új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Kedves Olvasóink!

    Az Index keddi tudósítása a koronavírusról szóló hírekről most véget ér. 

    Holnap folytatjuk, jó pihenést kívánunk.

  • Megszavazta kedden a londoni alsóház a külföldi segélyezés csökkentését célzó kormányzati kezdeményezést, bár a tervvel a kormányzó Konzervatív Párt számos képviselője is szembefordult, és a kormány ellen voksolt a kedd esti szavazáson.

    A konzervatív brit kormány tavaly novemberben előterjesztett tervezete alapján Nagy-Britannia a bruttó nemzeti jövedelem (GNI) törvényben rögzített 0,7 százalékáról ideiglenesen 0,5 százalékra csökkenti a külföldi segélyekre és fejlesztésekre fordítható költségvetési forrásokat a koronavírus-járvány okozta súlyos közfinanszírozási helyzet miatt.

  • Iraki egészségügyi tisztségviselők keddi közlése szerint 92-re nőtt a násziríjai Huszein Imám Kórház Covid-osztályán az előző este kitört tűzben életüket vesztők száma.

    Az al-Hadasz tévécsatorna korábban - meg nem nevezett iraki forrásokra hivatkozva - 77 halálos áldozatról számolt be.

    Dzikár tartomány - amelynek székhelye Násziríja - egészségügyi minisztériumának tájékoztatása szerint a tűzben további mintegy 50 ember sérült meg. Tisztségviselők szerint több mint 60 páciens és az egészségügyi személyzet tartózkodott az osztályon a tűz kitörésekor.

    Szemtanúk szerint számos család továbbra is hozzátartozói holttestét keresi a romok alatt, más családok pedig a hullaháznál várakoznak, hogy megpróbálják azonosítani az elszenesedett holttesteket.

    A tüzet az al-Arabíja tévécsatorna értesülése szerint egy oxigénpalack szabálytalan kezelése miatt keletkezett robbanás okozta.

  •  Génszerkesztéssel gátolták a SARS-CoV-2 vírus terjedését emberi sejtekben laboratóriumi kísérletekben ausztrál kutatók, akik remélik, hogy a módszer kipróbálása hamarosan megkezdődhet állatkísérletekben.

    A Nature Communications című tudományos folyóiratban közzétett tanulmányukban az ausztrál kutatók a CRISPR genetikai ollót használták a koronavírus emberi sejtekben való terjedésének sikeres megakadályozására. A kutatók remélik, hogy kísérleteik elvezetnek új, szájon át szedhető antivirális szerek kifejlesztéséhez.

    A genetikai olló alkalmazása lehetővé teszi a tudósok számára, hogy megváltoztassák a DNS-szekvenciákat és módosítsák a gének működését. A kedden megjelent tanulmány szerzői a CRISPR-Cas13b enzimet használták, amely a releváns RNS-szekvenciákhoz kötődik az új koronavíruson és széthasítja a vírus replikálódásához szükséges genomot emberi sejtekben.

  • Ausztriában egy hónap után először regisztráltak megint kétszáz fölötti új koronavírusos megbetegedést. A Covid-19 és szövődményei egy ember életét követelték hétfőn, írta a távirati iroda. Kórházban jelenleg 111 beteget ápolnak, intenzív kezelésre 39 páciens szorul.

  • Hollandiában meredeken emelkedik a koronavírussal újonnan fertőzöttek száma, főleg a fiatalok körében. A járványügyi szakértők az ügyvivő kormányt hibáztatják, amiért a tanácsaikat figyelmen kívül hagyva, túl korán vezetett be járványügyi lazításokat, írta a távirati iroda.

    A vírus reprodukciós rátája 2,17-re ugrott az egy héttel korábbi 1,37-ről, a fertőzési arány pedig hatszorosára emelkedett. Kedden újabb 7890 embernél diagnosztizálták a koronavírus-fertőzést, és az elmúlt két napban nőtt a kórházi felvételek száma is. Holland lapinformációk szerint Hugo de Jonge egészségügyi miniszter arra ösztönözte a fiatalokat: oltassák be magukat a Janssen gyógyszervállalat egydózisú vakcinájával, hogy utána egyből „bulizhassanak”, noha legalább két hetet kellene várni a védettség kialakulásáig.

