Ez a poszt a következő Percről percre része:

Leállította a gyártást a Nike

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • India lakóinak mintegy kétharmadát fertőzhette meg eddig a koronavírus az újdelhi kormány által megrendelt friss tanulmány szerint – írja az MTI.

    Az Orvosi Kutatások Indiai Tanácsa (ICMR) által 29 ezer ember körében júniusban és júliusban elvégzett szerológiai kutatás szerint a vizsgált személyek 67,6 százalékánál találtak antitesteket.

    A kutatás eredménye a járvány áprilisi fellobbanását mutatja, amikor Indiában mintegy 400 ezer fertőzöttet és 4000 halálesetet regisztráltak naponta. Egy hasonló vizsgálat decemberben és januárban a vizsgált személyek kevesebb mint 25 százalékánál talált antitesteket.

    Balram Bhargava, az ICMR főigazgatója úgy vélte, a kutatás arról tanúskodik, hogy van egy halvány reménysugár.

    Óvakodni kell azonban minden önelégültségtől, továbbra is megfelelő magatartást kell tanúsítani a Covid-19-cel szemben

     – jelentette ki a szakértő kedden Újdelhiben.

    Annak a több száz millió indiainak, akiknek a szervezetében nem képződtek antitestek, nagyobb valószínűséggel alakulnak ki a betegség súlyos formái. Eddig mindössze a felnőtt lakosság 13 százaléka kapta meg mindkét adag védőoltást, így félő, hogy újabb fertőzéshullám várható, amint az országban enyhítik a járvány miatti korlátozásokat.

    Indiában eddig 418 480 ember halt bele a SARS-CoV-2 nevű vírus okozta Covid-19-betegségbe a hivatalos adatok szerint. Ezzel az Egyesült Államok (609 ezer haláleset) és Brazília (544 ezer) mögött India áll a halálozási lista harmadik helyén.

    Egy kedden közzétett amerikai tanulmány szerint Indiában a hivatalos adatoknak valójában a tízszerese lehet a Covid-19-betegség következtében elhunytak száma, így a világjárvány India legsúlyosabb humanitárius katasztrófája a függetlenné válás óta.

    A Globális Fejlődés Központja (GDC) ezen tanulmánya szerint a pandémia tavalyi kezdete és az idei év júniusa között 3,4 és 7 millió között mozgott a járvány halálos áldozatainak a száma. A kutatók becslésüket a járvány előtti, illetve az az alatti halálozási számok közötti különbségre alapozzák.

  • A látogatóknak szerdától COVID elleni védettségi igazolásra lesz szükségük ahhoz, hogy felkeressék a párizsi Eiffel-tornyot vagy franciaországi múzeumokba és mozikba látogassanak. Ez a francia kormány új intézkedés-sorozatának első lépése a koronavírus delta variánsa által okozott fertőzésszám ugrásszerű megemelkedése elleni küzdelemben – írja az MTI.

    Az új szabályozás hatályba lépésével mindazoknak a turistáknak, akik szerdán „felkészületlenül” érkeztek Párizs emblematikus építményéhez, gyors helyi vírustesztért kellett folyamodniuk.

    A védettségi igazolás megszerzéséhez a látogatóknak bizonyítaniuk kell, hogy vagy megkapták mindkét oltást, vagy negatív vírusteszttel rendelkeznek, vagy bizonyítaniuk kell, hogy nemrég felgyógyultak a koronavírus-fertőzésből.

    Az Eiffel-toronynál maszkos munkatársak szkennelték a digitális védettségi igazolványok QR-kódjait és ellenőrizték a kinyomtatott oltási vagy tesztelési dokumentumokat. A francia kormány rendelete szerdán a kulturális és turisztikai nevezetességekre kiterjedő hatállyal lépett életbe.

    A turisták és látogatók reakciói különbözőképp reagáltak az új követelményekre. Voltak, akik jogaik korlátozását sérelmezték, de voltak olyanok is, akik magától értetődőnek tartották azokat. 

