Szabad utat kapnak a nemzetközi autógyártók Kínában

2018.04.18. 11:27

Kínában még 1994-ben lépett életbe az a jogszabály, amely szerint külföldi vállalat nem birtokolhat 50%-nál nagyobb részesedést egy helyi autógyárban sem. Ám az Egyesült Államokkal folytatott kereskedelmi csatározások megoldása kedvéért Kína feloldaná ezt a korlátozást.

Korábban csupán lehetőségként vetették fel – bár Xi Jinping hatalomra jutása óta viszonylag rendszeresen előkerült – hogy megszüntetik az autógyárak telepítésének e szabályát, most azonban, annak jeléül, hogy komolyan gondolják a dolgot, az intézkedések várható menetrendjét is közölték.

Eszerint már 2018-tól birtokolhatna külföldi autógyártó olyan vállalkozást, amely környezetbarát járművek előállításával foglalkozik. 2020-tól aztán feloldanák a korlátozást a haszonjármű-gyártók esetében, 2022-től pedig a személyautó-gyártóknál is. Ez azt jelentené, hogy a jelenleg működő, külföldi és helyi gyártók által felesben birtokolt gyárakat, amelyekben általában a nemzetközi partner által kifejlesztett autókat gyártják a helyi partner által biztosított telephelyen, teljes egészében megvehetné a nemzetközi fél.

Az egyelőre nem egészen világos, hogy ez hogyan befolyásolja majd a helyi autóipar fejlődését, amely még mindig nem jár ugyanott minőségben és műszaki színvonalban, mint a legtöbb nemzetközi gyártó. Ugyanakkor az állami támogatásoknak köszönhetően gyorsan fejlődik, azaz a következő négy évben akár utol is érheti a külföldi konkurenciát.

Egy másik apró, de lényeges részlet, hogy bár a tulajdon-korlátozást feloldanák, már korábban kiderült, hogy minden autógyártó eladásait az értékesített környezetbarát járművek számától tenné függővé a kínai állam, és ez a szabály már önmagában is bőven elég lehet, hogy megkösse a nagy nemzetközi autógyártó cégek túlzó piacnyerési törekvéseit.

A bejelentést követően egyelőre mindenki óvatosan nyilatkozik, jellemzően azt mondják, elégedettek a jelenlegi partneri kapcsolatokkal, bár biztos, hogy az önálló gyárépítés lehetősége új távlatokat nyit Kínában, főleg a legerősebb piaci szereplők, így a VW csoport, a Toyota, a Hyundai-Kia és a General Motors előtt.