Tinédzser törte ripityára az i8-as BMW-t

2016.02.06. 12:11

Nagyon csúnyán rommá tört egy BMW i8-at egy amerikai fiatal. A tinédzserkorú srác szülei autóját vezette, a történtekről pedig édesanyja tett közzé összefoglalót az egyik BMW-s fórumon. Állítása szerint sem drog, sem pedig alkohol nem játszott szerepet a balesetben.

A fiú egy számára ismeretlen úton haladt éjszaka, és a GPS-re hagyatkozott. Bár a technika egyenesen haladó utat jelzett, de egy jelöletlen kapu bekavart. Bár az édesanya a murvás felhordást és a blokkolásgátlót is emlegeti a kiváltó okok között, azért azt sem tagadja, hogy fia talán túl gyorsan is hajtott. Ez a talán a képeket elnézve persze inkább elég valószínűnek tűnik.

A srácnak – és utasának - végül nem esett baja, bár az autóban komoly anyagi kár keletkezett. A szülők ezt nem a szerencsének, inkább a BMW-mérnökök munkájának köszönik. Úgy vélik, a szénszálas utascella menthette meg gyermekük életét. Ezt a vélekedést pedig a mentést végző egységek is megerősítették bennük.

A szülők emellett azt is kiemelték, hogy a márka asszisztenciája a baleset bekövetkezte után azonnal felvette fiukkal a kapcsolatot, és a helyszínre irányította a mentőalakulatokat is. Gyorsan értesítették őket is az esetről, és hamar megkezdődött a műszaki mentés is. Azt mondják, a fiatal fiú megtanulta a leckét. Azóta egy öreg Subarut vezet, amelyben a sebességet is naplózza egy alkalmazás. A biztosító által kifizetett összeget pedig egy kambodzsai kórháznak ajánlották fel.

Fotók: Bimmerfest