Az üzemmódok: Sport, Comfort, Individual és Bentley

Bentley Continental GT frankfurti leleplezés, 2017

2017.09.17. 14:28

Soha nem láttunk még ilyen elképesztően elegáns középkonzol-megoldást. Azaz igen, James Bond autója is tudta, amit ez az új Bentley. Csak máshol.

Ki hinné, hogy már 14 éve szánt a földeken az öreg Continental GT; persze az azért az kicsit jobban kontextusba helyezi az autót, hogy az előző alapjait még a Volkswagen Phaeton adta. Sebaj, el lehet felejteni, az új már a Porsche Panamerával lesz közös padlón, és hogy kicsit tudományosan világítsunk mindenfélére: az MLB-platform az övé.

Kétségkívül Frankfurt egyik nagy sztárja ez a kocsi, a Continental GT ugyanis afféle receptté vált a gusztustalanul gazdagok körében: a milliárdosok Volkswagenje ez. Ami, ismerve a gyártás hátterét, egészen szépen zárja a kört. Egyik nép ilyen, másik olyan, egyik Fabiát vesz, a másik Continental GT-t, nem kötelező egyformának lenni. Még jó, hogy már nálunk is keletkeztek utóbbi fajta népek, ezért is nyit a Bentley hivatalos márkakereskedést 2017-ben a mi kis Szerémi utunkon.

Az új autó, ha nem egy testes, tágas, négyüléses, 2250 kilós luxuskocsi lenne – és még így is 80 kilóval könnyebb az elődjénél - simán elmehetne szupersportkocsinak, hiszen 630 lóerős, dupla turbós, hatliteres W12-es motor hajtja (a régi továbbfejlesztése), nyolcgangos, újfajta DSG-váltója van, a százat 3,7 másodperc alatt éri el, a végsebessége pedig 333 km/h, tehát épp félgonoszat megy. Nem ez a legszörnyűbb adat, ami vele kapcsolatos, hanem a forgatónyomatéka: 900 Nm. Ez egész pontosan háromszorosa az atyaúristen-értéknek.

A korábbinál laposabb, simább, nyújtottabb tengelytávú (magyarul: kevésbé buci) kasznit Angliában, angolok tervezték – de nem csak angoloknak, mint tudjuk, sőt. Kívülről maradt a Continental GT-megjelenés, elsőre ismerős az autó, csak valahogy az egész lejjebb van – ez volt róla az első benyomásom, amikor végre leleplezték a Bentley-standon.

Pillanatra sikerült be is ülnöm, bár hatalmas volt a tömeg körülötte. Igen, a komfortnak vannak fokozatai, ez pedig mindenképpen új bekezdés az utolsó fejezetben. Nem remegett a keze azoknak a belső tervezőknek, akik még a sokkal olcsóbb Audikból is luxusautó-szerűséget tudnak farigcsálni – a Bentley utasterének már a látványa és közelsége is oly intenzív, hogy a C&A-ban vett gatyám garantáltan többet ér az eredeti áránál mostantól, ha feldobom az eBayre. Itt csak úgy ragad az emberre a fényűzés, alig lehet lemosni.

Csodák vannak ám az autóban. Például a különleges, kifejezetten az éjszakai vezetéshez hangolt, szemet pihentető műszer- és belső világítás. No meg a háromfunkciós középkonzol, amely úgy forog a műszerfalban, mint James Bond Aston Martinjának a rendszáma: egyik lapján egyszerű fa/lakkbetét, másikon klasszikusan mutatós, krómkeretes három műszer, a harmadikon 12,3 collos navigációs kijelző. Ezt hívják úgy mifelénk: elegáns. A legviccesebb – bár nem hinném hogy annak szánták – a vezetésiüzemmód-választó kapcsoló négy állása: Sport, Comfort, Individual és Bentley.

Még hogy nincs nagy arcuk...