Keresztben a sikoltó családdal

Genfi Autószalon 2018 – AMG GT 4-Door

2018.03.13. 13:21

Annál durvább halálfélelmet nehéz lenne rászakajtani a famíliára, mint ha beülnek a papa új, négyajtós AMG GT-jébe. Ami nagyon, de nagyon-nagyon nem egy CLS.

Ha minden igaz, ez most a harmadik legerősebb négyajtós szériaautó a világon és a második Európában, közvetlenül a Porsche Panamera Turbo S E-Hybrid és a Cadillac CTS-V után. 639 lóerő az iskolai fuvarokhoz, tárgyalásra menni, átszelni Franciaországot vagy... éppenséggel Németországot, a korlát nélküli autobahn termőföldjét. És ha minden igaz, nemsokára a legerősebb lesz, erről többet az interjúban.

Bár a vak is látja, hogy az alapforma a Mercedes CLS-é, s tudjuk, hogy a padlólemez is onnan származik, de a genfi szalonon bemutatott, és a Mercedes-stand sztárhelyén pompázó AMG GT 4-Door nem csupán valamelyik létező MB-típus tuningolt változata, hanem már annyi ponton változtattak rajta, hogy önálló modell. Ezzel ez a harmadik saját AMG-autó a kétajtós GT és a Project One mellett.

Háromféle kivitelben lesz megvehető. GT53-ként, az AMG maga fejlesztette, sorhatos, elektromosan hajtott kompresszorral feltöltött háromliteresével, ami 429 lóerős, s ahhoz kapcsolódik a 48 voltos elektromos hálózatról működő, 21 lóerős villanymotor, illetve egy kilencfokozatú automata is. Amint ezt megszoktuk a belsőégésű/elektromos kombóknál, a teljesítmény nem adódik össze tisztán, a végeredmény csak 435 lóerő. Amúgy a százas sprint itt 4,4 másodpercig tart, a végsebesség 280 km/h.

A nagyok mindketten GT63-asok, biturbós, négyliteres V8-assal működnek, villany nélkül. A sima GT63 585 lóerős, és a hozzá kapcsolt, kilencfokozatú automata nem hidrodinamikus kuplunggal, hanem többtárcsás, mechanikus tengelykapcsolóval zárja össze váltót és főtengelyt, ezzel pedig meg tudták valósítani a Race Start üzemmódot. 3,3 alatt van százon és 311 km/h-t megy.

A durva cucc a GT63 S, amelyben még tovább, 639 lóerőig srófolták a négyliteres, nyolchengeres biturbót, ezzel pedig elő is lépett a legerősebb megvehető AMG-autóvá – hiszen a Project One-ból gyártandó 275 példány az utolsó szálig elfogyott – darabja 2,75 millió eurós áron, mellesleg. Az AMG GT63 S 4-Door 3,1 másodperc alatt éri el a százat, a végsebessége pedig 314 km/h – csak emlékeztetnék mindenkit egy pillanatra: ez itt egy négy- (esetleg öt-) üléses autó...

Mindkét 63-as kivitel alatt elektronikusan vezérelt önzáró diffivel szerelt 4Matic összkerékhajtás van, az S-kivitelben szériában adják a Drift Mode-ot – amelyben a teljes nyomatékot a hátsó kerékre tolja a hajtáslánc. A nem S-ben ez feláras. Elég nagy eltérés van a különféle verziók fékjei között, melyekből négyféle van: a GT53-asé belsőleg hűtött és furkált rotorokkal, kicsi, ezüstszürke nyergekkel készül, a GT63-as elöl hatdugattyús fix, hátul egydugattyús, úszó rendszerű, piros nyergekkel jön, a GT63 S-ben sárgák a nyergek, de a két V8-as autót lehet kérni karbon-kerámia tárcsákkal is, melyeknél a nyergek bronzszínűek.

Rugózás csak kétféle van: a GT53-asé tekercsrugós és aktív lengéscsillapítós, a GT63-asok viszont mindketten légrugókon ülnek. Minden AMG GT 4-Door összkerék-kormányzásos; a GT53 és GT 63 19, a GT63 S 20 collos kerekeken gurul.

Interjú Tobias Moersszel, az AMG járműfejlesztési igazgatójával

TC:

Milyen alapokra tették a GT 4-Doort?

Tobias Moers:

Ez a Mercedes nagykocsik padlólemeze, amelyen az E osztály és a CLS is van, s látszik is, hogy a GT 4-Door alapvetően a CLS szerkezete java részét használja. Mégis egyedi modell, mert szinte teljesen átalakítottuk Affalterbachban: sokszorosan merevítettük a vázat, plusz kereszttartókat építettünk be, áthelyeztük a futóművek bekötési pontjait.

TC:

Kiket lát maga előtt AMG GT 4-Door-vevőkként?

TM:

Elsősorban azokat az AMG-hez hű vevőinket, akik eddig nem tudtak továbblépni az E63-ról, mert csak kétüléses sportkocsikat, vagy nagyobb, talán kevésbé kezes modelleket találtak a kínálatban, viszont már kinőtték E63 sportosságát.

TC:

Mi változott a tavalyi, párizsi szalonon bemutatott koncepcióhoz képest, és tudták-e már akkor, hogy gyártásba veszik a 4-Doort?

