új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Több mint 25 millió francia kapta már meg legalább az első oltást, a kórházban ápoltak száma pedig 17 ezer alá csökkent – számolt be róla a Telegraph.

    Franciaországban holnap megkezdődik minden 18 éven felüli állampolgár oltása is. A koronavírus-járvány nyomán bevezetett korlátozó intézkedéseken is egyre jobban lazít a párizsi kormány, mint ahogyan az Index is megírta, egy év után tegnap  rendezték meg az első beltéri rockkoncertet, amelyre mintegy 5 ezer ember mehetett.

  • Indiában júniusban 120 millió vakcina áll majd rendelkezésre, közölte vasárnap a kormány – írja az al-Dzsazíra. Ez jelentős mértékű növekedés lehet a májusi 79,4 millióhoz képest.

    A programban 60,9 millió dózis áll rendelkezésre majd az egészségügyi dolgozók számára és a 45 felettieknek is. A fennmaradó 58,6 milliót magánkórházak kapják. A több mint 1 milliárd lakosú ázsiai országban eddig 212 millió dózist adtak be.

    A bejelentés a lehető legjobbkor jött, az elmúlt nyolc hétben ugyanis 150 ezer ember halt meg a járványban. A kormányzati beszámolók korábban arról szóltak, hogy több mint kétmilliárd vakcina lesz elérhető augusztus és december között. 

    A világ második legnépesebb országában az elmúlt 24 órában 165 553 koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, és meghalt 3460 ember. Az összes fertőzött száma 27,9 millió, míg az elhunytak összlétszáma 325 972.

    India nemrég kezdte meg a Szputnyik V-vel való oltást az AstraZeneca után, és ugyancsak oltanak a helyi készítésű, Covaxin típusú vakcinával is.

  • Ukrajnában vasárnapra tovább lassult a koronavírus-járvány terjedése, a megelőző napinál csaknem 1400-zal kevesebb új beteget jegyeztek fel, s az elhunytak száma is jóval kevesebb, mint a korábbi napokban – írja az MTI.

    A hivatalosan közölt adatok alapján az elmúlt napon 1703 új esettel 2 201 472-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma. Az új megbetegedések száma csaknem a fele a korábbi napokéinak, amikor Napi 3000-3500 új fertőzöttet regisztráltak.

    Noha az elmúlt három napon már kismértékben lassult a fertőzés terjedése, a mostani jelentős csökkenés oka lehet az is, hogy hétvégenként kevesebben fordulnak orvoshoz, és kevesebb tesztet végeznek. Ugyanakkor az elhunytak száma is jóval kevesebbel emelkedett, 84-gyel nőtt 50 472-re, míg a megelőző két napon a halálos áldozatok száma pontosan ugyanannyi, 156 volt, azelőtt pedig még 183. Eddig 2 036 148-an gyógyultak meg, közülük az elmúlt napon több mint 5700-an, az aktív betegek száma így tovább csökkent több mint négyezerrel 114 852-re. Kórházba 1330 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteg került, a megelőző napon is csaknem ugyanennyi volt a számuk. A legtöbb új beteget, 257-et ezúttal az ország keleti részében lévő Dnyipropetrovszk megyében jegyezték fel.

    Viktor Ljasko egészségügyi miniszter közben újságírók előtt kijelentette, hogy júniusban legalább mintegy 3,7 millió dózis, koronavírus elleni vakcina áll majd rendelkezésre Ukrajnában.

  • További engedményeket tesz a nyári turisztikai szezon megmentésére Horvátország, a csehek a jövő héttől már egy oltással is beutazhatnak az országba, és Zágráb további országokkal is tárgyalásokat kezdeményez az ügyben – írta a helyi sajtó vasárnap.

    Arról, hogy a cseh turisták 22 nappal az első oltás után már korlátozások nélkül átléphetik a horvát határt, Gordan Grlić Radman horvát és Jakub Kulhánek cseh külügyminiszter tett bejelentést szombaton Zágrábban. A részletekről a jövő héten még egyeztet a két szaktárca.

    A külügyminiszteri találkozó apropóját az adta, hogy a hétvégén – idén először – megérkezett a horvát tengerpartra a Prága–Brünn–Pozsony–Budapest–Zágráb–Rijeka–Split között közlekedő cseh vonat több mint háromszáz cseh, szlovák és magyar turistával, valamint harminc újságíróval. A járatra, amely júniusban és szeptemberben hetente háromszor, júliusban és augusztusban pedig naponta közlekedik majd, eddig már 35 ezer jegyet eladtak.

