Amikor veszel egy BMW Z8-ast, és elrakod 17 évre

2018.03.22. 17:52
31 hozzászólás

Az Essen Techno Classica egy veteránautó-vásár, de vannak itt fiatalabb autók is, olyanok, hogy még yountimernek is fiatalok. Igaz, általában kis szériában készültek, és lényegében veteránárat kérnek értük.

Azt eddig is tudtam, hogy mondjuk a BMW Z8 erősen ritka darab. 5700-nál picivel több készült belőle, de hamar elkapkodták: alumínium a karosszériája és az E39-es M5-ös motorja-hajtáslánca van benne. Mivel ez a V8-as szívómotor az egyik kedvencem, azért egyszer beülnék egy ilyenbe. Bár kezdett bennem kialakulni valamiféle immunitás vele szemben is, miután a Csikós-csarnokban (valójában 1A) mentem 30 métert a Pontontól, és egymástól karnyújtásnyira találtam Z8-ast. Rögtön hármat.

Viszont a negyediknél lefagytam, mivel a Neuwagen, azaz új autó felirat volt rajta, és úgy is nézett ki. Mivel 2003-ban készülhetett, ha a legfiatalabb, rákérdeztem, hogy mi is ez. Emberünk elárulta: bankbetét. Egy magángyűjtő megvette a 2001-es kocsit, na jó, azért beletekert 473 kilométert, de ez 17 év alatt lényegében az autókozmetika oda-vissza, amikor már túl poros volt.

Ma 350 ezer euró. Úgy is mondhatnám: 110 millió forint. Emberem elárulta, hogy az új ára kábé 120 ezer euró volt. Nyilván van az a vállalkozás, ami jobban tejel, Apple, Facebook, Tesla – ja, ez nem, bocs. Na mindegy, de ennek többet emelkedett az ára, mint egy kocka Ladának a merkúros időkben.

A cég standján mondanom sem kell, csupa elhasznált tömegautó állt. Ott van például a Wiesmann MF4, ez 4,4 literes, 507 lovas BMW-motorral tényleg egy széthajtott darab, van benne vagy 10 ezer km. Oda is adják 200 ezerért.

Ennél sokkal kevésbé lepukkant az SLS AMG GT Roadster, 750 kilométerrel persze nem adják oda ennyiért, 280 ezret kérnek érte. A szokatlan olcsóság oka talán az lehet, hogy irgalmatlan mennyiség, 500 darab készült belőle.

A nagy önuralommal rendelkező autóbefektetők valamivel olcsóbban adják az Alfa Romeo 8C Competizionét, 250 ezerért (79 milla), de további 7000 euróért a tiéd lehet a hozzá készült, egyedi táskakészlet, amivel a nem létező csomagtartó minden köbcentije stílusosan kiaknázható.

Szóval tessék gyorsan jönni, mert elkapkodják. És ez nem vicc volt, egyre több kocsin van on a Verkauft, azaz eladva tábla – az egészen hihetetlen árúakon is.

Az Essen Expresszt a Mercedes-Benz Hungária támogatta.

Az esseni túra további cikkei:

Azt hitted, minden VW-t ismersz?
Bogár, Golf, Passat meg néhány szögletes terepjáró, ó, persze, a Transporterek – nagyjából ennyit tudott régen a Volkswagen. Tévedés. De mekkora tévedés.
Pontonvég
Ha nyolc évvel ezelőtt olvasom, amit itt írok, felvágom az ereimet. Ha néggyel ezelőtt – hát, nem is tudom mire vélni a hírt. Most itt van a helye: táncot jártam a dög hűlt helyén, igen, a garázsban.