2015.01.28. 07:09

A guminyomás fontos, mi is rendszeresen papolunk, hogy minden tankolásnál érdemes ránézni. A régi öregek úgy tartják, ha lapos gumival járunk, nem csak veszélyesen élünk, de decikkel többet is ehet az autó. Nem szeretjük csak úgy elhinni a prédikációt, inkább lemértük.

Az EU-s döntéshozók az utóbbi években nagy buzgalommal rendszabályozzák az autós társadalmat. Ne legyünk rosszindulatúak, tegyük fel, hogy a szándék jó, csak a szakértelem hiányzik. Hogy az autók fogyasztásának drasztikus csökkentése miért és hogyan szaladt félre, nemrég leírtam, arról viszont még kevés szó esett, hogy az EU-ban tavaly november óta minden újonnan forgalomba helyezett autóban kötelező a keréknyomás-figyelő rendszer.

Hivatkozási alapot ad a nyilvánvaló biztonsági kockázat mellett az is, hogy a túl alacsony guminyomás súlyos túlfogyasztást okoz, konkrétan évi több millió liter elherdált üzemanyagról beszélnek. Hülyeség lenne egyetlen példával cáfolni egy kazal tanulmányt, de annyit bátran állíthatunk, hogy mi nem ezt tapasztaltuk.

Amikor a prémium gázolajat hasonlítottuk össze a normállal, illetve az étolajjal, a teszthez használt B-Max szinte könyörgött a nap végén, hogy eresszük le a gumiját, annyira menne még néhány kört a kiskunlacházi reptéren. Benne volt a kalibrált mérőkütyü, adott volt a módszer és a referenciamérés, így könnyű dolgunk volt. Csináltunk még hat menetet, és meg is volt a teszt.

Minden, amit a fogyasztásról tudni akartál

Rámentünk az utóbbi időben a fogyasztással kapcsolatos kérdésekre. Ha érdekli a téma, bátran lapozzon vissza az újságban, jó néhány mérést végeztünk a Modern Drive Eco nevű műszerével:

Tíz fogás, amivel litereket spórolhatsz

Miért zabál ennyit az autóm?

Megéri a drágábbik gázolaj?

A dízel B-Maxszal a különböző üzemanyagokkal bőven elég referenciaadatunk volt. Hatvanról százra gyorsítva, majd a százas tempót tartva – az egész manővert tempomattal vezérelve – egy kilométer alatt századra pontosan kilenc centilitert fogyasztott. Összesen hat oda-vissza mérésből képeztünk átlagot, így lett a mérésünk eredménye 9,002 liter/100 km gyári guminyomással. Egy barral kisebbel pedig 8,972-t mértünk, ugyanazzal az OMV-s normál gázolajjal.

Tekintsünk el a három század pontatlanságtól, fogadjuk el az eredményt: 2,5 helyett 1,5 barral az abroncsokban ugyanannyit evett az autó. Mi is meglepődtünk. De ha kicsit hátrébb lépünk, nem is akkora csoda, hogy egy viszonylag súlyos nyomáscsökkentés semmi különbséget nem jelent a fogyasztásban.

A B-Max viszonylag kicsi, könnyű autó, és óriási, 195/55 R16-os kerekeken gurul. Valószínűleg másfél bar is bőven elég neki, hogy rendesen kifeszüljön a gumi, és a rá eső terhelés ne okozzon túlzott gumigyúrást – szemmel mindenesetre nem lehetett észrevenni a különbséget. Menet közben nem is tapasztaltuk, és a mérések átlagsebességein sem látszott, hogy megnövekedett volna a gördülési ellenállás. A kíváncsiság kedvéért meg is rángattuk az autót a gurulóúton, és nem mondhatnám, hogy elvesztette volna a stabilitását. Finomhangolt érzékszervek kellettek, hogy tapadáshatár-közeli kanyarodásnál megmondjuk, kicsit maga alá gyűri a futófelületet.

Jóval többet kellett volna engedni a nyomásból, hogy érdemi különbséget észleljünk, de erre már sajnos nem jutott idő, besötétedett. Ne is rugózzunk a fogyasztáson, inkább vonjuk le az általános tanulságokat.

Amikor már egy Fiesta-származékon is peres, 16-os kerék van, simán lehet, hogy észre sem vesszük, ha egy bart csökken a guminyomás. Éppen ezért kell gyakran ellenőrizni, és ezért nem hülyeség a nyomásfigyelő rendszer sem. Mert egyszer eljön a pont, ahol már nem csak túlfogyasztást, hanem komoly bajt okozhat a lapos gumi: akár azzal, hogy a legyalogolt oldalfal egy durranással megadja magát, akár a váratlan viselkedéssel kanyarban, vagy egy kikerülő manővernél. Ha nem vagyunk Michelisz Norbi, aki két kanyarból megmondja, ha túl van fújva a gumi, jó barátunk a nyomásmérő.

Nem szeretem, ha úgy próbálják megmenteni az embereket saját hülyeségüktől, hogy kötelezővé tesznek valamit, ezért nem lelkesedek az új szabályért sem. De be kell látni, amikor az autósok nagy része nem találná meg a nívópálcát a motortérben, nem várhatjuk el, hogy odafigyeljenek a guminyomásra. A szépséghiba, hogy a rendszerek egyelőre elég megbízhatatlanul működnek: az elmúlt hónapban két tesztautónál is csipogtak, amikor nem kellett volna.

Nem mindegy az sem, mennyire ballonos a gumi. Míg egy 175/80-as abroncsnál (ami gyári méret például a 2004-ig gyártott Octaviákon) könnyen meg lehet érezni néhány tized nyomásvesztést az autó viselkedéséből, és ez valószínűleg a fogyasztásban is egyből megmutatkozik, a manapság uralkodó alacsony oldalfalú (peres) gumiknál csak a vége felé észlelhető a csökkenés, és akkor hirtelen esünk hasra. Nem érdemes megvárni.