  • Rekordot döntött kedden a koronavírusban újonnan megbetegedők napi száma Dél-Koreában, egyetlen nap alatt 1440 fertőzöttet jegyeztek fel.

    Ez 433-mal több az előző napon feljegyzettnél az egészségügyi hatóságok és helyi kormányzatok adatai szerint.

    A keddi, még nem végleges szám már így is felülmúlta az eddigi rekordnak számító, vasárnap közölt napi esetszámot, amikor is 1378 koronavírus-fertőzöttet azonosítottak egy nap alatt. A Yonhap dél-koreai hírügynökség szerint a dél-koreai betegségmegelőzési és járványvédelmi központ várhatóan legalább 1500 újabb fertőzöttről fog beszámolni szerda reggeli tájékoztatóján.

  •  Újabb rekordot döntött a koronavírusban elhunytak napi száma Oroszországban: az elmúlt 24 órában 780 ember halt bele a SARS-CoV-2 nevű vírus okozta Covid-19 betegségbe - jelentették be kedden az orosz hatóságok. A halálozási arányszám így a jelenlegi időszakban elérte a 2,48 százalékot.

    Ugyanezen időszak alatt 24 702 új fertőzöttet regisztráltak az országban, amelyben tombol az Indiában azonosított, a korábbi változatnál jóval fertőzőbb delta mutáns. A fertőzés fő gócai a főváros, Moszkva és Szentpétervár, az ország második legnagyobb városa, ahol az elmúlt hetekben szigorítottak a járvány terjedésének megakadályozását célzó korlátozó intézkedéseken.

  • A Covid-19 betegség elleni védőoltás pozitív hatásainak megkérdőjelezése Robert Fico volt szlovák kormányfő részéről sajnálatos és megbocsáthatatlan tett – olvasható az Új Szó oldalán.

    Ez nem más, mint gátlástalan hazardírozás az emberi életekkel

    – mondta a Smer elnöke, aki szerint, aki ebből a helyzetből politikai tőkét akar kovácsolni, azok szintjére süllyedt, akik egy bevásárlóközpontban téves riasztást generálnak, aztán annak örülnek, mekkora káoszt okoztak. A korábbi kormányfő arról is beszélt, hogy

    pártja az önkéntes alapú oltást támogatja, és ellenzi az emberek megkülönböztetését annak alapján, hogy beoltatták-e magukat, vagy sem.

    A Smer elnöke szerint a beoltott személy újra megfertőződhet az új koronavírussal és tovább is adhatja azt. Úgy véli a vakcina csak a COVID-19 tüneteinek enyhítésére jó.

  • Szlovákiában 28 új koronavírus fertőzöttet regisztráltak hétfőn több mint 6500 teszt kiértékelés után. A Covid-19 egy ember életét követelte az elmúlt 24 órában, írta az Ujszo.com. Kórházakban 105 pácienst ápolnak. A beoltottak száma meghaladja a 2,1 milliót Szlovákiában.

  • Horvátország megvizsgálja annak lehetőségét, hogy az egészségügyben, a szociális ellátásban és az oktatásban kötelezővé tegyék a koronavírus elleni oltást, mondta Andrej Plenkovic kormányfő.

    Az Európai Unióban a lakosság fel már megkapta mindkét védőoltást, Horvátországban viszont a jogosultak mindössze 38 százalékának adták be valamelyik vakcina legalább első dózisát, írta a távirati iroda.

    Horvátországban 83 új fertőzöttet azonosítottak az elmúlt 24 órában. A Covid-19 kórral s szövődményeivel két beteg nem tudott megbirkózni. Kórházban 106 beteget kell ápolni, közülük kilencen vannak lélegeztetőgépen.

  • Az óvintézkedések további betartására és oltakozásra szólítottak fel az olasz egészségügyi hatóságok kedden, mivel az előzetes számítások szerint a delta vírusmutáció terjedése miatt augusztusban a betegek számának ismét jelentős emelkedése várható.