    Emmanuel Macron francia elnök ki akarja terjeszteni a „COVID-igazolás” követelményét valamennyi francia étteremre és a közélet más területeire is, valamint az egészségügyben dolgozók számára kötelezővé tenné az oltást. A fenti változásokat lehetővé tevő törvényjavaslatról szerdán a francia nemzetgyűlés alsóházában vitáztak. A kormány szeretné a lehető leggyorsabban elnyerni a parlament jóváhagyását, de a törvényjavaslat jelentős ellenállásba ütközött: a hétvégén több mint 100 ezren tüntettek a tervezett intézkedés ellen szerte Franciaországban. A miniszterelnök szerdán be is jelentette, hogy a kormány a francia alkotmánybíróság jóváhagyását fogja kérni, amely azonban időt vesz igénybe.

  • A két országrészből álló Bosznia-Hercegovina szerb felének illetékes válságstábja a mai napon döntött arról, hogy 15 200 dózis AstraZeneca védőoltást adományoz a másik entitásnak, a Bosnyák-Horvát Föderációnak.

    Bosnyák-horvát részről Ednan Drljevic infektológus mindezt mérhetetlenül cinikusnak tartja, mivel Zoran Tegeltija a Szerb Köztársaság nevében határozott az ajándékozásról, ám mint a bosznia-hercegovinai államszövetség jelenlegi miniszterelnöke (rotációs elven töltik be a funkciót a három etnikum képviselői) az ellen foglalt állást, hogy a föderációnak védőoltásokat vásároljanak – számolt be a szarajevói Dnevni avaz.  

  • Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) megkezdte a francia Sanofi gyógyszeripari vállalat koronavírus ellen kifejlesztett, fehérjealapú, Vidprevtyn névre keresztelt vakcinája folyamatos felülvizsgálatát –  jelentette be szerdai hivatalos közleményében az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő, amszterdami székhelyű uniós ügynökség, amelyről az MTI számolt be.

    A közlemény szerint az ügynökség döntése a szakvizsgálat megkezdéséről a laboratóriumi kutatások és a felnőtteken végzett klinikai vizsgálatok előzetes, kedvezőnek mutatkozó eredményein alapul.

    A tanulmányok azt mutatják, hogy a vakcina olyan antitestek termelését váltja ki, amelyek a koronavírust támadják meg, és elősegíthetik az általa okozott Covid-19 betegség elleni védekezést. Az EMA Humángyógyszer Bizottsága (CHMP) eljárása során értékelni fogja a Vidprevtyn nevű vakcina hatékonyságára és biztonságosságára, valamint minőségére vonatkozó adatokat, hogy megbizonyosodjanak róla, hogy az oltóanyag előnyei felülmúlják-e az esetleges kockázatokat. A folyamatos felülvizsgálat addig folytatódik, amíg elegendő bizonyíték nem áll rendelkezésre a forgalomba hozatali engedély hivatalos kérelmének beadásához.

    Az EMA közölni fogja a vakcináról kialakított véleményét, illetve azt, ha a gyártó benyújtja az oltóanyag forgalomba hozatali engedély iránti kérelmét.

    A Sanofi a brit GlaxoSmithKline (GSK) gyógyszeripari vállalattal közösen fejlesztette ki a koronavírus elleni vakcinát. Az oltóanyag ugyanazt a rekombináns fehérjealapú technológiát alkalmazza, mint a francia vállalat influenza elleni egyik oltóanyaga. A szer hatását a GSK által fejlesztett segédanyag hivatott növelni.

    A vakcina a SARS-CoV-2 koronavírus felületén található tüskefehérje laboratóriumban tenyésztett változatát tartalmazza. Beoltást követően a szervezet immunrendszere a tüskefehérjét idegenként azonosítja, és antitesteket termel ellene. Ha az oltott személy később kapcsolatba kerül a koronavírussal, immunrendszere felismeri a vírusfehérjét, és készen áll arra, hogy védelmet nyújtson a koronavírus ellen.

  • Féléves csúcsra emelkedett szerdára Tokióban a koronavírussal újonnan fertőzöttek napi száma: 1832 esetet jegyeztek fel.

    Amitől féltünk, bekövetkezett. A fertőzöttek számának emelkedése várható volt, akár tartunk olimpiát, akár nem, és félő, hogy robbanásszerűen növekszik majd az olimpiától függetlenül – mondta sajtótájékoztatón Nakagava Tosio, a japán orvosi kamara elnöke.

