új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Kedves Olvasóink!

    Köszönjük egész napos figyelmüket, az Index szerdai tudósítása ezennel véget ért. 

    Tartsanak velünk holnap is. 

  • Nagy többséggel megszavazta szerdán a londoni alsóház a koronavírus-járvány megfékezésére korábban elrendelt, még érvényben lévő utolsó néhány korlátozás feloldásának legfeljebb négyhetes elhalasztását.

    Boris Johnson miniszterelnök a hét elején jelentette be, hogy a kormány az eredetileg tervezett jövő hétfői időpontról július 19-re halasztotta a korlátozások teljes körű feloldását a delta nevű vírusvariáns terjedése miatt.

    A képviselők többórás vita után 461-60 arányban hagyták jóvá szerda este a kormány halasztási indítványát. A kormányzó Konzervatív Párt alsóházi többségét sokszorosan meghaladó támogatás elsősorban annak az eredménye, hogy a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt frakciója szinte egységesen megszavazta a halasztást.

    A konzervatív frakció számos tagja ugyanakkor a kormány ellen voksolt, elsősorban azzal az érvvel, hogy másfél évnyi ismétlődő korlátozások után most már vissza kell adni az embereknek a szabadságjogaikat.

  • Újabb 200 millió adag koronavírus elleni vakcinát vásárol az Egyesült Államok kormánya a Moderna amerikai biotechnológiai vállalattól – közölte a társaság szerdán.

    A megállapodás lehetővé teszi a Joe Biden vezette adminisztráció számára, hogy szükség esetén az oltás különböző verzióit kapja meg, például amennyiben módosított oltásra van szükség a vírus egy változatának leküzdéséhez.

    „Fontos, hogy a megállapodás rugalmasságot biztosít az Egyesült Államoknak abban, hogy kiválasszuk, milyen típusú vakcinát kapunk a Modernától, ha a vállalat például módosítja az oltóanyag összetételét a gyermekeknek szánt, vagy a mutációk elleni vakcinák esetében” – mondta a kormány egyik tisztviselője.

    A mostanival együtt összesen 500 millió adag oltóanyagot vásárol az Egyesült Államok a Modernától, amelyből 217 milliót már leszállítottak.

  • Egy amerikai biotechnológiai vállalat monoklonális antitest-terápiája csökkentette az elhalálozás kockázatát azoknál a súlyos Covid–19-ben szenvedőknél, akiknél nem alakult ki természetes antitestválasz, azaz szeronegatívak voltak. Ez derült ki a különböző Covid-terápiákat összehasonlító, Recovery elnevezésű kutatásból, írta az MTI.

    A vizsgálat eredményei szerint a Regeneron cég antitestkoktélja csökkentette annak esélyét is, hogy ezek a betegek lélegeztetőgépre kerüljenek, és a kórházi kezelés idejét is lerövidítette.

  • A külhoni magyarok már magyar igazolvánnyal is tudnak regisztrálni oltásra, olvasható a Koronavírus.gov.hu honlapon. Regisztrációjuk érvényesítése után számukra is meg fog nyílni az időpontfoglaló. Május eleje óta már 18 ezer külhoni magyar állampolgár jelentkezett oltásra.

  • Speciális megfigyelés alatt tartja az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a koronavírus eddig főként Latin-Amerikában megjelenő, lambda elnevezésű változatát. A WHO szerint ezt a változatot eddig 29 országban azonosították, írta a távirati iroda.

    Jelezték: a lambda számos mutációt hordoz, így lehetséges a nagyobb terjedési képessége vagy az esetleges nagyobb ellenállása.

    Az április óta Peruban megvizsgált Covid-fertőzések 81 százalékát okozta a lambda-variáns. Argentínában és Chilében az elmúlt két hónapban ez az arány az összes fertőzött mintegy egyharmada volt.

  • Tizenkét százalékkal csökkent múlt héten az előző héthez képest az újonnan regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma globálisan; több mint 2,6 millió újabb fertőzöttet jegyeztek fel, a legkevesebbet egy hét alatt február óta – derül ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) legfrissebb járványügyi jelentéséből.

