2016.05.13. 13:15

Két héttel ezelőtt egy termosztát-cserére és felnijavításra ugrottam le Szegedre, aztán ott is maradt a Bálna. Kiderült, hogy termosztát nincs benne, a hűtőjét pedig szilóval javította a paraszt.

Jó eséllyel már akkor sem működött rendesen a hűtő, amikor Isten tudja hány évvel ezelőtt kiszilózták. Erre utal az is, hogy a termosztátot inkább egy elegáns mozdulattal kidobták a hűtőrendszerből, mondván: hadd járjon benne a víz, úgy majd nem melegszik. Menet közben persze nem, de Budapesten csak néha van menet, ácsorgás annál több. Plusz ugye elég hidegek voltak még, amikor vettük, így ez a gond csak most lett komoly.

Száz szónak is egy a vége: vettem egy új hűtőt és szíjfeszítőt is, termosztátot (cakumpakk 30 párezer forintért), már úgy voltam vele, hogy ha csak ennyi kell ahhoz, hogy üzembiztosan működjön, akkor legyen. Közben szétszedtük még egyszer a középkonzolt, átnéztük és pucoltuk a hőfokszabályzó potmétereit, beraktuk a teljes mértékben hiányzó hátsó szellőzőrostélyt légkürtőstül, bovdenestül, ehhez lényegében le kellett bontanunk az egész középkonzolt, miközben az átkozott rádióból folyamatosan szólt a szar, a Hello c. számot egy életre megutáltuk. Csend meg ne legyen már a műhelyben, az nem jó. A Bálnába most végre gyomorremegés nélkül ülök, van már emelőm és pótkerekem is, ha netán kéne. De ne kelljen, most már javaslom neki, hogy viselje magát tisztességgel, mert felgyújtom. Addig is: toljuk a csillagot!

(Ja, és persze elnézést utólag is, hogy utasomat, Csaba Tamást következetesen Csabáztam az elején, bocsi!)