TM:

Ugyanannyira volt más a koncepció, mint amennyire azok általában lenni szoktak: laposabb és kicsit szélesebb volt, a kerekei is nagyobbak voltak. De tavaly már természetesen tudtuk, hogy gyártani fogjuk, hiszen három éve készül az autó.

TC:

Hallottunk a sajtóból egy 805 lóerő körüli, még erősebb GT 4-Door verzióról. Vajon csak kitaláció?

TM:

Dehogyis, a hír nem lufi, bár konkrétumokat még nem mondhatok. Egy tipp: látta a tavalyi autót a standunkon? Abban elöl volt egy V8, hátul pedig két nagyteljesítményű villanymotor. Azt is mondogatjuk már egy ideje, hogy a jövő a lassan, de a villanymotor irányába viszi a terveinket. Csak várjon, meglátja mi jön még a 4-Doornál.

TC:

Mennyit hoz a konyhára az AMG-nek ez a sok új modell? Nő a vásárlókör?

TM:

Nézze, 2013 táján évi 20 ezer autót adtunk el évente, ez akkor már hosszú ideje stabil szám volt. Aztán hoztunk néhány új döntést, elkezdtük felfejleszteni a kínálatot, 2014-ben már 32 ezer kocsit adtunk el, tavaly meg... 132 ezret. Ez szerintem fejlődés. Az elmúlt tíz évben a korábban bevehetetlen Amerikában felkapott lett a márka, ma az az AMG első számú piaca. Pár éve már Kínában is vannak szalonjaink, ott adjuk el a harmadik legtöbb autót. És Kanada is feljött, ma a negyedik legnagyobb piacunk. Hogy ki a második? Németország, ott nagyon erősen beágyazódtunk. És ahogy nézem az eredményeinket, minden piacon, ahol jelen vagyunk, nagyjából azonos ütemben fejlődünk. Szoktak minket a BMW M-divíziójához hasonlítani, ami igazságtalan, mert ők egy gyári részleg, mi pedig önálló cég vagyunk, de a számaink idén 50 ezerrel múlták felül az övékét. Mellesleg minden összehasonlító tesztet megnyertünk ellenük az elmúlt években. Vezetjük egymás autóit, nem tagadom, kiváló kocsik az M-es BMW-k, de a függetlenség óriási kincs, nekünk szabadabb a kezünk.

TC:

Egy utolsó kérdés: figyelik-e, mit tesz a Tesla?

TM:

Hát persze, nagyon komolyan kell vennünk őket, mert Amerikában, amely nekünk is a legfontosabb piacunkká lépett elő, egyes körökben igazi vásárlói őrület van a Teslák körül. És a Teslák rendkívül jól csinálják, amire kitalálták őket – bár a Nordschleifén nem tudnám őket komolyan venni, az amerikai típusú, piros lámpától piros lámpáig tartó üzemben szenzációs, amit hoznak. És van mit tanulnunk tőlük, mert a mi utunk is az elektromosítás felé vezet, még ha mi nem is érezzük még úgy, hogy itt lenne a nagy váltás ideje.

Nálunk, Európában az összes 4-Door-változat megrendelhető lesz öt, illetve négy kagylóüléses változatban, előbbi azért, hátha valaki félreérti egy ilyen autó üzenetét. A négyüléses már csak azért is jobb – hadd játsszak showroom managert –, mert abban a két hátsó kagylóülés között van hűthető-fűthető tároló, illetve az autó összes szórakoztató funkcióját vezényelni tudó tapilap is.

Valamennyi változatban a Mercedes újkori, két LCD-s kijelzőn alapuló műszer- és info-szórakoztató rendszere lesz elöl, mindkettő 12,3 coll átmérőjű. A világon elvileg elsőként (egy gyors utánaolvasás után igaznak tűnik az állítás) a GT 4-Door a kormányon is ad LCD-visszajelzőket a vezetőnek a mindenféle vezetési üzemmódokról – nézegettem őket, de nekem kicsit gagyik, mert a podok, amelyeken laknak, recsegnek. Nehéz az úttörők szerepe, hát még a kisdobosoké.

Az autó élőben lenyűgöző, minden porcikájából árad a dög, a hivatalos leleplezés után jártam mellette fél, másfél és két órával – nem tudtam épkézláb fotókat készíteni, akkora volt a tömeg körülötte, tehát másokat is érdekel. Meg kellett várnom, mire a társaság nagy része távozik a szalonról, akkor tudtam elkapni teljes testi valójában. Nem tudom, hogy szép-e, mert ahhoz nagyon nem evilági – ahogy mi sem érezzük, hogy egy marslakónak tetszik-e a lila fejközépi óriásdudor a nőstényen, vagy sem. De az biztos, hogy tapad rá a szem, emellett nem megy el az ember szótlanul az utcán. Feketében a leggonoszabb, kékben a legufóbb, még talán fehérben néz ki a leginkább autónak, úgy, háromnegyedes hátsó nézetben szinte még csinos is. És hiába csak ál- a rostély az első kerekei mögött, azért valljuk be – jól áll az AMG-ség egy négyajtósnak, hiszen a cég első autója is szedán volt, a Vörös Disznó.

Hogy mi a közvetlen vetélytársa a piacon? A több fokozatba állítható hátsó szárny és a teljesítményadatok elmondják: ez itt bizony AMG-ék Panamerája. Csak emezt észreveszik az utcán, mert ordít.