Durvát bukott a Fiat Punto az EuroNCAP törésteszten

2017.12.13. 14:49

A Punto fura kövület a Fiat kínálatában: a típus alapvetően ugyanazt a konstrukciót kínálja 2005 óta, bár többször is frissítették, ráadásul már tényleg csak egyetlen változatot kínálnak, 1,4 literes szívómotorral, szuperegyszerű felszereltséggel, olcsón.

Így eleve meglepő, hogy bekerült az utolsó 2017-es EuroNCAP tesztsorozatba a szinte már nem is létező típus. Egy ilyen kifutó modell biztonságának fejlesztésére általában nemigen költ a gyártó, nyilván a Fiatnál is ugyanez a helyzet. Ennek az autónak a korábbi változata, a Grande Punto még öt csillagot kapott az EuroNCAP-tól, most azonban egyet sem. A részletes elemzés azt mutatta, hogy a jobb oldali első és hátsó utasok komolyabb mellkasi sérüléseket szenvedhetnek el frontális ütközés során. A pózna-tesztet nem is végezték el az autón a hátsó oldallégzsákok hiánya miatt, és persze ebben a típusban nyoma sincs automata vészféknek, amit az aktuális értékelési rendszer duplán vesz figyelembe.

Így nem csoda, hogy már a részeredmények is lesújtóak: 51% a felnőttek és 43% a gyermekek biztonságára, 52% a gyalogosgázolásra és 0% az elektronikus segédletekre. És ez alapvetően ugyanaz az autó, amelyet ugyanez a szervezet korábban hibátlanul biztonságosnak talált.

Az eredménynek sok hatása persze aligha lesz a Fiatra nézve: a Punto pályafutásából nem lehet sok hátra, elvégre 12 éves modellről beszélünk, és eleve nem lehet sok vásárlója sem, hiszen már csak egyetlen egyszerű kivitel érhető el belőle. A nulla csillagos értékelés inkább az EuroNCAP számára lehet presztízskérdés: ezzel jelezhetik ismételten, hogy a szervezet nem nézi szó nélkül, ha egy cég a biztonsági berendezéseken spórol.