2015.03.26. 12:08

Múlt heti cikkünkben egy olyan helyről írtunk Óbudán, ahonnan rengeteg autót szállítanak el a lesben álló közteresek, és még többet büntetnek meg. Ez egy áruszállításra fenntartott ötméteres szakasz, ahol a túloldalról befordulók nem láthatják a táblát.

Egy pillanatig sem vontuk kétségbe, hogy az elszállítások törvényesek, ugyanakkor továbbra sem értjük a Közterület-felügyelet vezetőjének, pardon, igazgatójának a sértődöttségét. Mi ugyanis az elszállítások morális alapjait vonjuk kétségbe, hisz meg lehetne próbálni a táblát úgy forgatni, hogy a másik irányból érkezők is lássák, sőt, akár a lekopott felfestés is megújítható. Ugyanis egy ilyen parkolóhelynek nem az lenne a célja, hogy legyen honnan iparszerűen elszállítgatni a járműveket és beszedni a büntetéseket. Hanem az, hogy ha jön egy áruszállító, ott szabad helyet találjon. Az Óbuda-Békásmegyer Közterület-felügyelet ezen megsértődik, holott weblapjukon így ír maga az igazgató, Böjtös Zoltán: „Ellenőrizzük a közeledéshez kapcsolódó útállapotokat, táblák, közúti jelzések meglétét, javaslatokat teszünk a forgalmi rend változtatására, ha azt látjuk, hogy ezzel javulhat a közlekedési helyzet.”

Úgy látszik, ezt a küldetésüket nem sikerült teljesíteni, valószínűleg kusza jogszabályok hálója gátolja meg, hogy jelezzék a megfelelő helyen a szükséges javaslatokat. Cikkünk nyomán a BKK szinte azonnal intézkedett, nyilván rettenetes törvénysértések árán az úttal párhuzamosra forgatták a táblát. Irtózatos csúcstechnika kellett ehhez, ahogy olvasóink láthatják. A BKK egyébként semmiféle javaslatot nem kapott arról, hogy itt célszerű lenne változtatni, de amint tudomást szereztek erről tőlünk, megtették.

Ha a Közterület-felügyeletnél még most sem érzik, mi a különbség – a korábbi állapothoz képest – ha most elszállítanak/megbírságolnak valakit itt, azt csak sajnálni tudjuk. Mindenesetre nekünk már egy rossz szavunk sem lehet, ha innen elszállítanak egy autót, mert tényleg látnia kellett a táblát. Vigyék csak, megérdemli.

A hasonló, morálisan kissé ingoványos gyakorlat nem egyedülálló a helyi felügyeletnél, hisz szerkesztőségünk előtt is a BKK-nak kellett újrafestenie azt a mozgássérülteknek fenntartott parkolót. (Itt ugye az volt a probléma, hogy hiába hagytak ki két autónyit a jó szándékú autósok, a mozgássérülteknek dupla hely kéne, így gyakorlatilag négy autónyi helyen bárki büntethető volt.) Itt sem akaródzott javaslatot tenni a felfestésre, elég volt a tábla a büntetéshez. Hát az ilyen dolgok teszik, hogy is mondjam, az óbudai közteresek munkáját nehezen szerethetővé.

Pedig a mozgássérülteknek fenntartott parkolókat is lehet úgy csinálni, hogy csakis szándékosan lehessen odaállni a Q7-essel. És az alábbi fotó nem egy fejlett nyugati országban készült, hanem itt Budapesten, a nyóckerben. Hadd ajánljam minden önkormányzat és egyébb illetékes figyelmébe. Kíváncsi lennék, itt hány autóst kell megbírságolni.

A fotókért köszönet András olvasónknak.