    A tokiói rendezésű olimpia ezen a héten pénteken kezdődik és augusztus 8-ig tart.

    Japánban a koronavírus elleni oltási program megkésve indult és lassan haladt egészen májusig, amikorra stabilizálódott a vakcinaimport. A lakosságnak még mindig csak a 23 százaléka teljesen oltott a 126 milliós szigetországban, ami túl alacsony hányad ahhoz, hogy megfékezhesse a járványt, amely miatt eddig mintegy 15 ezren vesztették életüket Japánban – emlékeztet az MTI. 

  • Vietnámban legyártották a koronavírus elleni, orosz fejlesztésű Szputnyik V vakcina első tesztadagját – tudatta az oltóanyagok exportjáért felelős Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI) és a Vabiotech vietnámi gyógyszergyár szerdán.

    A minták egy részét az oltóanyagot kifejlesztő moszkvai Gamaleja intézetbe szállítják minőségellenőrzésre.

    Az orosz befektetési alap vezérigazgatója, Kirill Dmitrijev aláhúzta: a világjárvány még messze nem ért véget, és számos, az eredetinél sokkal veszélyesebb új variánst fedeztek fel szerte a világon. Ezért az alap növeli a Szputnyik V termelési kapacitásait az oltás felgyorsítása érdekében.

    A Vabiotechet vezető Dat Tuan Do szerint az együttműködés segít abban, hogy Vietnám és Délkelet-Ázsia minőségi vakcinákhoz jusson megfizethető áron.

    Vietnámban jelenleg példátlan növekedésnek indult a fertőzöttek száma, és a kormány több tízmillió embert érintő kijárási korlátozásokat rendelt el. Az ország, amelyet a világjárvány kezdetén még mintaként emlegettek járványkezelése miatt, ma alig tud oltóanyagot biztosítani lakosságának.

    A 96,5 millió lakosú országban eddig mindössze 4,3 millió adagot adtak be valamelyik koronavírus elleni vakcinából a hivatalos adatok szerint.

    A Szputnyik V több országban, például Argentínában, Belaruszban, Kazahsztánban és Szerbiában is megkapta a gyártási engedélyt, miután Oroszországban korlátozottak és elsősorban a hazai piacra irányulnak a termelési kapacitások.

    Indiában szeptemberben indul a gyártás az Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap és a Serum Institute of India (SII) indiai gyógyszeripari vállalat együttműködésében. Az ázsiai országban a tervek szerint évente több mint háromszázmillió adag vakcinát fognak előállítani.

    A Szputnyik V eddig 68 országban van forgalomban, és összesen 3,7 milliárd ember kapta meg. Az oltóanyag engedélyeztetése folyamatban van az az Egészségügyi Világszervezetnél (WHO) és az Európai Gyógyszerügynökségnél (EMA) is.

  • A növekvő koronavírus-esetszámok miatt Horvátország még azelőtt újabb szigorításokat vezethet be, hogy lejárnának a július 31-ig érvényben lévő korlátozások.

    A járványügyi intézkedések a nyilvános összejövetelekre vonatkoznak majd.

    Jelenleg száz főben határozták meg a résztvevők felső létszámhatárát az olyan nyilvános rendezvényeken, illetve harminc főben az olyan magánrendezvényeken, amelyeket nem kötnek védettségi igazoláshoz. Efölött oltási vagy gyógyultsági igazolással, illetve negatív teszttel lehet csak látogatni a rendezvényeket.

    Az antigén gyorstesztek azonban nem elég megbízhatóak, és a hatóságok egyre több hamis PCR-tesztet is kiszűrnek

    – idézi az MTI a horvát válságstábot.

    Az elmúlt 24 órában 191 új fertőzöttet azonosítottak, ötvennel többet, mint egy nappal korábban, így a járvány kezdete óta meghaladta a 361 ezret az új típusú koronavírussal fertőzöttek száma. A vírus okozta Covid-19 betegség szövődményeiben az elmúlt napon egy ember halt meg, ezzel a járvány halálos áldozatainak száma 8239-re emelkedett. Kórházban 122 beteget ápolnak, közülük 13-an vannak lélegeztetőgépen.

