19 betegség ellen – idézi az MTI a Hszinhua kínai állami hírügynökséget.

    Kínában jelenleg négy vakcina rendelkezik feltételes piaci engedéllyel, és további három kapott engedélyt sürgősségi felhasználásra.

    A kínai oltási kampány a 18 és 59 év közötti korosztály beoltásával kezdődött, majd fokozatosan terjesztették ki az idősebbekre. Július közepétől az ország több tartománya és régiója jelentette be, hogy tervbe vették a 12 és 17 év közötti korosztály beoltását is.

    Kínai szakértők és tisztségviselők korábban úgy nyilatkoztak, hogy az 1,41 milliárdos népességű ország lakosságának 80 százalékát kell beoltani a koronavírussal szembeni nyájimmunitás eléréséhez.

    A kínai szárazföldön jelenleg a dél-kínai Jünnan tartomány Mianmarral határos részén, valamint a közép-kínai Nanking városában vannak érvényben fokozott intézkedések a közelmúltban felbukkant, új Covid-19-esetek miatt. Nankingban, Csiangszu tartomány székhelyén megkezdték a 9,3 milliós lakosság tömeges tesztelését, miután a város nemzetközi repülőterének dolgozói körében több fertőzöttet azonosítottak. A repülőtérre közlekedő metrót ideiglenesen leállították, és egyes lakónegyedeket vesztegzár alá helyeztek.

  • Szerbia a nemzeti kisebbségek nyelvén is hirdeti a koronavírus elleni vakcinák fontosságát, hogy ezzel növeljék az oltási kampány sikerét, amit a szerb emberi és kisebbségjogi miniszter jelentett be – adta hírül az MTI.

    A szerb köztelevízió péntek reggeli beszámolója alapján Gordana Comic kifejtette: 19 nyelven készítettek szórólapokat és hirdetéseket, hogy felhívják a kisebbségben élők figyelmét az oltás fontosságára.

    A regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma Szerbiában péntekre 228-cal 719 462-re, Koszovóban 15-tel 107 749-re, Észak-Macedóniában 17-tel 155 987-re, Montenegróban 63-mal 100 865-re, Bosznia-Hercegovinában pedig 39-cel 205 347-re emelkedett.

  • A cseh miniszterelnök megerősítette, hogy kormányzása alatt a koronavírus elleni oltás nem lesz kötelező. Kijelentésének azonban egészségügyi minisztere részben ellentmondott – írja a pozsonyi Körkép.

    Andrej Babiš már korábban felvetette: azt szeretné, ha az elegendő ellenanyaggal rendelkező személyeket fertőzésmentesnek tekintenék, akárcsak az oltottakat és a negatív tesztet produkálókat.

    A prágai egészségügyi miniszter ugyanakkor nem zárta ki, hogy a jövőben kötelezővé teszik az oltást, de annak bevezetése a közegészségről szóló törvény módosítását vonná maga után, amit nemcsak a képviselőknek, hanem a szenátoroknak is jóvá kellene hagyniuk – mondta Adam Vojtěch.

    A kötelező oltás azután került ismét a figyelem középpontjába Prágában, miután kiderült, hogy a cseh olimpikonok egyik orvosa, Vlastimil Voráček koronavírusos lett Tokióban.

  • Csak a beoltottak léphetnek be az éttermekbe, múzeumokba, színházakba és az edzőtermekbe Olaszországban augusztus 6-tól – írja a Euronews.

    A Draghi-kormány így akarja növelni az oltakozási hajlandóságot, amelyre a delta-mutáns fokozott terjedése miatt is szükség van. Az úgynevezett „zöldkártyát” bárki igényelheti, aki már legalább az első dózis vakcinát megkapta. Mario Draghi kormányfő indoklása szerint

    más európai országokban magasabb a fertőzések száma, mint nálunk. De tudjuk, hogyha most nem reagálunk, akkor minket is elér a fertőzések növekedése. Ha nem intézkedünk időben és megfelelően, úgy Olaszországba is megérkezik az, ami most Franciaországban, Angliában, Spanyolországban történik.

