Csendben pusztul a kínai csodabusz

2016.12.09. 13:30

Már biztos: egy hatalmas blöff volt csak a kínai csodabusz. A nyár talán legnagyobb közlekedésipari szenzációja, a Land Airbus prototípusa az augusztusi világpremier helyszínén porosodik, miközben a projekt mögött álló cég teljesen eltűnt.

bxobea3zsko4e7ccbnzp

Egy 2010-ben bemutatott látványtervvel indult a kínaiak csodabusza, a TEB és Land Airbus néven ismert különös tömegközlekedési eszköz, melynek érdekessége, hogy a hasa alatt autók közlekednek, miközben méterekkel az aszfalt fölött egyszerre akár 1400 utast szállíthat. Legalábbis elvben, mert a szerkezet sosem jutott el a megvalósításig. Augusztusban, amikor a Jinchuang Corp Qinhuangdao városban húsvér emberekkel bemutatózott is csak egy kicsinyített, 22 méter hosszú, 7,8 méter széles, 4,8 méter magas és 2,1 méteres hasmagasságú példányt mutattak be. A prototípus mindössze 300 métert haladt, azt is egy tesztpályán, ráadásul később kiderült, hogy a bemutatóról sem a helyi hivatalnokok, sem a helyi egyetem nem tudott, holott a fejlesztőcég bőszen hivatkozott rájuk, mint partnerekre.

proxy

A projekt a bemutató óta bűzlik, és úgy tűnik, az elmúlt hónapokban gyakorlatilag meg is halt. A helyi médiumok írják, a városiakat különösen bosszantja, mivel a tesztpályát és a hozzá tartozó hangárt egy forgalmas ponton építették fel, azaz útban van, miközben semmi munka nem történik ott. Sőt, a nyitott hangárt elkezdte benőni a gaz, a benne parkoló prototípust pedig vastagon belepte a por, lényegében magában pusztul. Egy helyi hivatalnok azt mondja, fogalmuk sincs, mi lesz vele, merthogy a fejlesztőcég időközben nyomtalanul eltűnt. Két hónapja elmentek, azóta elérni sem tudják őket. Úgy tűnik, egy nagy kamu volt az egész csodabusz, ami nem csak Qinhuangdao lakóinak kellemetlen, akik most kerülgetik, de annak a hat kínai nagyvárosnak is, akik állítólag már le is szerződtek a Land Airbus építőivel.