Villannyal jöhet a következő Jaguar XJ

2018.01.22. 10:46

A Jaguar 1968 szeptemberében mutatta be  az első XJ-t , idén ősszel tehát éppen ötvenéves lesz a luxusszedán. Azóta már több generációt is megélt, a jelenlegi már elég régóta, 2009-től van a piacon, egy kicsit tehát már elkezdett fáradni. Hamarosan jön az utód.

 

A Jaguarnak nehéz döntést kellett meghoznia, mert a benga-SUV-ok terjedésével az óriásszedánok piaca egyre csak szűkül. Ők azonban úgy határoztak, hogy egy ilyen ikont, mint amilyen az XJ, nem lehet elkaszálni. Ezért inkább csavarnak rajta egyet, és teljesen elektromos autóként értelmezik újra. Ezzel talán ki tudnak majd alakítani egy speciális vásárlókört a Mercedes-Benz S osztály és a 7-es BMW kategóriájában – azok ugyanis jelenleg legfeljebb hibridként kaphatók.

Márkán belül amúgy az XJ mindig hozott újításokat. A 2003-ban bemutatott X350-es generáció volt például a Jaguar első, teljes egészében alumínium karosszériás modellje, a jelenlegi, X351 kódú pedig amelyik először szakított az eredeti dizájnelvekkel. A britek szerint az iparág már annyira elmozdult a villanyautózás felé, hogy az XJ elektromos hajtáslánccal való felvértezése lehet a kulcs ahhoz, hogy továbbra is komolyan vehető szereplői maradjanak a szegmensnek.

Az új XJ-ről egyelőre annyit tudni, hogy dizájnján Ian Callum és csapata már dolgozik, ha pedig elkészülnek, azzal nemcsak az óriásszedán arcát alkotják meg, hanem a Jaguar jövőbéli modelljeinek új formanyelvét is. Callum annyit árult el eddig az újságíróknak, hogy a hobbiterepjáró-őrület ellenére a cél házon belül továbbra is az, hogy az XJ jelentse a csúcsot, az a vállalat legfontosabb modellje.

Az eddigi hírek szerint az XJ olyan variálható platformra épül majd, amely nemcsak teljesen elektromos, hanem hibrid és hagyományos hajtásláncot is be tud fogadni. Ennek ellenére kezdetben várhatóan nem lesz belőle hibrid. A tisztán villanyos viszont állítólag két motorral, összkerékhajtással készül. Teljesítményadatok még nincsenek, a hatótávot viszont 480 kilométer körülire saccolják.

A bemutatót minden bizonnyal még idén év végén, a modell létezésének ötvenedik évfordulója környékén megtartják. A forgalmazás 2019-ben indulhat.

Fotók: Autocar