Két év börtön, gyorshajtásért

2016.02.12. 08:27

Az időjárás valahogy nem akar engedelmeskedni annak, amit az előrejelzésekben írnak: nem zuhog az eső Budapesten. Ez itt a Hidegindító Február 12-én, Lídia és Lívia napján. 1542-ben VIII. Henrik angol király lefejeztette hűtlen feleségét, Howard Katalint, 2002-ben megkezdődött Slobodan Milošević, volt Jugoszláv elnök pere az ENSZ háborús bűnök bíróságán, Hágában. A nap szülöttei a ma kilencvenkét éves Franco Zeffirelli olasz filmrendező (Rómeó és Júlia, Napfivér, Holdnővér) és Ray Manzarek a Doors zenekar 2013-ban elhunyt billentyűse. Jöjjön most egy dal a zenekartól, jó reggelt mindenkinek.

Autóipari hírsaláta

Hamisítják az Osram Xenon fényszóró-rendszereit, ezért a cég új, egyedi azonosítókat vezet be a termékek csomagolásán, amelyekkel utólag is ellenőrizhető az eredetiségük. A Trust programba bevont termékeken hét számjegyű azonosítót és QR-kódot is elhelyeznek, így ezeket a program honlapján megadva, illetve beolvasva hamar kiderül, hogy gagyit sóztak-e ránk a boltban vagy sem.

Tovább dagad a Takata-botrány, miután tegnap bejelentették, csak az Egyesült Államokban összesen mintegy 1,7 millió, jellemzően 2006 és 2013 közt gyártott Audit, BMW-t és Volkswagent hívnak vissza a hibás légzsákvezérlők miatt. Az érintett modellek köre olyan széles, hogy most csak néhány példát emelek ki: A BMW SUV és hagyományos felépítésű modelljei 2006-tól, Audi A3, Volkswagen Golf, Jetta és Passat CC. (Autonews)

Gyártani fogják az utóbbi évek egyik legérdekesebb formájú Toyotáját, a CH-R szabadidő autót, jelentette be tegnap a cég. Az emelt hasú kompakt modell a Yaris és az Auris benzines és dízel hajtásláncait kapja, de még érdekesebb, lesz belőle majd benzin-elektromos hibrid is, mégpedig a legújabb Prius mechanikai alapjainak felhasználásával. A végleges változatot mi is megnézzük majd hamarosan, a március 1-én kezdődő Genfi autószalonon. (Autonews)

Jogerősen két év négy hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte Northamptonshire bírósága azt a férfit, aki mobiltelefonra rögzítette, amint több mint háromszáz kilométeres sebességgel (egy esetben 309-cel) száguld Nissan GT-R-ével az Egyesült Királyság autópályájáin. A negyvenkét éves Shaun Davis ezzel többszörös rekordot állított fel, és még a közszolgálati BBC is a legelvetemültebb gyorshajtóként említette közelmúltbeli híradásaiban. (Baleset-megelőzés.eu)

  Totalcar retro

Éppen ma nyolc éve, hogy Gyulavitéz kolléga nehéz feladatot oldott meg. A sportautós szerző tesztelte a Dacia Logan japán ellenfelét, a nálunk kevésbé népszerű Suzuki SX4 szedánt. Az autó túlélte, bár a 8,5 literes átlagfogyasztás elég sokat elmond Gyula úr vezetési szokásairól. Hasznosat keres olcsón és nem érdekli a forma? Akkor kattintson.

Közlekedési koffein

A gyorsforgalmú utak, a fő és mellékutak burkolata többnyire száraz,a Duna-Tisza közén a Jászságban ,valamint Gyomaendrőd és Nyíregyháza térségében előfordulnak sónedves területek. Hajdúböszörmény és Debrecen környékén deres szakaszokra lehet számítani. A látótávolság mindenütt jó. Többnyire szélcsendes az idő, vagy gyenge a légmozgás. A hőmérséklet +1és -5 C fok között változik.

Útállapot, időjárás miatti korlátozások

A 2527-es sz. út 0+000 – 2+400 km. szelvény Vadna – Sajóvelezd között teljes útlezárás van a Sajó áradása miatt. Lezárva: 2016.02.11. 16.00-kor. A 26103. sz. út 0+000 - 1+000 km szelvény Vadna - Sajógalgóc között teljes útlezárás van a Sajó magas vízállása miatt. Lezárva: 2016.02.11. 15.10-kor. A 2629. sz. út 1+100 - 1+400 km szelvény Komjáti – Bódvalenke között teljes útlezárás van a Bódva áradása miatt. Lezárva: 2016.02.11. 15.00-kor. A 2603. sz. út 0+000- 1+000 km szelvény a 26-os sz. főút és Sajókaza között teljes útzár a Sajó áradása miatt. Lezárva: 2016.02.11. 15.15-kor. A 2523. sz. út 1+300-1+500 km. szelvény Putnok – Borsodbóta között teljes útlezárás van a Sajó áradása miatt. Lezárva: 2016.02.11. 7.40-kor.

Kerüld el a dugót!

Megerősítjük együttműködésünket a Waze-zel, vagyis a legnépszerűbb, magyar autósok tízezrei által használt, közösségi alapú útvonaltervező szolgáltatással, így a következő napoktól egyre részletesebben tájékozódhattok majd az ország bármely pontján várható forgalomról, torlódásokról, útépítésekről és persze rendőrségi jelenlétről, mindezt élőben. Jelmondatunk: még több időt az ágyban, kevesebbet a volán mögött. Nagyítsatok a térképen a környéketekre!

Tegnapi Totalcar

Alig néhány hete hirdettük meg, máris lezárult első idei videópályázatunk, amelyen fiatal olvasók amatőr reklámfilmjeit vártuk. Tizenöt pályamű egyetlen kattintásra, itt. Köztük Jakus Kristóf győztes munkája.

Sturcz Antal cikke megmutatja, milyen az, amikor egy kerület közteresei hatékonyan használják ki, hogy sok autós nem ismeri a kötelező haladási irányt jelző tábla pontos szabályait. Egy óra, 800 ezer forint, rengeteg tanulság itt.

Végre, végre! 

Valódi örömhírt hozott a tegnapi nap, ugyanis a Brabus ismét tisztességes tuning-csomagot készített a Mercedes G500 terepjáróhoz. Az eredetileg is turbós, V8-as átprogramozott motorvezérlő-elektronikát kapott, emeltek a töltőnyomáson, illetve 23 colos kerekekre állították a szörnyet.

Oldalt végződő (side pipe) sportkipufogóját gombnyomásra le lehet halkítani a szomszédbarát Coming Home funkció aktiválásával. Az autó csúcsnyomatéka 710 newtonméter, vagyis százzal több, mint a Mercedes-féle alapváltozaté, így 5,7 másodperc alatt gyorsul százra és 220 kilométeres sebességre képes. Kattintsnak a galériára.

Lesz eső, nem lesz eső?

Egyelőre országszerte süt a nap, de az Időkép szerint napközben ismét többfelé várható csapadék eső, záporok formájában, az esti óráktól az Északi-középhegység magasabb tájain havas eső, esetleg havazás is kialakulhat. Helyenként megélénkül a déli, délkeleti szél. Napközben 5 és 11 fok között alakul a hőmérséklet. Kettősfronti hatás várható