    A valamivel több mint négymillió lelket számláló Horvátországban eddig 1 599 146-an kaptak védőoltást – a jogosultak 39,4, a felnőtt lakosság 47,4 százaléka –, közülük 1 388 674-en már a második adagot is.

  • Szlovákiában a pénzügyminisztérium augusztustól indítja el a vakcinaprémiumot és az oltásközvetítői bónuszt – írja a Paraméter. A beoltott személyek ekkortól regisztrálhatnak egy weboldalra, amelynek a címe: Egészségesnek lenni győzelem. Aki regisztrált, sorsoláson vehet részt, és akár pénzt is nyerhet a játékban.

    Az oltásközvetítői bónuszhoz szintén a weboldalon keresztül lehet majd hozzájutni. Ehhez meg kell győzni egy beoltatlan polgárt, hogy vegye fel a védőoltás mindkét dózisát. Ennek legkésőbb október végéig meg kell történnie, ugyanis a bónuszt csak addig lehet érvényesíteni.

  • Az elemzők által vártnál nagyobb lett a Johnson & Johnson profitja a második negyedévben − adta hírül az MTI. Az amerikai egészségügyi-kozmetikai cég egyszeri tételek nélküli negyedéves részvényarányos adózott eredménye 2,48 dollár lett. Az adózott eredmény a tavalyi második negyedévi 3,63 milliárd dollárról 6,28 milliárd dollárra ugrott.

    A cég bevétele a második negyedévben 23,31 milliárd dollárra nőtt az egy évvel korábbi 18,34 milliárd dollárról.

    Az amerikai vállalat jelezte, hogy idén 2,5 milliárd dollár bevételt vár a koronavírussal szembeni vakcina eladásából. Ezzel együtt a teljes bevétele 93,8−94,6 milliárd dollár lesz. A Pfizer bevétele saját vakcinájának idei eladásából 26 milliárd dollár.

  • Több száz légijáratot töröltek Kelet-Kínában, miután Nanking nemzetközi repülőterének dolgozói között tizenhét embert koronavírusos fertőzöttként azonosítottak − adta hírül az MTI. Szerda reggelig legkevesebb 480, a Nanjing Lukou Nemzetközi Repülőtérre és onnan közlekedő járatot töröltek.

    A fertőzött dolgozókat, akik a felszíni, valamint a takarító személyzet tagjai közül kerültek ki, rendszeresen végzett tesztelésen szűrték ki kedd este.

  • Az orosz egészségügyi minisztérium 23 704 új koronavírusos megbetegedést jelentett az elmúlt 24 órában, melyből több mint háromezret csak a fővárosban, Moszkvában azonosítottak − írja a Guardian.

    A járvány kezdete óta az ország hivatalos adatai alapján összesen 783 halálesetről és több mint hatmillió koronavírusos megbetegedésről számoltak be.

  • Az újonnan megfertőződöttek száma meredeken emelkedik Izraelben, de az átoltottságnak köszönhetően a súlyos betegek száma csak lassan növekszik – adta hírül az MTI. 

    Kedden rekormagasnak számító, 1411 új vírushordozót azonosítottak a koronavírus-járvány negyedik, delta-változat jellemezte hullámában 90 ezer teszt elvégzésével, ez 1,76 százalékos arányt jelent. Legutóbb a harmadik hullám idején, márciusban mértek ilyen magas értéket.

    Az új fertőzöttek közül 150-en külföldről tértek vissza az utóbbi tíz napban, ezek közül 130-an olyan országokból, melyekbe eddig nem korlátozták a beutazást.

  • Romániában 102 új fertőzöttet regisztráltak az elmúlt 24 órában – írja az Agerpres hírügynökség. A Covid–19 és szövődményei két idős beteg életét követelték kedden. Kórházban 258 pácienst kezelnek, közülük 38 beteget intenzív osztályon kell ápolni.

  • Életbe lépett a pozsonyi Közegészségügyi Hivatal legújabb rendelete, amelynek értelmében két hét karantén várhat azokra, akik még nem kapták meg mindkét oltásukat – írja az Új Szó

    A pozsonyi kormány már májusban azt hangoztatta, hogy elővigyázatosnak kell lenni a külföldi üdülésekkel, nehogy ősszel ismét megteljenek a kórházi ágyak fertőzöttekkel. A tervezett utazási korlátozás azonban hatalmas felháborodást váltott ki, a tiltakozók a határátkelőhelyek forgalmát megbénítva tüntettek a szigorú intézkedések ellen. Az Alkotmánybíróság végül felfüggesztette a szabályozást, emiatt adták ki most az újabb rendeletet.

    Ennek értelmében egy oltás már nem mentesít a karantén alól. Azokra, akik még nem kapták meg a második dózist, ugyanazok a szabályok fognak vonatkozni, mint az oltatlanokra.  Akik július 9. előtt megkapták az első vakcinát és elutaztak külföldre, augusztus 2-ig a hazatérés első napján elmehetnek ingyenes PCR-tesztre, és ha negatív az eredmény, nem kell kivárniuk a 14 napos karantént, egyébként viszont ez vár mindenkire.

    Abban az esetben, ha 12 évnél fiatalabb gyermek is a családdal utazik és az egyik szülő nem rendelkezik védőoltással, a gyerek is köteles karanténba vonulni. Ezt az ötödik napon végzett PCR-teszttel lehet lerövidíteni, de elég, ha a szülő elvégezteti a vizsgálatot.

    Mivel a szabályozás bonyolult és rengeteg a kivétel, a pozsonyi napilap szerint totális káosz várható a szlovák határokon.

  • Szerdára jelentősen megugrott a koronavírus-fertőzöttek száma Montenegróban a két hónapos folyamatos csökkenés után. Huszonnégy óra alatt 65 fertőzöttet regisztráltak, a hatóságok ezért újabb korlátozások bevezetését tervezik – adta hírül az MTI.

    A legtöbb fertőzöttet az idegenforgalmi célpontokon vették nyilvántartásba, montenegrói sajtóinformációk szerint a vendéglátóhelyek 15–30 napos bezárását is kezdeményezheti az egészségügyi minisztérium egyes településeken.

    Jelenleg körülbelül százezer turista tartózkodik az Adria-parti országban.

  • Egy tekvandós és egy gördeszkás sem indulhat a tokiói olimpián. Mindkettejüknek pozitív lett a tesztje – adta hírül az MTI.

    Fernanda Aguirre chilei tekvandós az országba történt belépéskor szolgáltatott pozitív tesztet, míg a hollandok gördeszkását, Candy Jacobsot az olimpiai faluban ellenőrizték, és produkált pozitív tesztet.

  • India lakosságának 67 százalékánál mutattak ki koronavírus elleni antitesteket − írja a Guardian. Ez az adat azt bizonyítja, hogy a vírus mennyire elterjedt a lakosság körében.

    A felmérés eredménye jelentős emelkedés ahhoz képest, amit decemberben és januárban végeztek. Akkor a lakosság 24 százalékánál mutattak ki antitesteket.

    Az indiai oltási program sem túl sikeres, mindössze a lakosság 24,8 százalékuk kapta meg az első oltást, teljesen beoltva csak a lakosság 13 százaléka van.

  • Szlovákiában 46 új fertőzöttre bukkantak az elmúlt 24 órában. A Covid–19 és szövődményei három ember életét követelték kedden – írta az Új Szó. Kórházban 88 pácienst ápolnak.

  • Ausztrália két legnagyobb államában a nemrég bevezetett korlátozások ellenére ismét emelkedett az újonnan regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma – adta hírül az MTI. 

    Új-Dél-Wales fővárosában, Sydney-ben 110 új esetet regisztráltak, ami 32-vel több az előző napinál. A kontinensnyi ország legnépesebb városában a zárlat július 30-ig tartana. A lazításokról a jövő heti számok fényében döntenek.

    Ausztrália lakosságának alig több mint 13 százaléka kapta meg a vírus elleni vakcina mindkét dózisát. Az AstraZeneca vakcináját csak a 60 év felettieknek ajánlják, míg a Pfizerét a korlátozott mennyiség miatt csupán a 40 év felettiek vehetik fel.

