Amerikai sportkocsi 1700 lóval

2015.03.25. 11:25

A New York Auto Show az új sportkocsigyártónak, a Lyons Motor Car-nak igazából hazai pálya: azt mondják, 70 éve ők a nagyváros első autógyártója. De ez önmagában talán kevés lenne hozzá, hogy felfigyeljenek rájuk, és ezt ők is sejthetik, ezért belépőként egy brutálisan erős és látványos szupersportkocsit mutatnak be.

Az LM2 Streamliner – szabad fordításban áramvonalas jármű – fura jószág: a burkolata szinte teljesen sima, és bár az arányai nem a legszerencsésebbek, arra kétségtelenül alkalmas, hogy a Lyons standhoz vonzza az érdeklődőket. A jellegzetes burkolat alatt már kevésbé érdekes a technika, inkább célszerű csúcstechnikának mondanánk. Az ikerturbós V8-asból azért kihoztak 1700 lóerőt, amit hétfokozatú dupla kuplungos váltón és összkerék-hajtáson keresztül mozgatja a lapos kétülésest. A gyártó szerint az autó 2,2 másodperc alatt elérheti a 96 km/h-s tempót, 160 km/h-ra pedig 4,1 másodperc alatt gyorsulhat. A végsebességet egyelőre nem becsülték meg, de ezt itt már nem a teljesítmény korlátozza, sokkal inkább a stabilitás, illetve annak hiánya a 400 km/h feletti tartományban.

A kis sportkocsigyártót még 2011-ben alapították, azaz vagy négy éve dolgoznak az LM2 fejlesztésén, de ennél kevesebb idő alatt aligha készíthettek volna olyan autót, amely teljesítményben és árban egyaránt a Bugatti vetélytársa kívánna lenni. Hogy mennyire sikerült megvalósítani ezt az ambiciózus célt, arra néhány héten belül, a New York Auto Show-n fény derül.