...a Swift nem terepjáró

2017.06.26. 16:02

Öt óra alvással és egy elefántcsordának is elég koffeinnel vágtunk neki a Tour de Tiranának, rövid fontolgatás után Szerbián keresztül. Röszkéig hasítottunk, mint egy gyomorrontásos gepárd, de ott a nagyjából harmincautós sor több mint egy órán át kelt át a határon, így eleve megcsúsztunk a tervezetthez képest. Szerbiában tulajdonképpen üres volt a pálya, de érdemben haladni így sem tudtunk, mert a minősége helyenként vetekedett a Thököly út legsötétebb napjaival.

23

Így viszonylag eseménytelen 400 kilométer után álltunk meg tankolni, ha tippelni kéne, legfeljebb 30-35 literes lehet a tank, 120 és 140 közti tempóval, legnagyobb részt autópályán 6,5 liter jött ki tankolás szerint. Aztán továbbindultunk, de Belgradtól nagyjából 60 kilométerre egyszer csak megállt a forgalom, és nem is mozdult. Néhány perc fejvakarás után kiszálltam, előresétáltam pár száz métert, de ameddig elláttam, mozdulatlanul állt a sor, többen visszafordultak.

3

A GPS feletti kupaktanács után mi is fordultunk, ugyanis néhány kilométerrel korábban jelölt egy kerülőt, bíztunk benne, hogy a baleset után tesz majd vissza a követendő útra. Szép, egysávos, lakóövezeti út indult a dombok között, hibátlan aszfalttal, bizakodtunk. Aztán az út átment murvába, ám ezt is nem rég rakhatták le, igényesen terítették, nem gondoltuk, hogy baj lehet. Itt kellett volna megfordulni.

Miután a murva elfogyott, és jött a kétnyomos dűlőút, ahol még mindig egész jól haladtunk, de azért a fűszálak már rendesen csiklandozták a karterlemezt. Aztán beértünk az erdőbe, ahová nem kellett volna. Ismét kupaktanács jött, de a GPS szerint mindössze harminc méterre voltunk a biztonságot jelentő szilárd útburkolattól, így nekivágtunk. Ez a harminc méter nagyjából egy órába telt, ugyanis sok helyen köveket kellett hordanunk a nyomvályúba, hogy ne akadjon fel a kocsi, másutt pedig a bakhátat faragtuk le, hogy megmaradjon a kocsi alja. És a GPS végig jelölte, és tíz méterenként szólt, hogy még mennyi van hátra az útból, amin egy pár keréknyomot fedeztünk fel, az is egy traktoré volt, és többször megfordult a fejemben, hogy márpedig nem fogunk tudni továbbmenni.

2

Végül kijutottunk, és mivel attól tartottunk, hogy az autónak nem maradt alja, gyorsan alá is másztunk. Még mindig nem hiszem el, de a burkolóelemek sértetlenek, karc sincs a rajtuk. Akaratlanul is a pár hete történt ignises árokba állás jutott eszembe, viszont itt legalább nem én voltam a hülye. Most egy fantasztikus hegyi szerpentinen át tartunk a montenegrói határ felé, ott este hat körül kattintunk pár képet a Durmitor Nemzeti Parkban. A közlekedés egyre jobban hasonlít a Balkánra, és nem csak azért mert minden második autó kettes Golf, hanem mert a helyiek úgy előznek, hogy tudják, a szembejövő negyventonnás vontató nem úgy áll meg, mint egy Zastava. Eseménydús az első nap.