  • A görög ortodox egyház zsinata körlevélben próbálja eloszlatni a koronavírus elleni védőoltással kapcsolatos téveszméket – írja a Kathimeriní című görög napilap, amely ismertette a tizenkét kérdés és válasz formájában írt dokumentumot. A négyoldalas körlevél, amelyet Görögország templomaiban olvasnak fel a híveknek, nemcsak a vakcinák élettani hatásait firtató kérdésekre próbál választ adni, például arra, hogy az oltások hatékonyak-e a koronavírus jóval fertőzőbb delta-variánsa ellen, de a gyakoribb összeesküvés-elméletekkel is foglalkozik.

    A koronavírus elleni vakcinákban nincsenek mikrocsipek. Ezek valóságtól elrugaszkodott elméletek, amelyek internetes félretájékoztatási kampányokon alapulnak

    – olvasható a zsinat körlevelében. Egy másik népszerű összeesküvés-elméletet is igyekszik eloszlatni, miszerint a vakcinák embriósejteket tartalmaznak.

    A fertőzöttek száma az utóbbi időben jelentősen emelkedett a 11 millió lakosú Görögországban, miközben a vakcinák iránti igény csökkent. Az egészségügyi hatóságok 3565 új esetet regisztráltak az utóbbi 24 órában.

    A kormány különböző módszerekkel próbálja rávenni a lakosságot az oltási kampányban való részvételre. Nemrég 150 euró (52 ezer forint) pénzjutalmat kínált a fiataloknak azért, hogy beoltassák magukat a koronavírus elleni vakcina legalább első dózisával. Mindemellett az oltásokat kötelezővé tették az egészségügyben és az idősotthonokban dolgozók számára.

    Szakértők szerint az egyház támogatása nagyban elősegíti majd a lakosság immunizálását szolgáló törekvéseket, tekintettel arra, hogy a legtöbb szkeptikus Görögországban a hívők soraiból kerül ki.

    A görögök csaknem 95 százaléka ortodox kereszténynek tartja magát, a görög ortodox vallás kiemelt szerepét az ország alkotmánya is tartalmazza.

  • Előállították Vietnámban az orosz, koronavírus elleni oltóanyag első tesztadagját − írja a Guardian. A Szputnyik V gyártását a Vabiotech gyógyszergyártó cég vállalta.

    Az első előállított vakcinaadagot az orosz Gamaleya Központba szállították minőségellenőrzés céljából.

  • Az elmúlt napon ismét emelkedésnek indult a fertőzöttek száma Ukrajnában, 655 új esetről számolt be a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács. Meghalt 13 beteg, ezzel 52 769 áldozatot követelt eddig a koronavírus az országban.

    A legtöbb új fertőzöttet Kijevben azonosították, míg Kárpátalján tíz esetben bizonyosodott be a fertőzöttség.

    Ukrajnában az aktív betegek száma ismét növekedésnek indult, de az érték közel maradt a tízezerhez. A betegségből 2 182 502-en gyógyultak fel.

  • A világon 191 389 727 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 4 114 267 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint szerda reggeli adatai szerint. Egy nappal korábban 190 877 071 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 4 095 650 volt.

    A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.

    A hivatalos adatok szerint a SARS-CoV-2 vírus okozta Covid–19 betegségnek

    • az Egyesült Államokban van a legtöbb fertőzöttje, 34 174 682 fő eddig a napig, a halálos áldozatok száma 609 529.
    • Indiában 31 174 322 fertőzöttet és 414 482 halálos áldozatot jegyeztek fel.
    • Brazíliában 19 419 437 fertőzöttről és 544 180 halálos áldozatról tudni.
    • Franciaországban 5 952 339 fertőzöttet és 111 715 halálos áldozatot regisztráltak.
    • Oroszországban 5 931 925-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma, a halálos áldozatoké 147 457-re emelkedett.
    • Törökországban 5 546 166 fertőzöttet regisztráltak eddig, a halálesetek száma a hivatalos adatok szerint 50 650.
    • Az Egyesült Királyságban 5 542 633 a fertőzöttek száma, és 129 103-an haltak meg a betegségben.
    • Argentínában 4 784 219 a fertőzöttek és 102 381 a halottak száma.
    • Olaszországban 4 293 083 fertőzöttet tartanak nyilván, a halálos áldozatok száma 127 884.
    • Spanyolországban 4 189 136 fertőzöttet és 81 148 halálos áldozatot regisztráltak.
    • Németországban 3 754 846 a fertőzöttek száma, 91 423 a halottaké.
    • Lengyelországban 2 881 594 fertőzöttet és 75 219 halálesetet tartanak nyilván.

    Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2020. március 11-én nyilvánította világjárványnak a koronavírust, amely Vuhan kínai nagyvárosból terjedt el.

  • Tunézia miniszterelnöke, Hichem Mechichi minden indoklás nélkül menesztette Faouzi Mehdi egészségügyi minisztert – írja a Guardian. Előzőleg a minisztérium szóvivője aggályait fejezte ki az egészségügyi rendszerrel kapcsolatban, mivel már több mint 17 ezren meghaltak járványban a 12 milliós országban. Mehdi korábban az Eid al-Adha muszlim fesztivál alkalmából keddre és szerdára az oltási állomások ideiglenes megnyitását javasolta minden 18 éven felüli számára.

    Az egészségügyben tapasztalható áldatlan állapotokra jellemző, hogy olykor 24 órán keresztül vannak az elhunytak a betegek mellett a kórházakban, mivel nincs elegendő személyzet az elszállításukhoz. Nehezíti a járvánnyal szembeni fellépést, hogy eddig a lakosságnak csupán nyolc százaléka kapta meg az oltást.

    A szomszédos Líbia július elején a növekvő koronavírus-járvány miatt már felfüggesztette a légi közlekedést, és lezárta a közös határait Tunéziával.

  • A gyár dolgozói között terjedő koronavírus miatt állt le Vietnám legnagyobb, Nike cipőket is gyártó üzeme – számolt be a BBC. A cég nem kívánta kommentálni, hogy a leállás okoz-e bármilyen hiányt az üzletekben.

    A Nike cipőinek csaknem felét Vietnámban gyártották le tavaly, így a mostani helyzet jelentős kihívásokat okoz az ellátási lánc fenntartásában. Az elmúlt időszakban rekordmértékben nőtt a koronavírusos esetek száma az országban, az ipari tartományokban fertőzési gócpontok alakultak ki.

    A BBC megjegyzi, hogy a fertőzések számának megugrása az Apple, a Samsung és a Puma termelését is érintheti.

  • A Dél-koreai Betegségellenőrzési és Megelőzési Ügynökség (KDCA) 1784 új napi fertőzöttről számolt be szerdán, ezzel megdőlt a múlt héten beállított rekord – írja a Guardian.

    Az ázsiai országban így összesen már 182 265-en fertőződtek meg, meghalt 2060 ember.

  • A tokiói olimpiát meg kell tartani, hogy megmutassuk a világnak, mit lehet elérni a megfelelő tervezéssel és intézkedésekkel a koronavírus-járvány közepette – jelentette ki Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) 138. ülésszakának vendégeként.

    Mindent megtettek, hogy ezeket a játékokat a lehető legbiztonságosabbá tegyék

    – hangsúlyozta Tedrosz a szervezőkre utalva. Szerinte az eredmény fokmérője nem a zéró fertőzésszám, hanem az esetek gyors felismerése és elszigetelése, megakadályozva ezzel a vírus további terjedését. Hozzátette:

    Az életben nincsen olyan, hogy ne legyen kockázat.

    A WHO hathatósan támogatta a NOB-ot és a japán házigazdát a járványügyi intézkedések kialakításában. Eljött a tervek és az óvintézkedések próbájának ideje – közölte Tedrosz, aki nagyon reméli, hogy sikeresek lesznek.

    A remény sugarai ebből az országból kiindulva világítsák meg egy egészségesebb, biztonságosabb és igazságosabb világ kezdetét

    – fogalmazott a főigazgató, feltartva egy olimpiai fáklyát. Mint mondta, a világnak a remény miatt van szüksége az olimpiára:

    Az olimpia képes összehozni, megihletni az embereket, megmutatva, hogy mit lehetséges elérni.

