Ez is történhet, ha menet közben rükvercet kapcsolsz

2018.04.16. 16:52

Azt várná az ember, hogy minimum szétrepül a váltó vagy eltörik valamelyik hajtótengely, ha előre haladva hátramenetet kapcsolunk, de úgy néz ki, ez sem törvényszerű.

 A konkrét esetben, ahol kifejezetten a felvétel kedvéért követték el ezt az esztelenséget, kb. 65 km/h-val ment az öreg, kézi váltós Ford Ranger, amikor hátramenetet kapcsoltak neki, és nem történt más, csak megcsúszott a hátsó kerék, majd a hátrafelé forgó kerekek szépen lelassították az autót.

Ehhez persze az is kellett, hogy az aszfalt hideg legyen – a hófoltok alapján ez egyértelműen így volt – de úgy néz ki, a konkrét autó hajtása ezegyszer kibírta a hirtelen irányváltást. Itt persze a hátsókerék-hajtás is előnyt jelent, hisz fronthajtású autónál a kormányzott kerekek megcsúszása egyben az irányítás elvesztését is jelentette volna. A lényeg, hogy ez is olyasmi, amit otthon nem érdemes kipróbálni, mert könnyen lehet nagyon rossz vége.