    Csaknem minden térségben csökkent a fertőzöttek száma,

    kivéve Afrikát, ahol június 7. és 13. között 44 százalékkal nőtt a feljegyzett koronavírus-fertőzöttek és 20 százalékkal a fertőzés következtében életüket vesztők száma heti összevetésben. Ez a harmadik egymást követő hét, hogy az afrikai térségben jelentős növekedésről számolnak be a fertőzöttek számát tekintve.

    A koronavírus-halálesetek globális száma a múlt héten továbbra is nagy volt, több mint 72 ezren vesztették életüket a fertőzés következtében, mindazonáltal ez két százalékkal kevesebb volt a megelőző héten regisztrált halálesetekhez képest.

  • Szerbiában valamelyest emelkedett az elmúlt 24 órában a nyilvántartásba vett koronavírus-fertőzöttek száma az előző naphoz képest, írta a PannonRTV.com.

    Kedden 9353 tesztből 160 lett pozitív. A Covid–19-kórban és szövődményeiben négy beteg lelte halálát. Szerbiában a járvány kezdete óta 6980 fertőzött hunyt el.

    Kórházban 392 beteget kezelnek, közülük 19 páciens van lélegeztetőgépen.

  • Szlovákiában 62 újabb fertőzöttre bukkantak 4234 PCR-teszt elvégzése után az utóbbi 24 órában, írta az Újszó.com. A Covid–19-kórral és szövődményeivel tíz beteg nem tudott megbirkózni kedden. Most 230 pácienst kezelnek kórházban, közülük húsz fertőzöttet intenzív osztályon kell ápolni, 22 beteg szorul gépi lélegeztetésre.

  • Nyár végéig marad a karantén Ukrajnában, írta a Kárpáthír.com. Némileg gyorsult az oltási kampány a csaknem 43 milliós kelet-európai országban. Kedden több mint 62 ezer embert oltottak be Covid elleni vakcinával. Közülük csaknem 35 ezren az első, 27 ezren pedig a második dózist kapták meg. Eddig összesen 1,8 millió embernek adtak be vakcinát. A kijevi egészségügyi tárca őszre jósolja a járvány harmadik hullámát.

  • Hatékonynak bizonyult az AstraZeneca koronavírus elleni oltóanyaga, a Vaxzevria az indiai variáns ellen.

    A Public Health England (PHE) elemzése szerint az AstraZeneca-vakcina magas szintű védelmet biztosít a koronavírus indiai (delta-) variánsa ellen.

    Az adatok szerint a vakcina 92 százalékos hatékonysággal bír a kórházi kezelések csökkentésében.

    Az enyhe tünetekkel járó fertőzések csökkentésében a vakcina kicsit rosszabbul teljesített: itt csak 64 százalékos eredményt ért el az indiai variánssal szemben.

    „Mindez megerősíti, hogy az AstraZeneca-vakcina továbbra is nagyon fontos tényező világszerte, mivel továbbra is túlnyomó részben ezt használják az indiai oltási programban és a Covax-együttműködésben” – mondta ezzel kapcsolatban Mene Pangalos, az AstraZeneca kutatásokért felelős elnökhelyettese.

    Az elemzésbe 14 019 delta-variáns által Angliában okozott, sürgősségi ellátást igénylő esetet vontak be április 12. és június 4. között (közülük 166-an kerültek kórházba). Fontos megjegyezni, hogy a rövid utánkövetési idő miatt a delta-variánssal szemben mutatott hatékonysági adatok javarészt egy beadott dózisra vonatkoznak.

  • Az AstraZeneca közölte, hogy az általuk kifejlesztett antitestkoktélnak – amely egyelőre az AZD7442 nevet viseli –  nem sikerült kellő védelmet biztosítania a koronavírus-fertőzés ellen.

    A koktél kétfajta antitestet is tartalmaz, és azt tesztelték le, hogy azoknál, akik elkapták a fertőzést, tudja-e enyhíteni a tüneteket. A késő fázisú klinikai vizsgálatokon a kezeléssel ugyan 33 százalékkal sikerült csökkenteni a tünetek kialakulásának veszélyét, de ez még kevésnek számít. 

    A fenti mellett öt másik kísérletben is vizsgálják a koktél hatékonyságát, főként azoknál az embereknél, akik még nem kapták el a fertőzést. A cég bízik abban, hogy akiknél így kezdik el adagolni a koktélt, azoknál nagyobb hatékonyságot sikerül majd elérni.

