Ezek a motorok alapjaiban határozták meg a motorfejlesztés irányát, nélkülük egészen más dolgokon ülnénk.
Ezek a motorok alapjaiban határozták meg a motorfejlesztés irányát, nélkülük egészen más dolgokon ülnénk.
Honda CB750: Nem ez volt az első modernnek tekinthető motor, viszont ez volt az, amiben a maga idejében minden egyszerre volt meg, ami ehhez a jelzőhöz kell. A CB750 előzménye egy hatalmas sikerszéria volt, a Honda 1966-ban 50-től 500 köbcentiig minden kategóriában megnyerte konstruktőrként a gyorsasági világbajnokságot, ez pedig megadta az önbizalmat, ami egy új korszak megnyitásához szükséges. A CB750 egy sor olyan műszaki megoldást mutatott fel, ami akkoriban ritkaság volt, ma pedig alapként tekintünk rájuk: hidraulikus tárcsafék, felülvezérelt soros négyhengeres motor (ráadásul keresztben beépítve!), 67 lóerős teljesítmény, 200 km/h feletti végsebesség.
Kawasaki KZ1000: A befecskendezés már minden kategóriában alap, pedig nem annyira régi technológia. Motorkerékpárnál nagy szériában először a Kawasaki alkalmazta, az 1980-as KZ1000-nél (bizonyos piacokon Z1000G) . Akkoriban más nem pörgött rá a bonyolult és drága megoldásra, az injektor elterjedéséhez egyre szigorodó környezetvédelmi normákra volt szükség.
Honda GL1000 Gold Wing: A Honda CB750 túllicitálása volt a cél, amihez egy korábbi versenyautó blokkjait vették alapul. A fejlesztés végére ez lett az cég első folyadékhűtésű blokkja – arról lehet vitatkozni, hogy mennyire volt Zündapp K800 koppintás, arról viszont nem, hogy a végeredmény elsöprő hatású lett. Az 1974-ben bemutatott GL1000 volt az első modern túramotor, amelyet 1000 km/nap motorkerékpárként jellemeztek.
Suzuki GSX-R750: 1985-ben mutatták be, és egyből megteremtette a modern sportmotor fogalmát. A kortársai nehéz, tohonya gépek voltak, a GSX-R750 100 lóerejére 180 kiló jutott, ezzel pillekönnyűnek számított a mezőnyben. A váz alumíniumból készült, elöl négydugattyús nyergek lassították – szériában olyan volt, mint a konkurensek versenymotornak felkészítve.
Honda CBR900RR: A GSX-R750 kérdőjel nélküli királyságát a Honda CBR900RR törte meg. A tervező, Tadao Baba mániája a kezelhetőség volt – ha a motor könnyen irányítható, akkor kevesebb lóerővel is gyorsabb lehet. Ez a szemlélet máig meghatározó a Hondánál, de azóta egyetlen sportmotorjukat sem kísérte akkora lelkesedés, mint az első Fireblade-et. Az SC28-as 900RR a 750-es és 1100-as sportmotorok közé lőve 893 köbcentis lett, és alig két kilóval volt nehezebb, mint a hatszázas CBR600 F2.
BMW R 1100 GS: Egy szép állapotú R 100 GS vagy R 80 GS többet ér, de az R 1100 GS hatalmas ugrás volt a túraendurók világában. A 1993-ban bemutatott GS Telelever első futóművel, hengerenként négy szeleppel, Paralever lengővillával, elektronikus befecskendezéssel, opciós markolatfűtéssel és ABS-szel hatalmas előrelépés volt, újításaival messze megelőzte a konkurenseket.
Ducati 916: A kilencvenes évek közepén akkorát robbant, mint semmi más, korának legvágyottabb sportgépe volt. Versenymotornak tervezték, Massimo Tamburini például azért döntött az egykarú lengővilla mellett, hogy gyorsabb lehessen a kerékcsere, illetve azért húzták az ülés alá a kipufogókat, hogy jobb legyen a motor légellenállása. Carl Fogarty és Troy Corser négy éven keresztül rommá verték vele a világot.
Bimota SB2: Ismét egy Massimo Tamburini tervezte gép, csak régebbről: a mestert nem érdekelte a formatervezés, őt a funkció foglalkoztatta, szerinte ha egy motor igazán jó és végiggondolt, akkor szükségszerűen szép is lesz. Sokan az SB2-t tekintik az Tamburini életmű csúcsának, amely 1977-ben ötvözte a versenymotorokat az utcaiakkal. Ez egy full idomos közúti gép volt, ami már önmagában különleges volt, és csak tíz évvel később lett általános, de ennél is fontosabb, hogy központi rugóstaggal szerelték – akkoriban a GP500 versenygépeknél sem volt alap, nemhogy utcai motorokon. A megoldást Tamburini terepmotorokról leste el, és ültette át utcára.
Ducati Monster 900: 1993-ban egy csapásra megváltoztatta a naked motorokról alkotott képet. Angel Galluzzi formaterve és Fabio Taglioni térhálós váza tökéletes egységet alkottak, a vevők egyből rá is pörögtek – a Monster a Ducati legjobb döntése volt, 2005-re az eladásaik fele Monster volt, ez pedig a többi gyártónak is lendületet adott, sorban születtek a sportmotorból lecsupaszított utcai randalírozók.
BMW S 1000 RR: 2009-ben a BMW bemutatta az S 1000 RR-t, ami alapjaiban átalakította a sportmotorok piacát. Szériában tudott 199 lóerőt, de lepadozva a legtöbb ennél erősebbnek bizonyult – a konkurensek bereszelve tudtak ennyit. Ennél viszont sokkal fontosabb volt, hogy teljes elektronikai csomaggal látták el, ez pedig azóta is meghatározza a motorkerékpár-ipar fejlődési irányát.