A Suzukinál is megőrültek?

2017.09.25. 14:27

A japán autógyárak szokásos tokiói tűzijátékának első villanása a Suzuki e-Survivor, méghozzá rögtön egy igazán érdekes tanulmány. A japán tervezők egyértelműen a Jimny jellegzetes stílusjegyeit gondolták tovább, ha lehet, még játékosabban, a kor divatjának megfelelően rengeteg kék LED-világítással.

A Jimny a Suzuki kínálat örökzöldje, amelyet idestova két évtizede gyártanak jelenlegi formájában. Ám úgy hallani, hamarosan bemutatják a következő generációt – talán ennek köszönhető, hogy a Tokiói Autószalonon épp ez az apró dzsip-szerű szerzet, az e-Survivor áll majd a Suzuki stand középpontjában. A tanulmány azonban csak nagy vonalakban emlékeztet a Jimnyre, a részletei egész futurisztikusak. A hűtőmaszk például egy üvegbuborék, amely mögött a hűtőrács öt nyílását és a kerek lámpákat is LED-csíkok rajzolják ki. Az autó karosszériája az övvonalig egyetlen, csónakszerűen összefüggő műanyag test, amely alatt viszonylag szabadon megfigyelhetők a futómű és az alváz elemei. Az egyhangúságtól a bonyolult formájú lökhárítók mentik meg az autót, illetve a LED-es világítású, változó színű fenik – bár ezek felesleges csicsának tűnnek, legalábbis európai szemmel nézve.

Az utastérbe az ajtók üvegezésén át szabadon be lehet pillantani – ezzel nyilván az első Suzuki terepjárók, az LJ és SJ sorozat ajtó nélküli változatainak hangulatát igyekeztek felidézni, a nyilvánvaló hátrányok nélkül. Belül csupán két ülést alakítottak ki – ilyen szempontból a Suzuki legnagyobb bukására, az X-90-esre emlékeztet – a pozőr megoldások viszont bent is folytatódnak. Ilyen a lapított aljú, vaskos kormány a közepén kijelzővel, a fém padló és a narancsszínű kagylóülések, amelyekbe hangszórókat és szellőzést integráltak. A megoldások nagy része nem különösebben praktikus, de az e-Survivor lényege nem is a célszerűség, hanem a látványosság, hisz a legfontosabb üzenete az, hogy a Suzukinál bőséggel akadnak még érdekes ötletek.

A következő hetekben további érdekes tanulmányokat várhatunk a japán autóipartól, amely október végén, a Tokiói Autószalonon megmutat mindent, amit az elmúlt két évben kifejlesztett, és amit a következő két évre ígérni szándékozik nemzetközi közönségének.