Az első R1 színsémáját dobják az endurance versenymotorra

2018.06.18. 13:02

A Yamaha idén irgalmatlanul veszedelmes csapattal indul Suzukában a nyolcórás versenyen, Alex Lowes, Michael van der Mark és Kats Nakasuga esélyesek lesznek a győzelemre a gyári csapatban. A cél sem szerény, zsinórban a negyedik győzelmet célozzák meg - ami többek között azért is fontos, mert idén 20 éves az YZF-R1. Az első generációs R1-et, az RN01-et 1998-ban mutatták be, jelenlega 10. generációnál tartanak.

A 20. évforduló alkalmából ejtik a mostani kék-fehér sémát, és a régi piros-fehér színkombinációban fognak menni, ami az exupos első generáció sémáját idézi - még a hasidomon lévő speedblocks (azok négyzetek, amik a vintage Yamahákon is vannak) is stimmel. Ide a rozsdás bökőt, hogy ha nyernek, lesz 20th Limited Edition YZF-R1.

A suzukai endurance futam a japán gyártóknak kiemelten fontos, hiszen hazai pályán bizonyíthatnak, és idén mind a négy nagy japán márka nagyon komolyan veszi a győzelmet.