    Nikolina Brnjac turisztikai miniszter bejelentette: hétfőn osztrák kollégájával is tárgyal a könnyített határátlépésről, és más országokkal is felveszik a kapcsolatot.

    A napi adatokat monitorozó eVisitor-rendszer szerint pénteken 85 ezer turista tartózkodott az országban, ez közel négyszerese a tavalyinak. 2020-ban 22 ezer, 2019-ben – a világjárvány előtt – pedig 230 ezer turista volt ugyanebben az időszakban Horvátországban.

    Turisztikai szakemberek a tavalyinál jobb idegenforgalmi idényre számítanak, a 2019-es rekordév forgalmának legalább 60 százalékára.

    Az elmúlt napon 186 új fertőzöttet azonosítottak Horvátországban, ezzel a járvány kezdete óta az új típusú koronavírusban megfertőződöttek száma elérte a 356 141-et. Az elmúlt 24 órában a Covid–19 szövődményeinek következtében 12-en haltak meg, amivel a járvány halálos áldozatainak száma 8014-re emelkedett. Kórházban jelenleg 809 beteget ápolnak, közülük 87-en vannak lélegeztetőgépen.

    A valamivel több mint négymilliós országban eddig 1 270 392-en kaptak védőoltást, közülük 478 334-nek már a második adag vakcinát is beadták.

  • Dél-Korea jövő héten egymillió vakcinát kap az amerikai gyógyszergyártótól, a Johnson & Johnsontól, elsősorban a katonai személyzet beoltására – jelentette be Kim Bo Kjum miniszterelnök vasárnap 

    The Guardian írja, hogy bár az ázsiai országban viszonylag alacsony a fertőzések száma, a kormányt számos kritika éri az oltakozás lassúsága miatt. A Reuters jelentése szerint az 52 milliós ország lakóinak csupán a 11 százaléka kapta meg az első dózist.

    Szöul még a hónap elején állapodott meg 550 ezer dózis beszerzéséről, a mai bejelentés után ezt a mennyiséget azonban megduplázzák.

  • A koronavírus-járvány kitörése óta megháromszorozódott az ideiglenes lakást kérők száma Bristolban – számol be róla a BBC. Paul Sylvester, a nyugat-angliai városi önkormányzat lakhatásért felelős vezetője szerint az elmúlt egy évben mintegy 330 százalékkal nőtt az igénylők száma, a szakértő arról is beszámolt, hogy az átmeneti szálláson lévő gyerekes családok száma 11 százalék.

    Paul Sylvester beszámolt arról is, hogy a koronavírus-járvány első lezárása során a városban 300 ember kapott ideiglenes szállást. A szakértő kitért arra is, hogy a hajléktalanok között viszonylag alacsony a fertőzöttek száma, illetve eddig nem tudnak olyan személyről, aki a járvány miatt halt volna meg.

  • Csak saját felelősségükre vehetnek részt a sportolók a július 23-án kezdődő tokiói olimpián, és tudomásul kell venniük, hogy olyan egészségügyi kockázatok is fenyegetik őket, mint a koronavírus és más fertőző betegségek, illetve az extrém hőség – derül ki abból a nyilatkozattervezetből, amelyet a Kyodo News szerint a szervezők akarnak aláíratni a küldöttségek tagjaival. 

    Hasonló értelmű dokumentumot a 2016-ban Rio de Janeiróban rendezett nyári játékokra készülő sportolókkal még nem akartak aláíratni, az akkori felelősségvállalási nyilatkozatban legalábbis sem fertőző betegség, sem extrém hőségről szóló kitétel nem szerepelt.

    Ami a fertőző betegségeket illeti, ez annak ellenére nem szerepelt a kitételek között – jegyzi meg a Kyodo News –, hogy a sportolók akkor némi joggal tarthattak a zikavírustól. Lana Haddad, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (IOC) operatív igazgatója elárulta, az Egyesült Államok atlétikai bizottsága egyik tagjának az aggályait vették figyelembe a a fertőző betegségek és az extrém hőség beírásakor.

  • Fel kell gyorsítani az új típusú koronavírus okozta betegséggel szembeni védelemre kifejlesztett Szputnyik V vakcina európai uniós engedélyezését Markus Söder bajor miniszterelnök szerint – adta hírül az MTI.

    A Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke a Bild am Sonntag lapnak nyilatkozva elmondta, nem szabad megengedni, hogy „akadozzon az oltásmotor”, és ezt úgy lehet elérni, hogy a Szputnyik V EU-s engedélyezési eljárását felgyorsítják, ehhez az Európai Gyógyszerügynökségnek (EMA) kell lépnie.

