Durva sportszedán a Subarutól

2017.09.25. 16:53

A japán gyártó mostanában szinte minden tanulmányautóját Vizivnek hívja – ez épp a Performance Concept, amelynek látszólag nincs sok köze a hasonló nevű, nagyrészt szabadidő-autó fazonú elődökhöz.

Egyelőre kevés konkrétumot árultak el az idei Tokiói Autószalonon bemutatkozó modellről, de már a két előzetes fotó is sokat elárul. A négyajtós szedán-karosszéria masszív sárvédő-szélesítései nagy teljesítményt sejtetnek – legalább egy Impreza WRX STi-éhez hasonlót – a tükrök helyére épített vékony csápok pedig azt jelzik, hogy belső képernyőkön lehet majd hátrapillantani. Annyit azért elárultak, hogy ez az autó már nem csak a vezetésről szól majd: benne lesz a Subaru új önvezető rendszere is.

Azt, hogy a két, látszólag ellentmondó dolog – a sportos, indokolatlanul nagy teljesítményű autó és az önvezetés a Subaru szerint hogy fér meg egymással egyetlen járművön belül, az épp egy hónap múlva, október 25-én derül ki, akkor tartják ugyanis a tanulmány bemutatóját Tokióban.