2015.09.01. 15:05

A Mercedes C63 AMG eleve nem gyenge a maga 510 lóerejével, de a Brabusnál még jobban feltekerték a négyliteres V8-as turbónyomását.

A Brabus PowerXtra B40-nek hívja saját tuningolt C osztályát, amely természetesen észrevehetően erősebb, mint a gyári AMG változat. Az persze sejthető volt, hogy a négyliteres V8-asban van még tartalék, de a 150 lóerő literenként így is szép teljesítmény. A kerek 600 lóerő csúcsteljesítmény, amely 5800-as fordulatszámon jelentkezik, illetve a 800 Nm csúcsnyomaték, amely 1750-es és 4500-as fordulatszám között végig elérhető, már a dinamikán is érezhető. A gyorsulás százra 3,8 másodperc alatt zajlik, a csúcssebesség pedig 300 km/h.

Ahogy a Brabustól megszokhattuk, az autó bemutató példánya kormfekete, és az erősebb motor mellett akad rajta még néhány változtatás, amilyen a 20 hüvelykes felnigarnitúra, a gyáriénál is mélyebbre lógó kötényezés és persze a drámaibb hatású belső tér, amelyben a fekete bőrön kívül a vékony narancssárga dekoráció uralja az összhatást. Úgy tűnik azonban, hogy mélyebb átalakításokra nem volt szükség – legalábbis láthatóan megtartották az AMG-féle fékrendszert és a futómű elemeinek nagy része is a gyári maradt – alighanem ezek is kibírják a várható terhelést.

Az új Brabus C osztályt a Frankfurti Autószalonon mutatják be, azt azonban még nem tudni, hogy mikortól, és milyen áron lesz elérhető.