    Nem szabad pusztán ideológiai okok miatt fecsérelni az időt

    – vélekedett Markus Söder.

    A híradásból az is kiderül, a német szövetségi kormányban azzal számolnak, hogy az EMA legkorábban szeptemberben hozhat döntést a Szputnyik V-ről, mert nem kapta még meg a fejlesztőktől az eljáráshoz szükséges összes adatot. Ehhez hozzátartozik, hogy a bajor tartományi kormány 2,5 millió adag Szputnyik V oltóanyag megvásárlásáról kötött opciós szerződést. A vásárlás feltétele, hogy az orosz fél megszerezze az EMA-engedélyt.

    Németországban egyelőre az AstraZeneca-, a Pfizer/BioNTech-, a Moderna- és a Janssen-féle vakcinákat használják, miközben, ahogy arról az Index beszámolt, virágzik a vakcinaturizmus, és számos német állampolgár Oroszországba repül, hogy beoltassa magát a Szputnyik V oltóanyaggal.

  • Hat év pangás után ismét csúcson a dubaji ingatlanpiac. A Perzsa-öböl menti várost az után fedezték fel ismét a befektetők, hogy a járványügyi korlátozásokat követően tavaly júliusban Dubaj újranyitott. Elsősorban európaiak érdeklődnek, különösen az ikonikus Palm Jumeirah-szigeteken épült luxusingatlanok iránt nagy a kereslet. Az öbölbe nyúló, pálmafát formáló mesterséges szigetcsoport a város egyik legelőkelőbb része, nem véletlenül ez a terület keltette fel a befektetők érdeklődését. 

    Az AFP hírügynökség megkérdezett egy helyi ingatlanfejlesztőt, aki elmondta:

    a korlátozások elől menekülő csúcsgazdagok fedezik fel maguknak ismét Dubajt.

    Ennek egyik oka, hogy a városban fellendült a vendéglátás és a turizmus, a nyugati világban máig szokatlan pörgés mellett ráadásul biztonságos a jogszabályi környezet: Dubajban ugyanis külföldi magánszemélyek is vásárolhatnak ingatlanokat. 

    A piacon jelenleg megvásárolható, legdrágább ingatlan értéke közel 7,8 milliárd forint (100 millió dirham), az olasz stílusban épült, körpanorámás villa a Palm Jumeirah-szigetek szélén áll.

    A rekordot pedig egy 8,65 milliárd forintos öböl-parti kastély tartja.

    A Property Monitor szakportál szerint a mesterséges szigeteken csak áprilisban 81 ingatlan cserélt gazdát, miközben egy évvel ezelőtt ez a szám 54 volt. 

  • Az oltási program megszervezéséért felelős miniszter, Nadhim Zahawi elmondta, hogy fontolóra veszik a kötelező oltást a Nemzeti Egészségügyi Szolgálat (NHS) dolgozói körében – írja a The Guardian.

    A tárcavezető a Sky Newsnak elmondta:

    minden felelős kormánynak az lenne a feladata, hogy elgondolkodjon a legkiszolgáltatottabb ágazatban dolgozók biztonságáról.

    Arra a felvetésre, amiről a Sunday Times írt, hogy a brit hírszerzés ügynökei lehetségesnek tartják, hogy a koronavírus egy vuhani laborszökevény, a miniszter megjegyezte:

    Fontos, hogy a WHO kivizsgálja a járvány eredetét, nemcsak a jelenlegi helyzet miatt, hanem azért is, hogy a világ képes legyen kezelni a jövőben a hasonló vírusokat.

  • Jelentősen lazít a járványügyi korlátozásokon az osztrák kormány – erről számolt be korábban Wolfgang Mückstein egyészségügyi mniszter. Június 10-től kültéren az osztrákok is eltehetik maszkjukat, legalábbis azok, akik bizonyítani tudják a koronavírussal szembeni védettségüket.

    Elkezdődhet továbbá az esküvőszezon.

    Jelenleg ugyanis csak ötven főig szervezhetnek lakodalmakat, melyeken ráadásul italt és ételt sem szolgálhatnak fel. A bécsi kormány szerdai döntése értelmében az engedélyezett létszámot megemelik majd, s eltörlik a rendezvényeket sújtó korlátozásokat is. 