    A koktélt többek közt azoknak a pácienseknek szeretnék kifejleszteni, akiknek rákos daganat vagy szervátültetés miatt gyenge az immunrendszerük, ezért nem lehet őket beoltani a koronavírus elleni vakcinákkal.

  • Romániában 104 új koronavírus-fertőzéses esetet diagnosztizáltak az elmúlt 24 órában, csaknem 31 ezer teszt eredményének feldolgozása után, írta a Transindex.ro. A hatóságok 71 halálesetet jelentettek. Kórházban 985 beteget kezelnek Covid–19 kórral, jelenleg 192 fertőzöttről gondoskodnak intenzív osztályon.

  • Ausztrália második legnagyobb városa, az ötmillió lakosú Melbourne lehetővé teszi a helyi lakosságnak, hogy 24 kilométerre  utazzon otthonától, valamint péntektől felfüggeszti a kötelező maszkviselést a szabadtéren – számolt be róla a Guardian.

    A könnyítések értelmében feloldják a házi összejövetelekre vonatkozó tilalmat, húsz főre növelik a nyilvános összejövetelek létszámát, valamit újra megnyithatnak az edzőtermek. A távolságtartási szabályok ugyanakkor továbbra is fennmaradnak.

    A több mint 31 milliós országban eddig 30 300 ember kapta el a fertőzést, és meghalt 910 ember.

  • A Johnson & Johnson várhatóan nem fogja tudni teljesíteni a második negyedévre vonatkozó vakcinaszállításokat az Európai Unió felé, mivel az uniós hatóságok felfüggesztették a gyártó 17 millió vakcinájának leszállítását, számolt be róla az Európai Bizottság szóvivője szerdán – írja a Telegraph.

    A döntés mögött az a szennyeződés áll, amit az amerikai gyógyszergyártó vakcinájánál észleltek a bevizsgálás során, így elővigyázatosságból nem kívánja lehívni az Európai Unió a fennmaradó szállítmányokat. 

    Az intézkedés miatt a Johnson & Johnson várhatóan nem lesz képes leszállítani a negyedév végére azt az 55 millió vakcinát, amiről korábban megállapodtak az Európai Unióval. Az EU összesen 200 millió vakcinát rendelt, de ez idáig 12 millió dózis érkezett csak.

  • Helyi tisztségviselők beszámolója szerint a szerdától ismét megnyitja kapuit a látogatók előtt a híres indiai műemlék, a Tádzs Mahal – írja a Business-Standard. Az épületben egyszerre 650 ember tartózkodhat majd. A járványügyi szabályokat szigorúan be kell tartani, ezek szerint kötelező a maszkviselés, és a belépésnél előírt testhőmérséklet-ellenőrzés is. Jegyeket venni csak online lehet, mivel nem nyitnak ki a helyi jegyértékesítő pultok.

    A mogul síremléket Shah Dzsanán 1632 és 1647 között építtette az 1631-ben, gyermekszülésben elhunyt  felesége, Mumtáz Mahal emlékére. 1983-ban került fel az UNESCO világörökségi listájára mint kulturális helyszín.

  • Ukrajnában szerdára az előző naphoz hasonlóan megint mintegy ezer körüli új beteget jegyeztek fel, a halálos áldozatok száma is majdnem pontosan ugyanannyi volt, így a járvány a múlt héthez hasonlóan megint stagnálást mutat – írja az MTI.

    A hivatalosan közölt adatok alapján az elmúlt napban 1045 új esettel 2 226 037-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma. A növekmény csaknem ugyanennyi volt a megelőző napon is, akkor mindössze 31-gyel volt kevesebb. Az elhunytak száma 78-cal 51 847-re emelkedett, míg a megelőző napon számuk 77 volt. Eddig 2 140 978-an gyógyultak meg, közülük az elmúlt napban több mint 4800-an, az aktív betegek száma így tovább csökkent több mint 3800-zal 33 212-re. Kórházba 699 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteg került, míg a megelőző napon számuk 401 volt.

