2018.03.18. 13:29
0 hozzászólás

Oroszország negyedik legnagyobb városában, Jekatyerinburgban, egy annyira nem is kis műhelyben lassan alakot ölt az új, harmadik generációs sarki mindentjáró. Korábban még csak a csontváza látszott, mostanra már kezd hasonlítani az elődjeihez, persze a korábbi tapasztalatoknak megfelelő átalakításokkal.

Ha megnézzük az építési képeket a régebbi és az új modellen, látszik, főleg a futóművön variáltak. Nemcsak kifinomultabb, de remélhetőleg tartósabb is lesz az új megoldás, mert a régit azért elég sokszor láthattuk hegesztőpálca végén. 

A korábban szinte az orrban lévő motor a korai építési képeken még kb ugyanott kapott helyett, de a véglegesnek számító megoldás végül a vezető mögötti hely lett.

Így egyfelől a súlypont is hátrébb kerülhetett, másfelől az új modellben a a hagyományos bal oldal helyett szinte középre került a vezetőülés, így az esetleges szereléshez se kell szétkapni a sofőr helyét.

A utastér még nem volt a képeken beépítve, de annyi azért látszik, hogy a korábbi változathoz képes kicsit több vázelemet tartalmaz. Lehet, hogy a merevebb váz miatt, de az is lehet, hogy egyszerűen csak integrálják a polcokat meg az ágyakat az utólagos beépítés helyett.

Persze, ha tartani akarják a határidőt, nem árt rákapcsolni, hiszen elvileg márciusban már próbaútra mennének Emeljával, aki már oly sok útra elkísérte a korábbi modelleket is.

A (kicsit félkész) újszülött első hangjai, a donor egy Hyundai Santa Fe volt:

A Burlak története

Mocsárban csapatni az orosz tajgán
Verseny a tájon, ahova nem éri meg aszfaltutat építeni. Az ide való járműveknél nem a szép formaterv az elsődleges.
Építsünk sarkjárót
A korábbi japán helyett immár koreai szív dobog az orosz vasak között.