    A WHO főigazgatója mindemellett borúlátó képet festett a koronavírus-járványról:

    A pandémia egy teszt, és a világ bukásra áll.

    Mint mondta, a járvány eddig négymillió ember életét követelte, és a július 23-án kezdődő olimpia augusztus 8-i végére a számuk százezerrel fog gyarapodni. És a veszély nem múlt el – mutatott rá. A WHO vezetője erkölcsi botránynak nevezte, hogy a vakcinák 75 százalékát mindössze tíz országban használták fel:

    A pandémiát már megfékezhettük volna, ha a védőoltásokat igazságosabban osztották volna el.

    A japán fővárosban felfelé ível a járványgörbe, ami miatt a kormány nemrég szükségállapotot hirdetett Tokióban és a környező prefektúrákban. Ezzel párhuzamosan egyre nagyobb az aggodalom a külföldi sportolók, tisztségviselők és újságírók ezreit vonzó, a járványhelyzet miatt tavaly már elhalasztott olimpia megtartása körül.

    A japán hatóságok az egészségügyi kockázatok mérséklése érdekében elrendelték, hogy szurkolók nélkül tartsák meg a játékokat. Mindemellett az Aszahi Simbun című japán lap által a napokban közzétett közvélemény-kutatás szerint a japánok kétharmada kételkedik abban, hogy biztonságosan megtartható az olimpia.

    Japánban a lakosság 34 százaléka kapta meg eddig valamelyik Covid-vakcinának legalább az első dózisát. A járvány kitörése óta a szigetországban 840 ezernél több fertőzöttet regisztráltak, közülük 15 055-en hunytak el a kórban. A játékokhoz köthetően eddig 67 fertőzöttet jelentettek július 1. óta, így sokan attól tartanak, hogy az olimpia „szuperterjesztő” rendezvénnyé válhat.

  • Újabb nyolc, a játékokhoz köthető pozitív koronavírustesztet regisztráltak a tokiói olimpia helyszínén az első versenynapon – adta hírül az MTI. A nyolc mintából az egyik egy sportolóé.

    A szerda reggeli bejelentéssel a szervezők eddig 75 fertőzöttről tudnak négy prefektúrában, július 1-jétől számítva. A most közölt nyolc fertőzött közül egy pozitív teszt egy rendezőé, akinél tizenkét kontaktszemélyt derítettek ki.

  • Világszerte mintegy másfél millió gyerek vesztette el a koronavírus-járvány következtében legalább egyik szülőjét vagy gondviselőjét – derül ki a londoni Imperial College Seth Flaxman vezette kutatócsoportjának tanulmányából. A Lancet című brit orvosi szaklapban közzétett tanulmány a 2020 márciusa és 2021 áprilisa közötti időszakra vonatkozik.

    A koronavírus-járvány jelentős, eddig figyelmen kívül hagyott következményéről van szó – reagált az amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézet (NIH) a tanulmányra. Az elemzés szerint az érintett gyerekek pszichoszociális és anyagi támogatásának központi szerepet kell játszania a járvány következményeire adandó válaszok között.

    A tanulmány a többi között a születési, illetve a koronavírussal összefüggésbe hozható halálozási arányszámokra támaszkodik két tucat államban, az így nyert adatokat pedig kiterjesztették világviszonylatra. A kutatók megjegyzik, hogy mivel államonként eltérő az adatgyűjtés, ezért végeredményként feltehetőleg alulbecsült értéket kaptak.

    A koronavírus-járvány következtében félárvává vagy árvává vált gyerekek száma lakosságarányosan kirívóan magas Dél-Afrikában, Mexikóban, Brazíliában és Kolumbiában. Az apjukat elvesztő gyerekek száma nagyjából ötszöröse azon fiatalokénak, akiknek az anyja hunyt el a kórban.

  • Kedves Olvasóink!

    Indul az Index napi hírösszefoglalója a koronavírus-világjárvány történéseivel, a legfontosabb tudnivalókkal.