    A legtöbb új beteget, 256-ot megint az ország legfertőzöttebb területének számító fővárosban, Kijevben jegyezték fel, ahol Vitalij Klicsko polgármester sajtószolgálatának tájékoztatása szerint az azonosított fertőzöttek száma meghaladta a 211 ezret, az elhunytaké kettővel 5162-re nőt, miközben eddig 200 800-an győzték le a kórt.

  • Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke minden tagállamot meglátogat, hogy közösen tekintsék át a koronavírus-járvány okozta károk helyreállításának finanszírozását szolgáló nemzeti terveket – ezt az uniós bizottság elnöke jelentette be szerdán Brüsszelben.

    Az Európai Bizottság tájékoztatása szerint a tagországi kormányokkal folytatott intenzív párbeszédet követően a brüsszeli testület befejezte értékelését a nemzeti helyreállítási tervekről, ezt követően szerdától kezdődően Ursula von der Leyen meglátogatja a tagállamokat, hogy személyesen tárgyaljon e tervekről. A bizottsági elnök ezen a héten Portugáliába, Spanyolországba, Görögországba, Dániába és Luxemburgba látogat – írja az MTI.

    A Next Generation EU nevű, a koronavírus-járvány okozta károk helyreállítását célzó újjáépítési mentőcsomag 672,5 milliárd eurót (mintegy 229 ezer milliárd forintot) biztosít a beruházások és a reformok támogatására 2018-as árakon számolva. Az összeg 312,5 milliárd euró vissza nem térítendő támogatásból és 360 milliárd eurókölcsönből tevődik össze.

  • Kötelezővé tette a koronavírus elleni oltást a szolgáltatói szektorban dolgozóknak Szergej Szobjanyin, Moszkva főpolgármestere – írja az AFP hírügynökség.

    Szergej Szobjanyin korábban azzal próbálta növelni az oltási hajlandóságot, hogy hetente öt darab, egymillió rubel (jelenlegi árfolyamon mintegy négymillió forint) értékű gépkocsit sorsolnak majd ki azok között a moszkvaiak között, akik június 14. és július 11. között beadatják maguknak a Covid–19 elleni vakcina első dózisát. Moszkva megyében a helyi önkormányzat adott ki tájékoztatást arról, hogy a főváros határától 80 kilométerre fekvő Szerpuhov városban 75 négyzetméteres lakást nyerhet az, aki június 15–25. között beoltatja magát.

  • Elismerte Kim Dzsongun észak-koreai vezető szerdán, hogy országában „egyre feszültebb az élelmezési helyzet”, amit a koronavírus-járvánnyal és a tavalyi tájfunnal magyarázott. A diktátor a Koreai Munkapárt központi bizottságának kedden kezdődött plenáris ülésén beszélt erről – írja az MTI.

    Kim állítása szerint az egyre feszültebb élelmezési helyzet részben a járványnak, részben pedig annak tudható be, hogy a tavalyi tájfun miatt a mezőgazdasági szektor nem tudta teljesíteni a gabonatermelési tervet. Hozzátette, hogy a továbbiakban is fenn kell tartani a járvány miatt érvényben lévő korlátozásokat.

    A kínai Vuhanból indult járvány kitörésekor Észak-Korea az elsők között vezetett be szigorú korlátozásokat, lezárta a határait, de fogadkozott, hogy „koronavírus-mentes”. A határzárnak nagyon kedvezőtlen hatása volt az ország első számú gazdasági és diplomáciai partnerével, Kínával folytatott kereskedelemre. Tomas Ojea-Quintana, az észak-koreai emberi jogok érvényesülését nyomon követő ENSZ-szakértő márciusi jelentésében azt írta, hogy a járvány miatt többen haltak éhen az országban.

  • Az Európai Bizottság szorgalmazza, hogy részben vagy egészben újranyissák a határaikat a harmadik országokból - tehát nem EU-tag, és nem az Európai Gazdasági Térségbe tartozó államok - beutazók előtt, erősítették meg diplomata források a Telegraphnak. Az Unió az USA mellett felvette még Albániát, Libanont, Észak-Macedóniát, Szerbiát és Tajvant is a listára. A 27 tagország vezetői megegyeztek abban is, hogy a jövőben megkezdik a korlátozások feloldását Ausztráliával, Japánnal, Szingapúrral és Thaifölddel szemben is.