    A döntést illetően sokan szabadságjogaik elleni támadást vélelmeznek. A védettségi igazolvány bevezetése ellen korábban Párizsban egy kisebb tüntetést is tartottak.

  • Legalább száz olyan személy van a 613 amerikai sportoló között, aki nincs beoltva – adta hírül az MTI. Ezt az ország olimpiai bizottságának orvosi igazgatója árulta el órákkal a nyitóünnepség előtt.

    Jonathant Finoff közölte: az utazás előtt 567-en töltötték ki az egészségügyi kérdőívet, és csupán 83 százalékuk válaszolt úgy, hogy megkapta a vakcinát. Az Egyesült Államok lakosságának eddig 56,3 százaléka kapta meg legalább az egyik oltást.

    A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) becslése szerint eddig az olimpiai falu 85 százaléka van beoltva. Az amerikai csapatból eddig két pozitív teszt született az összesen 13 résztvevő sportoló közül a játékok hivatalos nyitónapjáig.

  • Oroszországban pénteken 23 811 új koronavírus esetet regisztráltak és meghalt 795 ember. Ezzel összességében 6 078 522-re nőtt a fertőzöttek száma, a halottaké pedig 152 296-ra.

    Az orosz hatóságok a növekvő fertőzésszámokat a lassú oltakozásnak és a delta-variáns terjedésének tulajdonítják - írja a Guardian.

  • Pozitív lett a koronavírustesztje Karim Benzemának, a Real Madrid francia válogatott labdarúgójának – jelentette be a klub. Az Európa-bajnokságon nyolcaddöntőig jutott nemzeti csapatba hosszú kihagyás után visszatért, a kontinensviadalon négy gólt szerző csatár állapotára nem tért ki a közlemény.

    Az elmúlt szezonban több játékos, Florentino Pérez elnök és az azóta távozott vezetőedző, Zinedine Zidane is átesett a koronavíruson.

    A Real Madrid augusztus 14-én az Alavés vendégeként kezdi a La Liga 2021/22-es idényét – számolt be az MTI.

  • Kárpátalja lakosságának mindössze 3 százaléka kapta meg mindkét védőoltást a koronavírus ellen – írja a beregszászi szerkesztésű Kárpátalja. A nyájimmunitás kialakulásához legalább 70 százalékos átoltottság szükséges Viktoria Timcsik epidemiológus, az oltási kampány megyei koordinátora szerint.

    Kárpátalján hivatalosan több mint 63 ezer ember esett át a betegségen. Nem hivatalosan azonban ez a szám akár 200–250 ezer is lehet, tehát a lakosság negyedét érintheti.

  • Az Egyesült Királyság kormányának tudományos tanácsadója, Jeremy Farrar úgy látja, hogy a koronavírus egy endemikus fertőzés, ami „soha nem fog eltűnni” – írja a Guardian. Farrar a BBC rádió 4 Today című műsorában beszélt erről.

    A szakember elmondta, hogy meg kell tanulni együtt élni a vírussal, de a hosszú távú bizonytalanságnak és az oktatás megszakításának nem szabad folytatódnia. Hozzátette: az Egyesült Királyság továbbra is „nagyon sérülékeny” a világ többi részén található vírusvariánsokkal szemben, ami a delta-változattal szembeni küzdelemben komoly problémákat okozhat.

  • Az ukrajnai oltópontok mintegy 40 százaléka máig nem működik – közölte a kijevi egészségügyi miniszter.

    Viktor Ljasko szerint panaszok érkeztek a lakosságtól, hogy nem tudják felvenni az oltást, mivel megtagadják tőlük a vakcinát, vagy a közeli oltópontok egyszerűen zárva vannak.