    További enyhítés, hogy az éttermek este 10 helyett éjfélig tarthatnak nyitva, s négy fő helyett nyolcan is ülhetnek majd egy asztalnál. De örülhetnek a boltosok is: jelenleg 20 négyzetméterenként egy fő tartózkodhat a kiskereskedésekben, június 10-től  ezt a számot is megduplázzák.

  • Több európai nagyváros után szombaton ötezer fő részvételével Párizsban is megrendezték az első franciaországi tesztkoncertet a Bercy sportcsarnokban – adta hírül az MTI.

    Ez a megmozdulás, akárcsak az Egyesült Királyságban és a Spanyolországban tartott, szintén azzal a céllal jött létre, hogy felmérhessék, mekkora a koronavírus terjedésének kockázata a kulturális rendezvényeken. Az Indochine nevű francia rockzenekar koncertjén a résztvevők szájmaszkban, de távolságtartás nélkül buliztak csaknem két órán át. A tudományos kísérletre

    több mint húszezren jelentkeztek, közülük hétezerötszáz embert választottak ki, és valamennyiüket LETESZTELTÉK az elmúlt három napban 

    a Bercy sportcsarnokban, majd szombat délelőtt ismét mindenkinek részt kellett vennie egy gyorsteszten. A koncertre ötezer, kizárólag negatív tesztet produkáló ember mehetett, a maradék kétezerötszáznak otthon kellett maradnia. Egy hét múlva mind a hétezerötszázat harmadszorra is letesztelik, és a pozitív esetek számát összehasonlítják a két csoport között.

    A kísérlet arra a kérdésre keresi a választ, hogy a koncertre negatív teszttel érkezők nagyobb kockázatnak vannak-e kitéve egy táncos rendezvényen, mint a hétköznapi életben.

    A kutatásban tizennyolc és negyvenöt év közötti egészséges emberek vehettek részt, akiknél nem valószínű, hogy a betegség súlyos formája alakul ki, ha esetleg a koncerten elkapták a koronavírust.

    Franciaországban napirenden van több hasonló tesztkoncert is, amelynek megszervezésére egy úgynevezett tesztkoncert-munkacsoportot hozott létre a magánszínházak és fesztiválok producereinek országos szakszervezete, a Prodiss járványügyi szakemberekkel, tesztlaboratóriumokkal, a nemzeti zenei központtal, a párizsi önkormányzattal és a kulturális tárcával együttműködve.

    Az első tesztkoncert eredményét június végén teszik közzé.

  • Vasárnap mintegy 9694 új koronavírus-fertőzést azonosítottak Oroszországban – adta hírül a Reuters. A brit hírügynökség szerint március óta nem regisztráltak ennyi új esetet, ráadásul a halálesetek száma is emelkedésnek indult. 

    Az orosz koronavírus-munkacsoport jelentése szerint az elmúlt 24 órában 355 ember hunyt el a betegség következtében, ezzel összesen 121 ezer 162-re nőtt az áldozatok száma

    – írja a Reuters. Hozzáteszik: az állami statisztikai hivatal számításai ettől eltérnek, szerintük a 250 ezer főt is elérheti a Covid–19-fertőzéssel kapcsolatos halálesetek száma.

  • Hatalmas botrány tört ki az egyesült államokbeli Nashville-ben azok után, hogy egy helyi üzlet Dávid-csillagos, „oltatlan” feliratú tapaszokat kezdett el árulni – írja a The New York Times. A hatWRKS üzlet egy, már azóta törölt Instagram-bejegyzésben kezdte el 5 dollárért reklámozni az akcióját. Röviddel a poszt megjelenése után több tüntető jelent meg a bolt előtt, és azt mondták, nem kérnek a náci eszmékből.

    A bolt egyik másik Instagram-posztjában korábban arról értekezett, hogy a koronavírus-járvány nyomán beadott vakcinákban mikrocsipek vannak. Az ügy nyomán a kalapokat gyártó Stetson cég közölte, hogy a továbbiakban nem kíván együttműködni a vállalkozással.

  • Elszaporodtak az idősek elleni támadások Szlovákiában, Kassától Dunaszerdahelyig több lakossági bejelentés is érkezett, és a rendőrség számos figyelmeztetést, ajánlást tett közzé az úgynevezett Covid-csalók miatt – olvasható az Új Szó oldalán.

    A koronavírus-járvánnyal kapcsolatban kialakult rendkívüli helyzetben

    az idősebb generáció tagjai különösen veszélyeztetett csoportot alkotnak, mert az elmúlt egy évben a pandémia miatt a megszokottnál még többet voltak, vannak otthon.