    Az egészségügyi hatóságok hivatalos közlései szerint augusztus második felében várják a korábbiaknál erősebben fertőző delta tetőzését, amikor is a mutáció gyakorisága elérheti a kilencven százalékot az új betegek között.

    Massimo Abrignani, az új koronavírus-járvány terjedését felügyelő orvosi-szakértői tanács (Cts) tagja úgy nyilatkozott, hogy augusztus végére napi több mint 30 ezer új beteggel számolnak, ha az olasz lakosság nem tartja be továbbra is a kötelező óvintézkedéseket, és nem oltatja be magát. Megjegyezte, hogy az új fertőzöttek között kevesebb lesz a súlyos, kórházi kezelést igénylő eset.

  • Ukrajnában 481 új koronavírus fertőzöttet diagnosztizáltak az elmúlt 24 órában. Ez csaknem háromszázzal több, mint a hétfőn jelzett adat, közölte a Karpathir.com. A Covid-19 és szövődményei három tucat halálos áldozatot követeltek hétfőn, az előző napokon tíz alatt maradt a halottak száma. Kórházba 249 beteget szállítottak.

  • Romániában 51 koronavírus-fertőzést regisztráltak mintegy 27 ezer teszt elvégzése után, az utóbbi 24 órában, írta a Maszol.ro. Hétfőn 14 beteg lelte halálát a Covid-19 kórban és szövődményeiben. Jelenleg 288 fertőzöttet kezelnek kórházban, 52 ember szorul intenzív terápiás ellátásra.

  • A romániai munkavállalók továbbra is a járványhelyzethez igazítják a nyári szabadságukat, 42 százalékuk a korlátozások függvényében választ úti célt – számolt be az Agerpres hírügynökség nyomán az MTI.

    Az internetes felületen végzett kutatás szerint a romániai alkalmazottak 57 százaléka oltatta be magát koronavírus ellen. Harminc százalékuk csak azért, hogy utazhasson, 70 százalékuk viszont mindenképpen beoltatta volna magát.

    A felmérés résztvevőinek fele egyáltalán nem tart attól, hogy pihenőszabadságán fertőzésveszélynek tenné ki magát, 28 százalékuk szerint viszont veszélyes mértékben lazították a korlátozásokat, és a többség már nem tartja be a higiéniai és távolságtartási előírásokat. A válaszadók 19 százaléka amiatt aggódik, hogy a járvány újabb hulláma keresztülhúzza a nyaralási terveit.

  • Indiában szeptemberben kezdik meg a Szputnyik V vakcinák gyártását − jelentette be az Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI). A gyógyszer első adagját várhatóan már szeptemberben forgalomba hozzák. A vállalat évente több mint 300 millió adag vakcinát fog előállítani − adta hírül az MTI.

    Az indiai gyógyszervállalat vezérigazgatója elmondta: örömmel dolgozik együtt az orosz RFPI-vel, és reméli, hogy a tesztidőszak kezdete után az elkövetkező hónapokban több millió adagra növelhetik a Szputnyik V gyártását.

    A vakcinát kifejlesztő moszkvai Gamaleja kutatóközpontból már eljuttatták az indiai gyógyszeripari vállalathoz a sejt- és vektormintákat.

  • Még soha nem volt annyi halálos áldozata a koronavírus-járványnak Oroszországban, mint kedden – írja a Financial Times

    Az országban 780 halálesetet regisztráltak, a napi esetszám 24 702.

  • Már hetvenhét áldozata van a hétfő esti iraki kórháztűznek. A násziríjai Husszein Imám Kórház Covid-osztályán egy oxigénpalack szabálytalan kezelése miatt keletkezett robbanás okozta a tüzet − számolt be az MTI.

    A hetvenágyas Covid-osztályt három hónapja adták át. A kormány rendkívüli ülést tartott a tűz miatt, és elrendelte a Násziríját magában foglaló dél-iraki Zí Kár tartomány egészségügyi miniszterének, a kórház igazgatójának, valamint Násziríja polgári védelmi vezetőjének felfüggesztését és őrizetbe vételét. Az ügyben nyomozást indítottak.

