A Mohó Hiéna további fénylő koncokat, konkrétan Osram Night Breaker izzópárokat rejteget. A poszt végén találod a rövid leírást, hogyan ragadhatod el tőle.
Az úgy volt, hogy már megvolt a 200 eurós Sierrám, amit azért vettem, hogy egy olcsó, hátsókerekes autóval csiszolhassam vezetési tudásomat, és minden leesett hópelyhet örömujjongással fogadtam, ha csak kicsi esélye is volt egy komolyabb hózápornak, én már igyekeztem úgy szervezni a napomat, hogy estére szabad legyek.
Mert a magamfajta friss hóban szeret leginkább hegyvidékre kirándulni, ha az időjósok havat ígértek estére, majd kiugrottam a bőrömből. A drága Becsületesnepper is elkezdte ilyenkor melegíteni a sokat látott BMW-jét, meg Tóth Zoli is teletankolta a hófehér Hacsirokut – mind ilyen természetszerető, kirándulós arcok vagyunk, szeretjük a friss hóval borított hegyvidékeket fényszóróink kévéjével bevilágítani. Ők annyira, hogy ilyenkor extra mécseseket is aggattak a kocsijuk elejére, én csak nagyobb fényerejű H4-eseket tettem a Sierrába.
Ment a szervezkedés a neten, aznap este egy egész népes természetbarát csapat jött össze, mindenki a behavazott Mátrára volt kíváncsi – meg kell hagyni, gyönyörű látvány a frissen hullott hó alatt roskadozó fák ágai által formált alagút. Még Budapesten teletankoltam, hogy erre már ne legyen gondom, még a fényszórón is finomhangoltam kicsit, hogy mindkettő pontosan oda világítson ahová kell, beraktam vontatókötelet, hóláncot, ilyesmiket, és irány az M3, meg a hegyek – der Berg ruft!
Már nem is emlékszem, kivel hol találkoztunk, de az biztos, hogy a hegy lábánál már egyben volt a csapat, elindultunk az első körre. Ilyenkor ugye az ember nem tud betelni a látvánnyal, csak fel-le autózik a havas erdőben, szívja magába a látványt. Mindenki kapcsolgatta a reflektorokat – minél többet látunk a tájból, annál jobb, meg aztán a szemből érkező másik turisták is hamarabb láthatják, hogy forgalom van a hegyen. Már lefelé csorogtunk, amikor leállt az autó. Indítózok, semmi. Reflexből ránézek a benzinórára: valami baromira nem stimmel. Ez üres. Egy tank benzint ennyi kilométer alatt akkor sem ehet meg a kocsi, ha kettesben, tiltáson forgatva jövök Budapesttől idáig. Itt kérem műszaki hiba lesz.
Lefelé vitt a lendület, aztán félreálltam egy parkolóban, benéztem a motortérbe: semmi. Már hogy a motor, meg minden a helyén volt, de semmi olyasmit nem láttam, ami indokolná a benzin villámgyors fogyását. Hátra botorkáltam, alánéztem a kocsinak: semmi. Illetve, mint ha. Megkértem valakit, adja rá a gyújtást. Erre beindult az elektromos benzinpumpa, kis spéttel meg a benzinszökőkút (vízszintbe kerülve bele tudott szippantani a tank alján lötyögő pár literbe). Ó, hogy az az osztrák síkosságmentesítő sóoldatban ázó, levelessé rohadó kutyamindenségit. A visszaszálló ág fém benzincsövét egy ponton megrágta a korrózió (igen, az autó Ausztriából jött, és sajnos az osztrák származású, sokat látott kocsik fém alkatrészeit meg tudja viselni a bőségesen használt útszóró só), és ott egy picike lyukon spriccelt kifelé a drága benzin. Így nem csoda, ha durván 70 literes fogyasztás jött ki erre a távra.
A jó társaság onnan ismerszik meg, hogy ilyenkor senki nem röhög rajtad ujjal mutogatva a lúzer fejedre, hanem azonnal szerszámokért nyúl, illetve mindenki úgy fordítja az autóját, hogy a lámpáik fénye a lehető legjobban megvilágítsa a szerelendő kocsit. Szerszám szerencsére nem kellett, mert én sehová nem megyek hű Gerber multitoolom nélkül (fogó, kés, olló, reszelő, csavarhúzó, részecskegyorsító, valamint elektronmikroszkóp egyben), csak egy darab benzincső, bilincsek, meg egy aláfekvő kellett. Elég volt csak egy gumicsövet befaragni, mert ez már a visszaszálló ág, tehát nincs túl nagy nyomás benne. Óriási szerencsémre volt a kocsiban egy darab benzincső, meg bilincsek is (valami régebbi szerelgetésből maradt benne), a csomagtartó szőnyege meg pont jó volt arra, hogy ne a hóra kelljen feküdnöm.
Arra már nem emlékszem, hogy emelőre szükség volt-e, vagy sikerült valami dombra állni, mindenesetre, ha nem is kényelmesen, de befértem a Sierra alá. A fenéklemezről csöpögött a szemembe a saras-sós hólé, a csőből, ahogy piszkáltam, a ruhám alá folyt a benzin, de nem érdekelt, mert tudtam, hogy ha helyére faragom a benzincsövet, lehet folytatni a túrázást.
Illetve azért egy kis problémát át kell hidalni, hiszen a tankban alig van benzin. Le kellene jutni a városig valahogy. Szerencsére Tóth Zoli előrelátó természetjáró, nála volt egy kanna százas benzin, azt beleborítottam az tankba, gyújtás, indítózás és HUÁÁ, a motor jár, a benzin nem folyik. Innentől lábujjhegyen gurulás a kútig, ezt már egyedül is meg tudtam oldani, hagytam a pajtásokat, hadd menjenek útjukra.
Amíg én megjártam a kútig oda-vissza az utat, ők párszor megnézhették maguknak a havas tájat, félelmetesen jó volt a pálya – őő, izé, kicsit csúszott a hó, de ez senkit nem zavart. Aztán teli tankkal már én is becsatlakoztam valamikor, és igyekeztem a lehető legtöbbet magamba szívni az élményből. Elég jó kis tél volt ez a 2010-es, pontosabban a január-február, talán csak 2013-ban volt annyi hó télen, mint akkor. Igaz, 2013-ban még márciusban is hegyi túrákra jártunk, olyan fura tél volt - mondjuk akkor már sivatagi sárga volt a kocsi, és még Ken Block kézjegye is rajta volt a géptetőn.
Van egy jó éjszakai csapatós történeted?
Küldd el az olvasok [kukac] mail.totalcar.hu-ra vasárnap éjfélig maximum 2000 karakterben, és nyerj egy Osram Night Breaker Duoboxot az autódba. A beérkezett történeteket a szerkesztőség rangsorolja, a két legtöbb szavazatot kapott írás nyer, valamint ezek a történetek egy Belsőség posztban megjelennek a Totalcaron is. Ha van fotód is, feltétlen küldd el! Eredményhirdetés: 2017.10.24-én, kedden.