    A bűnözök is alkalmazkodtak az új helyzethez, és továbbfejlesztették az úgynevezett unokázos módszert a pandémiára hangolva.

    A csalók új trükköket találtak ki, azt mondják például, hogy lázmérésre házhoz mennek, visznek fertőtlenítőszereket és szájmaszkot, esetleg felajánlják, hogy bevásárolnak a számukra. Gyakori még, hogy

    azzal a mesével hívják fel a kiszemelt nyugdíjast, hogy a közeli rokona elkapta a Covidot, súlyos az állapota, kórházban fekszik, drága gyógyszerre, oltásra van szüksége.

    A megtévesztett időseket sürgetik, hogy minden perc számít, és ráveszik egy bizonyos összeg átutalására. Az áldozatnak sokszor arra sincs ideje, hogy ellenőrizze a hallottakat, habozás nélkül fizet. A járvány enyhülésével előfordul, hogy a csalók szlovákiai bankok és a posta munkatársának álcázzák magukat, és az intézmények nevében szólítják meg az áldozatokat, próbálnak meg kicsalni tőlük pénzt. 

  • A világon 169 781 239 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 3 529 742 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint vasárnap reggeli adatai alapján.

    Egy nap alatt 492 136-tal nőtt a fertőzöttek száma, a halálos áldozatoké pedig 10 431-gyel.

    A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.

    A hivatalos adatok szerint a SARS-CoV-2 vírus okozta, Covid–19 nevű betegség továbbra is

    • az Egyesült Államokat sújtja leginkább, ahol 33 251 717 fertőzött volt eddig a napig, és 594 304-en haltak meg.
    • Indiában 27 729 247 fertőzöttet és 322 512 halálos áldozatot jegyeztek fel.
    • Brazíliában 16 471 600 fertőzöttről és 461 057 halálos áldozatról tudni.
    • Franciaországban 5 719 877 fertőzöttet és 109 518 halálos áldozatot regisztráltak.
    • Törökországban 5 235 978 fertőzöttet regisztráltak eddig, a halálesetek száma a hivatalos adatok szerint 47 271.
    • Oroszországban 4 995 613-ra nőtt az igazolt fertőzöttek száma, a halálos áldozatoké 118 781-re emelkedett.
    • Az Egyesült Királyságban 4 496 823 a fertőzöttek száma, és 128 037-en haltak meg a betegségben.
    • Olaszországban 4 213 055 fertőzöttet tartanak nyilván, a halálos áldozatok száma 126 002.
    • Argentínában 3 732 263 a fertőzöttek és 77 108 a halottak száma.
    • Németországban 3 684 672 a fertőzöttek száma, 88 413 a halottaké.
    • Spanyolországban 3 668 658 fertőzöttet és 79 905 halálos áldozatot regisztráltak.
    • Lengyelországban 2 871 371 fertőzöttet és 73 682 halálesetet tartanak nyilván.
  • Kevésbé hatékonyan, mint a többi változattól, de a koronavírus fertőzőbb, B.1.617 jelzésű indiai variánsától is megvéd az amerikai gyógyszergyártó, a Pfizer vakcinája – tett bejelentést kutatási eredményeiről a párizsi Pasteur Intézet.

    A kísérletben – írja a Medical Express – 28 orléans-i egészségügyi dolgozó vett részt. 16-an megkapták a Pfizer vakcinájának két dózisát, 12-t egy adaggal oltottak be az brit–svéd gyártó, az AstraZeneca vakcinájából. Kiderült, hogy a Pfizerrel beoltott személyek testében 3–6-szor kevesebb ellenanyag termelődik az indiai variáns esetében, mint a brit variáns esetében. Ez elég a fertőzéstől való védelemhez, de Olivier Schwartz intézetigazgató szerint arra utal, hogy az indiai variáns kezd részlegesen ellenállóvá válni az antitestekkel szemben. 

    Az AstraZeneca vakcinája – áll a Pasteur Intézet tanulmányában – semlegesítette az indiai variánst.

    Az operatív törzs pénteki bejelentése szerint az indiai variáns már Magyarországon is megjelent. Eddig összesen a világ 53 országában ütötte fel a fejét.

  • Több tízezer ember vonult fel szombaton Brazília városaiban a követeléssel, hogy indítsák el a hivatalos elmozdítási eljárást Jair Bolsonaro államfővel szemben a koronavírus-járvány hanyag kezelése miatt.

