Végre itt a repülő motor

2017.02.23. 08:19

Gyerekként mindennél jobban vágyott a Jedi visszatér lebegő motorjaira? Az emberiség most eggyel közelebb lépett ahhoz, hogy ne csak a filmvásznon közlekedhessen így. A Hoversurf orosz-amerikai vegyesvállalat gépe, a Scorpion jórészt egy futurisztikus motorra emlékeztet, viszont a lábtartó magasságában négy konzolon egy-egy fa légcsavar emeli a levegőbe. Ezzel képes arra, hogy embert szállítson, de távirányítással hagyományos drónként is működhet. Arról nincs hír, hogy a cég mikor állna elő gyártásra kész változattal, bár nem csak nekik kéne problémákat megoldaniuk addig: a világon talán nincs is olyan ország, amelynek a törvényhozása kezelni tudna egy motorra emlékeztető, de bőven autónyi helyet foglaló, mégsem keréken guruló, de alapvetően repülő járművet. Márpedig elképzelhető, hogy valóban megvalósul a repülő autó, hiszen a közösségi finanszírozással működő cég platformot akar kifejleszteni, amire építhetnek embereket szállító, kisebb gépeket és és nagy teherbírású áruszállító drónokat is. 

Tegnap

Kéne? Persze, hogy kéne

Eladó a valaha volt talán legszebb Mazda, egy 1968-as Cosmo 110 S. Valamivel több, mint harmincmillió forintot kérnek érte, ami annak fényében nem is sok, hogy mindössze 1549 darab készült belőle, ez éppen egy rövid tengelytávú, rövid végáttételű váltóval szerelt változat. Ez volt a Mazda első Wankel motorral szerelt autója, a kéttárcsás 1000 köbcentis motor 110 lóerőt adott le - bár ez célországtól függően változhatott -, ami nem tűnik soknak, de a kétüléses kupé súlya bőven egy tonna alatt maradt. A most eladó darab mindössze 33 ezer kilométert futott, így a szerencsés vevő nem csak egy autót vesz, de valószínűleg mint befektetés sem rossz üzlet a Cosmo.

1968-mazda-cosmo-ebay

Jön a meleg!

A mai napon változóan felhős, enyhe, de szeles időre számíthatunk. Kisebb eső, zápor csak az északkeleti tájakon alakulhat ki. Délnyugaton viharos széllökések is előfordulhatnak, viszont melegfronti hatás várható, a legmagasabb hőmérséklet 11-17 fok között alakul. További részletek az Időképen.

A verseny, amit sosem fogunk látni

Napjaink két legkomolyabb sportkocsija a Ferrari LaFerrari és a Porsche 918 Spyder. Már az is megállítaná az életet, ha valahol csak egy feltűnne, de hogy kettő álljon egymás mellett, egy versenypálya rajtvonalán, már szinte hihetetlen. Ezen a videón egy texasi gyorsulási versenyen megy egymásnak a két sportkocsi. Az elektromos segédhajtás előnyeit remekül ki lehet használni egy ilyen futamon, habár pazarlásnak tűnhet egyenesben futtatni őket, hiszen ezeknek az autóknak pont az a lényege, hogy iszonyatos tempóban lehet velük kanyarodni. A felvétel nem a legjobb minőségű, de a látvány így is maradandó:

Ezen a napon  

  • 574 éve ezen a napon született I. Mátyás magyar uralkodó, vagy ahogy a folklór emlékszik  rá, Mátyás király. 
  • 50 éves Stohl András, magyar színész. 
  • 20 éve annak, hogy skót tudósok bemutatták Dollyt, az első sikeresen klónozott emlőst. 

Útinform

A Hidegindító megjelenéséig az Útinform nem adott hírt balesetről vagy útlezárásról. 

Waze

Megerősítjük együttműködésünket a Waze-zel, vagyis a legnépszerűbb, magyar autósok tízezrei által használt, közösségi alapú útvonaltervező szolgáltatással, így a következő napoktól egyre részletesebben tájékozódhattok majd az ország bármely pontján várható forgalomról, torlódásokról, útépítésekről és persze rendőrségi jelenlétről, mindezt élőben. Jelmondatunk: még több időt az ágyban, kevesebbet a volán mögött. Nagyítsatok a térképen a környéketekre!

Egy zene a végére

 A Sons of Anarchy (itthon Kemény motorosok) című krimisorozat sokaknak tetszett, sokaknak nem, de az elvitathatatlan, hogy zenék hibátlanok voltak benne. Szóljon a Bad Companytől a Bad Company: