új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Köszönjük a figyelmet! A miniszterelnök-jelölti előválasztás második fordulójában október 16-ig, szombat este 8 óráig lehet szavazni. A hétvégi szavazatszámlálásról és természetesen az eredményről is be fogunk számolni az Indexen.

  • Márki-Zay Péter kortesbeszédében kifejtette, hogy bárki is legyen Magyarország miniszterelnök-jelöltje, olyan programot hajt végre, amelyben baloldali, zöld és liberális elemek is vannak, szó sincs arról, hogy konzervatív kormány alakulna, erre garancia többek között Karácsony Gergely, Szél Bernadett és a Momentum.

    Márki-Zay Péter hangsúlyozta, hogy ez a tiszták koalíciója, nem a programokban van különbség, hanem abban, hogy ki az aki meg tudja szólítani a bizonytalanokat és a fideszeseket. A korrupciót minden oldalon megszüntetnék, békére és összefogásra van szükség, harminc év árokásásának és gyűlölködésének vetnének véget, nem jobbra, nem balra, csak felfelé.

  • Dobrev Klára a kortesbeszédében a vita végén azt mondta: azért jött a vitára, hogy meggyőzze a választókat, szavazzanak rá a következő három napban. Azért jött, hogy meggyőzze a választókat arról: a kormányzáshoz nagyon sok minden kell. „Senki nem fog győzni egyedül” – jelentette ki. Hozzátette: az ellenzéki közösség fogja leváltani Orbán Viktor kormányát. Dobrev Klára szerint olyan miniszterelnök-jelölt kell, akiben kellő tiszteletet látnak a választók.

    Azt is mondta, hogy a baloldali politikának van jelene és jövője. Olyan igazságtalanságok történtek a jobboldali-konzervatív kormányzás idején, amelyeket csak baloldali politikával lehet rendbe tenni.

    Hangsúlyozta: a kormányzáshoz kormányzóképesség is kell, olyan jelöltre van szükség, akinek megvan az ereje, az alázata a többi ellenzéki párt irányába is. Ez elengedhetetlen a sikeres kormányzáshoz.

  • A Greenpeace nagykövete, Udvaros Dorottya a klímaválság kezeléséről kérdezett. Dobrev Klára szerint zöld kormány lesz a következő. Három területet emelt ki: panelrekonstrukciós program a társasházakra is kiterjesztve, tömegközlekedésre való buzdítás és ennek a környezetbarátabbá tétele, a harmadik az igazságos átmeneti támogatás, hogy ne a legszegényebbek fizessék meg a klímacélok árát.

    Márki-Zay Péter is zöld kormányt vezetne, Szél Bernadett és Jávor Benedek is dolgozik ezen a területen egy programon. A jövő vagy zöld lesz, vagy nem lesz - tette világossá Márki-Zay. A levegőszennyezés következtében évente 14 ezer ember hal meg idejekorán, ezért nem gondolja, hogy a környezetvédelmi lépések népszerűtlenek lesznek. Hódmezővásárhelyen ingyenessé tették a tömegközlekedést, de azt nem állítja, hogy Budapesten meg lehet csinálni.

  • Családpolitika, demográfia ügyében a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom nevében Skrabski Fruzsina arról kérdezte a jelölteket, hogy támogatják-e a fiatalokat a családtervezésben, megtartják-e a támogatásokat.

    Márki-Zay Péter válasza röviden az volt, hogy igen, de a családtámogatás rendszerét hatékonyabbá kell tenni. A demográfiai helyzetet katasztrofálisnak nevezte.

    Dobrev Klára szerint teljes kudarc a Fidesz családtámogatási rendszere, a legszegényebb családokat nem támogatja, a CSOK-ot meg kell tartani, de jelenleg a családok 90 százaléka nem tudja igénybe venni. Ki kell terjeszteni. A családtámogatás rendszerének átalakításával sok feladat lesz – tette hozzá.

  • A nők helyzete a következő téma. Dobrev Klára feladatának érzi, hogy megmutassa a magyar nőknek: tessék bejönni a közéletbe, hogy a kicsit automatikusan kijövő, néha lekezelő mondatok ne jöhessenek ki senki száján. Márki-Zay Péter szerint a nemzetre nézve dicsőség, hogy az előválasztáson bebizonyították, nem hátrány nőnek lenni, még akkor is, ha sok más területen az. 