    Musztafa al-Kádimi miniszterelnök háromnapos nemzeti gyászt rendelt el.

  • Dél-Korea kedden bejelentette, hogy már 252-en megbetegedtek koronavírussal azok közül, akik mindkét oltásukat megkapták – írja a Financial Times

    A fertőzöttek közül előzetesen 143-an a Johnson & Johnson, 59-en a Pfizer, 50-en pedig az AstraZeneca vakcináját kapták.

    A hatóságok hozzátették, hogy a beoltottak enyhe tüneteket mutatnak vagy teljesen tünetmentesek.

  • Tiltakozók egy csoportja arra szólította fel a hirosimai városvezetést, hogy törölje Thomas Bachnak, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökének péntekre tervezett látogatását – adta hírül az MTI. 

    A polgári tüntetők amiatt aggódnak, hogy a NOB irányítója politikai célzattal érkezne Hirosimába, amelyet a második világháború végén, 1945. augusztus 6-án amerikai atomtámadás ért, miként három nappal később Nagaszakit is. Utóbbi városba, szintén pénteken, John Coates, a NOB alelnöke készül ellátogatni.

    A 2020-ról idén nyárra halasztott tokiói olimpia megrendezését elutasító japánok folyamatosan kifogásolják, hogy a NOB karöltve a japán rendezőkkel a pandémia közepette is folytatta az ötkarikás játékok szervezését, és rendre hangot adnak félelmüknek, hogy az olimpia a vírus „terjesztőjévé” válhat.

  • Tömeges oltás kezdődött Észak-Macedóniában, a szakemberek már nemcsak az egészségügyi intézményekben, hanem kilencven település sportlétesítményeiben, vásárcsarnokaiban várják a koronavírus elleni védőoltásra jelentkezőket − számolt be az MTI.

    Most az elsődleges cél az, hogy minél több embert beoltsanak, a kormány egyelőre nem gondolkodik újabb korlátozó intézkedéseken

    − mondta Venko Filipce egészségügyi miniszter.

    A regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma Észak-Macedóniában öttel 155 802-re növekedett, míg a halálos áldozatainak száma 5487 maradt.

  • Izraelben jelentősen megugrott az új fertőzések száma, a súlyos betegek száma azonban nem nőtt − adta hírül az MTI. Az országban az elmúlt napon 730 új fertőzöttet azonosítottak a járvány negyedik, delta-hullámában. Ez jelentős növekedést mutat a múlt héten mért, napi 500 körüli esetszámhoz képest.

    A magas átoltottságnak köszönhetően a jelenlegi 4623 fertőzöttből csak 79-et ápolnak kórházban, 45 súlyos beteget tartanak nyilván, akik közül 14-en válságos állapotban, tízen pedig lélegeztetőgépen vannak.

    Kedd este összeül a járvány ügyeivel foglalkozó bizottság, de a katonai rádió értesülése szerint az egészségügyi szakemberek egyelőre nem döntötték el, hogy milyen korlátozásokat javasoljanak. A vita elsősorban a zöld jelzés újbóli bevezetéséről szól, ami csakis a beoltottaknak, a gyógyultaknak és a friss negatív tesztek tulajdonosainak engedélyezné a belépést a tömegrendezvényekre.

  • New York állam július 19-én négy tömeges oltópontot is be fog zárni – írja a Financial Times. A további hónapokban folytatódik a nagy oltópontok bezárása. 

    Az a tervünk, hogy a továbbiakban az erőforrásainkat azokra a területekre fókuszáljuk, ahol még mindig alacsony az átoltottság

    – közölte Andrew Cuomo kormányzó hivatala.

  • Emmanuel Macron francia elnök hétfő éjjeli televíziós beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy vészjóslóan terjed az országban a koronavírus delta- (indiai) variánsa, és arra buzdította az állampolgárokat, hogy mindenképpen vegyék fel az oltást – írja a France24.

