Nincs még egy ilyen motor a világon

Totalcar Erőmérő: Subaru Outback 2.0 diesel – 2008.

2018.04.20. 17:06

A Totalcar Erőmérő sorozatában most egy különlegesség tekeri meg a pad görgőit az Autokorbelnél.

A Subaru gyártja az egyetlen bokszer elrendezésű sorozatgyártású dízel motort, megnézzük az Erőmérőben, hogy mit tud a teljesítménymérő padon.

A Subaru 2007-ben kezdte el gyártani a márka arculatába illő, bokszer hengerelrendezésű dízelmotort, ezzel a világ első sorozatgyártású dízel bokszere lett. Korábban nekik sem volt tapasztalatuk az öngyulladós bokszer motorral, de szikragyújtású társaikból már bőven gyártottak és nem is volt vele gondjuk, joggal gondolhatták, hogy megoldják ezt a feladatot.

Sajnos nem sikerült tökéletesen, be is került a húsz kerülendő motor közé, aztán valami halvány remény is látszott, azoknak akik szembesültek az eltörő főtengellyel, de ennek ellenére sem nevezhetjük jó vételnek, szerencsére használtan azért akadnak benzinesek is.

A problémák nem csak a főtengellyel voltak, hanem a kettős tömegű lendkerék is rövidebb élettartamú, mint a konkurenciáé és az injektorok sem tartanak 200 ezer kilométernél tovább. Egyes vizsgálatok szerint ezek mind ok-okozati viszonyban vannak, mert az injektorok lassú, de biztos meghibásodásától fog a motor egyenetlenül járni, az megeszi a kettős tömegű lendkereket, utána pedig a rezonanciától eltörik a főtengely.

Mert a bokszer elrendezésnek pont az lenne az előnye, hogy az egymással szemben lévő hengerek tömegerői kioltják egymást, egyenletes a járása, továbbá a motor egészen rövid tud lenni, ez a főtengely is csak 35 cm-es, ami négy hengernél nagyon rövidnek számít. Ennek ellenére gyakori a rövid főtengely törése.

A dízel bokszer egyébként felépítését tekintve akár benzines is lehetne: a könnyűfém blokkban hengerfejenként két vezérműtengely forog, tehát DOHC és hengerenként négy, tehát 16 szelepes. A turbó változó geometriájú Mitsubishi gyártmány, a befecskendező rendszer pedig Denso, eredeti japán.

A mérésre érkezett Outbackben dízeles szemüveggel nézve kevés, mindössze 158 ezer km van, ennek ellenére már injektorokat kellett cserélni, viszont a főtengely még egyben van. Talán pont ezért.

Az autó kívül-belül szép állapotú, a motor porszáraz, hangja jellegzetesen dízeles, de semmi egyéb zaj vagy kopogás nem jön belőle. Viszont a jellegzetes subarus hang sem, a visszafogott és halk dízelkerregés felülkerekedik a bokszer hangján.

Természetesen az Outback is négykerék-hajtásos, mint a legtöbb Subaru, nem is kell a méréshez különleges súlyozás vagy egyéb trükk. A 150 lóerő és a 350 Nm nyomaték a négy keréken még bőven a könnyen kezelhető kategóriában marad.

A rossz híre ellenére a dízel bokszer viszonylagos csendben, halk turbófüttyel forog el a fordulatszám határolóig, azaz 4000-es fordulatig.

A görbét szép egyenletesre rajzolja, nézzétek a videót, kicsit elemezzük a mért adatokat, a tulajdonos is nyilatkozik, elégedett-e az adatokkal.

Ha pedig jónak találjátok ezt a sorozatot, akkor iratkozzatok fel a Totalcar Youtube csatornájára, érdekes mérések jönnek, lesz meglepetés.

Korábbi epizódok

Nem várt FORDulat
Mit nem adtunk volna ennyi erőért 20 éve? Egy villanyautóval zárjuk sorozatunkat.
Ilyen egy jól bevált recept: 300+ LE
Saját tervezésű és gyártású motorbelső, egyedi program, sok év munkájának gyümölcse. Tartsatok velünk ma is.

Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, kérdezze le kártörténetét a Totalcar kártörténeti adatbázisban.