    Dobrev Klára munkaügyi ellenőrzéssel tenné lehetővé, hogy ugyanabban a munkakörben ne keressenek kevesebbet a nők. A nyugdíjszakadékot is drámainak tartja, ezt nyugdíjkorrekcióval kezelné. Márki-Zay leszögezte, hogy a jogszabályok alapján most is ugyanannyi bér jár a nőknek és férfiaknak, be kell tartatni ezeket.

    A DK-nál 30 százalékos a jelöltek között a női kvóta aránya, a Mindenki Magyarországa Mozgalomnál nincs ilyen. Márki-Zay Péter azt vállalná, hogy három roma politikus lesz a közös listán.

  • Mikor és mennyiért emelnék a pedagógusok bérét, illetve miből? – tette fel a kérdést Szabó Zsuzsa, Pedagógusok Szakszervezetének elnöke az oktatás témájában.

    Dobrev Klára kijelentette, hogy azonnal emelni kell a béreket. Ha nem lesz béremelés, akkor az iskolák jelentős részéből gyermekmegőrző lesz 1-2 éven belül. Legalább harminc százalékos béremelésre lenne szükség, de az is mondta, hogy a fizetésük dupláját kellene kapniuk a pedagógusoknak.

    Márki-Zay Péter azt mondta: egyetért azzal, hogy haladéktalanul emelni kell a pedagógusok bérét, de felelőtlen ígéretet nem akar tenni. A leszakadó térségekben nagyobb béremelésre van szükség. Számot nem fog mondani, a 30 százalék lehet egy irányadó, de nehéz megmondani, hogy majd mire lesz pénz.

  • Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara vezetője kérdezett az egészségügyi tervekről. Márki-Zay Péter szerint a szakdolgozói béreknek követnie kell az orvosok béremelését, ezt gyorsan meg kell tenni, az elvándorlás jelentős. Márki-Zay Péter magánszolgáltatók bevonását is javasolja, például a képalkotó vizsgálatok területén ez helyes irány, valamint olyan műtéti beavatkozásoknál is, ahol 6 hónapnál hosszabb a várólista.

    Dobrev Klára szerint 9 ezer új egészségügyi szakdolgozót, 3 ezer orvost, 500 háziorvost tíz év alatt vissza kell hozni a rendszerbe. A bér mellett a megbecsülést és a körülmények fontosságát hangsúlyozza, a "rabszolgatörvényt" eltörölné. 5 év alatt hajtaná végre a bérfelzárkóztatást. Dobrev Klára a garantált várakozási időt is bevezetné, ha ezen kívül esne egy beavatkozás, igénybe lehetne venni magánszolgáltatást. Nem az a kérdés, hogy hány kórház van, hanem hány szakember van bennük, de az orvosokkal és a kamarával együtt kell dönteni. Az a legfontosabb, ha az ember beteg, akkor a lehető legkevesebbet kelljen utaznia az orvoshoz. 

    Márki-Zay Péter úgy gondolja, ha a bizonytalanokat is meg akarják nyerni, akkor valaki olyat javasolna, akinek a 2010 előtti emlékek kevésbé felróhatók. Egy nagyon bonyolult műtétért egyébként érdemes felutazni Budapestre, de ha a sürgősségi ellátásért, vagy egy gipszelésért is utazni kell, az elfogadhatatlan.

  • Gazdaságpolitikáról is beszéltek a jelöltek. Megtartanák-e az egykulcsos szja-t? Dobrev Klára azt válaszolta: nem, kétkulcsos szja-ról beszél az ellenzék. Márki-Zay Péter azt mondta, hogy semmi baja a kétkulcsos adóval, csökkenteni kell az alsót, emelni a felsőt. Hozzátette: a Fidesznek a kampánya arról fog szólni, hogy az ellenzék adót emel.

    Dobrev Klára szerint európai minimálbért kell bevezetni, személyes sikerének érzi, hogy Orbán Viktor is erről kezdett beszélni. Márki-Zay Péter megjegyezte: félrevezető európai minimálbérről beszélni, mert más és más lenne a különböző országokban.