    Ez a legnagyobb tömegdemonstráció azóta, hogy az elnököt 2019 januárjában beiktatták. A felmérések szerint a brazilok 57 százaléka egyetért azzal, hogy Jair Bolsonarónak távoznia kellene a hivatalából. Ma Rio de Janeirótól São Paulón és a fővároson, Brasilián át Reciféig több mint kétszáz városban vonultak utcára az emberek. 

    459 171 halálesettel Brazília jelenleg a második legérintettebb ország a világon az Egyesült Államok után.

  • Keddtől a beoltott magyar és moldáv állampolgárok szabadon, azaz karantén- és tesztkötelezettség nélkül utazhatnak a két ország között – tette közzé a hírt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebookon.

    Számos országgal folyamatosan egyeztetünk az oltási igazolások kölcsönös elfogadásáról és a szabad utazás lehetőségéről

     – írta bejegyzésében a miniszter.

    Hozzátette, szombaton sikerült lezárni a megbeszéléseket a moldovai kormánnyal a kérdésben.

  • Több ezer futballszurkoló érkezett a portugáliai Portóba a Bajnokok Ligája döntőjére – írja a Telegraph.

    A Chelsea és a Manchester City összecsapására mintegy tizenkétezren mentek jeggyel, de ennél is jóval többen vannak az érdeklődők. A meccset eredetileg Isztambulban tervezték volna megtartani, és azért helyezték át, hogy az angol szurkolók sis elmehessenek, mivel Portugália az Egyesült Királyság „zöld listáján” szerepel, ami karanténkötelezettség nélküli utazást tesz lehetővé.

    A Chelsea 800 eladatlan Bajnokok Ligája-jegyet adott vissza az UEFA-nak, miután a szurkolói panaszkodtak a mintegy 515 fontos (átszámítva 210 ezer forintos jegyárak miatt.

  • Csalódott emberek tömegei özönlenek Közép-Amerikából az Egyesült Államokba azért, hogy az ott feleslegesen megmaradt vakcinákkal beoltassák magukat – számol be róla a The New York Times.

    Florencia Gonzalez Alzaga egy a szegény országokból származó emberek közül, akik az Újvilágba mentek azért, hogy megkaphassák végre a vakcinájukat. A fotós, mint mondja:

    Ez olyan, mint egy álom

    – fejtette ki, miután áprilisban megkapta Miamiban az oltást.

    Sean Simons, a One néven elindított kampány szóvivője ugyanakkor óvatosságra szólította fel az Amerikába igyekvőket az utazással járó nem várt tényezők miatt, mint mondja:

    A szegényebb országok megsegítését leginkább a  koronavírus elleni védőoltásokhoz való hozzáférés biztosítását ellátó COVAX-rendszeren keresztül kéne biztosítani.

    Mint ahogyan az Index korábban beszámolt róla, a Biden-adminisztráció 80 millió vakcinát különített el a szegényebb országok számára.

  • Horvátországban szombattól a 12–15 évesek is igényelhetik a koronavírus elleni oltást, amire eddig csak 16 éves kortól volt lehetőség – közölte Tatjana Nemeth Blažić, a horvát közegészségügyi intézet (HZZJ) munkatársa az N1 horvát hírcsatornának adott interjújában szombaton. A fiatalokat a Pfizer–BioNTech vakcinájával oltják be.

    Krunoslav Capak, a HZZJ igazgatója a sajtónak nyilatkozva elmondta, a kiskorúak nem tartoznak az elsőbbséget élvezők csoportjába, kivéve, ha valamilyen krónikus betegségben szenvednek.

    Az aktív népesség oltása élvez prioritást, csak ezután következnek a gyerekek

    – idézte a tisztségviselőt az MTI. Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) pénteken engedélyezte a 12–15 évesek számára is a Pfizer–BioNTech-féle, koronavírus elleni vakcinát.

    Horvátországban az elmúlt napon 338 új fertőzöttet azonosítottak, ezzel a járvány kezdete óta az új típusú koronavírusban megfertőződöttek száma elérte a 355 955-öt. Az elmúlt 24 órában a Covid-19 szövődményeinek következtében tízen haltak meg, amivel a járvány halálos áldozatainak száma 8002-re emelkedett. Kórházban jelenleg 819 beteget ápolnak, közülük 88-an vannak lélegeztetőgépen. A valamivel több mint négymilliós országban eddig 1 254 659-en kaptak védőoltást, közülük 467 771-nek már a második adag vakcinát is beadták. Ez az oltásra jogosult népesség 37, illetve 14 százaléka.