    A 2021. július 20-i állapot szerint Kárpátalján a 213 létrehozott oltópont közül csak 42 működött. Hasonló a helyzet Kijev megyében, ahol 70 működik a 216 oltópontból, és Ivano Frankovszk (44 a 121-ből), Kirovograd (46 a 121-ből), Hmelnickij (28 a 80-ból), Cserkasszi (61 a 143-ból), Rivne (47 a 122-ből), Mikolajev (54 a 108-ból) és Voliny (43 a 87-ből) körzetében is

    – közölte a tárcavezető. Szerinte semmi sem indokolja ezt, mivel a raktárakban csaknem 3 és fél millió adag Covid elleni készítményt tárolnak. Ha nem gyorsítják fel az oltást, a helyzet új betegséghullámot indíthat el – vélekedett a miniszter.

  • Tízből csak egy várandós nő kapta meg a koronavírus elleni oltást az Egyesült Királyságban. A Telegraph tudósítása által idézett Public Health England adatai azt mutatják, hogy április közepe óta 51 724 terhes nő kapott legalább egy oltást, többségük 50 év alatti.

    Összességében 20 648 várandós kismama vette fel eddig mindkét dózist a vakcinából.

  • Indiában 35 342 koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, a halálesetek száma megközelíti a 420 ezret – írja a Guardian

    A halálesetek konkrét száma jelenleg 419 470 az indiai egészségügyi minisztérium szerint. Egyes becslések jóval magasabbra teszik ezt a számot, ami akár 4,7 millió is lehet potenciálisan.

  • Ausztrália jóváhagyta a 12 és 15 évesek körében a Pfizer vakcinájának alkalmazását – jelentette be Greg Hunt szövetségi egészségügyi miniszter. A Telegraph beszámolója szerint a több mint 25 milliós országban eddig csak a 16 éven felüliek kaphatták meg az amerikai gyártó vakcináját.

    Hasonlóan Ausztráliához, a világon már egyre több helyen engedélyezik a fiatalok oltását. Nemrég hagyta jóvá az Egyesült Államok, illetve az Európai Unió néhány tagországa is.

  • Tajvan a jövő héttől enyhít a koronavírus-korlátozásokon – írja a Guardian. Az ázsiai ország még májusban vezetett be korlátozó intézkedéseket, ideértve a szórakozóhelyek bezárását és az összejövetelekre vonatkozó szigorításokat is.

    Su Tseng-chang miniszterelnök várhatóan kedden az eddigi hármas fokozatról kettesre csökkenti a vírus nyomán bevezetett járványkészültséget.

    A worldometer adatai alapján az országban eddig 15 511 személy fertőződött meg, és meghalt 782 ember.

  • Az OLaNO frakciójának nagy része minden bizonnyal támogatja majd azt a törvényjavaslatot, amelynek alapján a beoltottak előnyöket élveznek – írja a Paraméter a DenníkN portálra hivatkozva.

    Michal Šipoš frakcióvezető szerint Eduard Heger kormányfő és Vladimir Lenfvarsky egészségügyi miniszter a témával kapcsolatban konstruktív párbeszédet folytattak, de még így is vannak megválaszolatlan kérdések, amelyekről még tárgyalniuk kell.

    A lap úgy tudja, hogy több párt is támogatni fogja a javaslatot.

  • Kéthavi csúcsot döntött a koronavírussal egy nap alatt újonnan fertőzöttek száma Törökországban csütörtökre: 9586 esetet jegyeztek fel – adta hírül a török egészségügyi minisztérium adatai alapján az MTI. Május harmadik hete óta nem volt ilyen magas ez a mutató. Az utóbbi hét nap átlaga nyolcezer fertőzés fölött van.

    A ragály miatt 52-en haltak meg szerdáról csütörtökre. A 84 millió lakosú Törökországban eddig 50 761-en vesztették életüket a járványban.