    Mi lenne a 27 százalékos áfával? Márki-Zay Péter úgy véli, hogy az ígérgetéssel óvatosan kell bánni. Dobrev Klára azt mondta, az ellenzéki pártok között abban is megállapodás van, hogy fokozatosan fogják csökkenteni. Elsősorban az alapvető élelmiszerek esetében.

    A benzinárra is kitértek, de Márki-Zay Péter rövidre zárt a kérdés azzal, hogy felelőtlenség mindenféle ígéretet tenni. Aki az ígéretekre figyel, az szavazzon a Kétfarkú Kutyapártra – fogalmazott a hódmezővásárhelyi polgármester. Dobrev Klára szerint az állam felelőssége, hogy megállítsa benzinára emelkedését.

  • Az euró bevezetése a következő téma. Dobrev Klára szerint a feltételeknek meg kell tudni felelni a következő ciklus végéig, Márki-Zay Péter teljesen egyetért, ebben is állapodtak meg Karácsony Gergellyel. 

  • Dobrev Klára szerint minden egyes bűncselekménnyel el kell számolni, bármikor is történt. Ha nem lesz következménye az elmúlt tíz évnek, számon kérhetik rajta, mert akkor rosszul építették fel az intézményeket.

    Márki-Zay Péter szerint nem fog megállni az elszámoltatás a fideszeseknél. 2010-ben, és 2002-ben sem volt elszámoltatás - hívja fel a figyelmet. Olyanok kellenek, akiknek elhiszik az emberek, hogy lesz elszámoltatás, Karácsony Gergellyel abban állapodtak meg, hogy ezt a feladatot Hadházy Ákosnak kell megkapnia.

    Dobrev Klára azzal reagált, hogy újra olyan vádaskodást hallunk, aminek nincsenek bizonyítékai, de lassan kezdi megszokni.

    A DK jelöltje úgy gondolja, hogy az elszámoltatást olasz mintára ki kell terjeszteni azokra a családtagokra is, akiknek a nevén van a vagyon, hogy ezek is elkobozhatók legyenek. Márki-Zay Péternek tetszik a javaslat, és fontosnak nevezi, hogy ne a kishalak, hanem a főbűnösök legyenek elszámoltatva, ehhez jó eszköz a vádalku és az olasz minta is.

  • A kérdésre, hogy kiket távolítanának el bizonyosan a kormánytól független intézmények éléről, Dobrev Klára csak Polt Péter nevét említette, illetve hozzátette, a Fidesznek nem fog sikerülni, hogy bebetonozza az embereit pozíciókba.

    Márki-Zay Péter azt mondta: ebben egyetértenek Dobrev Klárával. A Fidesz részéről egy zsarolás az, hogy ha nyer is az ellenzék, akkor blokkolni akarják az új kormányt.

    Márki-Zay Péter szerint megrettent a Fidesz tőle és attól, hogy most sok fiatal jelent meg az előválasztáson, ezért a saját hatalmának bebetonozása érdekében magasabb fokozatra kapcsolt.

    Dobrev Klára azt mondta: nem tőle és nem Márki-Zay Pétertől fél a Fidesz. Márki-Zay Péter ugyanakkor úgy látja: a mögötte álló tisztább koalíciótól rettent meg a Fidesz, ez pedig a DK-val kiegészülve le fogja váltani a Fideszt.

    Azt is megemlítette, hogy a kormányoldal most Dobrev Klárát dicséri, a DK jelöltje azonban azt mondta, hogy téved a hódmezővásárhelyi polgármester, és ne becsülje le a pártok, illetve a civilek szövetségét. Mindenki azt érzi, hogy egyedül nem fog menni – jelentette ki Dobrev Klára. A hódmezővásárhelyi polgármester hozzátette, hogy ezt mondja ő is.

  • Az első civil kérdést a TASZ ügyvezető igazgatója tette fel az alapvető jogok biztosáról. Dobrev Klára szerint amikor arról beszélünk, hogy helyre kell állítani a jogállamot, akkor azért beszélnek erről, mert olyan jogrendet szeretnének, ami a kormányt korlátozza. A DK jelöltje a civil kontroll fontosságát hangsúlyozza.

