2015.08.03. 15:13

Feladó: Robin

Tárgy: MX-5 nepperűzés

Címzett: Winkler Róbert

Kedves Winkler Róbert!

Mindenképpen Ön az Magyarországon számomra, aki ilyen témával kapcsolatban a legnagyobb hitelességgel bír. 25 évesen az első saját autó megvásárlása előtt állok és mindenképpen olyan autót szeretnék elsőnek, amire igazán vágyok és amit igazán lehet szeretni. Ez számomra a Mazda MX-5. Egyszer még gimnazista koromban vezettem egy ismerősöm alig használt NB-jét. Az érzés egyből magával ragadott, azóta sem felejtem. Úgyhogy nekem nagy álmom egy ilyen autót birtokolni.

Az autó paraméterei, a keresési feltételek persze le vannak már határolva. Mindenképpen NB-t szeretnék. Ezen belül is a 2001-es (már ráncfelvarrott) generációtól felfelé, körülbelül 1,5 millió Ft-os értékig. A futott km-t 150 ezer körüli értékre szoktam beállítani. Persze nem tudom, hogy ennek az autónak az esetében soknak számít-e ennyi km, csak hozzávetőlegesen írok be ennyit.

Extraként egyetlen dolog, ami számít, az a klíma. Tudom, hogy ezzel nagyon leszűkítem a kört, de szerintem elengedhetetlen manapság. Gondolkodtam az utólagos beszerelésen is, de ezzel kapcsolatban nem találtam semmilyen biztos forrást. Remélem Önnek vannak tapasztalatai ilyen téren. Lényegében azt szeretném kérni, hogy segítsen nekem azzal, hogy tanácsokat ad egy ilyen tulajdonságokkal bíró MX-5 vásárlásához, ha lehet az autó minden kritikus pontját kivesézve. Egész éves használathoz lenne, kötelező dolog ilyen esetben a keménytető? Tudom, hogy teljesen megfelelőt úgysem lehet találni, de én próbálok ahhoz közelíteni, még ha a magyar piacon nehéz is a kicsi halmaz miatt.

Külföldi behozataltól sem zárkózom el, de az sajnos teljesen ismeretlen számomra. Ha nem találnék, akkor gondolkoztam még ugyanilyen árfekvésű Mégane CC-ben is. Mennyire lehet alternatívája az MX-5-nek és mik a kritikus pontok, amikre figyeljek ezen autó esetében? Hálás vagyok és előre is nagyon köszönöm a kedves és hozzáértő segítségét!

Üdvözlettel,

Robin

Kedves Robin,

ezt most használhatod referenciaként is, ha van munkahely, vagy egyéb, ami elfogadja az ilyesmit: ezennel írásba adom, hogy van eszed. Kevesen kötik ki a legfontosabbat ilyen precízen, márpedig egy MX 5-ösben, mondjon bárki bármit, a klíma a legfontosabb.

A sperrdifi, a turbó, a bőrülés szerintem mind hülyeség, illetve alig ad az élményhez, ráadásul utólag mind kényelmesen beépíthető. A klíma nem, és ezt saját tapasztalatból mondom. Az én MX-5 NA-m is klímamentes volt, és nem az 1,8-as motor, meg a sperr hiányzott belőle a legjobban, hanem az a rohadt klíma. Nem evidens, de érthető: ha nyáron dugóba kerülsz, vagy nyitva tartod a tetőt, és akkor megrohadsz a tűző napon, vagy becsukod, és akkor átélheted, milyen másnaposan ébredni egy fesztiválon egy rossz helyen felvert sátorban. Halál.

Az utólagos klíma sajnos nem opció, ezt kikísérleteztem, hogy neked ne kelljen. Sokáig kerestem a megfelelő helyet, és aki valamennyire értett az autókhoz, egybehangzóan az Antartktisz Bt-t ajánlották. Biztos értenek hozzá, de mivel az MX-5 NA-hoz nem létezett gyári utólagos, ezért ők gyártották le. 340 ezer forint volt, ha jól emlékszem. És bár a hűtésével nem volt baj, a Mazda komputere valahogy mindig kétségbeesett, ha bekapcsoltam, össze-vissza bakkecskézett az alapjárat, meg ilyenek. Plusz egyszer vissza kellett vinnem, mert egy ékszíjtárcsa nem volt megfelelően beállítva, plusz egyszer elszakadt az az ékszíj, ami a szervószivattyút is hajtotta, így elment a kormányszervó, amit egy sportkormányos autóban nem kívánok senkinek.

Mindegy, végül is nem bántam, muszáj volt, mert az NA még az NB-nél is jobban fűt a kardánalagútnál, meg a tűzfalnál, és boldogult Morzsa kutyám nagyon szenvedett benne. De másodszor már több eszem lenne, és nem vennék kabri... izé, bocs, trollok, roadstert, klíma nélkül.

A keménytető NB-nél szerintem nem kötelező, mert fázni úgysem fogsz; ilyen kis légteret könyű melegen tartani. Az NA-ra is azért jó a téli tető, mert a hátsó szélvédő egy plexilap, ami állandóan tejüvegre karcolja magát, és a novemberi esőben az MX 5-ös magasságában ez azt jelenti, hogy folyamatosan egy derítőlap világítja a tarkónkat. Na, az NB-ben már üveg a hátsó szélvédő, és ha jól elmlékszem, fűthető. Szóval biztos jó a kemény tető, de szerintem ott már inkább csak ízlés kérdése.

A Mégane CC-t meg felejtsd el, egyszer úgyis leszel még öreg is, bőven ráérsz majd akkor.