    Az egyes uniós országoknak ugyanakkor továbbra is megvan a joguk, hogy a külföldi turistáktól negatív PCR-tesztet kérjenek.

  • New York szövetségi állam kormányzója, Andrew Coumo kedden bejelentette, hogy az államban a felnőttek mintegy hetven százaléka megkapta már a koronavírus elleni vakcinát. Ezt tűzijátékkal meg is ünnepelték – írja a The Guardian.

    A növekvő oltakozási hajlandóság miatt várhatóan számos enyhítésre lesz lehetőség. Többek között feloldják a vállalkozások számára eddig szigorú tisztálkodási szabályokat és a testhőmérséklet-méréseket. A mozikban ezentúl nem kell üres helyet kihagyni a székek között, a vásárlók számának korlátozását pedig megszüntetik a boltokban.

  • Kína félmillió vakcinát különített el Malajziának, erősítette meg a Reutersnek Hishammuddin Hussein maláj külügyminiszter. A délkelet-ázsiai országban – írja a The Guardian – a múlt hónapban rendelték el a teljes zárlatot a koronavírus-járvány egyre nagyobb terjedése miatt.

    A worldometer adatai alapján a 32 milliós országban eddig 667 876 ember fertőződött meg, és elhunyt 4096.

  • Japán akár 10 ezer szurkolót is beengedhet az olimpia előtti sporteseményekre – írja a Telegraph. A korlátozó intézkedések feloldására június 20-án kerülhet sor. A tervek szerint megnyithatnák a hazai szurkolók előtt a sporteseményeken való részvételt, igaz, csak korlátozott számban.

    A szakértők ugyanakkor óva intenek a szabályozás lazításától a növekvő fertőzésszámok miatt. Japánban eddig 14 ezren haltak meg a koronavírussal összefüggő megbetegedésekben. A többi fejlett országhoz hasonlóan az oltás nagyon lassan halad, az országlakók mindössze 5 százalékát vakcinálták eddig.

  • Már 52 koronavírusos esetet regisztráltak a Brazíliában zajló labdarúgó-Copa América résztvevőinek és közreműködőinek körében.

    A brazil egészségügyi minisztérium keddi bejelentése szerint a vasárnap kezdődött dél-amerikai kontinenstornán eddig 3045 PCR-tesztet végeztek. A pozitív eredmények közül 33 származik játékosoktól, illetve a küldöttségek egyéb tagjaitól, 19 pedig a kiszolgálószemélyzet köréből és egyéb közreműködőktől.

    A vírus a venezuelai küldöttséget sújtja leginkább, a csapatban és közvetlen környezetében 13 esetre derült fény, ezért a dél-amerikai szövetség (CONMEBOL) engedélyezte, hogy a szakmai stáb 15 új futballistát behívjon a keretbe.

    Csaknem 490 ezer halálesettel és 17,5 millió fertőzöttel Brazília a koronavírus által leginkább érintett dél-amerikai ország.

  • A Dél-afrikai Köztársaság újra szigorított kedden éjjel a koronavírus-járvány elleni rendelkezésein, mert ismét erőre kapott a ragály, és gyorsan emelkedik a kórházi kezelésre szorulók száma. Az utóbbi két hétben 59 százalékkal nőtt a kórházakba felvett koronavírusos betegek száma, a napi új fertőzéseké pedig csaknem megkétszereződött – írja az MTI.

    A szigorítások keretében a kijárási tilalmat meghosszabbították egy órával – este 10-től hajnali 4-ig tart –, vallási összejöveteleken beltéren legfeljebb félszáz ember vehet részt, akárcsak társadalmi rendezvényeken, szabadtéren pedig száz embernél több nem gyűlhet össze.

    Afrika országai közül az 59 millió lakosú Dél-afrikai Köztársaságot sújtja leginkább a járvány. Eddig 57 ezren hunytak el a ragály miatt, ez a szám az összes afrikai koronavírusos haláleset 40 százaléka.

  • Az elmúlt 24 órában a fertőzöttek száma 176,5 millióra, míg a halálos áldozatoké több mint 3,81 millióra nőtt a világon, derül ki a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint szerda reggeli adatai szerint – tájékoztat róla az MTI.

    A világon 176 571 907 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 3 819 693 – tudatta a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem.