    Márki-Zay Péter szerint nem azzal van a gond, hogy milyen lehetőségei vannak az ombudsmannak, hanem azzal, hogy hogyan él ezzel, kiket képvisel. Márki-Zay szerint a fékek és ellensúlyok a 2010 előtti alkotmányban nem voltak eléggé hangsúlyosak, mert Orbán Viktor ki tudta siklatni a demokráciát.

  • Ki kell jelenteni, hogy az Alaptörvény nem alkotmányos, innentől kezdve a sarkalatos törvényekről is ki lehet mondani, hogy a Fidesz kizárólagos hatalmát szolgálják, ezért meg lehet változtatni őket - fejtette ki Dobrev Klára, aki szerint el kell mondani a választóknak, hogy pontosan mit tennének, ezt az európai közvéleménynek is meg kell értetni.

    Márki-Zay Péter hasonló állásponton van, a kizárólagos hatalomra törekvés tilos. Ha holnap a Fidesz kétharmaddal hoz egy olyan törvényt, hogy legközelebb 130 év múlva lesz választás, akkor az is érvényes? - érvel az MMM jelöltje. Márki-Zay Péter hozzáteszi, hogy csak bizonyos passzusokra gondolnak az Alaptörvényből, amelyek a kizárólagos hatalomról szólnak, ezekről mondanák ki, hogy érvénytelenek. 

    Ha sokpárti ellenzékünk is van, törekednünk kell arra, hogy a fideszesek kívánságait is beépítsük az új alkotmányba - mondja Márki-Zay. Az egypárti, de a hatpárti alkotmányt is elfogadhatatlannak tartjuk - folytatja Dobrev Klára. A Fideszt is bevonnák az alkotmányozásba, népszavazással, garanciákkal erősítenék az új alkotmányt.

  • Márki-Zay Péter azt gondolja, azért van szükség pártfüggetlen civil jelöltre, hogy a pártok ne egymással csatározzanak. Azt is mondta: a DK számára is garancia, hogy széles csapat van mögötte. Dobrev Klára szerint ez a csapat már megvan, és a DK integrálódott ebbe.

    Kitértek a szakértői kormányzás témájára is. Dobrev Klára szerint szakértelemre és határozott politikusokra van szükség a kormányzáshoz.

    Márki-Zay Péter azt mondta, hogy a győzelemhez nem csak egy pártot kell összefogni, hanem a civileket is. Azt mondta, hogy a DK-s Komáromi Zoltánt jó egészségügyi politikusnak tartja. Jó szakpolitikusként említette még Szél Bernadettet, Róna Pétert, és Bod Péter Ákost.

    Dobrev Klára idő előttinek tartja a pozíciók osztogatását, erről majd az előválasztás után kell beszélni, illetve ha elkészült a közös program. Azt is mondta: rendkívül színvonalas kormánynévsor, árnyékkormány fog összeállni a következő hetekben.

  • Gyurcsány Ferenc szerepe a következő kormányban a téma. Dobrev Klára: sokszor nyilatkozott már róla, hogy nem vállal közjogi szerepet. Pártelnökként viszont lenne beleszólása a koalícióba, ahogy a többieknek is. Márki-Zay Péter szerint együtt kell tudniuk működni.

    Az egyeztetést el kell kezdeni az előválasztás lezárulta után, amit Karácsony Gergellyel elkezdtek, tovább kell vinni: elszámoltatás, alkotmányozás, euró bevezetése - sorolja Márki-Zay, aki szerint a jobbközép és balközép együttműködése biztonságosabb átmenetet jelent.

    Dobrev Klára a Karácsony-Márki-Zay vitát ámokfutásnak látta. A DK jelöltje felhívta Márki-Zay figyelmét a hat párt közös alapjára, amiben már rögzítették a főbb elveket.

  • Lesz közös nyilatkozat vagy sem a békés kampányról? Ha Márki-Zay Péter beleveszi, hogy nem fognak mocskolódni, egymást sárral dobálni, akkor elfogadja Dobrev Klára.

