A szakszerviz cserélne, a szerelőm szerint jó így – mi legyen?

2017.08.14. 10:15

Tisztelt Autódoktor !

Vásároltam egy 2008-as évjáratú 86 lóerős Renault Megane dízel gépkocsit. Az autóban 245.000 megtett km van. Motorhangja szerelőm szerint rendben van, hiba nincsen, viszont a Renault szervizben azt tanácsolták, hogy ennyi km-nél hibajelenség/kopogás/nélkül is ki kell cseréltetni a hajtókar csapágyat. Szerelőm azt mondta, nem kell, mert jó, és a gyárinál nincsen jobb, majd ha baja van, csak akkor kell vele foglalkozni, egyébként sem elég csak a csapágyat cserélni, akkor már a vezérmű tengely stb-is ellenőrizendő,javítandó.

Kérem, adjon tanácsot, mit tenne, ha az Öné lenne a kocsi?

Attila

Kedves Attila!

A fülbe tett bogár nagyon szorgos kis dolog. Addig munkálkodik, amíg a kényszeredett gondolatokból tetteket farag. Bajban vagyok. Miért mondták ezek a Renault-sok ezt? Sok dci megfordul(t) nálunk, zömmel elég summás összegeket mutatnak a kilométer-számlálók, de még jóval 300.000 kilométer után sem találkoztunk forgattyúsmű-csapágygondokkal. Hmmm. Viszont egyből beugrott a néhány éve lefutott Laguna tartósteszt, mikor a százezret futott hasonló motor szétszedése után látszott, hogy a vezérműtengely fészkei már a végüket járták. (A hengerfejnél sok esetben nincs külön csapágycsésze, hanem annak anyagából van kiképezve a precíz fészek.)

Szerintem induljunk el az arany középúton: a legközelebbi olajcserekor az olajteknő levétele után (ha nem az osztott karteres kivitelű a motor) érdemes ellenőrizni a csapágyakat a főtengely hozzáférhető csapjainál. Ugyanezt tegyék meg a vezérlés karbantartásakor is a vezérműtengelyek esetében - ha friss a vásárlás, akkor egy új szíjhajtás amúgy is jár a friss családtagnak. Így biztosra mehet a motor állapotával kapcsolatban, és a költségek is alacsonyan tarthatók.

A főtengely csapágyainak tönkremenetele esetén nincs visszaút, ott kizárólag megelőző karbantartásról lehet szó: ha megszólal valamelyik, akkor általában a teendők megsokasodnak, mert a tengely javítása/cseréje is szükséges lesz.

Bogármentes füleket kívánok önnek, meg egy hibátlan Rönót'.

Remélem segíthettem!

Gulyás Márk - www.deltamark.hu