    Egy nappal korábban 176 205 329 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 3 809 292 volt.

    A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek. 

    A hivatalos adatok szerint a SARS-CoV-2 vírus okozta, Covid–19 nevű betegség továbbra is

    • az Egyesült Államokat sújtja leginkább, ahol 33 485 068 fertőzött volt eddig a napig, míg az áldozatok száma átlépte a hatszázezret, egészen pontosan 600 272-en haltak meg.
    • Indiában 29 570 881 fertőzöttet és 377 031 halálos áldozatot jegyeztek fel.
    • Brazíliában 17 533 221 fertőzöttről és 490 696 halálos áldozatról tudni. 
    • Argentínában 4 172 742 a fertőzöttek és 86 615 a halottak száma.
    • Oroszországban 5 176 051-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma, a halálos áldozatoké 125 055-re emelkedett.
    • Az Egyesült Királyságban 4 596 994 a fertőzöttek száma, és 128 181-en haltak meg a betegségben.
    • Olaszországban 4 247 032 fertőzöttet tartanak nyilván, a halálos áldozatok száma 127 101.
    • Spanyolországban 3 745 199 fertőzöttet és 80 579 halálos áldozatot regisztráltak.
    • Németországban 3 725 328 a fertőzöttek száma, 90 079 a halottaké.
    • Lengyelországban 2 877 819 fertőzöttet és 74 626 halálesetet tartanak nyilván. 
    • Franciaországban 5 806 255 fertőzöttet és 110 692 halálos áldozatot regisztráltak. 
    • Törökországban 5 342 028 fertőzöttet regisztráltak eddig, a halálesetek száma a hivatalos adatok szerint 48 879.
  • Brazília 60 millió adag egydózisú kínai vakcinát akar vásárolni a koronavírus-járvány ellen – közölte kedden éjjel a Reuters hírügynökség, amely bepillantást nyerhetett az üzletkötési tárgyalás dokumentumába.

    A Convidecia nevű oltóanyagot a kínai CanSino Biologics cég fejlesztette ki, amely kapcsolatban áll a kínai hadsereggel. A tervezett megállapodás szerint a harmadik és a negyedik negyedévben kapná meg a 60 millió vakcinát a latin-amerikai ország. Az ár adagonként 17 dollár, azaz nem egészen ötezer forint.

    Brazíliában keddre egy nap alatt több mint 80 ezer új fertőzést regisztráltak, és csaknem 2500-an haltak meg 24 óra alatt a ragály miatt. A világon az Egyesült Államok 600 ezer halottja után a latin-amerikai ország vesztette el a legtöbb lakosát – eddig mintegy 490 ezret – a koronavírus-járványban.

  • Több mint két évtizede a legmagasabbra emelkedett a születések száma márciusban Németországban, a növekedés időbeli összefüggésben áll a koronavírus-járvány első hullámának enyhülésével – adta hírül a MTI a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) adatai alapján.

    A HIVATAL TUDATTA, HOGY EZ ÉV MÁRCIUSBAN 65 903 GYEREK SZÜLETETT, AMI TÍZ SZÁZALÉKKAL TÖBB, MINT EGY ÉVVEL KORÁBBAN. A MÁRCIUSI SZÜLETÉSEK SZÁMA LEGUTÓBB 1998-BAN HALADTA MEG A HATVANÖTEZRET.

    Már év elején is megfigyelték, hogy a karantén alatt sokan tévénézés helyett inkább egymással töltötték az idejüket, így a szokottnál többen születtek februárban Németországban, az éves szintű növekedés ekkor hat százalék volt, ami később növekedett.

    A Destatis kifejtette, hogy az emelkedés időbeli összefüggésben áll az első, 2020. tavaszi járványhullám levonulásával és az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) terjedésének lassítását szolgáló korlátozások május elején elkezdett lazításával.

    Több más európai ország statisztikai hivatala is regisztrált hasonló jelenséget, például Spanyolországban, Franciaországban és Belgiumban márciusban megállt a születések számának csökkenése, sok helyen pedig erősen növekedett a születésszám, Romániában tizenöt százalékkal, Észtországban és Litvániában tizenhárom százalékkal, Hollandiában, Finnországban és Magyarországon tíz százalékkal.