    A hódmezővásárhelyi polgármester ezt elfogadta, majd erre kezet fogott a két jelölt.

    A DK jelöltje bízik benne, hogy a következő napokban már nem lesznek nemtelen támadásokat. Azt mindketten megígérték, hogy a második forduló után támogatni a fogják azt, aki az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje lesz.

  • Egyetlen egy célunk van, Orbán Viktor legyőzése - szögezte le Dobrev Klára. Az a terve, hogy a sokszínű ellenzékből olyan ütőképes és erős kampánycsapatot rakjon össze, amilyet még nem látott a Fidesz. Ehhez viszont sok sebet kell begyógyítani.

    Hogyan tudnak együtt kampányolni ilyen feszültség után? Márki-Zay Péter szerint természetes, hogy most van feszültség, de abban egyetértenek, hogy a választási győzelem 2022-ben csak együtt sikerülhet. Márki-Zay azt kéri, hogy ne legyenek gyűlölködő DK-s felszólalók, vezényeljék le a DK-s trollhadsereget, és adjanak ki egy közös nyilatkozatot.

    Mi az, amit magadra vettél? - kérdezi Dobrev Klára. Márki-Zay Péter a kőbányai fórumot emlegeti, amiről itt írtunk. Ezután arról szól a vita, hogy Dobrev Klára 82 ezer vagy 34 ezer miniszterelnök-jelölti ajánlást adott le.

  • Márki-Zay Péter szerint lényegesen kevesebb esélye van Dobrev Klárának legyőzni Orbán Viktort. Ezt szerinte kutatások igazolják. Példaként a Medián felmérését említette.

    Dobrev Klára azt mondta, hogy Márki-Zay Péter csak egyetlen mondatot ismételget: Stop Dobrev. Elhozta a Závecz kutatását, amely alapján neki van nagyobb esélye legyőzni Orbán Viktort. A Demokratikus Koalíció miniszterelnök-jelöltje kijelentette: a hódmezővásárhelyi polgármester mindig azt a kutatást választja csak ki, ami neki megfelel.

    Dobrev Klára hangsúlyozta, az tudja legyőzni Orbán Viktort, akiben kellő alázat van, és vissza tudja fogni az egóját. A legfontosabb pedig, hogy vigyázni kell az ellenzéki szövetségre.

  • Abban egyetértünk, hogy Polt Péter hatalmát nem lehet elfogadni - terelte nyugodtabb irányba a vitát Márki-Zay Péter. Arra is felhívta a figyelmet, hogy ne a személyeskedésről szóljon a vita, de egyet azért még odaszúrt: mindenki eldöntheti, hogy ki mond igazat, ha nyilvánosságra hozzák az sms-eket, és azt is felvetette, hogy hogy lett az összegyűjtött 82 ezer ajánlásból kevesebb mint 40 ezer?

    Dobrev Klára szerint aki az ellenzéki összefogást rombolja, az nem fog tudni megküzdeni Orbán Viktorral. Márki-Zay Péter szerint ő nem árt az egységnek, és arra hívta fel a figyelmet, hogy meg kell nézni, kit hány szervezet támogat, és hány korábbi miniszterelnök-jelölt támogat.

    Dobrev Klára szerint mögötte nem csak a legerősebb ellenzéki párt áll, hanem az a tudás is, hogy mindenkire szükségük van. Utóbbiban egyetért Márki-Zay Péter. "Nagyon kérlek ne rugdosd" ezeket a pártokat - mondja Dobrev, "és ne zsaroljuk" - reflektál Márki-Zay. A DK jelöltje szerint a zsarolást a rendőrségen kellene jelezni, ezután arról szólt a diskurzus, hogy ki kinek az sms-eit fogja nyilvánosságra hozni.

  • Márki-Zay Péter alkalmas jelöltnek tartja Dobrev Klárát, de szerinte neki van a legkevesebb esélye legyőzni Orbán Viktort. A hódmezővásárhelyi polgármester megjegyezte: Dobrev Klárának is rá kellene szavaznia.

    Dobrev Klára elmondta, arra készült, hogy egészségügyről, oktatásról beszélnek majd. Nem örül neki, hogy személyeskedés lett az előválasztásból. Szerinte az emberek egy picit elveszítették a reményt, de most szeretné visszaadni nekik.