    Egészségügyi szakértők figyelmeztetnek: tovább erősödhet a járvány részben a korábbiaknál is agresszívebben fertőző, indiai eredetű, úgynevezett delta-vírusvariáns miatt. Veszélyt jelent az is, hogy sokan nyaralnak a tengerpartokon, nemigen törődve a fertőzés veszélyével: nem hordanak maszkot, és nem tartják egymástól a védőtávolságot.

    Mindezek ellenére Törökország bátorítja a külföldi turistákat, hogy nyaraljanak náluk, holott a vírus behurcolásának eshetősége is veszélyességi tényező.

    A török lakosságnak eddig mindössze a 26 százalékát oltották be teljesen koronavírus-fertőzés ellen, egy részüket kínai Sinovac-vakcinával.

  • Az Ukrán Biztonsági Szolgálat július 22-én arról számolt be, hogy a fővárosban, Kijevben két utazási iroda is hamisított PCR-teszteket árult – írja a Kárpátinfo

    Az irodák munkatársai hamis, negatív eredményű teszteket értékesítettek a gyanútlan ügyfeleknek 1000–1200 hrivnya értékben. A hamisítványt az egyik fővárosi egészségügyi intézmény igazolásaként adták el.

    Az igazolás külsőleg igazinak tűnt, sőt angolul a Covid–19-fertőzés hiányáról is tanúskodott, de még QR-kódot és pecsétet is tartalmazott.

    A bűncselekményben részt vevőket csalás és okirat-hamisítás vádjával gyanúsítják. 

  • Tizenkilenc új koronavírusos esetet jelentettek be a szervezők a tokiói olimpia megnyitójának napján – adta hírül az MTI. Július 1-jétől számítva így már 106-ra nőtt a játékokhoz köthető pozitív tesztek száma. A mostani napi esetszám a legmagasabb az elmúlt 23 napban.

    A szervezők közlése szerint a 19 érintett közül három külföldi sportoló, egyikük az olimpiai faluban lakik. Nevet vagy nemzetiséget nem hoztak nyilvánosságra.

    A tokiói játékokat a pandémia miatt halasztották el tavalyról idén nyárra. A megnyitót pénteken, helyi idő szerint 20 órakor rendezik. A versenyek augusztus 8-ig tartanak.

  • Féléves csúcsra emelkedett a napi új fertőzöttek száma Mexikóban: 16 244 esetet regisztráltak – adta hírül a mexikói kormány adatai alapján az MTI. Legutóbb január végén volt ilyen magas az egy nap alatti fertőzésszám.

    A járvány miatt szerdáról csütörtökre 419-en haltak meg. Velük együtt immár csaknem 238 ezer a járvány mexikói halottainak a száma hivatalosan.

    A kormány közölte, hogy a valódi szám ennél lényegesen, legalább 60 százalékkal magasabb lehet.

  • A világon 192 531 709 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 4 135 259 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint péntek reggeli adatai szerint – adta hírül az MTI. Egy nappal korábban 191 951 455 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 4 126 444 volt.

    A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.

    A hivatalos adatok szerint a SARS-CoV-2 vírus okozta Covid–19 nevű betegségnek

    • az Egyesült Államokban van a legtöbb fertőzöttje, 34 282 698 fő eddig a napig, a halálos áldozatok száma 610 190.
    • Indiában 31 257 720 fertőzöttet és 418 987 halálos áldozatot jegyeztek fel.
    • Brazíliában 19 523 711 fertőzöttről és 547 016 halálos áldozatról tudni.
    • Franciaországban 5 996 060 fertőzöttet és 111 749 halálos áldozatot regisztráltak.
    • Oroszországban 5 979 027-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma, a halálos áldozatoké 149 012-re emelkedett.
    • Az Egyesült Királyságban 5 626 745 a fertőzöttek száma, és 129 266-an haltak meg a betegségben.
    • Törökországban 5 563 903 fertőzöttet regisztráltak eddig, a halálesetek száma a hivatalos adatok szerint 50 761.
    • Argentínában 4 812 351 a fertőzöttek és 103 074 a halottak száma.
    • Olaszországban 4 302 393 fertőzöttet tartanak nyilván, a halálos áldozatok száma 127 920.
    • Spanyolországban 4 249 258 fertőzöttet és 81 194 halálos áldozatot regisztráltak.
    • Németországban 3 758 425 a fertőzöttek száma, 91 505 a halottaké.
    • Lengyelországban 2 881 840 fertőzöttet és 75 231 halálesetet tartanak nyilván.

    Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2020. március 11-én nyilvánította világjárványnak a koronavírust, amely Vuhan kínai nagyvárosból terjedt el.

  • Napi rekordot döntött Kubában csütörtökre a koronavírussal újonnan fertőzöttek száma: 7745 esetet jegyeztek fel – adta hírül a szigetország közegészségügyi minisztériumának bejelentése alapján az MTI. A járvány halottainak száma 65-tel 2137-re nőtt. Ugyancsak csúcsra emelkedett csütörtökre a gyerekek körében a fertőzési szám: 1351 esetet regisztráltak, azaz az újonnan fertőzötteknek már csaknem hatoda kiskorú.

    A 11 és fél millió lakosú Kubában valamivel 30 százalék fölött van a koronavírus ellen legalább egyszer oltottak aránya. A szigetország saját fejlesztésű vakcinákat alkalmaz.

    Spanyolország miniszterelnöke, Pedro Sánchez arra kérte a nemzetközi közösséget, hogy legyen szolidáris Kubával, és adományozzon oltóanyagokat Havannának.

  • Ismét élénkül az Egyesült Államokban az oltási kedv, bár jobbára csak azokban a tagállamokban, amelyekben vészesen terjed az indiai eredetű delta-vírusvariáns, és a kórházak ismét kezdenek megtelni – közölte a Fehér Ház. Jeff Zients, az amerikai elnöki hivatal koronavírus-koordinátora példaként Arkansast, Floridát, Louisianát, Missourit és Nevadát emelte ki.

    Az Egyesült Államokban tavaly decemberben kezdődött a tömeges oltás, és igen lendületesen haladt, ám jó néhány hete nagyon lelassult. A lakosság 56,1 százaléka kapott eddig egy dózist, és 48,6 százaléka van teljesen beoltva koronavírus ellen. A fertőzések száma július első hetének végéről erre a hétre a másfélszeresére nőtt. A kórházakba egyre több 60 évnél fiatalabb kerül, mert náluk sokkal kevesebb a beoltottak aránya, mint az idősebb nemzedékeknél.

    A fertőzéseknek immár a 83 százalékát okozza az Egyesült Államokban az indiai eredetű delta-vírusvariáns, amely jóval agresszívabb a korábbi változatoknál. Június végén a mutáció hányada még csak 50 százalékos volt a fertőzéseken belül – számolt be az MTI.

  • Izrael egészségügyi minisztériuma csütörtökön tovább csökkentette és már csak 39 százalékosra értékelte a Pfizer–BioNTech cégek által fejlesztett vakcina hatásosságát a koronavírus-fertőzés ellen – adta hírül az MTI. Közölték azt is, hogy a súlyos megbetegedés ellen 91,4 százalékban még mindig véd az oltóanyag.

    A legfrissebb statisztikai értékelés június 20-tól július 17-ig gyűjtött adatokon alapult. A fertőzés elleni hatásosság fordított arányban csökkent az indiai eredetű, delta-vírusváltozat terjedésével – közölte a minisztérium.

    Június 6. és július 3. között hasonló felmérést végeztek Izraelben. Annak végeredményeként akkor 64 százalékban védett a Pfizer vakcinája a koronavírus-fertőzés ellen. A május 2. és június 5. között gyűjtött adatok elemzése alapján pedig még 94,3 százalékos volt a vakcina hatásossága.