A Volvótól rendel önvezető taxikat az Uber

2017.11.21. 11:49

A Volvo és az Uber egy ideje már együtt dolgozik a sofőr nélküli taxi-rendszer kialakításán. Száz autót közösen üzemeltetnek Pittsburgh-ben, de a mostani bejelentés jócskán túlmutat az eddigi együttműködés keretein.

A Uber, abban bízva, hogy a Volvo önvezető rendszerei két éven belül tökéletesek lesznek, 24 000 önvezető XC90-es beszerzéséről határozott. Az autókat 2019 és 2021 között szállítaná a Volvo, és várhatóan elsősorban Észak-Amerikában állítanák rendszerbe ezeket, a hagyományos taxik alternatívájaként. Az önvezető taxik egyelőre csupán kísérleti jelleggel üzemelhetnek világszerte, de már most komoly verseny látszik kibontakozni. A Volvo-Uber páros mellett ugyanis a Chrysler és a Google önvezető autókat fejlesztő részlege, a Waymo is hasonló projekten dolgozik, ahogy az Uber riválisa, a Lyft és a Ford is.

Úgy néz ki, jelenleg mindenki arra számít, hogy az évtized végére rendszerbe állíthatja saját vezető nélküli járműveit, amelyekből – miután ezeknek az autóknak nem kell eltartaniuk egy sofőrt is – komoly nyereséget remélhetnek az ezzel foglalkozó cégek. Feltéve, hogy nem jön egy nem várt akadály, mondjuk a taxisofőrök tiltakozása.