    Ha nem cselekszünk azonnal, az esetszám nőni fog

    – mondta az elnök. Macron közölte, hogy a kormány célja a százszázalékos átoltottság.

    Olivier Veran egészségügyi miniszter bejelentette, hogy szeptember 15. után azok az egészségügyi dolgozók, akik nincsenek beoltva, nem vehetik fel a munkát, és a fizetésüket sem folyósítják.

  • Minél több a beoltatlan, annál nagyobb az esélye a vírus szaporodásának – mondta William Schaffner, a Vanderbilt Egyetem fertőző betegségekre szakosodott professzora.

    Ha ez megtörténik, akkor a vírus először mutálódik, majd egy olyan variánssá alakulhat át, amely a későbbiekben még súlyosabb következményekkel jár

    − tette hozzá a szakember, aki szerint a koronavírus további mutációi leginkább azokra lehetnek veszélyesek, akik nem vették fel a vírus elleni oltást, ezzel kockáztatva a saját egészségüket.

    A professzor azonban csak egyike azoknak a szakembereknek, akik arra figyelmeztetnek, hogy a koronavírus súlyos következményekkel járhat a be nem oltottak körében. Lapunk részletes összefoglalóját a témában itt olvashatják:

    Kapcsolódó

    A beoltatlanok a mutánsok gócai

    A negyedik hullám ellenszere az oltás, az oltás és még inkább az oltás.

  • Az elmúlt napon 481 koronavírusos megbetegedést azonosítottak Ukrajnában, a halálos áldozatok száma 36 − derült ki a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács keddi adataiból. A legtöbb új fertőzött továbbra is Kijevben van.

    Kárpátalján tíz esetben igazolták a fertőzést, egy ember meghalt a kór miatt. A Kárpátalja Ma beszámolt arról, hogy két kárpátaljai esetében, akik nemrég Oroszországból tértek haza, kimutatták a koronavírus delta-variánsát. Az egyik beteg egy Szentpétervárról hazautazó kismama, aki már elhagyhatta a kórházat.

  • Mark Rutte holland miniszterelnök elnézést kért azért, hogy túl hamar feloldották a korlátozásokat, miután hirtelen megnőtt a fertőzöttek száma a fiatalok körében – írja a Financial Times.  

    A kormánynak ismét korlátozó intézkedéseket kellett bevezetnie augusztusig a vendéglátásban, csupán két héttel azután, hogy enyhítettek.

    Hollandiában hétfőn nyolcezer új esetet jelentettek, ami december óta a legnagyobb napi növekedés.

  • Hétfőn a lónyai ellenőrzőponton 61-en, a barabásinál 245-en, Záhonynál 218-an kapták meg a koronavírus elleni oltást. Hétvégén több mint kétszázan vették fel az oltást − közölte Darcsi Karolina, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) kommunikációs titkára a Kárpátalja Ma megkeresésére.

    Hozzátette: a KMKSZ tolmácsokat biztosít az oltópontokon a nem magyar anyanyelvűek számára.

    A magyar állam július 2-tól a magyar–ukrán határok mentén élők számára elérhetővé tette az oltásokat. A vakcinát állampolgárságtól függetlenül bárki igényelheti.

  • A japán Dajicsi Szankjo megkezdte koronavírus elleni vakcinájának harmadik, nagyszámú önkéntesen végzett tesztfázisát – írja a Financial Times

    Úgy tervezik, hogy a tömeggyártás 2022 márciusában kezdődhet el. 

    Nem ez az egyetlen japán fejlesztésű oltóanyag, a Shionogi gyógyszergyártó vállalat úgy tervezi, hogy év végéig minden szükséges engedélyt megszerez a gyártáshoz.

  • Két kínai vakcinagyár is megállapodott arról, hogy oltóanyagot biztosít a szegényebb országok ellátását segítő Covax-programhoz – írja a Financial Times

    Az állami Sinopharmnál és a magánkézben lévő SinoVacnál összesen 110 millió adagnyi vakcinát kötött le a kezdeményezés.