Németország a dízelkitiltás kapujában?

2018.02.23. 15:00

Tegnap elnapolta a német szövetségi közigazgatási bíróság a dízelautók városi használatának tiltásáról szóló döntését, melyre több millió német átlagpolgár várt, lélegzetvisszafojtva. Ha február 27-én, vagyis a döntésre kijelölt napon mégis jön a szigor, nehezebb vagy egyenesen tilos lesz majd behajtani a német nagyvárosok bizonyos részeibe, Euro 6-nál alacsonyabb környezetvédelmi besorolású autókkal. 

Az eljárás központi kérdése, hogy a városi önkormányzatok elrendelhetik-e a légszennyezettség miatt a dízelmotorral szerel gépjárművek kitiltását a szennyezett városrészekből a hatályos jogi előírások alapján, vagy új, szövetségi szintű szabályokat kell alkotni.

Andreas Korbmacher tanácsvezető bíró szerint kizárólag azt vizsgálják, hogy a szövetségi szintű jogszabályok alapján ki lehet-e vetni használati tilalmat a dízelüzemű autókra, és nem foglalkoznak a dízelautók körüli egyéb kérdésekkel. A döntést azért kellett elnapolni, mert több idő kell egy sor vitatott kérdés, például a tiltás arányosságának és ellenőrizhetőségének megtárgyalására.

A szövetségi közigazgatási bíróság két felülvizsgálati kérelmet tárgyal összevonva. Mindkét ügyben a Deutsche Umwelthilfe (DUH) nevű szervezet az egyik fél, amely az egyik esetben a stuttgarti, a másik esetben a düsseldorfi közigazgatási bíróságon elérte, hogy a levegőminőség minél gyorsabb javítása érdekében kötelezze az illetékes hatóságokat előírásaik szigorítására.

A két érintett tartomány - Baden-Württemberg és Észak-Rajna-Vesztfália - kormánya viszont elfogadhatatlannak tartja az ítéletet, arra hivatkozva, hogy annak alapján ki lehet tiltani a dízelautókat a rossz levegőminőségű városok központjából, ami aránytalanul súlyos gazdasági következményekkel járna, ezért jogorvoslatért fordultak a szövetségi közigazgatási bírósághoz. A szövetségi kormány által is osztott véleményük szerint más eszközökkel, autóhasználati tilalom nélkül kell javítani a szennyezett levegőjű városok helyzetén.

Amennyiben a lipcsei bíróság elutasítja a felülvizsgálati kérelmeket, bármelyik német településen meg lehet tiltani a dízelautók használatát.

Németországban nagyjából 15 millió dízelautót tartanak forgalomban, többségük hazai gyártmány. A tiltás lehetősége csökkentené az autók értékét, átalakításuk pedig átlagosan 1300 euróba (400 ezer forint) kerülne a gyártónak.

A DUH külföldről támogatott civil szervezet, támogatói közt van például a Toyota, amelynek dízelmotoros modellei ritkák a német utakon, a kevésbé szennyező, míg a benzin-elektromos hibridek egyre gyakoribbak.

A DUH mindenekelőtt német gyártmányú dízelautók károsanyag-kibocsátásáról gyűjtött adatai alapján küzd a dízelek használatának tiltásáért, és vizsgálataival fontos szerepe volt a német autógyártást megrengető dízelbotrány kibontakoztatásában.