    Márki-Zay Péter arról beszélt, hogy trollok hada támadta őt és a családját is, azt is kijelentette, hogy a Fidesz is becsatlakozott a kampányba Dobrev Klára mellett. A DK jelöltje szerint gond van Márki-Zay Péter valóságérzékelésével, és rossz irányba indult el a kampányban.

  • Az elmúlt napok feszültsége az első téma. Márki-Zay Péter elmondta, hogy Popovics Juditnak államtitkári pozíciót ígértek, fenyegették, majd megakadályozták az indulását.

    Dobrev Klára szerint Márki-Zay Péter nem mond igazat. Nem tartalak téged alkalmasnak a miniszterelnöki pozícióra - mondta a DK jelöltje Márki-Zaynak. Dobrev Klára morálisan és szakmailag is elfogadhatatlannak tartja ellenfele viselkedését. 

    Márki-Zay Péter szerint ő nem hazaárulózott, csak azokra a párbeszédes politikusokra értette ezt, akik Karácsony Gergelyt támogatták, de a második fordulóban beálltak Dobrev Klára mögé. A DK jelöltje visszautasítja a vádaskodást.

    Miért nem született meg a közös nyilatkozat szombaton? Márki-Zay Péter szerint Dobrev Klára erről nem pontosan tájékoztatta a nyilvánosságot. A hódmezővásárhelyi polgármester kifejtette: mindketten megbékülésre akarták hívni a követőiket, de Márki-Zay abba nem egyezett bele, hogy megfogalmazzák azt is: mindkettejüknek ugyanannyi esélye van.

  • Az élő vitaműsorban a jelölteknek előre megszabott időkeret, várhatóan 32-32 perc fog a rendelkezésére állni. Az eddigi két vitával ellentétben civil- és érdekvédelmi szervezetek is feltehetnek 1-1 kérdést felvételről. A moderátor Rábai Balázs lesz, a kérdező szervezetek:

    • Greenpeace
    • Pedagógusok Szakszervezete
    • Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara
    • Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom
    • Társaság a Szabadságjogokért
    • Habitat for Humanity
  • Mi következik most? A miniszterelnök-jelölti előválasztás második fordulójának vége előtt összecsap az RTL Klub által szervezett vitán Dobrev Klára (Demokratikus Koalíció) és Márki-Zay Péter (Mindenki Magyarországa Mozgalom). Előbbi fölényesen megnyerte az első fordulót, utóbbi lett az előválasztás egyik legnagyobb meglepetése azzal, hogy kiejtette a kutatások alapján esélyesebbnek számító Jakab Pétert, a Jobbik elnökét.

    Az is meglepetést okozott, hogy a második forduló előtt, az utolsó pillanatban aztán az első fordulóban második helyen végzett Karácsony Gergely meghátrált és visszalépett a hódmezővásárhelyi polgármester a javára. Míg az első forduló mentes volt az éles vitáktól (két televíziós vitán is lehetőséget kaptak a miniszterelnök-jelöltek), az előválasztás második fordulója igazi politikai háborús frontvonallá változott.

    Amikor az ellenzéki összefogás hat pártja (DK, Jobbik, LMP, MSZP, Momentum, Párbeszéd) kitalálta az előválasztást, egész biztosan nem ilyen hangvételű kampányra számítottak, noha korábban megállapodtak egy etikai kódexben is. Ebben deklarálták, hogy a jelöltek a jelölttársaikkal szemben lejáratókampányt nem folytathatnak, továbbá jelölttársaikkal szemben nem lépnek fel etikátlanul, mert ezzel a Fideszt segítenék. Az etikai kódex azonban mintha nem is létezne, vagy teljesen elfelejtődött volna, Dobrev Klára és Márki-Zay Péter vetélkedése heves üzengetésbe csapott át.

    Az elmúlt napokban volt itt minden: lejáratókampány, karaktergyilkolászás, hazaárulózás és zsarolási vádak is. Az RTL Klub televíziós vitáján az üzengetések után most szemtől szemben revolverezhetik egymást a jelöltek.