  • A hónap elején felfüggesztett indiai Premier League (IPL) mérkőzéseit szeptemberben és októberben pótolják majd az Egyesült Arab Emírségekben – számolt be róla az Indiai Krikett Ellenőrző Testület (BCCI) – írja az al-Dzsazíra. A halasztást az ázsiai országban terjedő koronavírus-járvány miatt rendelték el. Arról egyelőre nincs hír, hogy az ősszel sorra kerülő Twenty 20 világbajnokság megrendezhető-e Indiában.

    A bajnokságot még május 4-én függesztették fel, azok után, hogy számos játékosnál kimutatták a koronavírus-fertőzést. A BCCI pénztárnoka, Arun Singh Dhumal szerint a halasztással mintegy 270 millió dolláros bevételtől esik el a testület.

       
    
  • A német CureVac vállalat pénteken közölte, hogy a koronavírus ellen fejlesztett vakcinája sikeresen teljesítette az első teszteket, ugyanakkor részleteket nem árultak el – írja a The New York Times. A CureVac vakcinája az mRNA-technológián alapul, hasonlóan a két amerikai gyártóéhoz, a Pfizer–BioNTechéhez és a Modernáéhoz.

    A német vakcina egyik nagy előnye, hogy három hónapig lehet hűtőszekrényben tárolni mindössze 5 Celsius-fokon, felhasználás előtt 24 óráig pedig szobahőmérsékleten is tartható. Ez óriási költségmegtakarítást jelenthet számos szegényebb országnak.

    A vállalat tavaly decemberben kezdte meg az önkéntesek toborzását, mintegy 40 ezer embert sikerült bevonni Latin-Amerikából és Európából. A kísérleti fázis további eredményeiről a CureVac június végén fog beszámolni.

  • Tízezrek vonultak utcára Londonban, hogy tiltakozzanak a koronavírus-járvány miatti lezárások és a szolgáltatások igénybevételét, illetve a szabad mozgást lehetővé tevő vakcinaútlevél ellen. 

    Az Egyesült Királyságban még nem vezették be a vakcinaútlevelet, amely az EU-s tervekhez hasonlóan megkönnyítené az utazást külföldre, egyelőre csak az állami egészségügyi szolgálat (NHS) applikációja bír ilyen funkcióval, és az utóbbi időben az Egyesült Királyság is inkább nyit, mint zár. 

    A megmozdulás egyik szervezőjének, a Save Our Rights UK-nak az alapítója a azt mondta, hogy attól tartanak, a kontaktkutatást az oltási igazolvány és a kötelező vírustesztek váltják fel. Az ellen kampányolnak, hogy ha valaki nem hajlandó részt venni egy egészségügyi eljárásban (vélhetően tesztelésben), azt ne érje hátrányos megkülönböztetés. 

  • Megkapta az első oltását Katalin cambridge-i hercegné, Vilmos herceg felesége. Erről  a 39 éves Katalin a férjével közös Twitter-oldalon számolt be, mondván, nagyon hálás mindenkinek, aki részt vesz az oltási kampányban. 

    Az nem derült ki, hogy mivel oltották be, de vélhetőleg vagy az AstraZeneca, vagy a Pfizer készítményével. 

    Az állami egészségügyi szolgálat (NHS) egyébként pont szombaton közölte, hogy a harmincas éveikben járók fele már megkapta legalább az egyik oltást Angliában, pontosabban a 30 és 39 év közöttiek 53 százaléka. 

    Összességében a lakosság majdnem háromnegyede, több mint 32 millió ember kapta meg legalább az egyik dózist Angliában, közülük pedig 20 millióan mindkét adagot. 

  • A spanyol közlekedési minisztérium szombaton bejelentette, hogy június 7-től megnyitják a kikötőiket a hajók számára a turizmus fellendítése céljából – írja a Telegraph. Az intézkedésre a koronavírus-fertőzések számának csökkenése és a  oltások növekvő száma miatt van lehetőség. A madridi kormány még tavaly júniusban zárta le kikötőit a hajók előtt, legfőképp azért, mert több nagy óceánjáró fedélzetén is megjelent a koronavírus-járvány.

    A közlekedési minisztérium közleménye ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a hajózási társaságoknak szigorúan be kell tartaniuk a hajók fedélzetén a járványügyi szabályokat a vírusfertőzés megelőzése érdekében. A kommüniké hozzáteszi azt is, hogy a pandémia kitörése előtt az európaiak körében Spanyolország volt a második legnépszerűbb utazási célpont.

  • Mindössze három napja vagyok újra a tárca élén, és nem vagyok elragadtatva, hogy ilyen határozott nyitást kell tennünk – mondta Adam Vojtěch egészségügyi miniszter szombaton Prágában arra reagálva, hogy Csehországban hétfőtől kezdve minden üzlet és szolgáltatás megnyílhat, amelyet a kormányzat eddig még zárva tartott a koronavírus-járvány terjedése elleni óvintézkedések keretében.

    A legfelsőbb közigazgatási bíróság döntését, miszerint az egészségügyi tárcának, ha nem áll fenn szükségállapot, nincs joga bezáratni semmiféle üzletet vagy szolgáltatást, a kormány jóváhagyta – közölte a miniszter a Lidové Novinynak nyilatkozva.

    Amennyiben a bírósági döntés nem kötelezne, javasolnám a június 14-re tervezett teljes nyitási időpont betartását

    – idézte az MTI a tárcavezetőt. Szerinte bár a helyzet folyamatosan javul, a járvány kiújulásának a kockázata nem szűnt meg.

    Csehországban április 12-én szűnt meg a tavaly október elején bevezetett szükségállapot. Bár a cseh kormány fokozatosan enyhítette a gazdasági és az üzleti életet korlátozó intézkedéseket, a vállalkozók egy része nem volt elégedett a tempóval, és beadvánnyal fordult a bírósághoz, azt állítván, hogy az egészségügyi tárcának a szükségállapot feloldása után nincs joga tovább korlátozni a tevékenységüket. A legfelsőbb közigazgatási bíróság igazat adott nekik, így a kormány a korlátozások gyorsabb eltörlésére kényszerült.

    A cseh kormány május elejével kezdődően fokozatosan oldja fel a korlátozásokat, az összes feloldását június 14-re tervezték. A bírósági döntés alapján a kabinet azonban úgy döntött, hogy hétfőtől kezdve már minden üzlet és szolgáltatás normálisan üzemelhet a védőintézkedések betartása mellett.

  • Románia megkezdte szombaton a 12–15 éves gyerekek koronavírus elleni oltását, még mielőtt azt az Európai Bizottság hivatalosan engedélyezte volna – írja az MTI.

    Bukarest egyik közparkjában e célból felállítottak két mobil oltóállomást. A jelentkezőket a Pfizer–BioNTech vakcinájával oltják be. Ehhez szükség van a szülők vagy gondozók beleegyezésére.

    Az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő, amszterdami székhelyű Európai Gyógyszerügynökség (EMA) pénteken a 12–15 éves kiskorúak számára is ajánlotta a BioNTech/Pfizer vállalatok által közösen fejlesztett, Comirnaty nevű, koronavírus elleni vakcinát.

    Az EMA Humángyógyszer Bizottsága (CHMP) a vakcina vizsgálatakor arra a következtetésre jutott, hogy az oltóanyag ugyanúgy viselkedik a gyermekeknél, mint a 16 évesnél idősebb serdülőknél és felnőtteknél, ezért minden, 12 évesnél idősebb embernél biztonsággal alkalmazható a koronavírus-fertőzés megelőzésére. Az Európai Bizottság viszont még nem adta meg hozzájárulását a gyerekek beoltásához.

  • Embertelen körülmények között kénytelenek átvészelni a koronavírus-járványt a thaiföldi büntetés-végrehajtási intézményekben fogva tartott rabok. Az AFP jelentése szerint a több mint 22 ezer fertőzött rab közül sokakat arra kényszerítenek, hogy még alvás közben is viseljék a maszkjukat. 

    A Nemzetközi Emberi Jogi Szövetség szerint év elején a thaiföldi börtönökben 311 ezer embert tartottak fogva, ami a megengedett börtönkapacitásnak a kétszerese. A nemzetközi jogvédő szervezet szerint ötből négy embert kábítószerrel való visszaélés miatt zártak be. Az ázsiai országban rendkívül szigorúan büntetik a kábítószer birtoklásán rajtakapott személyt, akár 10 évet is kaphat az, akinél drogot találnak.

    Egy ismert aktivista, aki már megtapasztalta az ország börtönviszonyait, Somyot Prueksakasemsuk az AFP-nek nyilatkozva elmondta, hogy a 10 hetes fogva tartása alatt egyszer sem tesztelték. Az aktivistát korábban azért vették őrizetbe, mert nyilvánosan bírálta a thai uralkodói családot.

    Thaiföldön eddig 36 ezer rabot teszteltek, ami jócskán elmarad a kívánatostól, a helyzet megoldása miatt felmerült a rabok idő előtti szabadon engedése.